– Azért vigyázz, nehogy Rád szokjak. Nem is tudom, hogy mit mondjak. Szerintem aludjunk rá egyet, aztán majd kiderül, hogy mit is gondolunk egymásról. Nekem mindenesetre, tetszenek az okos férfiak és te az vagy – írta Zsú.
– Drága Zsú! Hát persze, hogy találkozunk és reményeim szerint nem is sokára. Drága Kicsi Zsú! Olyan vagy, mint amilyent szeretnék megkapni. Okos, értelmes, rajongó, de mégis racionális nő, aki tud és mer és szeret az ember szemébe nézni – válaszoltam.
Most már aztán igazán be vagyok zsongva. Ezt el is mondtam Zsúnak, kifejtve, hogy most már nem csak mint beszélgető partnerre számítok rá, hanem mint nőre, mint Nőmre. A találkozásig meg szépen szövögesse a hálóját, amibe az én halacskám, reményeim szerint majd szépen bele úszik. Azt is tisztáztuk, hogy én minden nap reggel 8-ig és este kilenctől vagyok elérhető, mivel több elfoglaltságom is van, aminek eleget kell tennem, hisz a nyugdíj, nekem is nyögdíj’, azt pótolni kell, most meg pláne, hogy Zsú belépet az életembe, hisz nem várhatom el, hogy ő fizessen. Igenis a férfi vendégelje meg a nőt, ha már puncit akar. Természetesen a hétfő esti újságíró klubról nem mondok le, még akkor sem, ha tudom, hogy másnap ismétlik. Ez már olyan belém rögzült dolog, amiről nem tudok és nem is akarok lemondani. Hát nem mondom, azért jó kis bele való hölgyecske az én Zsúm. Első szóra bele ment a virtuális szeretkezésbe, mondta, hogy akkor izguljon a szemünk. Azért nem olyan egyszerű ez a virtuális bármi, én minden esetre azt éreztem, ha nem hagyom abba, de azonnal, kirohanok, beugrok az autóba és meg sem állok Zsú-ig. Úgyhogy ennyiben maradtunk, hogy várunk, álmodunk, és addig csorog a nyálunk.
– Azért tudod, hogy Te egy “dög” vagy? Hoztad ezt a gyönyörű virágcsokrot olyan zölddel, ami nagyon soká fog elhervadni. Jól látom az akaratot? Hogy sokáig gondoljak rád? Tudod, hogy évekig is eláll. Csak nem azt akarod, hogy évekig, csak gondoljak rád – szólt az üzenet.
Minden esetre én úgy lángolok, mint huszonéves koromban. Nagyon kell az a találkozás. Remélem, hogy nem leszek szerelmes. 60 fölött lehet még szerelmes egyáltalán az ember? Végül is nincs az korhoz kötve, csak az oldalbordám gondolja azt, hogy ilyen korú férfinak nem kell a punci. Nagyon is! Tudom én, hogy még idegen Zsu, de majd szépen összecsiszolódunk.
Azt viszont megmondom jó előre, hogy már az elején kikötök jó pár dolgot. Simogatás, orális szex, puncizás, meg ilyesmi. Nélkülöztem én ezeket épp elég ideig. Jó, tudom ezekért a gyönyörűségekért áldozatot is kell hoznom. 1-2-3 napos wellness, kis anyagi támogatás, de majd óvatosan vezetem be ezekbe, nehogy rákapjon. Abban meg igenis igaza van az én kicsi Zsúmnak, hogy a nejem nagyon is biztonságban érzi magát. Engem már csak konyhai rabszolgának tart. Kapálok, palántázok, betakarítok, még a befőttet is én teszem el. És mit kapok ezért? Hát semmit. A minap is, mikor megláttam reggel pizsamában ülni a TV előtt, mint oly sokszor oda léptem, lehúztam a nadrágját és jó nagyot cuppantottam az illatos punciba. Imádom így, még fürdés előtt. Ez minden napos játék volt köztünk. Aztán még a kukit’ is oda nyomtam, egy punci-puszira. Hát nem nagyon tetszet életem párjának. Még jó, hogy nem pofozott fel. Nem szexelni akartam, csak játszani, mint régen. De már semmi sem olyan, mint régen. Élni se lenne kedvem, ha nem jött volna ez a kicsi nő. Elismeri a szellemi értékemet és evvel a szívem csücskébe fészkelte be magát. És ha nem is bénított meg a sok dicsérő szó, azért nagyon cirógatja az önérzetemet. Máris jól befészkelte magát a szívem csücskében és remélem jó sokáig ott is akar maradni. Már csak azért is reménykedem, mert kifejtette, hogy nagyon, de nagyon az vagyok, akit ő kereset. Hát igen, a csodák akkor jönnek amikor már nem is számítunk rá. Mikor már azt hiszi az ember, hogy csak az álmaiban léteznek ezek a szavak, érzések, tettek, hupp, és itt van. És ami csodássá teszi, hogy van kivel megosztani a nappalokat, az éjszakákat, az életünket.
Még az aranyos kis csintalankodása is tetszik, ahogy évődik itt velem a neten. A kis csintalan, még huncutkodott is velem, mikor megszerveztem a találkát.
– Drága kicsi kincsem, ne csúfolódj. A kezedet már fogtam, a szádat már csókoltam, most
a tested érintése következik. Most megmutatom, milyen egy vágyakozó férfi simogatása. Tudod mit, ne is fürödj este, majd én letisztítom az édes kicsi testedet – szóltam.
– Csak nem pótolni akarod, az elmulasztott lehetőségeket, és mi az, hogy amíg lehet huncutkodott továbbra is.
Drága kicsi lány, hát persze, hogy pótolni kell, és ha lehet, olyan partner kell hozzá, amilyen Zsú, aki maga is akarja és élvezi, és reményeim szerint provokálja is.
Mennyire igaz, hogy a szex az agyban kezdődik, aztán folytatódik a szívben és így megy lefele a többi testrészbe. Igazából nem értem, mért is kell ezt az élvezetett elrontani a gumival, de ha Zsú ragaszkodik hozzá, ám legyen. Én meg a gumi előtti orális kényeztetéshez ragaszkodom, persze, csak finoman adagolva a ragaszkodásokat. Ó istenem, mennyire szeretem és milyen ritkán volt benne részem, mivel az én Anikám nem szerette. Szerencsémre nyitott fülekre, illetve fülecskékre talált a kérésem.
– Nem értem a nejedet, Te egy igazi férfias férfi vagy, aki miatta, kell, hogy másnál keresse a földi örömöket. Egyáltalán szeret ő téged? És téged mi is köt még hozzá? És ezek után miért is érzi oly nagyon biztonságba magát – jött a kérdés.
No erre, mit válaszoljak?
– Nézd kicsi Zsú. Az én Anikámmal nem lehet leülni, ahogy lefeküdni sem lehet már évek óta. De ezt majd később megbeszéljük. Veled persze szívesen leülök, de inkább lefekszek és csókolózás közben megbeszéljük. Én azon a nézeten vagyok, hogy az öregkori szex az ajándék kell, hogy legyen mindkét félnek. Különben is miért ajándékoznák meg olyan valakit, aki nem örül az ajándéknak. Drága Zsúm! Valami azt súgja nekem, hogy általad olyan élményben lesz részem amilyent még soha nem éltem át. Valószínűleg ez lesz a teljes beteljesülés – írtam.
– Drága Ákos! Tudod én több akarok lenni neked mint valami alkalmi kaland, hogyha olyanod van, eljössz és aztán visszamész, kitudja mennyi időre. Jól gondold meg, hogy vállalod-e ezt? Mert ha nem akkor ne is gyere. Nekem nem ígéret kell, de nem is az, hogy állandóan a szoknyámon ülj. De azt sem akarom, hogy csak akkor kelljek, amikor te akarod.
– Édes szívem! Ígérem, hogy meg leszel velem elégedve. Csak elkapkodni hagyni nem szabad, mert nem tolakodós, nem erőszakos a viselkedésem. Nyugodtan tegyél velem bármit, de én csak ott tudok megmaradni, ahol megbecsülnek.
– Nézd Ákos, én azt őszintén mondtam neked, hogy én téged vártalak. Éppen ilyen embert képzeltem el magamnak, mint te vagy. Hihetetlen? Pedig így van. Én is érzek valamit irántad, ami tudom, hogy még fokozható, és igenis táplálni kell a tűzet, hogy ne hamvadjon el a láng.
– Kicsi Zsú! Valóban olyan jó veled beszélgetni, csókolózni, együtt lenni, hogy ennél jobb már csak az lehet, ha beteljesül. És a beteljesülés újabb és újabb beteljesülést fog generálni.
– Ebből azért nem lesz házasság? Én olyan csodálatosnak tartom az olyan házasságokat, ahol két ember egymás mellett öregszik meg, ismerik egymás mozzanatait és rezdüléseit.
– Én meg azt gondolom, hogy ilyen nincs, mint ahogy tökéletes nő vagy tökéletes férfi sincs. Mikulás az van, mert hisszük a létét, persze ahogy korosodik az ember itt is kiderül az igazság. A régi öregek is sokat szenvedtek a házasságukban, de akkor még nem volt internet, amivel gyógyítani is lehetet.
–
– Ákicám’, ha a lelkiismereted berzenkedik, akkor akár bele se vágjunk semmibe. Én nem akarom, hogy miattam rossz napjaid legyenek. Ezért mondtam, tisztázd a pároddal. Persze itt szép lehet az ember de okos nem. – szólt Zsú.
– A lelkiismeretem csak abban a vonatkozásban van korlátozva, hogy amíg lehet, addig nem akarom az Anika tudtára hozni. Mindig is azt mondta, hogy aki fogta, az vigye, de azt is, hogy bárcsak már valaki jobb lenne neked és hasonlókat. Igaz, ami igaz nem illünk össze, mert ő egészen máshonnan látja a dolgokat mint én és a bőréből sem én, sem ő nem tudunk kibújni.
– Na látod, akkor meg honnan gondolod, hogy elemésztené magát. Szerintem evvel ő csak zsarolni akar téged. Állj elé, hogy jött valaki, aki elvisz. Lássuk mit szólna – írta Zsú.
Az a helyzet, hogy nagyon kell ez a nő, de nem akarom ilyen családi dolgokba beleavatni. Egy dolog a család, egy dolog a szex. Most meg kezd elég veszélyes vizekre hajtani a kicsike Zsú és úgy, hogy még csak a punci közelében se voltam. Igaz, keddre már lefoglaltam egy szobát az egyik út melletti panzióba. Azért biztos ami biztos csak egy éjszakára. Aztán majd meglátjuk.
Sokszor gondolok arra a május 31-ére. Vajon mit tettem és mit nem tettem annak érdekében. hogy egyértelmű legyen a szándékom. Mint nős ember, mint olyan nős ember, ki nem akarja a házasságát felrúgni akar úgy kapcsolatot kialakítani egy hölggyel, hogy sem a hölgy, sem én, sem a házasság ne sérüljön. – ez volt a szándékom.
Számtalanszor megnéztem az adatlapomat.
Egyértelmű volt, hogy nős vagyok.
Átnéztem a levelezéseinket.
Nincs olyan nap, ahol legalább egyszer nem mondtam volna el, hogy a házasság nálam az első. A feleség, a gyerekek, az unokák. Minden más utána jön. És ezen nem tudok és nem is akarok változtatni.
Így átolvasva a levelezést, belátom, hogy volt, hogy panaszkodtam a feleségemre, meg a gyerekeimre, meg úgy általában mindenre. Azt is elismerem, hogy tettem olyan kijelentést, hogy elegem van már mindenből.
A veszekedésekből, a mellőzöttségből, abból, hogy Anikának mindenki fontosabb, mint én. Elegem volt, már abból, hogy nekem csak annyi volt a családon belüli teendőm, hogy fizessem a rezsit, hogy rendbe tartsam a kertet, az udvart. Még főtt étel is csak akkor került elém, ha én megfőztem. Na, jó, néha sült krumpli. Egész napi kapálás után? Nem mondom jól meg lettem etetve.
Mégis az a több mint 40 év, azt nem lehet nem meg történté tenni.
Végül is, hogy hogyan kerültem az alsó végekről ide, nos ennek a előtörténete, nem a legelejétől, már 30 évnél régebbre nyúlik vissza.
Anyósom alsóvárosi háza mellett a szomszéd kiigényelte a telkük egy részét. Akkoriban lehetett ilyet tenni ha jó volt az összeköttetés.
Mivel nem volt más választásuk felajánlották, – már 10 évvel korábban is meg tehették volna, – hogy építkezzünk. Így nem veszik el a telket. 40 ezer Ft-tal és egy OTP-nek egy év múlva átadandó lakás hátterével neki kezdtünk az építkezésnek. Mármint én, mert a lányok 8, illetve 10 évesek voltak, Anika mint mindig, ekkoriban is beteg volt.
A kandidátusi vizsgám letétele után az egyetemi munkám mellett megkezdtük az építkezést.
A telket úgy kaptuk meg, hogy anyósom és apósom örökös haszonélvezeti jogot kötött ki.
Egy nagyon ügyes kőműves mesterrel 1981 koratavasztól kezdve, időnként néhány tanítvány – persze nem ingyen, erre nagyon vigyáztam, néhány haver és napszámos is besegített, de többnyire ketten, egy 10 x 12 m alapterületű, 3 szintes, eltolt szintekkel, nagy és erős házat építettem.
Augusztus 20-ára már zöld ág állott a házon, vagyis tető volt rajta. A vakolás, belső munkálatok év végéig, illetőleg 1982 tavaszáig úgy ahogy elkészültek.
Április végéig át kellett adni az OTP-s lakást. Kiköltöztünk úgy, hogy még nem volt készen a lakás. Ekkoriban “készült el” a kisfiam, aki december 15-én megszületve a kályhás fűtésű szobába jött haza.
Anyósom és apósom az első szinten levő legnagyobb szobát vették a haszonélvezet alapján birtokukba.
A munkálatok bizony erősen igénybe vették a szervezetem. Akkoriban még nem volt autóm, így az iskolai órák utáni segédmunkához bizony-bizony szinte rendszeresen kellett az utántöltés és másnap is újra. No akkoriban szoktam meg, hogy annyit kell dolgozni, mint az állat. Kicsi fiam születésekor – annyira vágytam őt, olyan nagyon örültem neki – , hogy megfogadtam addig, míg a fiam nagykorú nem lesz, hűséges leszek ahhoz, aki világra hozta őt, nekem. Így is lett. 1983 tavaszán Anika visszament dolgozni a munkahelyére, mivel az ő fizetése volt jóval magasabb, mint az enyém. Kisfiúnk ekkor egyéves volt. A munkahelyemre azért bejártam az óráimat megtartani, de több mint egy évig gyakorlatilag én voltam vele napközben.
1984 februárjában egy kedves tanítványom apja, aki egy távoli megye pártbizottságának tagja volt, valahogy elbeszélte az akkor nagyon dinamikusan fejlődő új főiskola főigazgatójának – aki akkor Központi Bizottsági tag volt – hogy van itt egy fiatal – akkor 39 éves voltam – docens, aki kandidátus és nagyon agilis, jó lenne az akkor alakuló új tanszék vezetőjének. 1984 februárjában, ismeretlenül telefonhívást kaptam ettől az emberektől, hogy jöjjek el a városukba megnézni az épületet, ahol egy kis tanszék vár. Nem tudtam a csábításnak ellenállni. A hétvégén vonatra ültem és eljöttem megnézni.
A dátumot pontosan nem tudom, de február végi hétfői reggel vártak a főigazgatói irodában. Előző este a színes televíziót is tartalmazó főigazgatói irodában szállásoltak el. Életemben akkor láttam először ezt az embert. Igen megnyerő volt. A csábítás, a frissen meszelt falak, a kicsi de új tanszéki szobák elvarázsoltak. Ennek ellenére ellenkeztem, hogy nem tudok jönni, mert mit szól a család, éppen most építettünk egy házat, stb.
– Nem tesz semmit, majd kapok egy lakást, olyat választok amilyet akarok – volt a válasz.
– Itt a feneketeket is ki fogják nyalni. – mondta.
Gondolkodási időt kértem. Bementem a főiskolai könyvtárba, megkerestem a bibliát és találomra felütöttem. A következő szöveg fogadott:
“… aki fövényre építi házát… De aki kősziklára…”. Mi valóban olyan helyen alapoztunk, éppen ezért 2 méter mélyre kellett alapozni.
A városka régi neve közismerten kőszikla volt, ami félelmetesen összecsengett a döntési dilemmával.
Végül is mire visszamentem a főigazgatói irodába magyarázkodni, hogy mégse, a főigazgató elvtárs azzal fogadott, hogy éppen most jöttem a tanácsülésről, ahol elfogadták a pályázatomat. Én nem is adtam be semmiféle pályázatot, próbáltam magyarázkodni, de a kocka már el volt vetve.
Szóval a délutáni vonatott lekéstem. Este sikerült csak Budapestre felérnem. Onnan egy nemzetközi éjszakai vonattal, hajnalra értem haza.
Közben egy üveg bort megittam, mert mást már nem sikerült a nyugatiban vennem, persze akkoriban ez meg se kottyant nekem.
Na innentől kezdve elszabadult a pokol. Családi háború, anyósom és apósom átkozódása, veszekedések. Végül március első napjaiban egy pénteki napon telefonon visszamondtam a tanszékvezetői lehetőséget.
Hétfőn reggel, amikor mentem be az egyetemre ahol akkoriban másodállásban szintén dolgoztam, látom ám az épület oromzatán, nagy fekete zászló van kitéve.
Kérdeztem a Gituskát, hogy ki halt meg, mire elmondta, hogy az 51 éves életerős, vidám főnökünk, a professzor, a kandidátusi témavezetőm, barátom, ivócimborám, főnököm.
No nekem akkor végem van, gondoltam. Mint y-os nevű, és pap és járásbíró unoka, 39 éves ambiciózus, fiatal kandidátus. Ekkor elmentem a postára és táviratilag elfogadtam a megbízást.
– Kedves Sándor! Életemben most írok először egy ismeretlennek, de remélem, kapok rá választ. Köszönöm, hogy megnézte az adatlapomat, remélem tudunk majd beszélgetni a neten vagy esetleg telefonon, ha úgy alakul. További szép napot kívánok Emma.
Ezt az üzenetet kaptam, most mi a fenét csináljak? Nem akarom megnézni, nem akarom megnyitni.
Folyt köv…
Írta: Jártó Róza