Tudsz e rajongva szeretni?
Gondot és bút, ölelve elfeledni?
Ebben a két sorban minden benne van.
A múlt! Ami oly sokszor keresztezi két ember útját.
A jelen! Telve várakozással, vágyakozással, a másikat megismerni vágyással, a hogyan tovább kérdésével és a tudattal, hogy a másik nélkül már ez a világ nem ugyan az a világ lenne.
És a jövő! Életünk utolsó harmadát éljük. Ebben a harmadban tette a sors a betegségeket, elesettséget, a magányosságot.
És sokunknak egy ajándékot. Téged. Neki.
De neked vajon ő az ajándék?
Ferenc Sándornál szerencsésebb volt. Ő a 39 évi házasságát tiszteletben tartó 63 éves ember, egyszer csak ráébredt, hogy ez a kapcsolat a feleségével, csak az emberek csodálatát adja, mondhatni ez a jutalom, hogy nem veszekszenek, hogy nap mint nap együtt mennek bevásárolni, hogy elkíséri a feleségét még a fodrászhoz is. És itt vége is a véd-és dacszövetségnek. Otthon mindketten más-más időben étkeztek. Ferenc mivel cukros volt napjában ötször, a felesége jó ha háromszor. Televíziót se néztek együtt, mert a felesége sorozat-függő volt. Ő jó ha a híradót megnézte és a sport eseményeket. Igaz akkor át ment a felesége szobájába, mert a televízió ott volt, a számítógép meg az ő szobájában. Lassan hét éve éltek külön szobába és lassan hét éve nem szexelt a feleségével egy jót, és rosszat is csak ritkán. Aztán rátévedt a Badoora. Úgy gondolta megpróbálja.
– Csak egy kis beszélgetés, semmi több. Evvel még nem árt senkinek – gondolta.
Több kísérlete volt egy beszélgető-partner találására. Azok a nők, akik jelezték a hajlandóságot egy jó beszélgetésre, nem igazán voltak a szókincs bajnokai.
– Igen.
– Nem.
– Te tudod.
– Azt hiszem.
– Aha.
– Ja.
– Igen.
– Igen-igen.
– Talán.
Evvel ki is merült a szókincs. Már kedve sem volt itt lenni.
De egy este történt valami. Az egyik nő szóvá tette, hogy miért is állítja magáról, hogy nyugger, mikor csak 63 éves. Szó-szót követett. A 62 éves Ilike kifejtette, hogy a nyugger az a nyugdíjas, aki már betöltve a 65 évét és ezért ingyen utazik. Addig bizony ő is csak egy sima szimpla nyugdíjas. Ferenc felélénkült. Órákat, napokat, heteket beszélgettek. Gyerekekről, unokákról, időjárásról, betegségekről, egészségről, öltözködésről, mezőgazdaságról. Mindenről. Egy este Ferenc felvetette a személyes találkozás lehetőségét. De Ilike gondolkodási időt kért. Aztán két hét múlva mégiscsak találkoztak a Pláza kávézójába. A két magányos nyugdíjas. Kévét ittak, beszélgettek és fogták egymás kezét. Aztán kikísérte a vonathoz Ferenc. Mikor hazaért leülve a számítógép elé randevút kért Ilikétől.
– Édes Ferikém! Azt nem mondom, hogy nem tenném széppé a hétköznapokat elsősorban a kedves várakozással. Azt sem mondom, hogy nem épülnék be az életedbe. Igen beleépülnék. És olykor-olykor el is fogna a vágy, hogy lássalak, hogy megérintselek, hogy ha pár órára is, de az én életem része legyél, fizikálisan is. Fogva a kezed beszéljük végig azt a pár órát, amit nekem adnál. Azt sem mondom, hogy nem ünnepnapként élném meg, ha néha-néha velem lehetnél egy éjszakára és szerető ölelésed mámorával a szívemben aludhatnék el hozzád bújva, beléd kapaszkodva. Azt kell eldönteni, hogy megtehetjük-e ezt mi? Azt kell eldöntenünk, hogy mihez van jogunk? És mi az erősebb bennünk a másik utáni vágy vagy a mindenek felett álló erkölcs, amit emberek alkottak meg. Az erkölcsbe mi fér bele és mi nem. És megtudnánk-e találni azt a középutat, amikor nekünk se kell eldobnunk magunktól az élet által nyújtott, talán életünk utolsó ajándékát úgy, hogy evvel ne bántsunk meg senkit – írta Ilike
– Még van most pár percem! Az eszemmel tudom és egyet is értek mindennel, amit ilyen szépen leírtál és megmagyaráztál! De a helyzet az, hogy ez a vén süket lelkem az nem tud, illetve nem akar ebből a gyönyörűségből szabadulni, amit TE OKOZOL neki, és én ezt mindennél jobban féltem! Nagyon szépen leírtad a vágyakozásod. Nekem NŐ még ilyen szépet nem írt, mint TE. Már ezért megérte nekem ez a kapcsolatnak sem nevezhető gyönyörűség, ami kettőnk között van vagy nincs. Szerintem ezért és ennek az elvesztésétől való félelmem miatt vagyok ilyen ragaszkodó, ami NEKED már néha biztos terhes és előbb utóbb gondot okoz! De ígérem, megpróbálom magam, lehet, hogy csak később, de vissza fogni, mert nem akarom, hogy a sok bajod és gondod mellett még az én lelki bajaimat is a nyakadba zúdítom. Mért gondolod, hogy később jobb lesz, könnyebb lesz. Ez már sose lesz könnyebb. Ez van, itt és ezt meg kell oldani, mert bele fogsz te is és én is betegedni. Puszillak. Feri, de nagyon sokszor.
Végül is megkötötték a maguk kis kompromisszumát az élettel. Azóta is együtt vannak. Minden este a 20 – 22 óra közötti idő az övék. Ha esik, ha fúj. Mindent megosztanak az éteren keresztül egymással. És ritkán, de a személyes találkozást is megejtik. Igaz csak lopva az együttlét óráit. De ügyelve arra, hogy ne a családtól vegyék el azt a pár percet, órát, napot, amit együtt tudnak tölteni.
Barátnőm, Éva mesélte, hogy alig két hónapja azt hitte, hogy itt a társkeresőn megtalálta a nagy Ő-t. Péter ráklikkelt. Elmondta, hogy 67 éves, hogy kétszeres özvegy, hogy már csak a legkisebb, a 17 éves középiskolás fia van vele. A hegyekben él, egy kétszintes, sor-házi lakásban. A felesége pár éve halt meg, ráhagyva az akkor tizenéves kisfiút, akinek azóta is megpróbál apja és anyja is lenni. De már jó lenne el-el beszélgetni valakivel. A gondjairól, a hétköznapokról, az életről. És elkezdtek csetelgetni. Eleinte csak 1-2, aztán 2-3, majd 3-4 órát. Egyszer azt vették észre, hogy este hétkor megkezdett levelezés még mindig folyik, lankadatlan érdeklődéssel a másik iránt, pedig már hajnali 3-4 óra volt. Mindenről tudtak beszélni. A bajaikról, a gondjaikról, a betegségeikről, – mert azok is voltak jócskán – és örömeikről. A mit főztél és azt, hogy főztedtől egészen a hogyan csomagold be a gyerek uzsonnájáig, mindenről.
Még a kis felnőttes játékaik is olyan aranyosak voltak. No nem félre érteni! Még csak nem is pajzánok. Csak aranyosak. Hogy most mi is van rajta, mármint ruha. Fürdés után miben ül a gép előtt? A hálóingen hol a hímzés, milyen színű, mivel van hímezve? Mivel szereti a kézimunkát a hímzésre küldött egy puszit. Arról is döntöttek, hogy nekik nagyon jó együtt beszélgetni, ezért erről a baráti szintről nem fognak feljebb lépni.
De egyszer Péter ezt túllépte, ezért barátnőm, megbántódva kikapcsolta a gépet.
Reggel a gmailon egy olyan intenzitással megírt levél várta, hogy megdöbbent a tartalmától. Az ilyen szintű ragaszkodástól. A levél 5 óra 30 perckor íródott, és nagyvonalakban arról szólt, hogy mennyire sajnálja, hogy megszegte a játékszabályokat, amivel a barátnőmnek fájdalmat okozott és ezért csalódott benne. De gondolja át és a barátságát ne vegye el tőle és a bizalmát se vonja meg. Ha mégis úgy döntene, azért tudja, hogy a tiszteletét és a megbecsülését, amit érez iránta, már soha sem veheti el tőle. Azt is leírta, hogy nem tehet róla, de az érzékenységével és a tisztaságával több neki a barátnőm, mint azt gondolná. Mindent elvehet tőle, de arra kéri, hogy a barátságát ne vegye el, mert az nagyon kell neki, mert eddig olyan emberrel nem találkozott itt a Badoo-n se, akivel ennyire őszintén el tudott bármely témáról, problémáról beszélgetni és, hogy szeretne továbbra is a bizalmában maradni. A barátnőm erre, csak egy választ adhatott, ami, elmondása szerint nem eset nehezére. Megírta Péternek, hogy a soraiban ott lüktet a teste, a lelke, a mindene. Éva sem tudta volna a szeretetét, a ragaszkodását szebben megfogalmazni. Éva elmondta, hogy szíve mélyén érezte, hogy ennek be kell következnie. És ha ő nem ilyen vak, akkor jóval előbb felfigyelhetett volna arra, hogy egyszer csak megváltozott a levelek tartalma, a hossza, intenzitása. Volt olyan éjszaka, hogy csak a búcsúzkodás több mint két óra hosszat tartott. Mert még ezt, is, meg azt is feltétlenül el kellett mondani, illetve leírni. Holott nem a téma volt olyan érdekes, csak ők nem tudtak egymástól elszakadni. Éva akkor úgy hitte, hogy ennél őszintébb, ennél egyértelműbb semmi sem lehet, mint az a valami, amit akkor érzett.
Aztán egyik éjjel elkezdet valamit játszani. Azt, hogy kérdést tesz fel és egyszerre kell válaszolni. Az idő meg volt adva, hogy mikor, és 2 perc volt a válaszra és egyszerre küldték a válaszokat. Szórakoztató volt. De egyszer csak érdekesre fordult a játék. Az volt a kérdés, hogy mit tennének, ha váratlanul beállítana a másik hozzá. Éva megadta a válaszát. Péter is. Nem egyeztek.
Következő kérdés: Hogyan viselkedne a másik, ha váratlanul állítana be és elfogadva a felajánlott szállást, a másik felkínálná, hogy feküdjön mellé TV-t nézni.
Hát itt se egyeztek a válaszok.
Péter leírta, hogy ő mennyire úriember lenne Évával. Maximum kézsimogatás, aztán átkísérné a szobájába és jó éj puszit adva elköszönne.
Éva nem egészen ezt írta. Először is kifejtette, hogy meglepetés szerűen nem menne el egy férfihoz se. De ha lenne lelki kötődés és meghívná, akkor igen. És ha egy heverőn néznék a TV-t (fürdés után, hálóing, pizsama) akkor nem valószínű, hogy betartaná az illemet.
Itt Péter elköszönt és kilépett a levelezésből.
Másnap elmondta, hogy van egy kapcsolata, amiből ki akar szállni, de addig nem tudott dönteni, még nem győződött meg arról, hogy Éva igent mond a testi kapcsolatra is.
Folyt köv…
Írta: Jártó Róza
Kedves Mami!!remek-gratulálok…Lexirózsa