A kezembe akadt a minap egy gyönyörű vers, Jártó Róza írta. Nem jut eszembe, de hogy is van:
Miért is hagytad,
hogy minden éjjen
csak álljon a férfi,
várva a csodát.
Miközben te könnyekkel
öntözted a férfi lába nyomát.
Úgy emlékszem a beteljesületlen szerelemről szól. Vagy az elveszett szerelemről, nem emlékszem már, de arra igen, hogy hogyan is váltunk el akkor Zsútól. Ó a kicsi Zsú. Álmaimban még most is érzem az illatát. Ez akkor volt amikor, a feleségem először rosszul lett. Most sem tudom, hogy mi lökött a szobája felé. Évek óta külön szobába aludtunk, de akkor benyitottam. Ott feküdt, az ágyban, tiszta vizesen. Arra sem volt ereje, hogy kiáltson értem. Belegondolni is rossz, hogy mi lett volna, ha akkor nem vagyok otthon. És nem sokon múlt, hogy ne legyek. Akkor még dúlt a szenvedély Zsú és én közöttem. Végül is otthon voltam, kihívtam a mentőt, ami pár perc alatt beérkezett a kórházba. Végig fogtam az én kincsemnek a kezét. Mégis késve érkezett a segítség. Két nap múlva meghalt a feleségem, a szivszerelmem, gyermekeim anyja.
Igen, igen ennyi lett a negyvenvalahány év házasság vége.
Ami érdekessé tette számomra az eddigi, özvegyként megélt 24 hónapot az, hogy most már tehettem volna az együttélést bármely hölggyel, már nem akartam, már a szex sem kellett. Elmúlt a láz, ami rávitt arra, hogy megcsaljam a kis drágámat. Szégyellem, vagy bánt, nem tudom, inkább az, hogy nem mondhattam el a feleségemnek, hogy mennyire szerettem, mennyire csodáltam. Attól a pillanattól fogva, hogy megláttam az egyetem folyosóján tudtam, hogy ő kell nekem. Azok az édes, lopott csókok, amiket kaptam tőle. Hát igen. Ez is elmúlt, mint minden. És azok a lázadások, ami a házasság béklyója miatt alakult ki bennem?
Most azt gondolom, ha újra kezdhetném az életem, akkor is ezt az életet élném újra át. Mert akkor, abban a pillanatban a feleségem volt a Ma. Csak hosszú volt az út és menetközben elvesztettük szívünk egy darabját.
Az biztos, hogy jókor jött a múzeum felkérése a diák rendezésére. Igaz, eleinte megijedtem a mennyiségtől, de mikor beígértek egy segítséget, elvállaltam. Még vendégszobát is kaptam. Most ebben a lelkiállapotban, amiben vagyok biztos, hogy erre van szükségem. No, készülődök, itt még át kell szállni a Fóti vonatra.
Hát elég szoros az idő az átszállásra. Igyekezni kell. No, nézd már a Mamababát, hogy szedi azt a formás lábát. Helyes kis nő.
A fülkébe a Mamababa egyedül, miért is ne?
– Kezeit csókolom! Dr. Kövessy Ákos vagyok. Fótra utazom, szabad egy hely? – vettem elő a legsármosabb hangom.
– Üdvözlöm professzor Úr. Én Havasi Nóra vagyok és én leszek az Ön asszisztense.
V É G E
Írta: Jártó Róza
Kedves Mami!!gratulálok…szeretettel Lexirózsa