Lili néni titkai– [ 2 részes] 1 része.

Összes megtekintés: 20 

A szomszédasszonyom, Zsoldos Lili, akivel nem voltam nagy baráti kapcsolatban,ahogy a szomszédok szoktak , csak köszöntünk egymásnak,vagy valami hétköznapi dolgot tárgyaltunk a lépcsőházban..

Egy szombat délelőtt halkan kopogott az ajtómon,-hogy nagyon rosszul érzi magát és lennék szíves hívni egy mentőt.
Megijedtem ,mikor megláttam ,mert valóban rosszul nézett ki és alig állt a lábán. Egyetlen szomszédom ,akit nap mint nap láttam,de korához képest jól bírta magát és most hirtelen rosszul lett.
Azon a szombaton hamuszürke arccal szédelegve,támogatta az ajtófélfát.

Lili nénit legalább harminc éve ismerem ő már ott lakott amikor mi megvettük a szép nagy apartmant.
A Maros közvetlen szomszédságában, nagyon szép lakások voltak,akkor,amikor meg lehetett vásárolni új lakrészeket a kommunizmus idején.
Nagy dolog volt abban az időkben apartmant vásárolni, de ez már a kommunizmus vége fele volt.
Persze a szerint kinek mennyi készpénze volt.
Az így kész pénzel vett lakásokat kevesen tudtuk megvásárolni.
A negyed ahol lakom több tömbházból áll ,amiket az állam építette a sok lakás nélküli embereknek,de ezek az akkor vásárolt lakások finomított formában nagyon elegánsak a mai napig is ..Mi négyszobást vásároltunk ,a Lili nénije két szobás.Egy emeleten két lakrész van.
Lili néni mindig egyedül lakott ,nem is tudom,hogy volt-e férje viszont elmondása szerint van három gyereke. Két lánya:Kati,Erzsi meg egy fia János.A férjéről sosem beszélt.
Soha nem láttam őket, de egyszer elmesélte ,hogy mind a három gyereke külföldön él, de azt már nem mondta,hogy melyik országban,de harminc év alatt nem látogatták meg.En legalábbis nem láttam senkit egy férfin kívül,aki rendszeresen meglátogatta.Most sem tudom,hogy barát ,testvér vagy rokon az illető.
Egy középkorú férfi viszont rendszeresen járt Lili nénihez,akiről normális,hogy nem kérdezhettem meg hogy kicsoda..én, mivel nem vagyok szomszédolós és ő sem volt nálunk soha ,csak amennyit a lépcsőházban találkoztunk,annyit beszélgettünk. De elég rendszeresen látogatta Lilit,meglehet a testvére vagy barátja lehetett.Végül is Lili néni hetvenhét éves volt.A férfi valamivel fiatalabbnak nézett ki.
Nála a szobában viszont a falon láttam egy képet ahol Lili néni meg a három gyerek összeölelkezve,vidáman mosolyognak. Két kislány meg egy kisfiú mosolygott rám vidáman és boldogan.

Én éppen készültem a piaci bevásárlásra,De mit tesz ilyenkor egy szomszéd ,azonnal tárcsáztam a 112 -t jelezve a diszpécsernek,hogy miről van szó,aki megnyugtatott ,miután felírta az összes adatait és tüneteit.
Szegény Lili hozzám kopogott be ,gondolva ,hogy ha klinikán dolgozom,.akkor mindenre jó vagyok.
No, de sok mindent elnéz az ember ,ha valaki megbetegszik a szomszédodban és nincs senkije.
Két óra várakozás után megjelent a mentő,de jelezték,hogy valaki menjen le és várja őket a bejárati ajtónál.
Az a valaki ki lehetett más, mint én. Így biztos piacra már nem lesz idő a mai nap -gondoltam magamban.
Sajnáltam Lili nénit de nekem is gondjaim voltak,nem vagyok teljes mértékben nyugdíjas, napi 4 órát a Poliklinikán töltök,ahova ,szerződtettem magam az első nyugdíjazásom után.

Szombatok azok a napok ,amikor mindent csinálok,mosok, főzök, takarítok,bevásárolok és ehhez hasonlókkal foglalkozom.
Hamar összekaptam Lili néninek a szükséges dolgait-megjegyezve magamban ,hogy eléggé rendezett körülmények között tartotta a szükséges dolgait, tiszta állapotban találtam mindent ,így egy kis táskába betettem a holmikat és időnként leszaladtam a negyedik emeletről ,hogy várjam az ápolókat.

Mivel nagyon későre jöttek,időnként visszaszaladtam a negyedikre ,hogy megnézzem mi van Lili nénivel. Fel s le,fel s le…ezt szinte két órán keresztül.
Ő csendesen feküdt az ágyban, sápadt arccal,nehezen szuszogva.

Végre megérkezett a mentő,két ápolóval,akik máris kihúzták a hordágyat elmondásom után.
Szegény Lili néni elég magas nő, volt ,de sovány.Nem kellett nehezet cipeljenek.
.

Húsz lejt adtam a két ápolónak ,akik lecipelték Zsoldos Lili néni szomszédasszonyomat, akik a mentőautóba azonnal védő maszkot tettek nekem és Lilinek is az arcára.
A nagy mozgalomban megfeledkeztem az új divatról. A maszk amit rendszeresen a táskába teszek automatikusan, akkor szinte megfeledkeztem róla.Akkoriban kezdődött a COVID-19 betegség
első szakasza,kevés esetekkel.
Lili néni magas ,sovány asszony volt .Mindig kontyban hordta a haját és a korának megfelelően öltözködött.
Mivel Zsoldos Lili ,aki már idestova,77 éves,senkije sincs ,én kellett menjek vele.A mentőben hirtelen még rosszabbodott a helyzete és elvesztette az eszméletét.
Mivel a mentőnek nem volt sem oxigénes palackja , sem EKG készülékük beadagoltak egy kis adrenalint,és mesterséges légzést alkalmazva ,valahogy helyre pofozták.
En bárgyúan ültem a nekem kijelölt széken, szájamon az új divatú megszokott maszk,még szuszogni sem lehetett egy egészségesnek sem ,nemhogy Lili néninek,akinek, hörgő hangja zavart egy kicsit valószínű asztmás is lehetett, hallottam a hordágyról,ami kissé aggasztott,de az ápolók valamilyen viccen nevettek jókedvűen.
Végre valahogy célba értünk,ahol adtam húsz-húszt lejt a nappalos és az éjszakás nővérnek, és megkértem őket, hogy vigyázzanak rá. Azt mondták, hogy ne féljek semmitől, ők fél óránként be-benéznek hozzá, habár szerencsére nem eszméletlen a beteg már.
Kimeredt szemekkel és kissé tátott szájjal hallgattam a nővérek magyarázatait,mert egy -két perccel ezelőtt magánkívül volt.

A koronavírus-járvány miatt, nem engedtek be hozzá ,de először is elvégeztek egy koronavírus-tesztet nekem is meg Lili néninek is-állítólag.
A két tesztet természetesen ,hogy én fizettem.Ma már semmit sem csinálnak ingyen.Még jó, hogy magammal vittem a táskámat ,amiben pénz és két banki kártya is volt,így biztonságban éreztem magam,ami a további fizetéseket illeti.

Másnap vasárnap volt, bemehettem hozzá látogatóba. Már eszméletén volt, de alig beszélt. Csak az ágyszomszédjától tudtam meg, hogy az ápolónők feléje sem néztek, ami nem is csoda, mert kettejükre százhatvan beteg jutott, s ráadásul az orvosok sem nyúltak hozzá, azzal, hogy majd hétfőn alaposan megnézik,miután megjön a COVID -19- teszt eredménye.
Még szerencsére ,hogy Lili néni eléggé türelmesen viselkedett,valószínű megszokta
a egyedüllétet ,és hogy mindent maga kellett elintézzen egész életében.Titokzatos családnak néztem őket.Vajon hol lehet az a férfi,aki minden nap látogatta ?De hogy kérdezzek ilyen dolgokat.
Várták a teszt eredményét,mert sohasem lehet tudni ,ebben a korban és közben felállítottak egy perfúziós készüléket-rengeteg vitamin a fiziológiás oldatban.
Lévén hogy mindkettőnk a tesztje negativ volt ,így megengedték hogy bemehessek hozzá.
Ez mindig így szokott lenni, mondta a szomszéd, amikor szombat délelőtt hoznak be beteget. Kimentem a folyosóra, és kerestem a nővért, de egyiket sem találtam meg a tegnapiak közül. Nagy nehezen előkerítettem a vasárnapi ügyeletes nővért, neki is adtam húsz lejt, és megkértem, hogy nézzen be időnként Lili nénihez.
Elmagyaráztam ,hogy egyedül él ,bár vannak gyermekei ,két lánya meg egy fia,de soha nem kérdeztem hol élnek,mert soha nem láttam őket mióta 30 éve ott lakunk..
Különben sem vagyok szomszédoló ember.De szerencsére Lili néninek megvoltak az iratai amiből mindent megtudtunk,de állítása szerint nem szed semmilyen gyógyszert.
Megtudtam az irataiból,hogy tanítónő ,volt fiatal korában.
Az orvossal is szerettem volna találkozni, mert egy száz lejt még odahaza borítékba ragasztottam, de a nővér azt mondta, hogy az orvost transzfúzióra hívták a férfi kórterembe, bízzam rá, majd ő szól neki. Visszamentem a betegszobába, ahol a szomszéd megnyugtatott, hogy az inspekciós orvos úgysem ér rá kivizsgálni a beteget, tehát nem is baj, hogy nem tudtam átadni a pénzt. Úgyis csak holnap, amikor majd bejönnek az osztályos orvosok, lesz idejük foglalkozni vele.
De Lilike elég szívós nénike ,aki rövid időn belül magához tért és valamennyire lehetett értekezni vele.
– Nincs valamire szüksége? – kérdeztem.
– Köszönöm, nem kell semmi.
– Hoztam néhány almát.
– Köszönöm, nem vagyok éhes.
Hívjam haza a gyerekeit?-kérdeztem készségesen.
-Jaj drága ne hívja ,hiszen itt orvosok között vagyok,közben szemeit törölgette.De nehezen beszélt
Lilike kedves van- e valaki rokona ,akit értesítsek -merészeltem én megkérdezni.
-Nincs senkim, jött egy halk válasz.
Még egy óra hosszat ültem az ágya szélén. Szerettem volna beszélgetni vele, de már nem volt miről.
Érdeklődtem a gyerekei felől,de legyintett kezével,ami azt jelentett hogy annak Ámen.
Szerettem volna megkérdezni ki az a férfi,aki hozzá szokott jönni,de restelltem. Még azt gondolná,hogy leskelődöm ,vagy kutatok utána,így maradt a nagy csend közöttünk.

Egy idő múlva megkérdeztem, nincsenek-e fájdalmai. Azt mondta, nincsenek. Erről sem kérdezősködhettem többet. Egész idő alatt hallgattunk. Nagyon szemérmes és zárkózott volt köztünk a viszony, mindig csak tényekről beszélgettünk egymással, de azok a tények, melyeket tegnap még szóba hozhattunk, mára eltörpültek, és semmivé váltak. Érzelmekről pedig sohasem esett szó miköztünk.A lépcsőházi köszönésen kívül ,úgy emlékszem nem is beszéltem vele soha.O meg ritkán lépett ki a házból.Néha ha az unokáim ott voltak,elmenéskor megrepesztette az ajtóját és kedvesen figyelte a gyerekeket.

Annyit suttogott ,hogy vegyem ki a nyugdíját a Nemzeti Bankból.De hogy kinek és mikor adjam azt már nem mondta,valószínű nem gondolta hogy már nem tér vissza soha.
Megmagyarázta hol találom meg a bankkártyát és így muszáj volt megmondj a kártya kódot is.
A kedves Lili néni megbízott bennem.Szegényke ,milyen magányosan élt .

– Hát akkor megyek – mondtam később.
– Menjen csak, drága köszönöm a segítséget – mondta,biztos sok dolga van.
– Holnap bejövök, és beszélek az orvossal.
De Lili néni ,már hátat fordított nekem,meglehet ,hogy sírt ,vagy nem érezte jól magát.

– Köszönöm – mondta.
– Csak reggel jön az osztályos orvos.
– Nem olyan sürgős – mondta,mire megfordult s tekintete az ajtóig kísért.Akkor még nem tudtam,hogy ez egy utolsó tekintete,ami engem illet.
Reggel hétkor fölhívtak, hogy az éjszaka folyamán meghalt. Amikor beléptem a 217-be, már másvalaki feküdt a helyén.
Az ágyszomszédja megnyugtatott, hogy nem szenvedett semmit, csak sóhajtott egyet, és vége lett. Gyanítottam, hogy a szomszéd talán nem mondott igazat, mert az jutott eszembe, hogy én is ezt mondtam volna az ő helyében, de aztán igyekeztem elhitetni magammal, hogy az ágyszomszéd mégsem csapott be, és csakugyan fájdalom nélkül halt meg Lili. Nagyon sok formalitást kellett elintézni. A fölvételi irodában odalépett hozzám egy ápolónő, de sem a szombati, sem pedig a tegnapi ügyeletes, hanem egy eddig nem látott nővér, és átadta Lilike aranyláncát, szemüvegét, pénztárcáját, és azt a zacskót, amiben az almák voltak. Húsz lejt adtam neki, és tovább diktáltam az adatokat. Ezután egy bőrsapkás férfi lépett hozzám, és ajánlkozott, hogy megmosdatja, sminkeli ha akarom és felöltözteti a testet.
Ő mondta így, hogy- a testet,- amivel bizonyára azt akarta érzékeltetni, a szóban forgó személy nem él ugyan már, de mégsem egészen holttest, amíg mosdatva és öltöztetve nincs. Nálam volt még a borítékban ragasztott százlejes.
Azt átnyújtottam neki. Fölszakította, belenézett a borítékba, aztán lekapta fejéről a bőrsapkát, és nem is tette többé föl a jelenlétemben. Azt mondta, hogy nagyon szépen el fog rendezni mindent, csak küldjek be ruhát és tiszta fehérneműt, egészen biztosan meg leszek elégedve. Azt válaszoltam, hogy délután behozom a fehérneműt és egy sötét kosztümöt, most azonban szeretnék odamenni hozzá.
Folytatom.

Szólj hozzá!