A jóság virágai. 1. Fejezet: Földreszállottak

Apám istenfélő ember volt. Ezt sosem értettem ,mert mindig azt hangoztatta, ő nem fél semmitől.
A fronton a robbanó aknáktól, az ágyúktól ő nem ijedt meg ,mesélte.
De akkor miért fél Istentől? kérdeztem kiskoromban ,de nem kaptam rá értelmezhető választ.
Isten nevét hiábavalóan szádra sose vedd!-mondta gyakran, amit elfogadtam .
Alig voltam ötéves ,mikor szürkületkor elbújtam a szénaszín alatt, a szűrőkád mögé, hogy majd jön apám, a buggyanó mustot megkóstolni, majd megijesztem!
Amilyen vastag hangon csak tudtam, förmedtem egy nagyot, ő pedig felkapott az ölébe, nevetve
összepuszilgatott:
-Én nem félek senkitől, semmitől!
-A mennydörgéstől sem?-kérdeztem.
-Attól sem, mert az nem Isten haragja ,csak figyelmeztetés.
Azóta én sem félek, a legjobbat a viharban alszom.
A faluban mindenki hozzánk küldte az éjszakába szakadt szekeres átutazót ,lévén az bármilyen nyelvű, mondván nekik,:
-Menjetek a felszegre, ott van egy család ,aki befogad.
Apám lehámolta a lovakat, megabrakolta, anyám rittyentett egy árvapaprikást, a vendéget felpokrócozták a szekérderékba ,reggel pálinkával ,tojásrántottával útrakelt.
Apám mindig mondta anyámnak ,ha nincs tojás ,vedd ki a kotlófészekből, de aki jön, annak legyen valami kínálni való!
Mindig fáradtan jött haza, sötétben ,házakat épített, vagy viharverte tetőket javított, sokszor
isten nevében. Mindig derűsen regélt, a térdeit csapkodta a röhögéstől:
_Képzeljétek ,Miskánál is , Gézánál is, balta van az ajtó mögött!
Ezt nem értettem, mi ebben a vicces. Mire ő:
Mindentől félnek .Ha ide betör valaki, két ököllel …jobbról, balról…nem kell ahhoz balta!
Ezt megint nem értettem, az én apám, aki istenfélő ember, hogyan tudna két ököllel valakit is leteperni?
Aztán volt olyan átutazó ,akit elszállásoltak, addig poharazgattak, a vendégszeretet nevében,
hogy hajbakaptak, s kimentek a szőlőskertbe birkózni.
Komoly küzdelem volt, anyám aggódva tördelte kis kezeit ,míg apám diadalmasan felűltette a kedves
vendéget a szekérre, és a kapun kivezette a lovakat.
Ebédnél mindig csak segghegyen űlt, és lábbal kifelé, az ajtó felé .Anyám mindig rászólt:
_Űlj már rendesen a seggeden, az asztal mellé!
-Nem ,mert így volt a fronton is ,ha futni kell, a lábad abba az irányba legyen!
Évekkel később, párom úgy nevezte őket: földreszállt angyalok.