Társkeresés.hu 15. rész

Csodás délelőtt következett, a nyár igencsak kényeztette a várost, és lakóit. Kellemes az idő, virágok, fák, és lenyírt fű illata érződött a friss levegőben, amely állt, egy apró kis szellő sem zavarta a nyári délelőttöt. A meteorológusok még ettől is szebb délutánt jósoltak, egy vékony fátyolfelhő sem fogja csúfítani a tiszta, kék eget, igazi, évszaknak megfelelő idő várható.
Sokan jöttek, mentek az utcán. Volt ki a dolgait intézte, boltba igyekezett, vagy éppen onnan tartott hazafelé, némelyek kisgyerekkel sétálva reménykedtek, hogy a séta miatt majd jobban elalszik ebéd után a gyerek, és így a szülők is pihenhetnek egy kicsit. A város élte megszokott, mindennapi életét, senki, és semmi nem zavarta ezt a szép időt. A főtéren, ahol Scarlett, és Brandon randevúja lesz, a szökőkút szorgosan lövellte magasba a hűs vizet, melyben délután kicsit meg lehet mosakodni, hűsíteni az arcot, kezeket, esetleg lábakat is. A virágágyásokat még gondozták a városi kertészet emberei, minél szebbé téve az összképet. Csak pár ember üldögélt elszórva a főtér padjain, a legtöbb személy sietve haladt át rajta, hogy minél előbb elérjék útjuk célját. Mindenki csendesen, békésen, szorgosan tette a dolgát, feltehetően igyekeztek, hogy a délutánjuk már dologmentessé, szabaddá váljon, hogy el tudjanak ruccanni a családdal egy kis kirándulásra, sétára. Joggal reméltek, és hittek, az időjárás tökéletes mindenféle kinti program rendezésére. Várhatóan, ha hinni lehet az előrejelzésnek, ez az idő másfél hétig nem változik, utána is csak pár fokot csökken a hőmérséklet, és jön egy kis frissítő zápor.
Scarlett korán reggel elrohant fodrászhoz. Nem volt nehéz dolga, az egyik legjobb barátnőjének van egy szalonja a központban, oda jár már évek óta, persze ingyen. Nem vágatott derékig érő hajzuhatagából, de tetetett bele egy kis tupírt, és hátul, csaknem a feje búbján egy jelentős csokor hajat összegumiztak lófarokba, a többi, kifésülve, elterítve a vállán, hátán. Igyekeznie kellett haza, mert ezzel a művelettel sok idő eltelt, és még várt rá a takarítás, a főzés. Mindig rendet, tisztaságot tart otthon, ezért most ezeket nem megcsinálnia kellett, csak megőrizni. Így már nem is volt olyan sok, mint ahogy másképp lett volna. Az ebéd sem jelentett számára ördöngös dolgot, délután fél egyre végzett mindennel. Még két órája volt, hogy elkészüljön, és odaérjen a főtérre, a megbeszélt helyre.
Mivel nőről van szó, komoly gondot okozott, mit is vegyen fel. Szekrényében gazdagon állnak a szebbnél szebb ruhák, választékban nincs hiány. Sorra vette őket, de nem igazán találta, melyik is lenne a legmegfelelőbb. Kivett négyet, és az ágyra terítette őket, egymás mellé. Aztán sorban, egymás után, mindegyiket maga elé tartva, billegett a tükör előtt. Pedig nagyon is jól tudja, melyik hogy áll neki, már mindegyik volt rajta, nem is egyszer. Új ruhája nincs, legalább fél éve nem vett magának ruhafélét, de a gondos kezeknek, és a kímélő mosásoknak köszönhetően mind újszerűnek hatott. Végül egy teljesen kék, térd fölé érő, merész dekoltázsú ruhát választott, melyhez szintén kék derékövet csatol majd, közvetlenül indulás előtt. Nem sminkeli magát, rúzst, szemceruzát sem használ, ez nem az ő stílusa. Miután ruhaválasztási gondja megoldódott, a többit rendben visszaakasztotta a szekrénybe. Nem két perces feladattal birkózott meg, a választás több mint egy órát vett igénybe. Fél kettő után vette irányba a fürdőszobát, hogy letusoljon, rendbe szedje, kicsinosítsa, és márkás, jó illatú parfümmel ellenállhatatlanná, vonzóvá tegye magát. Ha ezeket nem teszi meg, akkor is csinos, és a legtöbb férfi számára ellenállhatatlan, de azért nő, hogy szép, vadítóan illatos, és tetszetős legyen. Bő húsz perc alatt ezt a feladatot is sikerrel vette, nem maradt más hátra, mint belebújni a kék ruhába, még elrendezni megfelelően a hosszú hajfürtöket, és izgalommal a gyomorban, torokban dobogó szívvel elindulni a főtérre. Legutolsó mozzanatként felcsatolta derekára az övet, még igazított a ruhán, majd kézbe vette Brandon ajándékát. Kicsit izgulva, nagy várakozással nyitotta ki a bejárati ajtót. Kilépett az udvarra, a zárakat gondosan elfordította, és az órájára pillantott. Még huszonöt perce van, hogy odaérjen. Jól tudta, rendesen ki kell lépnie, ha nem akar késni, és megvárakoztatni Brandont.

Útközben nem nagyon figyelt az utcán zajló életre, a gyalogosokra, az úton közlekedőkre, saját gondolataival foglalatoskodott. Arra gondolt, mi van akkor, ha Brandon átverte? Ha nem is jön el, csak hülyítette? Mit tesz majd? És egyáltalán, meddig várjon? Elhatározta, ha ő ér oda elsőnek, fél órát vár, és hazamegy. Ha ennyi idő alatt nem érkezik oda a másik fél, akkor már nem is fog. Aztán gondolatai másfelől közelítették meg azokat a lehetőségeket, melyek még szóba jöhetnek. Mi van, ha Brandon nem jön el, de nem azért, mert átverte, hanem mert közbe jött neki valami? Persze nem dolog, sürgős elfoglaltság, azt biztosan jelezte volna telefonon. Hanem egy baleset, tragédia, valami ezekhez hasonló. Nem kívánt ilyet Brandonnak, de számításba vette ezeket a lehetőségeket is, mert elméletileg megtörténhet. Bolondnak tartotta magát, nem szabadna egyből a legrosszabbakat feltételezni, és egyáltalán, nem is kellene vészmadárkodni. Szuper az idő, mire ő odaér, Brandon már ott lesz, ennyi, nem kell nagy ügyet csinálni egy randevúból. Ezzel nyugtatta magát, de gyomrában ott maradt a bizsergető izgalom.
Elérte a főteret, pont a másik oldalról, mint ahogy a szökőkút, és az a bizonyos pad helyezkedik el. Sokan nyüzsögtek a téren. Kamasz lányok, fiúk, családok, szaladgáló, kerékpározó gyerekek. Sok padot elfoglaltak a pihenő, napfürdőző, beszélgető városlakók. Scarlett rögtön a szökőkút felé pillantott. Meg is látta a padot, ahova megbeszélték a randevút, de az ülőhely üresen árválkodott. Az órájára nézett, öt perc múlva fél három. Félt, hogy beigazolódik rossz sejtése, és Brandon csak játszott vele, átverte. Korábban látott ilyet tévében, egy kibeszélő műsorban. Ott a nő vallotta be, mesélte el, hogy a randin nem megy oda a megbeszélt helyre, hanem távolról figyeli, és várja, hogy a fiú megérkezzen. Aztán ha tetszik neki az ifjú, odamegy hozzá, ha nem, akkor hazaballag. Ez nem szép dolog, és Scarlett mélyen elítélte ezt a viselkedést, de félt, hogy most ő is ilyen alattomos dolog áldozata. Lassan ballagott, fejét feltűnés nélkül forgatta minden irányba, mintha csak a teret körülvevő épületeket, és a tájat nézegetné, közben azt várta, hátha megpillantja valahol Brandont. Néha a padra is vetett egy pillantást, ami továbbra is üresen árválkodott. Megállt, céltalanul kotorászott a táskájában, és közben részletesen körülnézett. Sehol semmi, ami örömre adhatna okot. Elindult, ugyanazzal a taktikával, lassú járással, és mindenfelé nézelődve, hátha befut a férfi, akit annyira vár. Hétágra süt a Nap, kellemes meleg van, jó a levegő, a szökőkút zizegve ontja magasba a vízsugarat.
Hirtelen megállt. Ismét a padhoz nézett, és azt látta, hogy egy idős bácsika, legalább nyolcvan éves, meghajlott háttal, lassú, apró léptekkel tart a padhoz, és odaérve le is ült. Még csak ez hiányzott, gondolta magában. Eszébe jutott a pár nappal ezelőtti találkozás volt férjével az ajándékboltban. Egyre azt hajtogatta az ex, hogy öregedjenek meg együtt. Elmosolyogta magát. Ilyet akkor se tenne, ha a volt férje lenne az egyedüli férfi a világon. Brandonnal igen, vele szívesen megöregedne, de a volt férjjel soha. Attól még a magány is jobb.

Folyt. köv…

Írta: Edwin Chat