A PJ troli a külváros utcáin kívül vizes, belül párás ablakokkal falta a kilométereket. Nem sokan utaztak rajta, a vezetővel együtt négyen. Egy szőke középhosszú hajú, ötven év körüli hölgy ült a volánnál. Mosolyogva figyelte az utat az intenzív esőben, ami már hosszú órák óta áztatja a várost, és jókedvvel mondta be minden elinduláskor a következő, illetve megálláskor az aktuális megálló nevét.
Az utasok száma két nő, és egy férfi arányban oszlik el. Elég szétszórtan ültek, tudomást se nagyon véve egymásról. A két hölgy ült, a férfi a hátsó ajtónál állt, jobb kézzel stabilan kapaszkodott. Talán munkába tartottak éppen, vagy onnan hazafelé, vagy munka ügyben intézkednek, ki tudja. Nincs rájuk írva, biztosan mindegyiküknek megvan az oka, hogy miért éppen itt, és most utaznak.
A két hölgy közül az egyik fiatal, harmincegynéhány éves lehet, rövid barna hajjal, fekete kabátba bugyolálva ült, és bámulta a párás ablaküveget. Néhány sorral arrébb a másik hölgy ült, ő is olyasmi idős lehet, mint a sofőr, de már korántsem nézett ki olyan jól. Szintén közömbösen, tekintetét, pillantásait ide-oda járatva.
A három utas recsegésre lett figyelmes, amint a sofőr vezetés közben egy kézzel, nagy rutinnal szájához emelte a mikrofont.
– Kedves utasaink! Elhagytuk a szakaszhatárt, kérem, váltsanak újabb szakaszjegyet!- adta az utasítást mosolyogva, és a mikrofont visszatette a helyére. De mintha a falnak beszélt volna, a három utas szinte meg se mozdult, mintha nem is hallották volna, továbbra is közömbösen bambulva utaztak. A csini sofőrnő a tükörből figyelte őket. „- Nagyon rácsesztek még erre!”- suttogta összeszorított fogakkal, és egyre nagyobb gyűlöletet érzett irántuk.
Nagy recsegéssel egy vastag, hosszú villám vágta ketté a borult eget. A trolin tartózkodók kivétel nélkül kissé összerezzentek, és ijedt tekintettel bámultak felfelé, de túl sok mindent nem láthattak. Mintha hangjelzés lett volna a villámlás kísérte recsegés, abban a pillanatban még jobban szakadni kezdett az eső. Zuhogott, mintha dézsából öntenék. A kövér cseppek vadul, hangosan verték a troli tetejét. Ha az utasok épp beszélgetnének, nem valószínű, hogy hallanák egymás hangját. A csini sofőrnő egyre erősebben erőltette a szemét, hogy lásson valamit az útból. Egyre több, és több jármű állt meg út szélén, parkolóban, mindenki ahol tudott. De ő nem teheti, időhöz van kötve, ezért ha már szinte csak lépésben is, de tovább haladt a PJ troli. A pár utas kissé nyugtalankodni kezdett. Tartottak a természet szeszélyétől, és valószínűleg időre kellene odaérniük valahova, ezért a hirtelen támadt izgalom. A két nő még aránylag tűrhetően viselte a nem mindennapi esetet, de a hátsó ajtónál álló férfi meglehetősen ideges lett. Látszott rajta, hogy nem tetszik neki sem az időjárás, sem az, hogy a jármű csak lépésben halad.
– Lépj már oda neki, szivi!- kiáltott előre a sofőrnek. A csinos nő meghallotta, és hosszú pillantást vetett a visszapillantó tükörbe, de nem reagált semmit az ingerült felszólításra. Természetesen nem lépett oda, továbbra is lépésben haladt, az utasok, és saját maga érdekében. Mindenesetre megjegyezte ezt a beszólást, de egyelőre türtőztette magát. Nem telt bele pár pillanat, a troli talán húsz métert, ha haladt, a férfi megint előre kiabált.
– Nem hallottad kisanyám? Vagy azt akarod, hogy előre menjek?- A középkorú, csinos szőkeség kezébe vette a mikrofont, és válaszolt, miközben a tükörből figyelte az elégedetlen utast.
– Fogja be a pofáját!- szólt be határozottan, mérgesen, majd a mikrofont visszatette a helyére. A férfinak nem tetszett ez a válasz, ezért azonnal elindult előre. A sofőr amint észlelte ezt, rögtön teljesítette az utas kérését, és odalépett. A troli egyre gyorsabban haladt, és ilyen időben ez még gyorsabbnak tűnt, már- már kezdett veszélyessé válni. A sofőrnő sokszor pillantott a tükörbe, hogy lássa, hol tart épp a barátságtalan utas. Mikor már csak néhány lépés választotta el a vezetőfülkétől, teljes erővel a fékbe taposott. A PJ troli megállt, miközben az előre igyekvő férfi elesett, tehetetlenül zuhant, és repülve tette meg a maradék néhány lépést. Fejét beverte, és a vállát is, de mielőtt bármit tehetett volna, a sofőr kilépett a fülkéből, egyenesen rá a férfi nyakára.
– Na, te patkány! Nem ugattam, hogy fogd be a pofád? Ki vagy te, hogy itt dirigálsz nekem? Örülj, hogy elviszlek oda, ahova indultál. Ha jót akarsz, ülj le, és füled, farkad húzd be, mert nagyon megjárod! Világos?- kérdezte még, és nagyobb nyomást fejtett ki a nyakra.
– Igen.- nyöszörögte a hason fekvő utas.
– Helyes!- mondta határozottan a szőkeség, majd óvatosan leszállt a férfi nyakáról, és visszaült a vezetőfülkébe. Kis résnyire elhúzta az oldalablakot, és rágyújtott. A férfi lassan feltápászkodott, majd néhány pillanatig farkasszemet nézett a nővel. Nem tudta mit tegyen. Elkapja, elverje, megbosszulja, amit tett, vagy inkább békésen leüljön? Kis belső vívódás után az utóbbit választotta. A vezetőfülke mögötti ülésen foglalt helyet, belül az ablak mellett, itt nem látja ez a vadállat nőszemély. Szipogva kabátja zsebébe nyúlt, és papír zsebkendőt vett elő. Letörölte az ablakról a párát, és kinézett. Sokat nem látott, az eső függönyként korlátolta a látótávolságot. Egy lélek nem volt az utcán, csak akik az autójukban rekedtek, de ők is bent ültek az utastérben, feltekert ablakokkal. Ekkor rájött, a nőnek mégiscsak igaza volt, hogy lépésben vezette a járművet. De amit tett, az megalázó egy férfi számára. Bántotta büszkeségét, becsületét, főleg így, hogy két szemtanúja is volt az esetnek, ráadásul ők is nők, ezért elhatározta, hogy visszafizeti, bosszút áll.
Diana, a szőke sofőr, megpróbált barátságos képet mutatni, sóhajtva vette szája elé a mikrofont, közben a tükörből figyelte az utasteret, de a férfit nem látta, csak a két nőt.
– Kedves utasaink! Elnézést kérünk az előbbi apró kis incidensért. További jó utat kíván a Palota- Jázminkert járatot üzemeltető cég.- mondta mosolyogva, majd amint visszatette a mikrofont a helyére, egy szót morgott maga elé.
– Tetvek…- ennyi vélemény alakult ki benne az utasokról. A két nő is a tükröt figyelte, míg beszélt Diana, de némák maradtak. Ők nem hallottak, nem láttak semmit, úgy gondolták, jobb a békesség, jobb, ha kimaradnak ebből, semmi közük hozzá. Ők csak békésen szeretnének utazni, és eljutni oda, lehetőleg épségben, ahova indultak.
Mire Diana elszívta a cigit, addigra az eső lecsillapodott annyira, hogy kicsit gyorsabban folytathatták útjukat. Lassan kapcsolódott be a gyér forgalomba, és most már talán az elégedetlen férfi legnagyobb örömére, bátrabban nyomta a pedált. A zaj is csökkent, amit az esőcseppek okoztak a troli tetején. A fiatalabbik nő könyvet vett elő, és olvasni kezdett. Számításba vette, ha az eső így esik, hol rákezd, hol eláll, hosszabb út vár rá a megszokottnál. Az idősebb nő semmit nem tett. Ugyanúgy ült, és nézelődött ide- oda, mint eddig.
Az utasok száma két nő, és egy férfi arányban oszlik el. Elég szétszórtan ültek, tudomást se nagyon véve egymásról. A két hölgy ült, a férfi a hátsó ajtónál állt, jobb kézzel stabilan kapaszkodott. Talán munkába tartottak éppen, vagy onnan hazafelé, vagy munka ügyben intézkednek, ki tudja. Nincs rájuk írva, biztosan mindegyiküknek megvan az oka, hogy miért éppen itt, és most utaznak.
A két hölgy közül az egyik fiatal, harmincegynéhány éves lehet, rövid barna hajjal, fekete kabátba bugyolálva ült, és bámulta a párás ablaküveget. Néhány sorral arrébb a másik hölgy ült, ő is olyasmi idős lehet, mint a sofőr, de már korántsem nézett ki olyan jól. Szintén közömbösen, tekintetét, pillantásait ide-oda járatva.
A három utas recsegésre lett figyelmes, amint a sofőr vezetés közben egy kézzel, nagy rutinnal szájához emelte a mikrofont.
– Kedves utasaink! Elhagytuk a szakaszhatárt, kérem, váltsanak újabb szakaszjegyet!- adta az utasítást mosolyogva, és a mikrofont visszatette a helyére. De mintha a falnak beszélt volna, a három utas szinte meg se mozdult, mintha nem is hallották volna, továbbra is közömbösen bambulva utaztak. A csini sofőrnő a tükörből figyelte őket. „- Nagyon rácsesztek még erre!”- suttogta összeszorított fogakkal, és egyre nagyobb gyűlöletet érzett irántuk.
Nagy recsegéssel egy vastag, hosszú villám vágta ketté a borult eget. A trolin tartózkodók kivétel nélkül kissé összerezzentek, és ijedt tekintettel bámultak felfelé, de túl sok mindent nem láthattak. Mintha hangjelzés lett volna a villámlás kísérte recsegés, abban a pillanatban még jobban szakadni kezdett az eső. Zuhogott, mintha dézsából öntenék. A kövér cseppek vadul, hangosan verték a troli tetejét. Ha az utasok épp beszélgetnének, nem valószínű, hogy hallanák egymás hangját. A csini sofőrnő egyre erősebben erőltette a szemét, hogy lásson valamit az útból. Egyre több, és több jármű állt meg út szélén, parkolóban, mindenki ahol tudott. De ő nem teheti, időhöz van kötve, ezért ha már szinte csak lépésben is, de tovább haladt a PJ troli. A pár utas kissé nyugtalankodni kezdett. Tartottak a természet szeszélyétől, és valószínűleg időre kellene odaérniük valahova, ezért a hirtelen támadt izgalom. A két nő még aránylag tűrhetően viselte a nem mindennapi esetet, de a hátsó ajtónál álló férfi meglehetősen ideges lett. Látszott rajta, hogy nem tetszik neki sem az időjárás, sem az, hogy a jármű csak lépésben halad.
– Lépj már oda neki, szivi!- kiáltott előre a sofőrnek. A csinos nő meghallotta, és hosszú pillantást vetett a visszapillantó tükörbe, de nem reagált semmit az ingerült felszólításra. Természetesen nem lépett oda, továbbra is lépésben haladt, az utasok, és saját maga érdekében. Mindenesetre megjegyezte ezt a beszólást, de egyelőre türtőztette magát. Nem telt bele pár pillanat, a troli talán húsz métert, ha haladt, a férfi megint előre kiabált.
– Nem hallottad kisanyám? Vagy azt akarod, hogy előre menjek?- A középkorú, csinos szőkeség kezébe vette a mikrofont, és válaszolt, miközben a tükörből figyelte az elégedetlen utast.
– Fogja be a pofáját!- szólt be határozottan, mérgesen, majd a mikrofont visszatette a helyére. A férfinak nem tetszett ez a válasz, ezért azonnal elindult előre. A sofőr amint észlelte ezt, rögtön teljesítette az utas kérését, és odalépett. A troli egyre gyorsabban haladt, és ilyen időben ez még gyorsabbnak tűnt, már- már kezdett veszélyessé válni. A sofőrnő sokszor pillantott a tükörbe, hogy lássa, hol tart épp a barátságtalan utas. Mikor már csak néhány lépés választotta el a vezetőfülkétől, teljes erővel a fékbe taposott. A PJ troli megállt, miközben az előre igyekvő férfi elesett, tehetetlenül zuhant, és repülve tette meg a maradék néhány lépést. Fejét beverte, és a vállát is, de mielőtt bármit tehetett volna, a sofőr kilépett a fülkéből, egyenesen rá a férfi nyakára.
– Na, te patkány! Nem ugattam, hogy fogd be a pofád? Ki vagy te, hogy itt dirigálsz nekem? Örülj, hogy elviszlek oda, ahova indultál. Ha jót akarsz, ülj le, és füled, farkad húzd be, mert nagyon megjárod! Világos?- kérdezte még, és nagyobb nyomást fejtett ki a nyakra.
– Igen.- nyöszörögte a hason fekvő utas.
– Helyes!- mondta határozottan a szőkeség, majd óvatosan leszállt a férfi nyakáról, és visszaült a vezetőfülkébe. Kis résnyire elhúzta az oldalablakot, és rágyújtott. A férfi lassan feltápászkodott, majd néhány pillanatig farkasszemet nézett a nővel. Nem tudta mit tegyen. Elkapja, elverje, megbosszulja, amit tett, vagy inkább békésen leüljön? Kis belső vívódás után az utóbbit választotta. A vezetőfülke mögötti ülésen foglalt helyet, belül az ablak mellett, itt nem látja ez a vadállat nőszemély. Szipogva kabátja zsebébe nyúlt, és papír zsebkendőt vett elő. Letörölte az ablakról a párát, és kinézett. Sokat nem látott, az eső függönyként korlátolta a látótávolságot. Egy lélek nem volt az utcán, csak akik az autójukban rekedtek, de ők is bent ültek az utastérben, feltekert ablakokkal. Ekkor rájött, a nőnek mégiscsak igaza volt, hogy lépésben vezette a járművet. De amit tett, az megalázó egy férfi számára. Bántotta büszkeségét, becsületét, főleg így, hogy két szemtanúja is volt az esetnek, ráadásul ők is nők, ezért elhatározta, hogy visszafizeti, bosszút áll.
Diana, a szőke sofőr, megpróbált barátságos képet mutatni, sóhajtva vette szája elé a mikrofont, közben a tükörből figyelte az utasteret, de a férfit nem látta, csak a két nőt.
– Kedves utasaink! Elnézést kérünk az előbbi apró kis incidensért. További jó utat kíván a Palota- Jázminkert járatot üzemeltető cég.- mondta mosolyogva, majd amint visszatette a mikrofont a helyére, egy szót morgott maga elé.
– Tetvek…- ennyi vélemény alakult ki benne az utasokról. A két nő is a tükröt figyelte, míg beszélt Diana, de némák maradtak. Ők nem hallottak, nem láttak semmit, úgy gondolták, jobb a békesség, jobb, ha kimaradnak ebből, semmi közük hozzá. Ők csak békésen szeretnének utazni, és eljutni oda, lehetőleg épségben, ahova indultak.
Mire Diana elszívta a cigit, addigra az eső lecsillapodott annyira, hogy kicsit gyorsabban folytathatták útjukat. Lassan kapcsolódott be a gyér forgalomba, és most már talán az elégedetlen férfi legnagyobb örömére, bátrabban nyomta a pedált. A zaj is csökkent, amit az esőcseppek okoztak a troli tetején. A fiatalabbik nő könyvet vett elő, és olvasni kezdett. Számításba vette, ha az eső így esik, hol rákezd, hol eláll, hosszabb út vár rá a megszokottnál. Az idősebb nő semmit nem tett. Ugyanúgy ült, és nézelődött ide- oda, mint eddig.
Folyt. köv.
Írta: Edwin Chat
Kedves Edwin!
Várom a folytatást.
Szeretettel: Jártó Róza
Kedves Vlady!
Majd szép lassan lesznek események is. Köszönöm, hogy itt jártál.
Üdv: Edwin.
Kedves Edwin!
Vártam az új történetedet. Bár még sok minden nem történt, de felkeltetted az érdeklődésem. Várom a folytatást.
Vlady