Psychojárat 2. rész

Diana az utasokról megfeledkezve, jókedvűen vezetett, imádta ezt a munkakört. Régebben ellenőr volt itt a cégnél, majd irodista lett belőle. Aztán elment gyesre, majd mikor újra munkába állt, megint csak ellenőrködnie kellett. Onnan került trolivezetőnek, de ide nem helyezték át, ő szeretett volna ez lenni, és a pár hónapos tanfolyam elvégzése után sikerült is neki. Épp a rádióval babrált, fél szemmel az utat figyelve, mikor hirtelen két erős kéz kapta el a torkát.
– Most megdöglesz te kurva!- hallotta a fenyegetőző, barátságtalan hangot. Annyit tudott tenni, hogy újra a fékbe taposott, mivel nem látta az utat. A támadó férfi háttal a műszerfalnak, és az első szélvédőnek esett, így Diana nyaka megmenekült a gyilkos szorítástól. Gondolkodni nem volt idő, a nő ösztönösen kapta el jobb kezével a férfi nemi szervét, és szorította, ahogy tudta. A támadó ismét kiszolgáltatott helyzetbe került. Felsikított, olyan magas hangon, mint akit kiheréltek, és megfogta a nő kezét, de semmit nem mert tenni.
– Engedje el… kérem, engedje el.- könyörgött. Diana felállt, de a férfi tökeit továbbra is folyamatosan szorította. Szigorú arccal, szemeiből sütő gyűlölettel nézte a férfit.
– Kifelé, te rohadék!- üvöltött rá.
– Jó, jó, persze.- hallatszott a gyenge reakció. A támadó utas lassan, hátrálva kezdte elhagyni a vezetőfülkét, Diana kikísérte a tökénél fogva.
– Maradj veszteg, mert megdöglesz!- fenyegetőzött, majd elengedte, amit eddig szorított. A férfi azonnal oda kapott két kézzel, védte a legnagyobb kincsét, összegörnyedve, lihegve. Lassan hátrált, egész a hátsó ajtóig, ahol az imént állt. Mikor hátra ért, Diana újra elfoglalta a helyét, és elindult a trolival.
Két percig semmi esemény nem történt, néma csend honolt a járművön, mikor újra megálltak, ezúttal egy megállónál. A férfi a hátsó ajtónál megnyomta a gombot, jelezve leszállási szándékát, de Diana csak az első ajtót nyitotta ki. Egy férfi szállt fel, fekete nadrágban, sötétkék esőkabátban, fején kapucnival, majd az első ajtó becsukódott.
– Nyissa ki az ajtót! Szeretnék leszállni!- kiabált előre a kétszer is pórul járt férfi. Diana a fülkéből kihajolva hátranézett, és csak ennyit reagált:
– Kuss!- A férfi nem nagyon mert erőszakoskodni, inkább csak maga elé morgott elégedetlenül.
– Valami baj van?- kérdezte a felszálló.
– Baj az mindig van.- válaszolt Dina, majd elindult a megállóból. A fekete nadrágos csendesen felmérte az utasteret, és utána egykedvűen bámulta a párás ablakot. A troli közepén, a mennyezet alá felszerelt hosszú, keskeny kijelzőn a futószöveg kiírta a következő megálló nevét, majd a dátumot, és a pontos időt. Délután háromnegyed hat van, de erősen besötétedett a borús idő miatt.
– Szeretnék leszállni!- kiabált újra a hátsó ajtónál álló utas, de Diana mintha meg se hallotta volna, még csak bele se nézett a tükörbe, nyugodtan vezetett tovább. Milán, a fekete nadrágos új utas, lassan elindult hátra. Nagydarab, tekintélyes termetű egyén. Diana erre a tükörbe nézett, és mosolyogva figyelt, mi fog történni. Hol a tükröt, hol az utat leste, de a tükröt sűrűbben. Milán odaért a hátsó ajtóhoz. Egy- két lépésnyire megállt a balhés utas előtt. Némán nézte pár másodpercig, majd fejét a párás ablakok felé fordította, majd megint az utasra, és vissza az ablakokra. Várta, hogy az utas mit fog reagálni, de arra is számított, hogy esetleg teljesen közömbösen, semmi reakció nem lesz.
– Nem enged leszállni a sofőr!- fordult hirtelen Milánhoz. – Panaszt fogok tenni!- fenyegetőzött. Milán csak nézte a hibbant embert, majd benyúlt kabátja zsebébe, és egy piros szalagot vett elő. Felhúzta jobb karjára, és megszólalt:
– Jegyet, vagy bérletet kérnék ellenőrzésre!- az utas meglepődött, és ezt ki is mutatta.
– Maga ellenőr? Azt hittem utas.
– Van jegye, vagy bérlete?- kérdezte Milán.- ekkor Diana, aki a tükörből figyelve követte az eseményeket, beleszólt a mikrofonba.
– Milán, mikor elhagytuk a határt, nem váltott újabb szakaszjegyet, és nem csak ő, a többiek sem.- Milán újra megkérdezte:
– Van jegye, van bérlete?
– Igen, csak elfelejtettem kilyukasztani.- válaszolt megszeppenve.
– Vegye csak elő, kilyukasszuk.- szólt Milán, és zsebéből egy fényes, kézi jegylyukasztót vett elő. Az utas a tárcájában kutakodott, míg végre átadta az ép jegyet. Milán nézegette, valóban nem volt kilyukasztva, majd egy mozdulattal eltette.
– Mit csinál?- lepődött meg az utas. – Adja vissza a jegyemet!
– Kuss legyen!- utasította az ellenőr, majd elkapva a férfi karját, egy mozdulattal kitekerte. Az utas fájdalmában felkiáltott, és kiszolgáltatottan rogyott meg Milán előtt, és mellének nyomódott a feje. Az ellenőrnek ez volt a legjobb póz, hogy tervét véghez vigye.
– Nyugi, lyukasztunk.- mondta, és a roggyant férfi bal fülcimpájára tette a fényes jegylyukasztóját.
– Mit akar tenni?- kérdezte a férfi, félelemmel a hangjában.
– Mit, mit? Hát lyukasztok!- felelt Milán, és erősen, határozottan összenyomta a kis fémszerkezetet. Az utas azonnal felüvöltött, és Milánt elhordta mindennek. Ezt már a két nő sem tudta tovább tűrni, oda mentek a vezetőfülkéhez, és próbálták a sofőrt meggyőzni, hogy azonnal álljon meg, de reménytelen próbálkozás volt.
– Mégis mit képzelnek maguk?- kérdezte az idősebb nő. – Ezt nem tehetik! Álljon meg! Garantálom, hogy a börtönben fognak elrohadni!- hiába volt minden fenyegetőzése, Dianára nem hatott semmi.
– Süket vagy?- próbálkozott a fiatalabb is. – Ne várd meg, még kikaplak onnan!- a sofőr reagálása erre annyi volt, hogy ismét elhúzta az oldalablakot, és rágyújtott, majd a két nőt nézve, szemtelenül rájuk fújta a füstöt.

Folyt.köv.

Írta: Edwin Chat