Julia 10.

A nőnek kedve lett volna megtorpanni és kikérni ezt magának, de semmit nem akart elrontani és főleg nem akart a főszereplő pózában tetszelegni, hiszen jól tudta és a helyén kezelte, hogy itt ma nem ő a főszereplő, hanem egy másik nő, és az ő személyéhez kapcsolódó emlékek a jelen történések mozgatórugói. S az, hogy elkísérhette ide a férjét, nyilvánvalóan korántsem magától értetődő, ezért ittlétének értékét semmiképpen nem degradálhatja holmi szeszélyes ostobaságokkal. Tehát, angyali türelemmel, csak ennyit mondott:

– Talán mégis.

– Nos – sóhajtott Thomas -, őszintén szólva, és a miérteket aligha kell magyaráznom, mélyen elástam magamban mindent. Fájdalmat, félelmet, veszteséget, űrt. Mindent. Miért ásnám elő mindezeket időről időre azzal, hogy visszajárok ide, mint egy mazochista zarándok? Amikor úgyis minden – s a szívére tette a kezét – itt van. De… volt más is.

– S mi volt az? – sietett a kérdéssel a nő.

– Tudod… történt itt valami. Valami meggyőző. Történt bennem valami, ami… segített továbblendülni. Ha az a… találkozás nem lett volna, én is itt halok meg akkor. De így… egy élő távozott innen és nem egy élőhalott. Mondd, érted, amit mondani szeretnék?

– Persze – simogatta meg férje ölelő karját a nő. – Minden szavadat értem. Kicsit úgy hangzik, mintha valami megvilágosodásról beszélnél, ami feltöltött téged. Találkozás? Kivel találkoztál? Alaposan felcsigáztál.

– Megvilágosodás – mosolygott Thomas. – Én ugyan sosem használtam volna ezt a szót, de végül is valami hasonló történt, igen.

– Elmondod? – kérdezte a nő, s már erőlködnie kellett, hogy elfojtsa a remegést a hangjában.

Ekkor torpant meg a férfi, s vele együtt ő is. A férje minden eddiginél komolyabb ábrázattal nézett előre, ő pedig kicsit megszeppenve nézett föl rá.

– Itt vagyunk – szólt halkan Thomas. – Ő az.

A nő megrendülten nézte a gondozott síremléket. Csak most áramlott át rajta a tudat teljes valósága: ki és mi nyugszik ott. Mindez elnémította és mélységes tiszteletre indította.

A férfi többféle nyitást elpróbált magában a többnapos út során. Tervezte, hogy könnyeddé, ízlésesen barátivá, New York-ian tréfássá teszi majd ezeket az első perceket. Kitalált számos formulát, hogyan mutatja majd be egymásnak a két nőt. De minden benne rekedt, minden terv, minden erőltetett jókedv, egy hang sem jött elő belőle. Csak állt némán, mozdulatlanul.

– Jól vagy? – kérdezte halkan a párja, amikor úgy érezte, kezd már túlságosan hosszúra nyúlni ez a csöndes mozdulatlanság.

– Persze – felelt rezignáltan Thomas, majd át sem gondolva, mit is kér a mellette álló társától, a következőt motyogta: – Petty, drágám… megengednéd, hogy egy percre magamban legyek?

A nő szomorkásan, megértően elmosolyodott, s örült, hogy férje most nem érzékeli csalódottságát. A dióhéj, meglehet, ma is sértetlen marad. Talán majd máskor…

– Hát persze, Thomas. Itt leszek a közelben. Tudod, majd bóklászok meg ilyesmi. Csak szólj, ha kellenék.

A férfi egy kurta biccentéssel köszönte meg mindezt, s várta, hogy valóban magára maradhasson.

Amikor ez megtörtént, oda-vissza pislogott két síremlék között. Az egyiken ez állt: Carol Mary-Rose Hannigan – 1961-1985, a másikon: Julia Emmanuelle Norton – 1881-1891. Melyiket szólítsa meg előbb?

Végül lehajtotta a fejét, s csak úgy az orra alá dünnyögte:

– Igazad volt, Julia. Mindenben igazad volt. Ha valaki visszatér ide, már igazából nem is ő az, nem a régi önmaga. Nem találom azt a régvolt fickót itt magamban, Julia. De te bárcsak most itt lennél és elmagyaráznád, hogy… hogy mit is érzek pontosan, mert én… nem tudom szavakba önteni.

– Hozzám beszélsz? – szólalt meg mellette a kislány, aki figyelmesen szemlélte őt.

– Úristen!!! – kiáltott fel Thomas, s kissé meg is tántorodott. – Úristen! Hát itt vagy! Te vagy az!

***

“Julia 10.” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Kedves Babu!

    Nem maradtál le semmiről, hiszen a történet most már itt lesz mindig. 🙂 Ha valaki bele akar nézni, csak meg kell nyitni. Örülök, hogy újra itt vagy. Látod, ugyanakkor meg én voltam távol egy kis időre. Így megy ez… 😀

    Laca :)(f)

  2. Kedves Laca !
    Ugy jartam ,mint a borravalo! Lemaradtam!
    Az igazsag az ,hogy valamilyen okbol egy hetig vagy talan 10 napig semmit nem tettem fel a Honlapra .Csak bekoszontem hogy vagyok.
    Olvasva tovabb kulonleges tortenetedet gondoltam ,hogy Julia sirjahoz fog menni hamarabb,es azt is ereztem ,hogy uj embert faragott Thomasbol[ezt a nevet egy kicsit szorongva irom ,mert a kis unokamat Thomasnak hivjak] .nem egy egyszeru tortenet. Vannak hatso gondolataim is ,hogy miert adtad a novelladnak a "Julia"cimet.Ne haragudj ram ,de visszaterek aprankent es behozom a lemaradasomat!
    Szeretettel olellek…..Babu
    (f)

  3. Kedves Kata!

    Igyekeztem úgy építeni a művet, hogy a látszat csaljon. B) De természetesen minden ki fog derülni.

    Laca :)(f)

  4. Kedves Laca!

    Ha kislány még mindig, akkor már biztosan nem élő személy. 🙂

    Olvastam előző részeidnél " viszont hozzászólásaidat ". Olyan szépeket írtál rólam, hogy teljesen meghatódtam. :).

    Na, de nem is húzom az időt, láttam van még pár rész.

    Szeretettel olvastalak: (f)

    Kata

  5. Kedves Rita!

    Őszintén örülök a véleményednek, köszönöm megtisztelő jelenlétedet. Örömmel láttalak.

    Laca :)(f)

  6. Kedves Laca!

    Sikerült megvalósítanod, hogy minden rész izgalmas és olvasmányos legyen, miközben elgondolkodtató is. Gratulálok hozzá.

    Szeretettel: Rita:)

  7. Kedves Marica!

    Nagyon örülök, hogy nem kellett csalódnod. Minden újabb kis epizód feltöltésekor izgulok a fogadtatás miatt, de szavaid megnyugtatóak. Köszönöm!

    Laca :)(f)

  8. Kedves László!
    Érdeklődéssel olvastam a folytatást. Nem csalódtam.
    Figyelmem elejétől végéig lekötötte.
    …s a befejezés!!!
    Köszönöm.
    Üdvözlettel: Marica

Szólj hozzá!