Egz cigaretta

Fiatal voltan, 17 éves, a legtöbb magam fajta cigarettázott. Nagy fiú akartam lenni, nem szívtam le a füstöt soha. Egy nap arra ébredtünk, a szovjet vörös horda elfoglalta a Pesti oldalt, kutattak azzal az ürüggyel, hogy fegyvert keresnek közben elvittek mindent, ami tetszett nekik. Mosolyogva jöttek, hogy a konyhára lányokat, asszonyokat kérnek segíteni. Aminek az lett a vége százával erőszakolták meg őket, sokan fertőző betegek lettek, többen öngyilkosok, vagy szégyenükben haltak meg. Ennek még nem volt vége, minden épkézláb férfit vittek munkára. Sokan lettünk, százan, ezren az országúton mentünk menetelve, fáztam, rajtam csak egy kis kabát volt. Már majdnem besötétedett mire elértük a gyűjtő tábort, ahol már a katonáknak ezrei voltak. Németek, magyarok, civilek és ki tudja még hányféle náció. Szöges drótkerítés, mondták lelövik aki próbál megszökni, ami egy két alkalommal meg is történt. Nagy kondérokból valami híg levet osztottak kétszer naponta, amit levesnek hívtak. Nekem nem volt csajkám, mint a katonáknak, nem volt miben felvenni az adagomat, amit név szerint osztottak. Az épület hatalmas volt, ami valami gimnázium lehetett, ahonnan minden bútorzatot elvittek, hogy több fekvőhely legyen a földön. Mire az én csoportom odaért már minden telve volt. A lépcsőházba egy márvány lépcsőt találtam üresen amiért veszekednem kellett egy másik emberrel. Hideg volt, nagyon fáztam. Másnap mindent összejártam, hogy talán valamit találok amiben felvehetem a levesemet, nem sok sikerrel, egyik helységben egy fém éjjeli szekrény volt, amit valami oknál fogva, ott felejtettek. Annak a fiókját vittem el, ami jó nagy volt, nem volt más választásom. Másnap figyeltem, mikor szólították a neveket, s mikor hallottam a nevemet mire oda férkőztem a nagy tömegben, már valaki felvette az adagomat. Az volt a második alkalom, hogy lemaradtam. Másnap oda fúrtam magamat legelőre, hogy ott legyek, hordozva az éjjeliszekrény fiókot, mikor majd hívják a nevemet. Ágoston Tibor mondták fennhangon, egyszer csak láttam, hogy egy fiatal katona felveszi a részemet. Odamentem, mondom, én vagyok ezen a néven, mire azt mondta ő, nekem is ez a nevem. Megvitattuk a dolgokat, elnézést kért, hogy kétszer vette fel a levest amit megértettem ott mindenki farkas éhes volt. Jó barátok lettünk, a druszám két évvel volt idősebb nálam. Mindenkin a kétségbeesés talánya látszott, senki nem tudott semmit. Közel két hónapja már, közben sokan meghaltak, főleg idősebbek. A láger déli részén közel a vasúthoz szép lankás domboldal volt, ott heverésztünk, élveztük a napsugarat. Mikor hatalmas morajt hallottunk. Német stuka gépek jöttek lebombázni az ott maradt vagonokat, amikben lőszerek voltak. A detonáció olyan hatalmas volt, felkapott, repültem valami 15 métert, elvesztettem az eszméletemet, éreztem hogy egy lapos teherautóra dobtak. Karomat felnyújtva jeleztem, hogy életben vagyok, áttettek egy másik autóra, onnan elvittek a kórházba, ami egy farmnak az istállója volt, szalmán feküdtek a betegek. Két idős katona között feküdtem a földön, akikkel elbeszélgettem, amíg a villany égett, láttam ez egyiknek könny csillogott a szemében. Másnap reggel, mivel, hogy szorosan feküdtünk, éreztem az egyiknek a kezét, jéghideg volt. Szegény meghalt aznap éjjel. Engem visszavittek a lágerbe. Egy kerek kenyeret adtak tíz embernek aminek a szétosztása egy nagy veszekedéssel járt a magyarok között, éhes volt mindenki és egy kerek kenyeret nem lehet igazságosan elosztani tíz ember között. A német katonák odaadták a veknit egy személynek, aki elosztotta. Senki nem szólt semmit, ők, s talán már mindenki tudta, vagy gondolhatta, hogy onnan az út csak keletre vezet. Folytatom…