Vonaton 2/2 rész

Enikő ránézett a kártyára, és majdnem elájult. Ezzel az emberrel kell találkozni a munkahelyén, miatta kell sietni, pontosnak lenni. Fontos tárgyalás, a két cég érdekében kell a jogi dolgokat helyre tenni. De most hogy kezdjen hozzá. Hányingere volt szédelgett.
– Amint a vonat megállt, Enikő kiugrott és futott az irodáig, hogy előbb odaérjen, mint a partner, aki céget beperelte.
– Pontban tíz óra, a partner belépett a tárgyalóba. Jelen volt az igazgató, a főmérnök és a jogász Enikő.
– Most Zoltánnak esett le az álla, úgy gondolta, hogy most nem ismerik egymást Enikővel. A bemutatkozás után Enikő javasolta, hogy egyezzenek meg, bírósági tárgyalás nélkül. Még úgy is az ő cégük nyer. Zoltán elfogadta az ajánlatot. A tárgyalás végén kérte Enikő, hogy maradjon még pár percet.
– Kirohant a tárgyalóból, kért kölcsön a titkárnőtől. Rohant vissza ám Zoltánt nem találta , elment. Így kénytelen volt hívni, másnap találkozni Zoltánnal. Csak délután munka után, tudtak találkozót megbeszélni. Enikőnek, még Mátéért is el kell mennie az iskolába. A sulihoz közel volt presszó, a találkozást oda beszélték meg. Zoltán igen meglepődött, hogy Enikő egy kisfiúval várta.
– -Kérem kedves Zoltán, elmegyek kezet mosni ugye magára bízhatom addig a kisfiamat.
– -Igen természetesen.
– Zoltán alig várta, hogy Enikő elmenjen. Elkezdett Mátéval beszélgetni, aki elmondta, hogy apukája elment egy másik nénihez, már van gyerekük is. Anyának sok a munkája nem tudnak elmenni sehova, mert anyuka kocsija szervizbe van, mert apa a régi kocsit hagyta itt. Mire Enikő visszaérkezett Zoltán már mindent tudott.
– – Enikő, Máté meghívott , hogy nézzem meg a hörcsögöt, amit apukától kapott. Szívesen megnézném.
– -Most nem alkalmas, esetleg holnap, rendben mondta Zoltán. Megittak egy üdítőt, Zoltán a pénzt nem fogadta el, Enikő hiába is kérte. Jó akkor kérem, fogadja el a vacsora meghívásom.
– Holnap szombat, szeretettel meghívom , és akkor láthatja a kis hörcsögöt is.
– Mindketten lázasan készültek a szombat esti vacsorára. Amíg Enikő megterített a két fiú beszélgetett. Enikő kihallgatta őket.
– Zoltán, észrevette, hogy a nő hallgatózik. Elmondta, hogy neki is van egy kislánya, akit az anyukája nevel. Kint élnek Olaszországban, ugyanis az anyuka Olasz. Nagyon keveset találkoznak Luciával, a kislányával, és nagyon hiányzik neki.
– Enikő lélegzetét visszatartotta, úgy hallgatta a beszélgetést. Zoltán felállt berohant a konyhába, elkapta Enikőt.
– -Nem szép a hallgatózás.
– -Nem szép egy kisgyereket kikérdezni.
– A vacsora jól sikerült, mindig többet találkoztak, jól megértették egymást. Örömmel voltak együtt, Máté volt a legboldogabb kisfiú, mert neki egy év múlva lett apukája.

“Vonaton 2/2 rész” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Kedves Rózsa! Köszönöm, hogy olvashattam. Tetszett nagyon.
    Mária(f)(f)

  2. Kedves Magdi!
    Köszönöm szépen, hogy ellátogattál hozzám.
    Szeretettel Rózsa(f)

  3. Kedves Rózsa!

    Szeretettel olvastam, kedves, jól végződő történetedet.
    Magdi

  4. Szia Rita!
    Köszönöm szépen, hogy olvasol.
    Steretettel Rózsa(f)

Szólj hozzá!