Helló Gyerekek! most nem Misikéről mesélek nektek,bár mellékszereplőként ő is előfordul benne, mert baráti kapcsolatban áll azzal a testvér-párral , akikről történetem szól. A három gyerek, már óvodába is együtt járt, később pedig egy iskolába, sőt egy osztályba kerültek, nagy örömükre. Most csodálkoztok, hogy lehet ez? de nagyon egyszerű: a testvérek ikerként, egyazon időben születtek:egy gyönyörű, okos kislány, és egy helyes, értelmes kisfiú. Ők, hárman nagyon jól kijöttek, sokat tanultak és játszottak egymással. Szeretet és megértés volt köztük. Misike sokat látogatta őket, míg egy nap minden megváltozott, s nem akart többé találkozni velük. Anyukája hiába faggata őt erről, a kisfiú csak hallgatott, és továbbra is kerülte kis barátait, bár látszott rajta, hogy neki is hiányoznak. Kis pofiján beszédes szomorúság ült. Nehezen dolgozta ezt fel Panni és Peti is. Vajon miért? kérdezgették állandóan egymástól, de felelet nem volt. Ennek az okát mondom most el nektek ebben a történetben.
Az ikerpár – Misikéhez hasonlóan – szintén csonka családban élt. Őket, alig 5 évesen, egyik napról a másikra, minden előzmény nélkül, az édesanyjuk hagyta ott. Még kicsik voltak, nem értettek semmit az egészből, csak azt érezték valami nagyon hiányzik életükből. Az Apa megkeseredett, magába fordult, soha többé nem beszélt feleségéről, még a rá emlékeztető személyes tárgyakat, fényképeket is eltüntette a lakásból. Gyerekeivel keveset foglalkozott, nem beszélgetett, vagy játszott velük, szinte csak a munkájának élt. Anyagilag nem szenvedett hiányt a két kicsi, mindennel – finom ételekkel, szép ruhákkal, a legdrágább játékokkal ellátta őket, – de a lelkük, a szeretetre. símogatásra szomjas ártatlan, kis lelkük kielégítetlen maradt. A gyors, érzelem-mentes \”jó éjt\” puszi kevés volt ahhoz, hogy a Jóságtündér velük maradjon. Peti és Panni, a két csendes, kedves, szófogadó gyerek kezdett megváltozni, teljesen elvadultak. Ekkor maradt el tőlük Misike is. A kis csemeték a játszóterek rémei lettek, a szomszédok nem értették mi történt, régen nem volt semmi gond velük. Csak fejüket csóválgatták, nem tudták mit lehetne tenni értük. Érezték valami nincs rendben náluk, de nem mertek az apához fordulni, mert az annyira elszigetelve, magába zárkózva élt. A gyerekek sokat voltak egyedül, néha esténként, mikor az apjuk sokáig dolgozott, bébicsőszre bízta őket. Kedvelték ugyan a vidám, jópofa, engedékeny asszonyt, de mégsem volt igazi szülő,csak egy pótmama, egy kedves idegen. Mikor magukra maradtak, hamar megunták az élettelen, néma játékokat, a TV nézést. Szétszórtak mindent: kockákat, könyveket, számos kirakót, plüss állatkát, pöttyös, csíkos labdát, még a kedvenc maci és, baba is a földön hevert egész éjszaka. A ruháikat sem kímélték. Jaj istenkém! hogy nézett ki a szobájuk. A játékok egyre jobban elszomorodtak, nem értették mért teszik ezt velük? Miért nem pihenhetnek a helyükön: a polcokon, szekrényekben, vagy épp, mint azelőtt az ágyban, a szerető karok között. Egyik este, amikor a gyerekek a sok-sok leckétől,és rendetlenkedéstől kifáradva, korán tértek nyugovóra, összegyűltek tanácskozni, és megbeszélték: ezt nem tűrhetik tovább! Inkább világgá mennek, vissza Meseországba, a Játékok szigetére, oda ahonnan jöttek. Nem bánhatnak így velük kis gazdáik! A szót tett követte: a sértődött, és haragos játékok, a nyitott ablakon keresztül kimásztak, és elindultak a kerten át, a nagy sötét éjszakába. Lassan ballagtak, néha vissza-visszanézve, szomorú szívvel, mert valahol belül sajnálták a két kis félárvát, és abba reménykedtek…talán valamelyikük visszahívja őket! De nem. A ház csendes volt, mindenki aludt. Elől cammogott a félfülű barna maci- Peti kedvence – még anyukájától kapta 3. születésnapjára. Őt követte a sok , aranyos szőrmók figura, majd Panni nagyhajú, alvós babája, maga után húzva a kisebbeket, meg a játékkonyha-felszerelést,az orvosi táskával egyetemben. Nem akart semmit a pákosztos gyerekek kénye-kedvére itt hagyni.Utánuk gurult a sok színes labda, majd az építő kockák, kirakók, társas játékok következtek. Az autók sem késlekedtek, felgyorsulva hagyták el, a már majdnem teljesen kiűrült szobát. A sort a könyvek zárták be. Némelyik már foszladozott, szamárfüles, itt-ott pecsétesvolt, annyit forgatták, olvasgatták, színezgették…sajnos nem mostanában. No! most merre? volt a nagy kérdés. Némi töprengés után megkérdezték a Tudor nevű kerti törpét, aki valóban meg tudta mutatni nekik az útirányt, minden kis kertet, patakot, csalitot leírt, részletesen elmagyarázott hogy könnyen, biztonságosan oda jussanak.Sok órányi fáradságos gyaloglás után – már a ,hajnal pírja derengett az égen – mire elérték Meseország kapuját. Egy lógó fülű, foltos kutyus volt az őr, aki nagy,csodálkozó szemekkel állította meg a szedett-vedett kis csapatot. Hangja határozott, és szigorú volt: Mit kerestek ti itt ilyen korai időben, amikor még minden rendes játék az igazak álmát alussza? Mit gondoltok, itt csak úgy, simán bárki besétálhat? No, ki vele! miért jöttetek, mit szeretnétek? ugatta tettetett nagyképűséggel, de azért figyelmesen hallgatta a barna mackó által előadott megható, szinte hihetetlen történetet. Utána fontoskodva előhúzta a mindent-tudó hatalmas varázskönyvét, és belelapozott, oda ahol Panni és Peti életét elevenítették meg a sorok. Abból aztán meggyőződhetett mi is történt valójában, mért hagyták el kis gazdáikat a játékok. Hümmögött, prüszkölt,orrát fújta, nem akarta, hogy lássák, mennyire megilletődött és megsajnálta őket. Mikor visszatért önbizalma, furcsa, rekedt hangon azt mondta: Jól van pajtáskáim, bemehettek, aludjátok ki magatokat, de utána az Oroszlán király elé kell járulnotok, majd ő dönti el, itt maradhattok-e nálunk. Egy aranyos, fehér szobacica vezette el őket a hálóhelyül szolgáló, kényelmes, otthonos szobába, ahol a kimerült játékok azonnal mély álomba merültek. Mikor felébredtek nagyon elesettnek érezték magukat, mindannyiuknak hiányzott régi életük,de legfőképp Panni és Peti, a két kis imposztor. Már alig éreztek haragot irántuk, kialudták minden bánatukat. Kétségbeesve pillogtak egymásra: vajon most mi lesz? A cica, aki tegnap a szállásukra kísérte őket megjelent, hogy a hatalmas vezér elé vezesse a kis csapatot . Remegtek, mint a nyárfalevél. Összebújtak,úgy biztatták, erősítgették egymást. Az Oroszlán király nem csak nagyon okos, hanem jóságos, és igazságos is volt. Mikor izgatottan,egymás szavába vágva elmesélték miért, és hogyan kerültek ide, egyből ráérzett ,mi is lehet a hiba, és mi a jó megoldás ebben a helyzetben. Közben már a játékok is rájöttek miért változtak meg a gyerekek, mi tette őket érzéketlenné, rendetlenné. Hiszen maguk is milyen nehezen viselték azt, hogy nem foglalkoztak velük, nem kaptak szeretetet. Hát persze, hogy a testvérpár is hanyag és nemtörődöm lett, hiszen az édesanya lelketlen távozása nagyon megviselte mindkettőjüket. Ráadásul, a magára maradt édesapa kétségbeesésében alig foglalkozott velük, nem mutatta ki milyen fontosak számára. Ez persze, hogy megzavarta és kezelhetetlenné tette a két gyereket. Játékország királya is erre a következtetésre jutott, és azt tanácsolta: térjenek vissza otthonukba! Biztosra vette, minden meg fog változni, ha elküldi az Apának azt a levelet, amit nagy gondosan, együttérzéssel ötölt ki. Elhatározta, hogy abban, megérteti vele milyen nagy hibát kö vetett el szerettei, s egyben maga ellen. Azt még külön kihangsúlyozta, – hogy nyíljon már ki végre a szeme! – milyen két értékes, gyémánttal felérő drágakő van a birtokában, azaz Peti és Panni, akit egy\” hamisgyöngyért\” – a hűtlen asszonyért – egy percig sem lett volna szabad elhanyagolnia. Így is történt, megírta a szívbe markoló, de igen erélyes sorokat, rábízta a sereg élén vonuló barna macira, s végül szívélyesen elbúcsúzott kis vendégeitől. A játékok megkönnyebbült szívvel tették meg a hosszú, fárasztó utat visszafelé. Alig várták, hogy viszont lássák elhagyott szobájukat, és persze a benne lakókat.
Közben a két gyerek felébredt, és elrémülve vette észre, hogy minden játékuk megszökött az éj leple alatt. Nagy volt a sírás-rívás, kétségbeesve rohantak apjukhoz elújságolni, mi történt velük. Az Apa először csak csodálkozott, majd erősen gondolkodóba esett, és végre derengeni kezdett előtte, hogy az elmúlt időben mi mindent mulasztott el, csinált rosszul.A figyelmeztető levélre sem volt már szükség. Keblére vonta a síró kicsiket, és hajukat símogatva, sok-sok puszit cuppantott mindkettőjük könnytől maszatos arcocskájára. A gyerekek szorosan átölelték, és úgy kapaszkodtak belé, mint gyökér az anyaföldbe. El sem akarták engedni, mindhármuknak nagyon jó érzés volt így együtt. Az Apának végül sikerült megnyugtatni őket, s megígérte ezentúl minden másképp lesz, jobban odafigyel rájuk, többet játszik, beszélget velük. Ennyi kedvességet, gyöngédséget nélkülözni hosszú időn át, hogy tudott? tette fel magának a nagy kérdést. Szidta magát az elmulasztott szép percekért,órákért, s nagyon hálás volt ,hogy csak a játékok szöktek meg a sívár lakásukból, a gyermekei nem… mert bizony az is előfordulhatott volna! Biztos volt benne, hogy a játékok is visszatérnek a vidámsággal teli, boldog otthonba. Úgy is történt. Másnap megérkeztek a fáradt, szökevények, s örömmel foglalták el régi helyüket. A családfő esti mesét mondott, majd nagy öleléssel,és számlálhatatlan sok,édes puszival búcsúzott szívéhez talált csemetéitől. Panni, karjában hosszú hajú alvósbabájával, Peti, a kissé foszlott kedvenc mackójával tért nyugovóra. Hamar elaludtak, és szép álmok lepték meg őket. Visszatért a Jóság-tündér. A többi játék pedig ott sorakozott rendben a polcokon, szekrényekben,a jól megérdemelt helyükön. Jó volt mosolygós pofácskájukra nézni.
A házba nyugalom, béke költözött, sokszor volt örömkacajtól hangos. Szeretet lengte át a falakat, mindenki jól érezte magát. Ami még igazi öröm volt számukra, jóbarátjuk: Misike is visszatért hozzájuk, szívesen töltötte velük a szabadidejét.Nagyokat játszottak együtt, feledve minden bút és bánatot. Ugye Gyerekek ti vigyáztok a játékaitokra? és még véletlenül se fordul veletek elő, ami mesénk kis hőseivel.
Eger,2013.04.30.