Misi Mesék /7 éven felülieknek/ – 5. mese: Misike új apukát kap

Misike, és Tamás bácsi között egyre szorosabbá vált a kapcsolat, ezért a kisfiú, amikor csak tehette átlátogatott hozzá. Nagyokat beszélgettek, játszottak oldott, vidám hangulatban. Meglepve tapasztalta, hogy édesanyja egyre többször tart vele, néha pedig egyedül is felkereste a férfit. Ilyenkor elég hosszú időre elmaradt. Ma is ez történt. Lassan beesteledett, Misike – már igen éhes volt, de nem akart egyedül vacsorázni – s ezért, egyre türelmetlenebbül várta haza anyukáját. Aztán gondolt egyet, és ő is átszaladt a szomszédba. A két felnőttet komoly beszélgetés közben találta, de azt is észrevette, hogy fogták egymás kezét, csak akkor engedték el, mikor ő megjelent. Nem nagyon lepődött meg, mégis valami furcsa érzés vett rajta erőt. Hát igen, régebben azt kívánta: bárcsak összemelegedne a két felnőtt, most mégis …nem tudta, hogy fogadja ezt az egészet. Az esze azt mondta , hogy örülnie kellene ennek a szerencsés fordulatnak, mégis leginkább sírt volna, valami féltékenység-féle fogta el. Egy szót sem szólva sarkon fordult, s már ott sem volt, semmi pénzért nem nézett volna vissza.Mind a ketten kiabáltak utána, de mint aki meg se hallja, futott hazáig. Ott aztán rádobta magát a vetett ágyra – úgy ahogy volt, ruhástól, cipőstől, és egyre jobban szorította magához, a legkedvesebb játékmackóját, aki kisbaba kora óta alvótársa volt. Vele akart vígasztalódni, de nem ment, úgy dobogott a kis szíve, mintha gőzmozdony lenne, néha meg kihagyott. Csak szorította a szőrmók állatkát, szegényke szinte teljesen összelapult, pedig azelőtt helyre, duci kis maci volt. Mindig neki panaszolta el minden titkát, fájdalmát,amit nem tudott, vagy nem mert mással megosztani… és zokogott keservesen. Hazatérő anyukája alig bírta megvígasztalni. Dehát mi bajod van kisfiam? Bántott valaki? – kérdezte aggódva. Akkor komorodott el csak igazán az asszony arca, amikor a gyerek még két ölelő karját is elhárította. Nem, nem hüppögte Misike, aztán megállíthatatlanul dőlt belőle a kétségbeesés. Mert mi lesz velem, ha te már csak Tomi bácsit szereted, csak vele foglalkozol? én már nem is kellek,akár el is mehetek világgá. Az anya, megértő mosolyát elrejtve, nyugtató hangon szólt hozzá: hogy gondolhatsz ilyet? te vagy, és leszel nekem mindig a legfontosabb az egész világon, nálad jobban senkit sem szeretek, de az nem zárja ki, hogy mást ne fogadjak a szívembe. Két felnőtt egész másképp érez egymás iránt, mint anya és fia…majd egyszer te is megtapasztalod, ha felnősz, és megismersz egy kislányt, aki nagyon megtetszik, és hiányozni fog, ha távol van tőled.Tudod, kisfiam a szeretet csodálatos dolog: mennél több felé osztják, annál több lesz belőle. Misike elkerekedett szemekkel hallgatta mindezt. Odabújt anyukájához, és végre átölelte. Az asszony fellélegzett… Te kis buta! cirógatta meg, könnyektől maszatos csemetéjét. Hát elfelejtetted te is milyen szívesen beszélgettél, és játszottál Tamás bácsival? Mennyit segítettél neki, amikor az a csúnya baleset érte! Te magad mondtad, mennyire kedveled, szívesen vagy vele, nem tudnád őt elfogadni, egyelőre csak jóbarátnak, és később talán pótapukának? tette hozzá, s visszatartott lélegzettel várta a választ. Jó ember, tisztességes, elvesztette a családját… tudod , nagyon rossz lehet neki egyedül. Mi, olyan hamar megkedveltük egymást, nagyon is, ez nem lehet véletlen. Te meg még régebben ismered, és vonzódsz hozzá…láttam, nem is tudnád letagadni. Misike azonban nehezen engedett fel, és durcásan elfordult, még mindig nem békélt meg a gondolattal, hogy egy idegen férfi furakodik be az ő kis családjukba. Aznap, jóéjt puszi nélkül feküdt le, nehezére esett ugyan, de megtette. Még viaskodott önmagával is, nem akarta belátni tévedését. Anyukájának ez igen rosszul esett, de türelemre intette magát. Azt gondolta: okos kisfiú ez, jószívű, szeretettel teli, majdcsak megtér, és olyan vidám, jószívű kisfiú lesz megint, mint valamikor. Teltek-múltak a napok, de Misike morcossága csak nagy nehezen múlt el. Anyukája nem sürgette, hagyta hogy a kisfiú végig-gondoljon mindent, nem akarta ráerőltetni döntését. Abból úgysem származna semmi jó.Tamás is kerülte őket, időt adva arra, hogy mindent megbeszéljenek, eldöntsenek, ők, kettesben, külső befolyástól függetlenül. Vajon befogadják-e maguk közé? töprengett. Tudta, ha a gyerek nem tér észre, az asszonyt is elveszíti. Rá se mert gondolni erre a lehetőségre. Annyira megszokta, megszerette már őket,hogy el sem tudta nélkülük képzelni mindennapjait. Misike pedig egyre többet tépelődött, önmagával, önérzetével, kételyeivel küzdve. Jobban felfigyelt arra, amit azelőtt észre sem vett… hogy a legtöbb gyereket apukája viszi az iskolába,s azt is tudta: némelyik nem az édes szülő, hanem második házasság révén került a családba, mégis úgy gondoskodik róla, mintha a sajátja lenne. Ezek a kisfiúk, vagy volt köztük lány is, elégedettek és boldogok voltak. Jobban mint azelőtt, mikor még csonka családban éltek. Hétvégeken pedig horgászni, vagy épp focizni mentek nagy egyetértésben. Mind a két sportot ő is nagyon szerette, de anyukája ilyen helyekre sosem vitte el. Ideje se volt rá, meg azt sem tudta mi fán terem a futball. A horgászáshoz türelme se lett volna, de sokba is kerül a felszerelés: a bot, a damil, és az úszók, a szák, és ki tudja még mi minden, arra nekik sosem telt volna. Ráadásul, oda akármilyen ruhában nem is mehetne, jó erős kell, és vízhatlan, no meg valamilyen fejfedő a túl meleg napfény kiszűrésére… így csak álmaiban jött elő. Visszaemlékezett, milyen jó volt Tomi bácsi meséit hallgatni, játszani vele…igaz, fájós lába miatt focizni, vagy horgászni nem tudtak elmenni, de mindkettő be volt ígérve, és Misike nagyon vágyott rá. Mit tegyen ilyenkor egy tanácstalan kisfiú? Látta, s bizony szégyellte, hogy anyukája sem olyan jókedvű, élénk, mint azelőtt, mikor még tartották a szomszéddal a kapcsolatot. Üresebb, unalmasabb lett minden. Kezdett rájönni milyen önző volt, mikor csak a maga érdekeit tartotta szem előtt. Ha jól meggondolja abban sincs igaza, hisz ő is csak veszített a férfi elmaradásával. Bánta már a viselkedését, hisz még esélyt sem adott annak bizonyítására, hogy jól működhet ez a kapcsolat. A bizalmatlansága elszállt, és most azon tanakodott, hogy tehetné jóvá hibáját, hogy mondja el, hogy megváltozott a véleménye. Borzasztó nehezen szánta rá magát, de hétvégén, mikor leültek az ebédhez, Misike megszólalt: anyukám! ne haragudj rám, én megbántam azt, ahogy viselkedtem. Nem is értem, mi bújt belém, hiszen szeretem Tomi bácsit, jól érzem magam vele, s ha ti is megértitek, kedvelitek egymást, miért ne találkozhatnátok! Az asszony alig akart hinni a fülének…jaj! csak a szomszédember, csak Tamás meg ne gondolja magát,emiatt a hóbortos meggondolatlan gyerek miatt, hisz olyan jól megvoltak együtt. Már az egybekelésre is célozgatott a férfi, és ő sem bánta volna. Elég volt a sok társnélküli, ünnepekből és éjszakákból! Fiatal volt még mind a kettő. Legutóbb a gyereknevelésről is társalogtak, mert bizony nagyon fontos, hogy abban szót értsenek – emlékezett vissza -a nő. Biztos így akarod? Jól meggondoltad? mert senki érzelmeivel nem szabad játszani. A kisfiú csak bólogatott, és ebéd után , felszabadultan, örömmel kísérte édesanyját a szomszédba. Kcsit aggódott, milyen fogadtatásban lesz részük – főleg neki -de semmi oka nem volt rá. Tamás kimondhatatlan örömmel ölelte magához mindkettőjüket, és semmit sem kérdezett. Ez nagyon jól esett Misikének, mert hogy is mondhatta volna el, milyen bizalmatlanságot érzett iránta, persze most már tudta, teljesen feleslegesen. Aki, megjárta a poklok tornácát, nem játszadozik senki szívével, főleg egy kis ártatlan gyereket nem csapna be soha.
Megvolt már a kerékpár, meg a sok kirándulás, mozizás hármasban együtt, meg az érdekesebbnél érdekesebb esti mesék. És jóéj-puszit is kettőt kapot, nem egyet, ami igen jól esett. Utána jobban, nyugodtabban is aludt. A nyári szünetben gyakran elmentek horgászni is.Oda csak kettesben, mert az asszony szívesebben maradt otthon: pihenni, tévézni. Idejét se tudta volna megmondani, mikor volt erre utóljára módja. rendkívül élvezte, istenien érezte magát.A fiúk is elégedetten, ragyogó arccal tértek haza. Lassan minden a helyére zökkent. Két hónap múlva egybekeltek, csendesen, csak két tanúval. Minek az a nagy felhajtás? Azon a pénzen inkább vettek egy közös hajlékot, amire csak a két kis ház árából nem tellett volna. Igen tágas és szép volt, kedves kis kerttel, parányi virágos udvarral.Békés napok köszöntöttek rájuk. Az élet természetes medrében haladt tovább. Eljött az ősz. Iskolába menet, Misike büszkén feszített újdonsült apukája mellett, aki szorosan fogta a kezét. Bizony gyerekek, nem túl jó csonka családban. Higgyétek el, hogy egy új partner, mostohaapa, vagy anya, is lehet olyan gondos,jó szülő, mint az édes. Ha nem hiszitek, járjatok utána! Misike tanulságként szolgálhat mindnyájatok számára. Azóta is együtt élnek megértésben, szeretetben.

Eger,2013.05.21.

Szólj hozzá!