MISI MESÉK- 7. mese: Misike felnő

Misikééknél, bár nem teljesen probléma-mentesen, de gyorsan, és vidáman teltek a hónapok, sőt még az évek is. A kicsi család összekovácsolódott, boldog, elégedett közösséget alkotott. Évike a napokban töltötte be 3. életévét, kedves, cserfes, alkalmazkodó kislány lett belőle. Felnézett imádott bátyjára, s az is leste minden szavát, kívánságát. Nagyon szerették egymást. A fiú eleinte mindenhová magával vitte, szórakoztatta a csöppség, szívesen volt vele. Aztán elérkezett az idő, hogy kezdett számára teherré válni a kislány túlzott ragaszkodása. Egyre többször ment el nélküle barátaihoz, sokszor lopva távozott, hogy ne legyen belőle baj, civakodás. Már cikis volt a gyermek jelenléte, örökös nyafogása, értetlenkedése, ha nem ő volt a központ. Misike lassan kinőtte, mint ahogy a nevét is. Már nem tetszett neki, sőt kifejezetten haragudott arra, ha valaki „leMisikézte.”Misi vagyok! mondta komoly arccal, miközben alig észrevehetően kihúzta magát. A nyolcadik osztályt járta, nem tűrhette már, ha valaki becézgeti. Olykor még az édesanyjára is rámordult ezért. Utána, mikor látta annak szomorú arcát, megsajnálta, és őszintén, szívből elszégyellte magát durvaságáért, mégsem engedett elképzeléséből, miszerint ő már egy igazi nagyfiú, ne „nyálaskodjon” vele senki! Az nem való, még kinevetik érte, azt pedig szerfölött restellné.
A hugival való problémája megoldódott, mikor a kislány óvodába került. Nem csüngött már rajta állandóan, neki is lettek korabeli játszótársai. Lassan leszakadt bátyáról, ezáltal, alig voltak már a napi viták, ki vigyázzon rá, foglalkozzon, játsszon Évikével? – Ez a kérdés főleg szünidőkben jött elő, hiszen mindkét szülő dolgozott. Azt viszont ügyesen kezelték, megoldották. A család minden tagja áldozott rá szabadságából, ill. szabadidejéből. A hosszabb szünetekben a rokonok is vállaltak 1-2 hetet a megőrzésből. A fiú végre fellélegezhetett, megszűnt a nyűg, ami sokszor igen nyomasztóan hatott rá. Nem azért mintha nem szerette volna továbbra is nagyon kistestvérét, de a nemi, és korbeli különbség miatt, ez az eltávolodás törvényszerűen bekövetkezett. A serdülés sok változást jelent egy gyermek életében. Sokszor maga sem érti, mi történik vele, s ez néha ijesztő, de mindenképp bizonyos elszigeteltséggel, befelé fordulással jár. Kis hősünkkel sem volt ez másképp. Sokat segített a helyzeten, mikor Tamás apu komolyan elbeszélgetett vele, és a fiú minden kérdésére nyíltan válaszolt. Misi, ezek után büszkén élte meg, testi és lelki átváltozását. Megértette, hogy ez egy természetes folyamat, aminek a végén férfi lesz belőle, s az a legjobb benne, hogy valamikor ő is apuka lehet. Viselkedése is egész más lett, figyelme egyre inkább a lányok felé fordult. Kezdte őket figyelni, és az egyikre túlzottan is ráfeledkezett. Tetszett neki a kislány mosolygós ibolyakék szeme, a szőke göndörödő tincsei, s úgy általában mindene. Egyre többet gondolt rá, és bizony még a tanulástól is elvonta figyelmét a kis huncut,mert az volt, nevetős szemű, kedves beszédű – ezt Misi már kifigyelte, mikor együtt ment az egész iskola kirándulni. Édesanyja is észre vette, hogy jegyei romlottak az utóbbi időben, de csak csendes, értő mosollyal kísérte fia serdülését. Nem szidta érte, csak szépen kérte, figyeljen oda jobban az órákon, és tanuljon egy kicsit többet, hisz a nyakán a továbbtanulás. Mi lesz, ha nem veszik fel emiatt a középiskolába?Az nagyon kellemetlen lenne, nehéz utólag bárhová is bejutni. Sok látszatja azonban nem volt a figyelmeztetésnek. Sajnos, Misi egyre többet ábrándozott tanulás helyett. Kicsit lefogyott, mert az étel sem esett olyan jól,mint régebben, többször az uzsonnáját is érintetlenül vitte haza. Sokszor éjszaka is álmatlanul forgolódott, alig várta, hogy másnap legyen, és újra láthassa Nikit. Már kitudakolta, hogy így hívják imádottját, és hogy a 8.B-be jár, egy az övével párhuzamos sportosztályba. Meg is látszott a lány alakján, izmos, mégis formásan kecses volt. Úgy tudott járni, hogy ember, azaz fiú nem létezett, aki fel nem figyelt volna rá. No és a hangja és az édes mosolya igazán lenyűgöző volt – legalábbis a fiú ilyennek látta. Sokszor megleste szünetben, mikor sétált osztálytársaival az udvaron. Bohóckodással, ok nélküli hangoskodással, nyaktörő mutatványokkal próbálta észre vetetni magát. Ez bizony, igazi imádat volt, mindent felforgató érzésekkel. Nem csak a tanulást, hanem barátait is hanyagolta a kislány miatt, egyelőre minden viszonzás nélkül. Sajnos, nem látta semmi jelét, hogy az érdeklődése felkeltette volna a másik figyelmét. Ez pokolian fájt. Egy nap azonban Misi jókedvűen, fütyörészve jött meg az iskolából, látszott rajta, hogy valami jó történt vele. Anya örömmel hallgatta Misi lelkes beszámolóját a kislányról, aki végre reagált a fiú bátortalan, mégis egyértelmű közeledésére. Már ő is régebben felfigyelt rám, magyarázkodott kissé elpirulva, csak nem akart közeledni, várta, hogy én tegyem meg az első lépést. Hát igen, ez a férfi dolga – morogta az orra alatt. Itt lakik, nem messze tőlünk, két sarokra és megígérte, hogy délután átjön, hogy együtt készüljünk fel másnapra. Ő, kitűnő tanuló, és szívesen segít nekem, hogy ki tudjam javítani, lerontott jegyeimet – hadarta egy szuszra a boldog kamasz. Anya! Mit vegyek fel? Milyen a hajam? Nem kell megmosni? Sütsz nekünk palacsintát? Apa nem fog haragudni, hogy meghívtam Nikit?- váltott egyik témáról a másikra, csak úgy dőlt a szó a fiúból, de meg se várta a választ, már rohant a szobáját rendbe tenni. Ez az egetverő változás nagyon gyors, és elementáris erővel tört rá, teljesen szokatlan volt az elmúlt időszakhoz képest, hisz eddig nem érdekelte semmi, a rend legkevésbé. Olyan volt, mint aki mély, bódult álomból ébred. Ez igazi szerelem! Vonta le a következtetést anyuka. Elég korán érkezett, de hát ez olyan, amit nem lehet beszabályozni. Robog, mint a gyorsvonat, sípol, füstöl, mindent eláraszt, bevon szagával, zajával, majd eltűnik a nagy kanyarba, sokszor nyoma sem marad. Máskor viszont beleég a lelkekbe, és ha nem veszik komolyan, rombol, pusztít, és mindent tönkre tesz. Tudta, hogy ebben a dologban támogatni fogja a fiát, mert az egy romantikus alkat, és az első nagy, a másik nemű lény iránt feltámadt érzés, biztos, hogy élete végéig elkíséri. Olyan, mint én, gondolta elérzékenyülve, s egy könnycseppet morzsolt ki a szeme sarkából. Eszébe jutott korán elveszített férje, akit nem sokkal idősebb korában – 15 évesen – ismert meg, akár csak egy szem fiacskája, az ő kis angyalkáját. Nem mindegy, hogy a család és a többi hozzátartozó hogyan fogadja, ill. viszonyul az ilyen élethelyzetekhez. Remélte, hogy mindenki szeretettel fogadja a kis barátnőt! Megérkezett a családfő, a gyerekek szorgalmasan tanultak, csak addig álltak meg, amíg a fiú bemutatta Nikit a férfinek. Az, kicsit furcsán meregette a szemét, bajsza alatt somolygott a párjára, majd egy vidám nótát dúdolgatva kivonult a kertbe. Misi fellélegzett, túl volt a nehezén, kicsit tartott Tamás apu reakciójától. Később, mikor Évike is megjött a szomszédból, együtt megvacsoráztak. A gyermek sem kíváncsiskodott, mintha meg lett volna babonázva, csak nagy szemekkel nézte az ismeretlent az asztalnál. Később aztán megbarátkoztak ők is, akkor már vége-hossza sem volt a csevegésnek. Mindenkinek nagyon ízlett a meleg, töltött palacsinta, és a frissen szedett eper. Anya sürgött-forgott, örömmel szolgálta ki őket, hosszan legeltette szemét az ő nagyra nőtt kisfián. Egyszerűen nem akarta elhinni, hogy eltelt ennyi idő, és ők együtt, boldogan élnek. Hál’istennek jól sikerült ez a második házassága, a gyerekek rendesek szót fogadnak, szeretik egymást, Tamás jó férj és apa,imádja a gyerekeket, ha ideje engedi játszik velük, vagy épp mesél az esti elalvásnál. Mindnyájan jól megvannak együtt. Ritka, hogy minden ilyen jól összejön, de most tényleg nem panaszkodhat, kellemesebb légkört, nyugodtabb életet nem is kívánhatna maguknak. Odakint esteledett, elmúlt 8 óra. Misi elkísérte Nikit a házukig, s egy félénk puszival búcsúzott tőle. Nagyon boldoggá tette, hogy a kislány nem húzódott el, nem tiltakozott. Hosszan nézett a lakásba lépő alak után, megkönnyebbült sóhaj hagyta el az ajkát. Még pár percig nézte az égen tündöklő csillagokat, a vén kifli holdat, és megindultan hálát rebegett a szép napért. Mire beért már nyugovóra tért a család – ez jó volt, most nem tudott volna a történtekről beszélni senkivel. Hosszú idő után ez volt az első éjszakája, amikor nyugodtan, mélyen aludt, mert nem kínozta többé a bizonytalanság, a kétség, hogy viszonzásra talál-e titkos álma, vágya, szerelme? Niki mosolygós szemére, kedves szavaira gondolva, lepte meg a tarka, pihentető álom. Halkan szuszogva, békésen aludt, mikor anyukája bekukkantott a szobába. Még megigazította rajta a félrecsúszott takarót, megpuszilta a homlokát, és lábujjhegyen távozott, csendbe húzva be maga után az ajtót. A ház elcsendesedett, mindent ellepett az éj sötétkék fátyola. Így élte meg első szerelmét a mi Misikénk, aki közben igazi nagyfiúvá, Misivé cseperedett. Most búcsúzik tőletek, mint mesefigura, s talán egyszer igazi felnőttként újra találkozhattok vele. Ugye, az jó lenne gyerekek? Én is búcsúzom, remélve tetszett és hasznotokra válik ez a sok szép történet!

Eger, 2013-07-09.

Szólj hozzá!