HONVÁGY – /részlet, egy házvezetőnő naplójából/ – 2.rész

HONVÁGY
/részlet, egy házvezetőnő naplójából/
2.rész

Hága,1996.június 25. este 19 óra
Esteledik, én újra itt ülök kis szobám árva pamlagán, s folytatom a vallomást naplómnak. Nincs kivel megosztanom borús gondolataimat, így, mint otthon is, ha rám szállt a bánat, a tollamhoz menekülök. A szívemen mázsás kő. Nem nekem való ez a szolga-lelkűség! Szenvedek tőle, mint egy kutya, akit ok nélkül megvertek. Ide jöttem, bizalommal, reménnyel telve, hogy rám kedves, megértő család vár, de ez csak ábránd maradt. Ez a nő, mindenbe beleköt. Ő, elhunyt háziasszonyom édesanyja. Egy igazi sárkány. Ilyen ronda fehérnéppel még nem találkoztam, pedig pályafutásom során már volt egy-két kellemetlen meglepetésben részem, a munkaadóimat tekintve. Ez, a nőszemély mindet fölülmúlja, olyan hisztis, szekáns, hogy szinte lehetetlen kibírni. A három fiú: az apa, fia, és az após mellette, szinte már normálisak…legalábbis ehhez a szívtelen boszorkányhoz viszonyítva. Ő aztán derekasan kitesz magáért, nem hagy ki egy lehetőséget sem, hogy sértegessen, bántson. Miért jó ez neki? Annyira igyekszem alkalmazkodni, de hiába. Sokáig ezt nem tudom elviselni. Jaj! Mi lesz, ha összeroppanok? Hogy nézek az otthon maradottak szemébe? Beszéltem Manfrédnak – aki, a ház ura – problémáimról, de ő türelemre intett. Jó fej, nagyon rendes, nem mondhatok rá semmi rosszat, így aztán visszakozom, várakozó álláspontra helyezkedem. Hát, jó! Próbálok higgadtan viselkedni. Fogalmam sincs ugyan, hogy mikor pattan el a túlfeszülő húr, de egyelőre maradok. A többiek, akik előttem szolgáltak itt, vajon hogyan védték ki ezeket az alaptalan, alattomos vádaskodásokat? Vagy én lennék csak ennyire érzékeny, sokszor pedig makacs, hogy nem sikerül egyeznünk. Lehet, de akkor sem értem: miért kell mindennek úgy lennie, mint mikor – a lánya, Juditka – még élt. Olyan biztos, hogy az volt a tökéletes háztartás, mindenkinek legjobban megfelelő? Az újítás szele lerombolná a nimbuszt, amit rövid, betegséggel teli életében vont maga köré? Ettől fél ez a satrafa? Pedig az élet megy tovább, egy friss fuvallat nem árthat a csonka családnak. Sőt, kell is a megbékéléshez, az újrakezdéshez. Nem panoptikum ez, hús-vér emberek lakják, akik az őket ért bánat ellenére, napfényre, nevetésre vágynak. Mikor utaznak már haza? Isten ments! hogy ide új asszony kerüljön, teljesen kikészítené Álja, / még a neve is olyan „álságos” fordul meg egyre gyakrabban a fejemben, a megrendezett Cili-buliknál/ teljesen kikészítené, lehetetlenné tenné. Bár csak Manfréd szeme kinyílna, és visszautasítaná, leállítaná ezt az oktalan zsarnokoskodást! Érzékeli, valahol a lelke mélyén tudja, hogy valami nincs rendben anyósa körül, de szemet huny a békesség kedvéért. Nagyon jóhiszemű, nehezen mozdítható ki nyugalmából. – Mégis csak családtag, meg már vénecske is, rá kell hagyni!- Nyugtatgat, hogy ne vegyem a szívemre. Persze, ő a század részét sem tudja a történéseknek, csúf vitáknak, hisz egész nap távol van Amszterdamban lévő munkahelyén, ahonnan legtöbbször este tér meg. Különben is előtte, visszafogja, megjátssza magát, s nem tűnik vészesnek a helyzet. Pedig, nem tréfa ez, nem is egy buta, kényeskedő nőszemély ágálása, üres tiltakozása a megalázó bánásmód ellen. Vérre megy a „játék”, ami egyre élesebben, mélyebben sebez. Álja, nem tűr „vetélytársat”, el akar innen űzni, annál is inkább mivel látja, hogy veje nagyon meg van munkámmal, viselkedésemmel elégedve, és emberként, egyenlő félként kezel. Féltékeny, és egyre jobban fél attól, hogyha én megfelelek Manfrédnak, rá nem lesz itt többé szükség…legalábbis nem állandóan. Nem hivatkozhat már arra, hogy szükség van rá, – a gondos anyai kézre – lánya ápolása címén – hisz ő, sajnos nincs többé.
Szemében, az emberség nem érték. Aki nem hunyászkodik meg, és nem elég alázatos, az vét a különlegesen ravasz agyában íródott, szokatlan szabályok ellen. Ki hitte volna, hogy létezik még ilyen elavult, önérzetet sértő, „űbermencs”szemlélet, aminek égisze alatt egyik ember, szemrebbenés nélkül, alacsonyabb rendűnek tartja a másikat! Nem, ez elfogadhatatlan, felháborító, főleg az én erősen szocializált egyéniségemnek. Az ilyenek, szemrebbenés nélkül azt mondják: ezért fizetjük! De hát, ez nincs benne a pakliban, különben sem lehet a jellemrombolást, zsarnokoskodást megfizetni. Aki nem tudná, ilyen helyen, nincs se hétvége, se ünnepnap. Nem létezik magánélet, alá vagy rendelve a háziak kénye-kedvének. Kora reggeltől késő estig készenlétben kell állni, mikor mi jut az eszükbe. Saját ötleted, elgondolásod nem lehet. Ó! Nagy ég, mire is vállalkoztam? Tudtam, hogy nem lesz gyerekjáték, sőt számítottam nehézségekre, szokatlan helyzetekre, hisz egy idegen országban mások a szokások, sőt minden család másképp él, de ez több a soknál! Nem a munkával van igazán bajom, hanem egy kötekedő, beképzelt asszonnyal. Miért pont engem ver ezzel a sors? Olyan sok embernek sikerült már külföldön jó helyet kifognia. Én meg, itt vagyok megfürödve.
Meditálok, hogy háborgó lelkem megnyugtassam, s várom az új napot, hátha probléma-mentesebb lesz a többinél! Nehezen alszom el, pedig a fáradtság ólomsúllyal munkál tagjaimban, de a lelkem háborgása elűzi a békés álmot szememről. A koromfekete éj gúnyosan gyújtogatja ki sorra, tündöklő csillagait, melyek a kis szobát bepermetezik apró lámpásokkal, és végre sikerül elhagynom, ha csak pár órára is, minden fájdalmával, kétségeivel, ezt a világot.

Eger,2013. aug.19.

“HONVÁGY – /részlet, egy házvezetőnő naplójából/ – 2.rész” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Rózsa! Nekem sincs rengeteg időm, hiszen még javában dolgozom (valószínűleg sosem leszek nyugdíjas…a tendenciát tekintve) és elég nagy a családom is. De próbálkozom lépést tartani, legalább ezen a portálon. 🙂 A többit sajnos olykor hanyagolom, néhol meg kevésbé ismerem az alkotógárdát. Bár…szerencsére jónéhányan jelen vagyunk máshol is, csak sokaknak nem ugyanaz a nevük. Köszönöm szépen a bizalmadat és örülök, hogy többet megtudhattam Rólad, mégha elég fájdalmas is némelyik információ. Ölellek. Éva

  2. Kedves L. Éva!
    Először is köszönöm, hogy olvasod írásaimat, jó érzés, és mostanában már én is nagyon belemerültem, mások munkáinak élvezetébe, de erre rengeteg idő kellene, annyi nekem nincs. Vagy írok, vagy olvasok, mert azon kívül van még elég dolgom az önellátással, és családommal kapcsolatban. Bár, itt élő unokáim már nagyok, de sajnos a kislányom, már évek óta (gyógyíthatatlan beteg)nem képes támasz nélkül közlekedni. Így dolgozni sem tud. Hosszú ideig állandóan, és mindenhová kísértük én meg a gyermekei, de ez hosszú távon nem megoldás. Végül kapott kerekes kocsit / nem ül benne, csak támaszkodik rá/és ezzel egyedül is képes bárhová elmenni. Eleinte nagyon zavarta, ki sem akart jönni a lakásból, de aztán szerencsére megszokta, és már nem akad ki rajta, ha megnézik. Szörnyű mély kereszt ez nekem is, nem tudom miért büntetett ezzel a sors? Jó ember, nem bántott soha senkit, 2 súlyos gerincműtét után – az orvosok tiltása ellenére – is szült 2 gyereket, hogy legyen igazi családja, szerethesse őket, mert sajnos a párja nem az a legmegfelelőbb társ, vagy apa ( az lenne, ha nem inna, de sajnos nem tud lemondani róla). Tehát érthető, ha mindenre nincs időm, hisz őt nagyon rég óta és mai napig segítem. Más: A Honvágy első része a folytatásos történetekben van, Józsi tette fel. Máté nem gondolt erre, így a novellákhoz szerkesztette be. Ott elolvashatod. A vesszőkről annyit, mostanában ezen a téren elbizonytalanodtam, pedig mindig kiváló helyes író voltam, de különösebben nem zavar, és remélem mást se? Szeretettel búcsúzom Rózsa /Vad Virág/;)

  3. Kerestem az első részt, de nem találtam sehol. 🙁 Lehet, hogy én vagyok figyelmetlen. Nagyon lekötött az írásod, érdekfeszítő és nem sivár az elbeszélés. A tartalom sajnos szomorú, de remekül átélhető…a jó leírások miatt. Én több vesszőhibát is találtam, de valahogy ezek most nem igazán érdekeltek. Szeretettel olvastalak és remélem, hogy lesz tovább, vagy…elébb. 🙂 Éva

  4. Szia Katalinka!
    Hága, az nem kitaláció, ezt átéltem, 1996-ban. Itthon végképp nem kaptam semmiféle munkát, még feketén se. Akkor jött ez a felkérés, egy kedves ismerőstől, aki a kinti családnak jó barátja volt, tudta megbízható vagyok, jól főzök, és a gyerekeket imádom, igen jól tudok bánni velük, én nagyon hálás voltam a lehetőségért, és a körülmények részletes ismerete nélkül belevágtam. Tudtam, ha valami komoly nehézségre hívják fel a figyelmem, berezelek,és el sem indulok. Kellett a pénz, vonzott az ismeretlen, az idegen ország, és elindultam a nagy útra. Amit leírtam, az mind igaz, és még lenne sok más élmény is, amit ott nem volt időm papírra vetni, s egy részét az idő elmosta, más – fájdalmasabb részét – az agyam törölte. Most, újra-írásakor, villan fel megint egy-egy mélyen megbúvó emlék. Rengeteget tudnék róla írni, de azt hiszem maradok az eredeti volumennél, kicsit itt-ott kiegészítgetem. A megjegyzéseddel kapcsolatban: az első rész – azt biztos Józsi tette fel, mert ő hozta a folytatásos történetek között is, úgy mint Misike meséit. Máté csak ide szerkesztette be, gondoltam is rá, ha nem kapcsol, majd jelzek felé. A megélhetésért sokszor vállaltam lakóhelyemen kívül is munkát, volt köztük bentlakásos is, Budaörsön, egy magyar-német családnál. Hát az se volt semmi, de az idő alatt írni egyáltalán nem volt se időm, se erőm, örültem ha kora hajnaltól éjfél körül ágyba kerültem. Talán egyszer még azt is megírom, de egyelőre Hága is eléggé kimerít, lelkileg megvisel, mert írás közben, kicsiben újra átélem. A Kifutott a fekete c.rádió-paródiámban a munkanélküliségről igen őszintén, mélyen megnyilatkoztam, de Józsi, a politikai fenn-hangja miatt /írtam pár keresetlen szót honatyáinkról, de nagyon szelíden, és teljes realitással/ nem tartja megjelentethetőnek. Ez egy kicsit rosszul esik, de próbálom megérteni az ő álláspontját is. Katalinka! drága nem akarok túlozni, de 6 ember-öltőt kitesz az, amit én eddig átéltem. Ha mindent megírnék, ami arra méltó, másra sem jutna időm. Persze tudom, másnak is van élménye, érdekes történetei, de nem mindenkiben élnek, és munkálnak ilyen mélyen, és katartikus erővel. Mostanában már nem olvasok, nem rejtvényezek, alig nézek TV-t, csak írok és írok, és mégis attól félek, hátralévő időmben nem lesz alkalmam minden lényegeset, esetleg mások számára is érdekfeszítő eseményeket megörökíteni.. Elnézésed kérem, ha untattalak hosszúra nyúlt értekezésemmel, de kicsit elragadott a hév. Nagyon remélem a számítógépeddel kapcsolatos problémád hamarosan és véglegesen megoldódik, és írni is képes leszel, ill. örömmel térsz vissza hozzá! Szép, jóéjszakát kívánva búcsúzom. Rózsa (Vad Virág) (f)

Szólj hozzá!