HONVÁGY 5.rész – részlet, egy házvezetőnő naplójából

Hága
1996.július 1-2.

Ez már nem igaz! Megint belém kötött ez a banya. Amiatt háborog, hogy napközben meditálok, keresztrejtvényezek. Még, az átkozott- „cigányzene” is zavarja. Fáj tőle az az aranyos, pici feje, hogy robbanna szét egyszer! De hát, miből van ez a nő? Megjegyzem, éppen Paganini egyik legvirtuózabb, lelket felemelő, gyönyörű hegedűjátékát hallgattam. Vasárnap révén, egy kis szabadidőt kaptam, de nem volt kedvem a zord, szinte őszies időben kimozdulni. Gondoltam, itthon lazítok, csak Álja undokoskodásával nem számoltam. Reméltem, a szobámba nem ér el a gáncsoskodása, de tévedtem. Az meg egyenesen felháborított, hogy kóbor cigánynak nevezte a világ egyik legnagyobb zene-művészét…nem ismerte fel. Hát, ennyit az intelligenciáról. Persze, az egyetem nem kifejezetten a szépérzék, vagy a muzikalitás fejlesztésére szolgál. Ennél a némbernél a magasabb-rendűséget sikerült az egekbe emelnie, és ami szomorú: nem megjátssza, hanem mélyen hisz benne. Pedig, az orosz nép sem igazán nyugati származék, de ezt valahogy teljesen elfelejti. Még sosem kérkedett a „szlávságával”. Úgy érzem, kicsit restelli a származását, ennek ellenére elég fensőbbségesen tud viselkedni, mint egy királyi sarj.
-Mi bajod van velem, miért nem hagysz békén?
-Koszos a mosdó, meg a tussoló, jegyzi meg epésen.
-Az, hogy lehet? Ma délelőtt már kisúroltam, felelem, de már megyek is, megnézni, mi történhetett? Hányszor kell egy nap, ugyanazt a munkát végig csinálni? Biztos megint ő, vagy a párja használta. Olyankor mindent összekennek, szétpancsolnak. Eszükbe sem jut maguk után – legalább nagyjából – rendet rakni.
-Három ember ellátására szerződtem ide, nem őt főre! – szalad ki a számon. Hú! ezt nem kellett volna. A kezem is csupa seb – folytatom, tetézve iménti butaságom.
Persze, ez nem kifogás semmire, ő meg észre sem veszi. Ha valaki ilyen kényes, ne legyen cseléd! Vágja hozzám az éles, sértő szavakat. A további háborgást már magamban folytatom.
-Azért az átkozott pénzért mindent el kell tűrnöm? Többször előfordult, hogy a WC-t is én húztam le utánuk. Szegénykék!- mondaná a megértő vej: már kicsit feledékenyek. Még hogy kicsit! Nem, én ezt nem bírom sokáig, se fizikailag, se lelkileg. Szabadság után tuti, hogy nem jövök vissza. Tartsák meg a pénzüket! Ilyen áron, nekem nem kell!
Kicsit le is hűt ez az elhatározás, nem mérgelődöm tovább. Csak egyszer otthon legyek! Ne jusson más, csak száraz kenyér, és tiszta víz – akár napjában csak egyszer – az is édesebb lesz ennél. Mióta itt vagyok, több mint három kg lement rólam. Úgy nézek ki, mint a nyúzott béka. Soha többé nem próbálkozom idegenben. Nem nekem való, ez a kitaszítottság, örökös vita, háborúskodás, de a túlzott megterhelés sem. Ez, tulajdonképpen Ómáék – kis túlzással mondható – illetéktelen, sőt pimasz jelenlétének köszönhető. Mi, hárman – én, és a két „fiú”- szépen ellennénk, nem kellene beleszakadni a munkába,, és velük a kontaktus is más. Dehát ez van, otthon senki se készített fel erre a kínos fogadtatásra. Akkor ki sem jövök. Itt nincs ebéd utáni szieszta, délutáni egészségügyi séta, levegőzés. Nincs egyáltalán tévézés, hogy a fáradalmakat, atrocitásokat egy jó műsor kiűzze a fejemből. Esténként, csak az üresen, hidegen ásítozó keskeny ágy fogadja magába elgémberedett tagjaimat. Fiatalon, talán jobban bírtam volna, bár a megaláztatás akkor sem fájna kevésbé. Így megtörve, emberségemtől megfosztva szinte elviselhetetlen. Azért mindenből tanul az ember, a mostani szituációból főképpen azt:”suszter maradjon a kaptafánál!” Okosodunk, de legtöbbször csak a magunk kárán. Az élménynek nem igazán nevezhető, negatív történések, mély sebet vájnak a lelkünkön, s ezt többé ki nem törli az idő, legfeljebb a szeretet halványíthatja el. Ezt elég későn, de megtanultam. Ábrándozok…
A fényképetek itt vagyon velem,
boldogság az, hogy nézhetem,
magányom oldja, könnyezem.
Lassan legördül arcomon,
valamit könnyítve harcomon.
Pénzdarabot dobtam a vadul tajtékzó habokba – talán egyszer még eljutok ide, nem lenézett, kihasznált cselédként, hanem szép élményeket gyűjtő, boldog turistaként! Jó lenne!
Láttam a tengert…
Tajtékzó habja vitte sóhajom.
Ne állj meg kedvesem hazáig!
Ne süllyedj el kis hajóm!


Eger,2013.aug.26.

Szólj hozzá!