–Mi a helyzet az iskolával?
–Jó. – jött a gyors válasz.
Az öreg elgondolkodott, mi lehet a rövid, tömör összefoglalás mögött:
1. Tényleg jól mennek a dolgok, és csak ennyivel elintézi a választ.
2. Gondok vannak, nem szeretne róla beszélni.
3. Csak ezzel a kívánja jelezni, hogy másról szeretne társalogni.
Úgy döntött inkább mást kérdez:
–Van-e barátod az osztályban?
–Igen a Renátó. – mondta rövid gondolkodás után Soma. Majd mesélni kezdett erről a barátságról. Kiderült, hogy nem régen került az osztályba, és senki nem akart vele barátkozni. Soma megsajnálta és az egyik szünetben odament hozzá. Kiderült, hogy nagyon sok mindenben hasonlóak, és ezután már sülve-főve együtt ütötték el az időt. E miatt az együttlétek miatt az osztálytársai kezdtek vele is ellenségesek lenni.
–Mi bajuk van a többieknek Renátó barátoddal? – kérdezett közbe az öreg.
–Tudod papi ő cigány. Pedig semmi baj vele, nagyon rendes, szorgalmasan tanul és irtó jópofa!
Idő közben Buksi dolgavégezetten visszaért és erről úgy adott tanúbizonyságot, hogy megcibálta a nadrágszárukat, majd elszaladt „kutyaújságot” olvasni, ami abból állt, hogy szagok alapján próbálta beazonosítani, milyen kutyatárs járt erre előtte. Ahogy hazafelé ballagtak Soma megkérte a papit, hogy közben meséljen valamit, így Józsi tata bele is fogott:
Botrány a veteményeskertben:
Végre beköszöntött a tavasz és eljött az ültetés ideje. Szép egyenes sorokba kerültek a vetemények. A kellemes idő és a bőséges csapadék hatására, gyorsan kibújtak a növények a földből. Úgy alakult, hogy a sárgarépa sor mellé, egy zöldségsor került. Ez nem volt túl szerencsés, mert a két család között ősi ellenségeskedés folyt. Nappal még, valamennyire türtőztették magukat, csak kisebb átkiabálásokkal idegesítették a másik tábort. De éjszaka elszabadult a pokol: lövészárkokat ástak, lóbogarakat dobáltak át az ellenséges területre, küldöttségek keresték fel a közelben állomásozó vakondcsaládot, hogy maguk mellé állítsák őket a harcban. Hajnalra mindig elült a harci kedv, mindenki visszahúzódott a helyére. A gazda jött a kis kapájával és visszaállította az eredeti állapotot, miközben az orra alatt dünnyögve szidta az élősdieket a felfordulásért. Így ment ez egy jó ideig.
Időközben a gazda gondoskodásának meg lett az eredménye, szép, egészséges zöldségek fejlődtek az apró magvakból. A sárgarépasor legvégén egy daliás ifjú cseperedett fel. Vele szemben a zöldségsor végén pedig egy karcsúderekú, sudártermetű zöldségleány. A sárgarépa gyakran csodálta a zöldséglányt. Ne szépítsük, szerelmes lett. Nem tudta levenni a tekintetét a szépségről, reménytelenül epekedett utána. Egyik nap úgy látta, minta a lány sem lenne közömbös iránta, mert ahogy ránézett, egy kicsit elpirult. A répafiú egyik este a harcok után, bátorságot merített és átosont a zöldségsorba. Már mindenki aludt, csak a lány volt még ébren. Félénken megölelték egymást. Csak rövid idejük volt a napfelkeltéig, és újra búcsúzniuk kellett. Így zajlott ez minden nap, amikor egyik alkalommal úgy határoztak, hogy összekötik az életüket. A karalábé volt mindkettőjük jó barátja és a titkuk tudója. Szerzett egy mezei pocokfuvart és a következő napon a fiatal pár elszökött a szomszéd veteményesébe, új életet kezdeni. Mindkét család nagyon felháborodott az eseten, még háborúskodni is elfelejtettek. A sárgarépaszülők nem ilyen partit szántak a fiuknak és a zöldséges szülők is előkelőbb kérőre számítottak. De a szülői szeretet mindent megbocsát, mert mindannyijuknak hiányoztak szeretett gyermekeik. Titokban, mindketten megbízták a futóbabot, hogy derítse ki, hogy merre lehet az ifjú pár. A harcról időközben teljesen megfeledkeztek. A fiatalok örömmel vették az otthoni híreket, majd visszatértek. Ünnepélyes keretek között hatalmas lakodalmat csaptak. A püspök úr, a lila hagyma adta össze a fiatalokat, a kis petrezselyemkék voltak a koszorúslányok, és a tanúk az előkelő spárgacsalád. A sütőtök volt a vőfély, égen-földön folyt a tánc, jól fogyott a finom szöcskeláb pörkölt, és az erjesztett lótej.
Azóta teljes békességben él egymás mellett a két család. Soha nem lett többé zavaros a gazda húslevese, mint eddig, amikor még az utolsó erejükkel is harcoltak egymás ellen a kondérban.
Soma jót mosolygott a papi meséjén. Ahogy kinyitotta a kiskaput, Buksi elsőként nyomult az ismerős illatok felé. Amikor Soma beengedte a nagyapját és becsukta mögötte a kaput, megszólalt:
–Tudod mit papi! Jó lenne, ha mindig ilyen vidámak lennének a meséid.
–Majd megpróbálom. – fogta át a vállát egyszem unokájának.