A tüzijáték 10/2. rész

– Shara, légy szíves gyere be, mondd le kérlek a következő tárgyalást, hivatkozz bármire, hívd fel Maryt, ha ideje van hívjon fel, és rendelj egy repülőjegyet Budapestre holnapra. Köszönöm Shara.
A titkárnő meglepődve kiment a szobámból, már tudtam, hogy mit kell tennem, elmenni, el innét, oda ahol Roberttel voltam, az éjszaka álmomban nem tudtam miért, azt sem, hogy mit fogok csinálni, mihez kezdek. De menni kell. Mary kétségbe esve hívott fel, megkértem ha tud azonnal jöjjön. Nem gondolta, hogy milyen elhatározásra jutottam. Mivel nagyon nyugtalan volt hamarosan megérkezett.
– Mi történt? – Kérdezte aggódva.
– Mary kérlek, foglalj helyet és hallgass meg! Nem kell mondanom, hogy milyen állapotban vagyok. Látod mindent megpróbáltam, betemetkeztem a munkába.
-Látható, vannak jó eredmények – mondta Mary. – Kitűnő pozícióba került a cég, hála neked, nem csak a saját munkádra, rám is tekintettel voltál. Nagyon sajnálom, hogy így alakult. A jövő évet kidolgoztam, egy fontos tárgyalás van vissza, amit rád testálok. Kérlek ne mondj nemet, nekem el kell menni, nem maradhatok itt tovább.
Mary megfogta a kezem.
– Menj! – mondta. – Ameddig akarsz, addig maradsz, ameddig jónak látod, csak gyere vissza, és legyél újra a régi . Láttam könnybe lábadt gyönyörű kék szeme, elfordult, hogy ne lássam. Ma is kifogástalan volt az öltözéke, London legdivatosabb negyedében vásárolt, kizárólag márkás holmit. Szép lábain fekete körömcipő, alakja irigylésre méltó . Mary nem gondolta amit én, lehet, hogy nem akarok visszajönni dolgozni, mert ebben a pillanatban úgy gondoltam. Robert halála után, most éreztem először örömöt, megyek hozzád mondogattam magamban. Hazaértem és elkezdtem lázasan cso-magolni, pontosan nem is nagyon válogattam, csak a legszükségesebb dolgokra ügyeltem, hogy bekerüljenek a bőröndbe, amikor elkészültem a csomagolással, ébresztőt kértem, és egy taxit a reptérre. Ilyen nyugodtam már rég nem aludtam mert úgy éreztem, hogy jól döntöttem, ez megnyugtatott. Reggel frissen ébredtem zuhany, reggeli, a rádiót is bekapcsoltam, friss hírekkel, időjárás jelentéssel egyéb beszélgetésekkel szórakoztatott. Lassan felveszem kabátom, telefonom jelezte, hogy itt a taxi. Úgy hagytam ott a lakást, hogy vissza sem néztem. A taxis, berakta bőröndöm a csomagtartóba, udvariasan ajtót nyitott. Nem tudom miért, de nagyon sietettem volna az időt, siessünk – siessünk lüktette az agyam, de hova, merre, kihez? Nem tudtam a választ csak azt, hogy el innét.
A reptér tele volt, mindenféle náció képviselte magát, zsongás, sorban állás, ellenőrzés, várakozás, lassan itt van a felszállás ideje. A gépen utazók között több angol utazott. A többség látogatáson , kirándulni volt Angliában. Üzletemberek, sportolók utaztak. Mellettem egy szőke, izmos, kékszemű sportoló ült. Beszélgetni kezdtünk. Kiderült, hogy mérkőzést jöttek nézni, valamiféle tanulmányút volt az övék. Szőke szomszédom, nem beszélt sokat angolul, viszont a mellette levő csapattársa, igen.
A társaság jó hangulatban volt, kielemezték a játékot. Hogy lehet ennyi mindet megjegyezni, szinte másodpercnyi pontossággal, a játékosok nevétől, a játékvezetőig, mindent tudtak. Na és a pálya, a tömeg, a szurkolók, és sorolták-sorolták irigykedve. A stadion tömve volt emberekkel. Félszegen elmosolyogtam magam. A kiszolgáló személyzet üdítő italt kínált ,
A mellettem ülő sportoló felállt és bemutatkozott.
– Tamás vagyok – mondta.
– Engem Annának hívnak.
Jóképű, vagány kinézetű, de nem volt szimpatikus. Zavart a tolakodása, és nem vette észre, humorizált, elmondta, hogy vidéki csapatból kérték ki a fővárosba. Nem szerettem volna, hogy tovább szórakoztasson, emiatt úgy tettem mintha álmos lennék. No ez bejött, lehunytam a szemem és alvást szimuláltam. Végre nyugodtam voltam az emlékeimmel. A leszállás simán megtörtént, a reptéren fogtam egy taxit, és a belvárosba vitettem magam. A szálloda szép volt, barátságos a személyzet , szép hall, és a szoba is elfogadható. Kicsomagoltam, zuhanyozás után felvettem egy könnyű ruhát, kontyba csavartam barna hosszú hajam, a ruhához illő cipőt vettem magamra, és elindultam vacsorázni. Könnyű vacsorát rendeltem, ásványvizet hozzá. A vacsora ízletes , nagyon finom. Úgy döntöttem, kimegyek sétálni egy kis időre.
Sétáltam, eszembe jutott, milyen boldogok voltunk itt Roberttel. Sírás lett rajtam úrrá. Leültem egy padra, és zokogásban törtem ki. Ez így nem mehet tovább, új életet kell kezdenem, Robertért, miattam, az egészségemért. Felmentem a szobámba, és elkezdtem kicsomagolni. Annyira tetszett a város, hogy elhatároztam, maradok egy jó ideig. Tehát hosszú távra kellene berendelkeznem, de nem itt. Jól kipihentem magam, másnap ragyogóan sütött a nap. Kimegyek a temetőbe, szeretnék beszélgetni Roberttel.
– A temetőbe – mondtam a taxisnak, izgatottan.
Rám meresztette szemeit, de nem szólt egész úton egy szót sem. Mikor kiszálltam bőséges borravalóval jutalmaztam.
– Megvárjam? – kérdezte.
– Nem, köszönöm, nem tudom meddig maradok.
Vettem egy csokor virágot, ibolya nem volt, pedig azt kaptam tőle először amikor, találkoztunk, nálunk nincs olyan ibolya mint itt. Kár, mert nagyon szép, kedves, illatos, gyönyörű színe van. És mert a kedvenc virágom.
Előszedtem a térképet, hosszasan nézegettem, amikor leszólított egy idős bácsi, hogy segíthet-e?
– Igen, köszönöm szépen, a huszonhetes parcellát keresem.
Az öregúr elmondta kedvesen, hogy merre találom. Elindultam hát, a huszonhetes parcella felé. A szívem vadul vert, vizes lett a ruhám, a hátamon, az izgalomtól. Nagy ez a parcella, bármerre nézek, nem találom.
Robert, kérlek segíts nekem, hogy megtaláljalak, lehajolva kerestem a neveket a sírköveken. Hihetetlen, egy szál ibolya. Lehajoltam, hogy leszakítom, a
sírkőre néztem, megláttam Robert nevét. Úr Isten Robert. Megmutattad, hol vagy!
Zokogásban törtem ki. Nem tudom mennyi ideig feküdtem a síron, arra ijedtem fel, hogy fázom. Felálltam, megsimogattam a sírkövet, csak annyit tudtam kinyögni, hogy jövök, hozzád, ahányszor csak lehet. Lehangolva jöttem ki a temetőből. Legnagyobb meglepetésemre a taxis megvárt, és intett, hogy jöjjön.
– Erre volt még egy fuvarom – mondta, de én tudtam, hogy nem igaz, amit mond.
Biztosan megszánt engem. A szállodában nyüzsgés volt, sportolókat szállásoltak el. Vacsorához ké-szültem, átöltöztem, egy világoskék kosztümöt, fekete cipőt, kis apró szemű fekete gyöngysort tettem fel hozzá. Megnyugodtam egy kicsit, meg is lepődtem magamon. Az étterem majdnem tele volt, nem láttam egy üres asztalt sem. Valaki, mint a szélvész, odarohant hozzám, és megkért, hogy foglaljak helyet az asztaluknál. Egy pár, és a repülőgépről ismerős Tamás, elfogadtam a meghívást, gondoltam , új ismerősökre teszek szert.
– Noémi vagyok.
– Én pedig András – mutatkoztak be a fiatalok, láthatóan imádták egymást.
Tamás gyorsan elmondta, hogyan ismerkedtek meg, én pedig tudtam, hogy András csapattárs Noémi pedig a menyasszonya. Nagyvonalakban elmondtam, hogy szabadságra jöttem, meg akartam ismerni Budapestet, hiszen annyit hallottam róla.
– Ha megengeded, leszek a kísérőd, ugyanis munkát keresek, van szabadidőm. Ha van kedved megmutatom neked a várost.
Telefonszámot cseréltünk, még gondolkodom rajta. Másnap nem tudtam mit kezdeni magammal, elindultam egyedül várost nézni. Beültem egy kávézóba, ahol egy csomó fiatal középiskolás, hangoskodott. Arról beszéltek, hogy elmegy az angol tanár szülni, és még nincs helyette senki
Felkaptam a fejem, felugrottam, odamentem egy helyes társaság asztalához, nem is tudom mi ütött belém, ösztönszerűen cselekedtem.
– Elnézést kérek a zavarásért, melyik iskoláról van szó, én ugyanis angoltanár vagyok.
A fiatalok nagy szemekkel bámultak rám, de a címet megadták. Nagyon izgatott lettem, visszamentem a szállodába, előszedtem laptopom, megtaláltam az iskolát, és a pályázati kiírást is. Azonnal megírtam az önéletrajzom, és elküldtem.
Két nap múlva válasz jött, hogy személyes találkozót kérnek. No ez gyorsan ment. Mi lesz most? Mit akarok én? Csak sodor az élet. Eszembe jutott Mary, megkértem, mielőtt eljöttem, hogy ne hívjon, majd én keresem. Tiszteletben tartotta kívánságom, nem hívott. Arra számított, hogy pár napot, vagy hetet maradok, és rohanok vissza. Még mindig nem tudom mit akarok , és azt sem, hogy egyáltalán visszamegyek-e.
Roberthez közel akartam maradni. Kimerültem dőltem ágynak, gyorsan elaludtam.

Másnap reggel, frissen ébredtem a nap sütött, szép kora tavaszi idő volt. Válogattam kevés ruhám közül melyiket is vegyem fel. Még egy bézs színű kosztümöt hoztam, kellő kiegészítőkkel csinos, épp tanárnőhöz illő. Mivel nagyon nem tudok tájékozódni, felhívtam Noémi-t, van e kedve elkísérni. Noémi nagyon megörült nekem, Ő művészettörténet tanult.
Az igazgatónő egy bűbájteremtés volt, beszélgetés után, csak annyit közölt, hogy majd értesítenek. Viszont gondolkodott egy művészeti szakkörön is. Noémival repdestünk az örömtől. Én még azt sem tudtam meddig maradok, hol lakom, hova rendezkedem be. A szálloda már unalmas volt, nem szerettem volna ismerkedni, nem volt hangulatom várost nézni. Így hát megpróbáltam lakást keresni. böngésztem a hirdetéseket, felhívtam pár ügynökséget, időpontokat beszéltem meg.
Két nap múlva Noémi felhívott , hogy van ideje, ha kell , segít bármiben.
– Noémi, lakást keresek, van pár címem és időpontom, ha van, kedved tarts velem.
– Boldogan – válaszolta, mikor, hol találkozunk?
– A szálloda előtt fél óra múlva, kocsival megyek, így könnyebb lesz.
Nagyon kényelmesen öltöztem.
Az első lakás, amit megnéztünk, nagyon zajos, menjünk tovább. A környéken még három lakást néztünk meg , de egyik sem nyerte el a tetszésem.
– Hagyjuk mára, belefáradtam. Gyere, van egy kedvenc helyem a dombon, együnk, igyunk. felmentünk a dombon levő bevásárló központba, azonnal rájöttem, hogy én már jártam itt. Jártam itt.
Mintha tűzijáték robbant volna a fejemben. Noémi, megsimogatta kezem, és szelíden kérdezte:
– Mi a baj Anna, rosszul vagy? Úgy elsápadtál. Igyál valamit!
Én kértem egy őszibarack levet.
Miután megittam, megeredt a nyelvem, kitálaltam, mindent elmondtam Noéminek, mit keresek itt? Miért jöttem? Meddig maradok, ki vagyok, mi vagyok.
– Nagyon sokan elmennek ebből az országból szerencsét próbálni, úgy munka , mint magánélet terén. Te meg ide jössz?
Megölelt, és azt mondta:
– Látod ez az igaz szerelem, a halála után is így szeretni valakit. Megkerested már a hozzátartozókat?
– Még nem, de nincs is szándékomban, nem akarok fájdalmat okozni nekik, feltépni sebeiket.
Akkor most, tisztázzuk, meddig akarsz maradni, tanítni, lakást bérelni?
– Egyenlőre fél év , aztán meglátom.
Telefonom kijelzett, hogy levelet kaptam, nem fogod elhinni Noémi sikerült a munka hétfőn mehetek dolgozni. Abban a pillanatban, Noémi telefonja is jelzett, elsején elindulhat a művészeti szakkör, ha megtudunk, egyezni a feltételekben, hétfőn várom kilenc órára. A parkolóban leálltunk, kiszálltunk a kocsiból, összeölelkeztünk. Szerencsét hoztunk egymásnak, nálunk az a szokás, hogy jóban, rosszban együtt leszünk, ezután.
Noémi felhívta Andrást és elmondta neki a nagy újságot, András edzésen volt, de még le sem értünk a dombról már hívta Noémit.
– Ezt meg kell ünnepelni, egy vacsorával. Hívd meg Annát is, no, adom a telefont. Anna, kérlek tarts velünk, legyél a vendégem.
Kevés tétovázás után igent mondtam. Nem tudom, mit vegyek fel, gyere, nézzünk egy ruhát, cipőt, úgy is olyan régen okozott örömet a vásárlás. A belvárosban, szép zöld ruhát és még sötétebb zöld cipőt, és hozzá illő táskát vettem. Újra eszembe jutott Mary akinek kedvence volt a zöld, milyen jó is lenne látni. Addig nem hívom, amíg nincs lakás, ahova meghívhatom őket, szó volt róla, hogy a nyarat itt töltik .
Nem tudom miért, de jó kedvvel készültem a vacsorára. Csinosnak éreztem magam, szerettem volna egy kicsit a régi lenni, még ha idegen számomra a környezet, akkor is. Megállapítottam, jót tesz nekem a környezetváltozás, jól tettem, hogy eljöttem otthonról. Csak Mary hiányzott.
A vacsorára egy kicsit Noémivel késve érkeztünk, de András nem volt egyedül. Mikor megláttak minket felálltak az asztaltól, és udvariasan leültettek bennünket. Nekem azonnal elment a hangulatom, Tamást nem vártam ide, nem akartam látni, viszont most már nem vághatok rossz arcot hozzá.
A két fiú az edzésről, a csapattársakról, a pályáról és a következő mérkőzésről beszéltek. Jópofiztak, nekem nem voltak viccesek. Nem vagyunk egy hullámhosszon. Mi elmondtuk az örömhíreket. Alig vártam, hogy vége legyen a vacsorának. Tamás felajánlotta, hogy elvisz a szállodába. Mielőtt kiszálltam megkérdezte, hogy feljöhet-e egy italra, hivatkoztam fáradtságra, nemet mondtam. Magamból kikelve, morogván kiszálltam az autóból, és azt mondtam, hogy soha többé nem akarom látni.
Pofátlan izompacsirta, mit képzel, elrontotta az egész napomat. Lefekvés előtt hosszan tusoltam, hogy mossa le rólam a víz a dühömet. Következő nap a dombon levő lakásokat néztük, volt egy, ami nagyon tetszett, fenn van a tetőn, az egész várost be lehet látni, este mégszebb lehet. Noémi is velem tartott, kizárólag a lakásról beszéltünk, a vacsorát meg sem említettünk. Bár Noémi minden tudott, hogy mit éreztem. Zavart Tamás jelenléte.
Ez a lakás igazán tetszik, két szoba, nagy hall, amerikai konyha, a hallból nyílik egy hatalmas terasz, egy kis előkert, sok-sok, virággal. Lerohantam a kertbe, kb egy négyzetméteren virág, és mind-mind nyílott, mélykék színe, az illata, legszívesebben leültem volna és minden szirmot egyenként megsimogattam volna.
Ez kell nekem, bármi áron. Az ügynök értetlenül nézett a teraszról, majd lejött és felsegí-tett kértem, hogy tájékoztasson az árról, és minden tudnivalóról. Olyan árat mondott, hogy kis híján beleszédültem. Látta, hogy valami titokzatos erő vonz erre a helyre, elkezdtünk alkudozni, tisztasági festés egyik, másik bútor csere, kertész bérlése, stb.
– Tudja, korábban egy nagykövetnek bérelték, de őt haza rendelték. Ha az új jön neki biztosan más elképzelése lesz. Noémi kérlek, segíts, intettem a szememmel.
Noémi bedobta magát, fizetési határidőkről, hogy egy félévet előre kifizetek , egyedüllétemről, angol születésemről leendő munkámról beszélt. Végül is meggyőzte, az ügynököt, nyélbe ütöttük a szerződést, másnap egy félévi, bérleti díjat átutaltam. Egy kisebb vagyon, de nem bántam. Nagyon örültem . Bármennyit megadtam volna hiszen úgy éreztem már jártam itt. Noémi-vel még órákig ott maradtunk, és terveztük a berendezést. Atya világ új munkahely, új lakás új barátok, igen ez kellett nekem, végre úgy éreztem, hazaértem.
Másnapra terveztem Maryt felhívni, Helyette, egy e-mailt küldtem neki, ahogy tudsz, ülj fel a gépre és gyere. Nagy meglepetésbe lesz részed. Nagyon-nagyon várlak.
Azonnal választ kaptam az e-mailre: de ugye nincs baj? Biztos, hogy jól vagy?
Igen, jól vagyok, csak gyere minél előbb.
Marynek sok dolgot kellett még elintéznie, volt két nagyon fontos rendezvény, amit le kellett tudnia. Egy hónap múlva megyek, válaszolta vissza. Addig, rendbe hozatom a kertet, a festést is el kellene végeztetni, és új bútort venni. Noémivel törtük a fejünket, mihez kezdjünk? A fiúk felajánlották segítségüket, keresnek vállalkozót, aki megbízható és jó dolgos, betartja a határidőt.
Az iskolába, holnap reggel kilenc órára, kell menni, megbeszélésre, az én első órám tizenegy órától tart. Milyen is legyek? Szigorú, természetes, humoros, komoly, vagy lezser? Be kéne lopni magam a tanítványok szívébe, szeretném, ha szeretnének. A gyerekek hálásak, vagy nagyon hálátlanok tudnak lenni, tehát be kell vágódnom náluk. Másodikas gimnazisták, ki tudja mi vár rám. Van egy régi Magyar közmondás: amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten. Beléptem a terembe, tiszteletük jeléül, felálltak majd köszöntöttek . Vidám leszek és vicces. Az óra végén, megtapsoltak és közölték, hogy várják a legközelebbi órát.
Siker, végre átéltem, nem is volt rossz. Feldobottan mentem a tanáriba, a kollégák csodálkozva látták jó hangulatom. Izgultunk érted, a legszemtelenebb osztállyal kezdtél.
– Nekem bejött – mondtam.
Hát akkor holnap, holnap négy órám lesz, kíváncsian vártam. Nagyon elfoglalt leszek, de ez kell nekem, lelkileg taccson voltam, ezek az új helyzetek kizökkentettek egy kicsit.
Most a lakásra kell koncentrálni. Még nem költözök ki a szállodából, csak ha megvan a festés. Teljes gőzzel kerestük a megfelelő embert, aki határidőre meg csinálja.

Elmúlt egy hét és még sehol semmi. Tamás kitalálta, hogy vidékről az ő ismeretségi köréből, hoz fel festőket, azzal a kikötéssel, hogy amíg el nem végeznek a házban laknak, jó ötletnek találtam, idő és pénz szempontjából is. Minden nap felmenten és megnéztem, hogy haladnak. Bizonyítani akarnak, pontosan, szépen, ízlésesen dolgoznak. Kértem, a hall drapp-barna színű legyen, könnyű hozzá berendezkedni.
Milyen fura otthon Londonban, nem érdekelt a lakás, úgy volt jó ahogy volt.