Élet a hegyen 4/22

Bumbó, a bernáthegyi kutya élete nagy részét a svájci hegyekben töltötte, ott teljesített szolgálatot egy hegyi mentőcsapatban. A bernáthegyi kutyákat nagy tiszteletben tartják azon a vidéken. Nevüket az alpesi Szent Bernát kolostor alapítójáról, Bernát szerzetesről kapták, aki meghonosította ezeket a kutyákat a kolostor környékén. Velük kutatták fel az eltévedt és lavinaomlás után hóval betemetett szerencsétlenül járt embereket. A bernáthegyi kutyák a lavinák által betemetettek megmentőjeként szerezték hírnevüket. Nagyon sok ember életét mentették meg, a leghíresebb Barry volt, akiről azt jegyezték fel, hogy negyven ember életét mentette meg. Az egyik leggyakrabban emlegetett történet arról szól, hogy egy kisfiú egyszer leesett egy szikláról és eszméletlenül feküdt lenn a mélyben. Az emberek nem tudták megközelíteni, Barry viszont lemászott hozzá, addig nyalogatta a kisfiú arcát, amíg az magához nem tért. Ezután a kisfiú felhúzódzkodott a kutya hátára, s a kutya biztonságos helyre vitte.
A hatalmas testű és nagy súlyú kutyák rendkívül értelmesek, könnyen idomíthatók, könnyen beilleszkednek egy családba, a gyerekeket pedig nagyon szeretik. Jól tűrik a hideget, nagy munkabírásúak, kiváló őrző-védő képességekkel rendelkeznek.
Kálmán professzor sokat járt Svájcban, egy csillagvizsgálóban folytatta tanulmányait. Szabadidejében szeretett kirándulni, s ilyenkor nagyokat barangolt egyedül a csillagvizsgáló környékén. Egyszer kicsit jobban eltávolodott szállásától és nagy viharba keveredett. Egy kis barlangban húzta meg magát, s várta, hogy elvonuljon a vihar. Akkora szél volt, hogy a hegy tetején lévő sziklákról is nagy köveket sodort le a völgybe. Ezek a kövek betemették a barlang bejáratát, s Kálmán professzor sehogyan sem tudott kijutni. Nem tudott mást tenni, minthogy várta, hogy majd talán a keresésére indulnak. A vihar két napig tartott, a hegyi mentők csak annak elmúltával indulhattak el. A harmadik nap aztán kutyákkal indultak az eltűntek keresésére. Nemcsak a professzor tűnt el, hanem egy turista is szerencsétlenül járt. Elkezdődött a keresés. A mentőcsapat több irányba indult el. Bumbó az egyik ösvényen letérve rátalált a turistára, akinek egy kő a lábára esett, mozdulni sem tudott, eltörött a lába. A mentők gyorsan kórházba vitték. Bumbó keresett tovább és egyszer csak megállt a barlang előtt, amelyet betemetett a kő és hangosan ugatni kezdett. Odaértek a mentők, eltávolították a köveket a bejárattól és megtalálták a professzort elcsigázva, félig eszméletlen állapotban. Őt is kórházba vitték, pár nap után hazaengedték, szerencsére nem lett komolyabb baja. A kórházban a mellette lévő ágyon ápolták a másik törött lábú turistát is. Összeismerkedtek, és amíg fel nem gyógyult, a professzor többször meglátogatta. Megtudta, hogy arról a környékről származik, ahol a professzor született. Serte Sándornak hívták, s neki ez a hegyi kaland egész életére maradandó sérülést okozott. Az egyik lába rövidebb lett, s ezért csak sántikálva tudott járni. A professzor megsajnálta és munkát ajánlott neki a Tüskehegyi csillagvizsgálóban. Így került Sanyi, a sánta sün Tüskehegyre.
Bumbónak ez volt az utolsó szolgálata a hegyi mentőknél. Nyugdíjazták, s a professzor elintézte, hogy magával hozhassa a kutyát Tüskehegyre. Azóta tölti itt nyugdíjas napjait mindenki tiszteletében és szeretetében.