Kígyóvonal 22. rész

Lezajlottak a szóbeli vizsgák, következett a kihelyezés. Ott tolongtak az egyetem tágas folyosóin, a listát böngészték, amelyen a hozzáférhető helyeket sorolták fel. Nem volt nagy választék. Nagyobb részt eldugott falvak közül választhattak, nagyobb község, vagy város alig-alig szerepelt a listán. Kálmán egyik évfolyamtársával együtt egy Óvölgyéhez közeli helységet választott, ahol éppen a következő iskolai évtől indult középiskolai oktatás: Sarmadomb volt a helység neve. Ezzel Fellegvártól búcsúznia kellett. Kálmán nem tette szívesen, mert az öt év alatt igen a szívéhez nőtt a város, hangulatával, kultúrájával, ami bizony sokáig hiányzott neki. Elégedettek lehettek azok, akik maradhattak, nem kellett elhagyniuk a várost. De menni kellett, keserves három hónap következett. Katonai kiképzésre Óvölgyére vezényelték őket. Kálmánnak nem a gyakorlati része mutatkozott nehéznek; az elméletet unta, és nem is értette. Egyik éjszakai gyakorlaton a látászavarral küszködő társa került mellé, és amikor támadni kellett, az ő füle mellett süvített el a vaktöltény. Óriási szerencse, hogy a hallását nem fenyegette veszély. A harmadik hónap vége felé rést találtak a kaszárnya kerítésén, kimerészkedtek, és a nagybácsi pálinka-főzdéjében annyira leitták magukat, azt sem tudták hogyan kerültek vissza a kaszárnyába. Mikor másnap menetelni kellett a katonai irodához, még mindig erősen szédelegtek. Vizsga következett, ami nagyon nehezen ment, úgy nézett ki, hogy Kálmánnak nem is
sikerül, de aztán megbocsátottak neki, és alhadnagyi rangban, magyar szakos tanárként érkezett Sarmadombra ezerkilencszázhatvanhárom, október tizennyolcadikán.

*
folytatjuk

Szólj hozzá!