Élet a hegyen 14/22.

Karola tudománya

Kálmán professzor feleségét, Karola asszonyt mindenki szerette és tisztelte a csillagvizsgálóban és a Tüske-hegy környékén. Orvosi hivatását háziorvosként művelte a környék lakóinak legnagyobb megelégedésére. Bárhol történt valami baj, betegség, Karola máris indult és segített. Legfőbb segítője Bumbó volt, akinek a hátán tette meg a betegekhez vezető utat. Nemcsak az egyetemen tanult gyógyászatot ismerte, de a gyógynövények gyógyító hatásaival is megismerkedett. Ebben sokat segített neki Sün Soma, aki a csillagászat mellett a természetgyógyászatnak is jeles művelője volt. Többször együtt indultak gyógynövénygyűjtő körútra, s a begyűjtött növényekből Susa mama segítségével készítették el a gyógyhatású készítményeket. Még a völgybe is sokszor hívták segíteni, amikor már az ottani segélyszolgálat nem tudta megfelelően ellátni a hozzájuk került beteget.
Történt egyszer, hogy futár érkezett a völgyből, hogy az erdei iskola egyik tanulója, egy torkos borz úgy tesz, mintha nem látna, nem hallana. Állandóan azt hajtogatta: – Nem látom és nem hallom a tanító nénit, megvakultam és megsüketültem! – közben pedig minden gyerektől elvette az uzsonnáját és azon nyomban felfalta. A tanítónő tudta, hogy csak szimulálja a vakságot és süketséget, de nem tudott mit kezdeni vele, ekkor küldött Karola doktornőért. Karola megérkezett Bumbó hátán, kikérdezte a tanítónőt és a gyerekeket, s nyomban munkához látott. Ő is egyből látta, hogy a borzgyerek szimulál, ezért cselhez folyamodott. Szólt Bumbónak, hogy álljon a gyerek mellé és tartsa elé a táskáját, hogy a borz kezdjen el abban uzsonna után kutatni. A torkos borz úgy tett, mintha nem is látná Bumbót, s nekilátott a táska kipakolásának. Így is lett, s a borz nekilátott a falatozásnak. Mikor már majdnem végzett a lakmározással, Karola megszólalt:
– Bumbó, nem tudod hová lett a táskámból a hashajtó és a féregirtó?
– De tudom doktornő, most zabálta meg ez a torkos borz! – felelte Bumbó.
A torkos borz erre elfeledkezett róla, hogy ő nem lát és nem hall és elkezdett kiabálni:
– Jaj! Most mi lesz velem, már csikar is a hasam, futok is haza, csak hagyjanak békén!
Ezzel úgy elszaladt, hogy azóta sem látták a környéken. Az erdei iskola diákjai pedig jót nevettek a pórul járt torkos borzon.
Egy másik alkalommal Karola és Bumbo szokásos körútjukon megálltak megpihenni egy forrásnál. Úgy gondolták, hogy isznak egyet a forrás friss, tiszta vizéből, amikor eléjük került egy a futástól teljesen kimerült őzgida. Csak annyit tudott mondani, hogy: – Kerget a róka! – és összeesett a kimerültségtől. Bumbó ekkor észrevette a ravaszdit, aki nem számított erre a találkozásra, már menekült is volna a nagy bernáthegyi elől, de nem sikerült eliszkolnia. Bumbó elkapta a farkánál fogva, s elkezdte pörgetni, s addig pörgette, míg a rókának kiszakadt a farka, s így jó messzire repült. Biztos nem volt kedve többet őzgidát hajkurászni. A környék állatai pedig azóta tudják, hogy Bumbót nem szabad magukra haragítani, mert úgy járnak, mint a farkatlan róka. Az őzgidának a doktornő adott egy kis gyógynövényekből készített erősítő italt, s a kis állatot hazakísérték szüleihez, akik nem győztek hálálkodni Bumbónak és Karolának.
Karola doktornő pedig Bumbó segítségével tovább folytatta áldásos gyógyító tevékenységét mindenki megelégedésére.

“Élet a hegyen 14/22.” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Csak azt sajnálom, hogy nem fedeztem fel hamarább ezeket a történeteket, de próbálom behozni az elmaradásomat.
    Tetszett kedves történeted.
    Gratulálok,
    Etel

Szólj hozzá!