Szilvia vendégei
A professzor titkárságának ablakából az egész parkot és kertet be lehetett látni, a két nagy fa, a lucfenyő és az öreg bükk pedig közvetlen az ablak mellett magasodott az ég felé. Szilvia, a titkárnő a nyitott ablakból így mindig látta és hallotta a kinti eseményeket. Sokszor megtörtént, hogy átvonulóban a Tüske hegy felett a két nagy fán, vagy a kertben pihentek meg a hosszú repüléstől elfáradt madarak. Szilvia gondoskodott róla, hogy mindig legyen számukra élelem és víz, hogy új erőre kapva folytathassák útjukat. Ebben Mitya, a mókusgyerek sokat segített neki. A tavaszi és az őszi madárvonulások alkalmával visszatérő vendégei is voltak Szilviának, akiket mindig szívesen fogadott. Kelep és Helén, a gólyapár minden ősszel és tavasszal meglátogatta a Tüske hegyet, s Szilviát már személyes ismerősüknek tekintették. A vonuló fecskék közül Ficsúr és Fecsi mindig elvonult az ablak előtt vidám csiviteléssel köszöntve Szilviát. A vadludak népes csapata is itt pihent meg egy-egy éjszakára a kertben, ilyenkor hangos gágogással jelentkeztek be Szilviánál.
Egy tavaszi reggel Szilvia éppen a postabontással foglalatoskodott, amikor egy galamb szállt le az ablakpárkányra. A titkárnő csak akkor vette észre, amikor az bús tututub hangon jelezte ottlétét. Szilvia az ablakhoz lépett, a galamb pedig csőrével a lucfenyő felé mutogatott, ahol a karnyújtásra lévő vastagabb faágon párja lógó szárnnyal, fájdalmas tututú hangon kért segítséget. Szilvia átlátta a helyzetet, s mindjárt megállapította, hogy valószínűleg megsérült a szárnya, segítségre szorul. – Segítünk rajtatok – szólt a galambhoz, aki egy nagy sóhajjal nyugtázta a segítő szavakat. Rögtön üzent Karola doktornőnek, aki orvosi táskájával néhány percen belül meg is érkezett. Addigra már az ablakban volt a sérült galamb is, Szilvia az irodában lévő seprű nyelét nyújtotta neki, s azon tipegett az ablakba. Karola megállapította, hogy nincs törés, csak kificamodott a szárnya, gyakorlott mozdulattal visszaigazította a helyére a sérült testrészt és azt tanácsolta a galamboknak, hogy pár napig pihentetni kell. Addig el lehetnek itt az irodában Szilviával. A galambok hálás pillantásokkal köszönték meg a segítséget a doktornőnek. Szilvia pedig három napon keresztül viselte gondjukat. Közben megismerkedett a postagalamb párral, Peturral és Pannával. A galambok elmesélték, hogy hazatérőben egy viharba kerültek, s az orkánszerű szélben menekülőhelyet keresve nekicsapódtak egy sziklának, s így történt Panna sérülése. A vihar elpusztította lakóhelyüket és új lakóhelyet kell keresniük. A vihar után elindultak, hogy a postagalamb-elosztó állomásra repüljenek, de csak a Tüske hegyig jutottak, itt segítséget kértek. Szilvia nagyon szívén viselte a galambok sorsát, s felajánlotta nekik, hogy itt a Tüske hegyen bármikor megpihenhetnek, mindig szívesen látja őket, s ha úgy gondolják, itt meg is telepedhetnek.
A galambok megköszönték Szilvia és Karola segítségét, s új erőre kapva elrepültek a postagalamb-elosztó állomásra. Ott elmesélték történetüket, az állomáson pedig kézbesítési körzetüknek a Tüske hegyet és környékét jelölték ki.
Így történhetett meg, hogy ezután Szilvia és a galambok szinte napi kapcsolatba kerültek, s Petur és Panna mindig szívesen látott vendégei voltak a Tüske hegy lakóinak.
A professzor titkárságának ablakából az egész parkot és kertet be lehetett látni, a két nagy fa, a lucfenyő és az öreg bükk pedig közvetlen az ablak mellett magasodott az ég felé. Szilvia, a titkárnő a nyitott ablakból így mindig látta és hallotta a kinti eseményeket. Sokszor megtörtént, hogy átvonulóban a Tüske hegy felett a két nagy fán, vagy a kertben pihentek meg a hosszú repüléstől elfáradt madarak. Szilvia gondoskodott róla, hogy mindig legyen számukra élelem és víz, hogy új erőre kapva folytathassák útjukat. Ebben Mitya, a mókusgyerek sokat segített neki. A tavaszi és az őszi madárvonulások alkalmával visszatérő vendégei is voltak Szilviának, akiket mindig szívesen fogadott. Kelep és Helén, a gólyapár minden ősszel és tavasszal meglátogatta a Tüske hegyet, s Szilviát már személyes ismerősüknek tekintették. A vonuló fecskék közül Ficsúr és Fecsi mindig elvonult az ablak előtt vidám csiviteléssel köszöntve Szilviát. A vadludak népes csapata is itt pihent meg egy-egy éjszakára a kertben, ilyenkor hangos gágogással jelentkeztek be Szilviánál.
Egy tavaszi reggel Szilvia éppen a postabontással foglalatoskodott, amikor egy galamb szállt le az ablakpárkányra. A titkárnő csak akkor vette észre, amikor az bús tututub hangon jelezte ottlétét. Szilvia az ablakhoz lépett, a galamb pedig csőrével a lucfenyő felé mutogatott, ahol a karnyújtásra lévő vastagabb faágon párja lógó szárnnyal, fájdalmas tututú hangon kért segítséget. Szilvia átlátta a helyzetet, s mindjárt megállapította, hogy valószínűleg megsérült a szárnya, segítségre szorul. – Segítünk rajtatok – szólt a galambhoz, aki egy nagy sóhajjal nyugtázta a segítő szavakat. Rögtön üzent Karola doktornőnek, aki orvosi táskájával néhány percen belül meg is érkezett. Addigra már az ablakban volt a sérült galamb is, Szilvia az irodában lévő seprű nyelét nyújtotta neki, s azon tipegett az ablakba. Karola megállapította, hogy nincs törés, csak kificamodott a szárnya, gyakorlott mozdulattal visszaigazította a helyére a sérült testrészt és azt tanácsolta a galamboknak, hogy pár napig pihentetni kell. Addig el lehetnek itt az irodában Szilviával. A galambok hálás pillantásokkal köszönték meg a segítséget a doktornőnek. Szilvia pedig három napon keresztül viselte gondjukat. Közben megismerkedett a postagalamb párral, Peturral és Pannával. A galambok elmesélték, hogy hazatérőben egy viharba kerültek, s az orkánszerű szélben menekülőhelyet keresve nekicsapódtak egy sziklának, s így történt Panna sérülése. A vihar elpusztította lakóhelyüket és új lakóhelyet kell keresniük. A vihar után elindultak, hogy a postagalamb-elosztó állomásra repüljenek, de csak a Tüske hegyig jutottak, itt segítséget kértek. Szilvia nagyon szívén viselte a galambok sorsát, s felajánlotta nekik, hogy itt a Tüske hegyen bármikor megpihenhetnek, mindig szívesen látja őket, s ha úgy gondolják, itt meg is telepedhetnek.
A galambok megköszönték Szilvia és Karola segítségét, s új erőre kapva elrepültek a postagalamb-elosztó állomásra. Ott elmesélték történetüket, az állomáson pedig kézbesítési körzetüknek a Tüske hegyet és környékét jelölték ki.
Így történhetett meg, hogy ezután Szilvia és a galambok szinte napi kapcsolatba kerültek, s Petur és Panna mindig szívesen látott vendégei voltak a Tüske hegy lakóinak.