Kórházi "záró"jelentések.1.

/A történet szereplői kitalált alakok,minden egyezés a valósággal csupán a véletlen műve./

Kórház-a szó sem szép,s gondolataink róla még ridegebbé teszik.Sokan kerültünk,vagy kerülünk hideg falai közé, ki többször ki kevesebbszer.Eme kiváltság nekem sajnos már sokszor megadatott életem eddigi szakaszáig.A legutóbbi egy hetes ott tartózkodásom adta az ihletet,hogy papírra vessek számomra is érdekes történéseket,eseteket,melyet külső megfigyelőként elemezhettem.Bizonyítást nyert újra,hogy hányan hány félék vagyunk,és milyen jó,hogy kerek a világ!
Magam kínját-baját most kihagynám, konkrétan a körülöttem cserélődő emberkék,sorsok, rövidke bemutatása,analizálása piszkálta nagyon tollam hegyét.

Egyik fővárosi kórház olyan 6 ágyas kórtermében feküdtem,ahol 5 ágyon szobatársaim naponta cserélődtek.Kisebb műtétjüket követően 6-7 óra megfigyelés,pihenés után elhagyhatták a kórházat.
Hétfői \”borzadályom\” után a keddi nap volt az,amikor már picit széttekintettem a körülöttem zajló eseményekre is.Az esti nehézkes tisztálkodást megejtve testileg kissé megtisztulva,de lelkiekben piszkosan, zord ábrázattal tekintettem körbe ideiglenes szobámban.
A szemközti ágyon épp hatalmas forgalom zajlott.Az ott fekvő fiatal asszonyka nem igazán tudott pihenni az \”aggódó\” család ricsajától,nem beszélve rólunk többiekről.Megemlíteném,hogy a látogatási időben egy beteghez 2 személy jöhet egyszerre.Viszont biztosan nagy lehetett az összetartás és a féltés családjukban ugyanis a pici szopós csecsemőtől a nagymamáig,sógortól a komáig ott tolongtak.7-8 fő ült,feküdt az ágyon illetve állták körbe szerettüket.Úgy gondolták,hogy fél órája a kábulatból ébredő rokonuk már nagyon éhes lehet,ezért azonnal felsorakoztatták kímélő ételeiket-abban aztán semmi hiba nem volt!
Egy középkorú asszony konyharuhát terített az ágyra és a még meleg illatozó töltött káposztát rakták elé, amit a véletlenül otthon maradt egyik dédmama főzött-de úgy ahogyan csak ő tudja több mint 50 éve! Az ember rántott húst hozott sült krumplival,a szomszéd Malvinék pedig küldtek egy kis szál füstölt kolbászt is,hátha arra kívánkozik.Egyik unokatesót leküldték az udvari büfébe,mert desszertet elfelejtettek hozni. A lányka alig tíz perc alatt már vissza is ért a 8 féle ízesítésű édesség csomaggal.Na így minden rendben is lett!A szerény ebéd után a másfél literes kólás flakonban épp pár deci lötyögött csupán.
Mikor már azt hihettük,hogy ízlelő bimbóinkon kívül más nem sérülhet nagyot tévedtünk.Azt hiszem előre látóan depressziót megelőző terápiaként egy ágyra dobott fehér okos telefonból autentikus zenei blokk hangzott fel,melyet a hangos beszélgetések viták között is hallhattunk vagy két óra hosszat.Este 8 kor telt volna le a megfigyelési idő,de a női szakasz 6 óra előtt úgy döntött,hogy egy asszonynak otthon van a helye a gyerekei mellett,és ennyi épp elég az itt tartózkodásból.A nővérkék kérése ellenére fenn hangon,zárójelentés nélkül eltávoztak.Meglepő csend maradt a szobánkban,mondanom sem kell,hogy nem sírtunk hiányuktól.
Még az est folyamán a szomszéd kórteremben fekvő idős Juli néni a zuhanyzó előtt beszédbe elegyedett velem.Megjegyezte,hogy igazán nem volt hangos a délutáni zene nálunk,mert csak a refrénből tudtak el-el csípni egy kis foszlányt,amit Margit szobatársával szinte teljesen meg is tanultak,de segítenem kellene nekik. Előzékenyen próbáltam segítőkésznek mutatkozni és elrebegtem,hogy amiben tudok persze hogy….
Mivel már nem fiatalok,s így a fülük sem a régi mondjam már meg én- mégis csak közelebbről élvezhettem a szöveget,hogy a nézését meg a járását és minek a ringását van az ismétlésben?- mert azt nem értették ki Margit nénivel sehogyse.
-A csípőjének a ringását!!!!!-válaszoltam kapásból,s nagy kő esett le a szívemről ,hogy már ennyivel ilyen nagy örömet okoztam. Juli néni viszont csapot papot ,engem,zuhanyzót ott hagyva „robogott” el kórtermük felé,hogy végre szobatársával végig megtanulják ezt a fülbemászó „slágert”.

Jómagam pedig egy fél óra múlva megnyugodva hajthattam álomra fejem,és kíváncsian vártam a következő reggelt s az újabb embereket.