Bizonytalanság 1. rész

Összehúzódott a homlokom na egy újabb ránc. Reggel még biztosra mentünk eszünkbe sem jutott hogy esetleg nem sikerülhet.Meg volt az utánajárás beszereztettem a hozzávaló okmányt is na sínen vagyunk gondoltam.
Most itt van délután és mintha leforráztak volna. Mikor jött a telefon és közölték az elutasítást azt se tudtam mit csináljak egyem vagy igyam le magam. Végül az első győzött. Meg kell emészteni akár a kaját.Talán megemésztődik mint a paprikás csirke.
Nem is tudom miért idegeskedek más miatt. Inkább törődnék magammal. Emlékeimben munkából jövök át a Keleti aluljáróban én fiatal velem szemben egy idősebb hölgy néni sírdogál megkérdeztem:
– Miért tetszik sírni?
– Mert elutazott az unokám,_volt a válasz
Nem is tudtam ezt akkor felfogni mi van miért számít ez.
Hisz én nem ismertem nagymamám. Egyik Canadában élt, hamar meghalt másik itt Magyarországon vidéken.
Egyszercsak elmúlt az idő én is nagymama lettem. Adódott hogy majdnem anya, mert a hat unoka közül az egyik különös figyelmet igényelt. Nos az ő sorsa nagyon fontos nekem, mivel elvállaltam nevelésében úgy érzem helyt kell állnom. Nehéz mert beteg és makacs.
Hogy csináljam, mit tegyek? A kudarcot hogy kerüljük el,?

“Bizonytalanság 1. rész” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!