A nagyravágyó feleség—–novella [2 ]-2 része

Ferenc sírt, káromkodott, futkosott, kérő levelekre, hordárra elköltött egy vagyont. Az újságokat is molesztálta, hogy járjanak közbe a feleségénél, mert ez nem privát, hanem szociális kérdés.
Az állása függ ettől. Adósságba verte magát, hogy taxikkal járhasson azon a tájon, ahol felesége láthatja. Hadd higgye: van már pénze! Hiába volt minden. A törvény végképpen elvette tőle, és ő látta, amint az ő felesége egész fehér ruhában megesküdött a titkárral. Mint egy férfi, oly hangosan mondta az "igent"
Ferenc megalázottnak érezte magát .Bosszút forralt magában.
Ági az új férjjel -Janival mar nem jártak a régi boltokba. A központba jártak a legdíszesebb üzletekbe. is. Nemcsak vasárnapon, de hétköznap is, vacsora után. Az esti séták alatt új, ismeretlen gyönyörűség országa nyílott meg Ági előtt: boldog volt, hogy bámultathatta magát azokkal a férfiakkal, akiknek még nagyobb lakásuk, volt , mint most neki. Az éjszakában villogó, bágyadt férfi szemek figyelme, hízelgése volt az ő napja, amelytől gyarapodott, szépült, nőtt talán még a hája is. De nyugodt, tiszta és hideg maradt, nem szennyezték be a vágyakozások. Álmodozott mégis. Amikor karonfogva hazamentek a Bolyai térre minduntalan azzal faggatta az urát: ki milyen gazdag ?
– Igaz-e, hogy húsz szobája van? Külön lépcsője, melyen nem szabad senkinek másnak följárni ?
Erről álmodozott, és nagyon elmerülve ment férje mellett. Lassan ezt a férjet is is rászoktatta a hallgatásra. Anélkül is kevés mondanivalójuk akadt. Amiről beszélhettek volna, az első férjről, arról hallgattak. Csak egyetlen egyszer jött szóba, amikor fenyegető levelet írt elvált feleségének. A titkár átadta a levelet a rendőrségnek, és Bélát elcsapták az új hivatalából, elzüllött már akkor, sofőr volt egy autóbusz -vállalatnál.
Hová lett aztán? Hallották, hogy elzüllött végképpen. Kérdezték maguktól. Sehol semmi nyoma. Maga az asszony keveset gondolt rá, elhatározta, hogy kiveri a fejéből, és kiverte.
Mégis meg-megrezzent, amint a nyári éjszakán egy-egy sötét alak kísérte az ő világos és szinte világosító alakját.
Viszont azt az egyet nem tudta Ági,hogy Béla titokban kísérgette a volt feleségét.
Ági utálta a gondolatot is, hogy találkozzék vele. És megérezte, hogy bármi történjék is, ma látni fogja. Jó volna valami kocsiba ülni! – gondolta magában éppen, és abban a pillanatban meglátta. Egy kávéház előtt mentek el, amelyet renováltak éppen. Nyitva volt, de sötét, egy lélek se benne. Előtte, a lépcsős köveken , arcra feküdve aludt egy rongyos ember. Talán a kávéház őrzője.
Jani a férje megsajnálta; meg nem állhatta, hogy meg ne piszkálja a botjával : menjen haza szegény. A rongyos ember hátára fordult, de nem nyitotta ki
a szemét.
Az asszony vállat vont, menni akart előre. De aztán, mintha eszébe jutott volna valami, elvette a pénzt, és megindult férjével a rongyos ember felé. Elejébe állott, alig két lépésnyire tőle, nem félt, érezte, hogy ezt a kényszeredet, élő feketeséget leveri az ő nyugodt ragyogása. Egészen bátran állott elébe, sőt, némi titkos diadal érzettel is, hogy megmutathatja az elérhetetlen szépségét annak, aki oly sokáig hiába bitorolta.
A titkár megrázta a rongyos ember vállait:
– Béla, menjen haza,- itt aludni? . Nagy nehezen ébredt föl, megtörülte szemeit, káromkodott egyet, de megismerte az asszonyt.
Álmodott még, de abban a pillanatban felugrott. Az asszony hátralépett egyet, és úgy nyújtotta feléje az 50 lejest.
– Itt van, fogjad !! Letette a kőre, aztán minden izgatottság nélkül azt mondta :
– Menjünk! Karon fogták egymást, férj és feleség, és mentek lassan előre. A fekete ember mozdulatlanul ült a kövön, maga is mintegy egy darab kő.Nézte az előtte elhaladó díszes asszonyt.
Majd hirtelen felugrott mint egy éhes párduc és egy rég előkészített éles kést az asszony hátába szúrta
kegyetlen döféssel,mintha ezzel akarta volna a nyomorúságát kiegyenlíteni!
Percek alatt hatalma tömeg vette kőrbe a szépséges asszonyt aki tágra nyílt szürke szemeivel nézte a kék eget.Körülötte egy hatalmas vér tócsában, élettelen hevert a nagyravágyó hölgy.