Gyárfás meséje IV.

Ibolya nagy örömmel fogadta a férjét, de persze a korholás sem maradt el hétvégi kiruccanása miatt.
– Valld be, hogy nő van dologban! – tette fel a régi lemezt.
– Hagyd ezt a szamárságot – válaszolta -, inkább mondd, mi van a gyerekkel? Lázas még?
– Gyere, ott van a szobában.
Ott feküdt csendesen az ágyában, de ahogy az apját meglátta, csupa mosoly lett az arca, s kipattant a paplan alól. Az apja ölbe kapta és körbe ugrálta vele a szobát.
– Ne bohóckodjatok! – szólt rájuk az asszony – Inkább vizsgáld meg azt a gyereket!
– Na, gyere te nagybeteg! – ezzel letette az ágyra és alaposan megvizsgálta: a torkát, a bőrét, a tüdejét, a hasát-máját, kezét-lábát, szóval, ahogy kell.
A vizsgálat alatt a kicsi végig kuncogott, kacarászott, nem vette komolyan az apja ténykedését. A torkát azonban nem akarta megmutatni, nem nyitotta ki a száját, s mikor erővel, csak belenézett az apja, eltörött a mécses.
– Nem is szeretlek! – sírta – Doktor vagy! Igen!
Ezt sértésnek szánta, de felnőttek nevetésben törtek ki, s erre őkelme is megnyugodott, bár a szemei még könnyben úsztak, az egész pofikája már mosolygott.
– Mi a helyzet? Mi a baja? – aggodalmaskodott továbbra is az asszony.
– Egy csúnya torokgyulladása van, de a tüdeje tiszta. Megyek le az \”ügyeletes patikába\” és hozok gyógyszert.
A gyógyszertár persze, lévén vasárnap este, zárva volt, de az \”ügyeletes\” gyógyszerész a faluban lakott, és szívesen kinyitott Gyárfás kedvéért. Az idős gyógyszerész mindig örömmel látta a fiatal doktort. Szívesen állt szóba vele, s biztatta, üres óráiban gyűjtsön bélyeget, s jöjjön hozzá csereberélni. Gyárfásnak még nem voltak üres órái!
– Dehogyis zavarsz, drága barátom, édes egy komám! – lelkendezett, ahogy ajtót nyitott neki.
– Ki az, Zsiga? – kérdezte a szobából Rózsa mama, aki a falu körorvosa volt nyugdíjba vonulásáig.
– A kollegád, a kedves Boga doktor! – válaszolta a kérdezett.
– Mondd meg neki, jöjjön be.
– Kezét csókolom, Rózsa mama! – szólalt meg Gyárfás is – Most nem jövök, beteg a kisfiam, gyógyszerért indultam.
– Nyisd ki a patikát, Zsiga! Ne késlekedj, ha a doktornak kell valami. Biztosan sürgős, másképp nem jönne hozzád. Igaz?
– Pedig, azt hittem, látogatóba jött – jegyezte meg Zsiga bácsi, miközben felvette a kabátját. – Na, indulhatunk!
A gyógyszerész már rég elérte a nyugdíjkorhatárt, de nem sikerült utódra szert tennie, senki nem akart a kis faluba jönni patikusnak. Nem panaszkodott, szívesen folytatta mesterségét. Maga kérte, maradhasson, amíg jelentkezik valaki, aki felváltja. Rózsa mama, a felesége ellenben lelkes nyugdíjasként rendezte a család apraját-nagyját.
A gyerek fanyalogva, de bevette a gyógyszereket, s nyugodtan elaludt, a szülők pedig lelkesen vették birtokba a hitvesi ágyat.
– Zabban a lovak! – jutott el egy harsány kiáltás Gyárfás füléig, s a régi beidegzett riasztástól hirtelen felébredt.
– Hatóra! – költötte tovább Ibolya a férjét.
– Mi van? Valami baj van? – motyogta Gyárfás.
– Menned kell dolgozni.
– Nem! Ma itthon maradok, látnom kell, hogyan alakul a gyerek betegsége – ült fel hirtelen a férfi -. Különben gondoskodtam helyettesről is. Megkértem Kornélt, nézzen át hozzám és lássa el a betegeimet.
Az asszony boldogan vette tudomásul a jó hírt és serényen kiszaladt a konyhába, főzzön egy friss feketét. A gyerek még nyugodtan aludt, s hogy föl ne ébresszék, úgy pizsamásan kiültek a konyhába feketézni. Örömében, hogy a férje itthon marad, még akkor is, ha a gyerek betegsége okán, elfelejtette vele a legénybúcsút. Közben, akármennyire is vigyáztak, ne üssenek zajt, a gyerek felébredt, és tágra nyílt szemeivel megjelent a konyhaajtóban.
– Apa, papa! – kiáltotta boldogan – itthon van apapapa! – és táncra perdült a konyha közepén.
– Mész gyorsan vissza az ágyba! – szólt rá az édesanyja, de nem sikerült túl szigorúra a hangja.
Kicsi Gyárfás azonban inkább az apja ölébe kucorodott fel.
– Ibolya, nézd, már nem is lázas ez a gyerek! – jegyezte meg meglepődve az ember – Nyisd ki ügyesen a szádat, lássam tényleg meggyógyultál?
Csodák csodájára most engedelmesen kitátotta a száját, még kanálnyelet se kellett használni. Dicséretet is kapott érte egy nagy puszi formájában.
– A torka is gyógyul, alig lobos kicsit – jelentette orvosi komolysággal Gyárfás.
– Jót tett neki, hogy itt vagy velünk! – jegyezte meg az asszony.
– Akkor maradhatok itt veletek? – kérdezte a gyerek.
– Jó, de csak itt az ölemben. Nem szabad mezítláb járkálni.
– De jó, hogy itthon vagy, Gyárfás! – sóhajtott fel Ibolya – Szólok anyunak, hogy ma nem megy át a gyerek, mert itthon vagy vele.
– Bár holnap sem kellene kimennem!
– Már akartalak is kérni, utána nézhetnél egy jobb helynek, ahol együtt lehetnénk!
Ezek a szavak még egy hét múlva is ott csengtek a férfi fülében. Végig látogatta a szomszédos körzeteket, hátha meghall valami lehetőséget. Így akadt rá egyik évfolyamtársára, aki arról panaszkodott, hogy mennyi munka szakadt a nyakába, amióta a kollégája a körzetből hazament orvosnak saját szülőfalujába. Ő meg belgyógyász szakorvos létére kénytelen a kisvárosban, ahol dolgozik a körzetet is vinni. Gyárfást fellelkesítette a lehetőség, csak éppen a helyiség egy másik járás területén volt, ahol nem ismert senkit. A kolléga, mikor meghallotta, hogy érdekli az állás Gyárfást, megígérte a segítséget, és hívta, nézzen szét a városkában, mielőtt elkötelezné magát. A látogatás minden várakozását felül múlta: volt ott minden, amire a fiatal orvos vágyott. Külön gyermekgyógyászati rendelő, szakorvosi rendelők, szülészet, röntgen, laboratórium, negyven ágyas fektető. Összesen tizenegy orvos. És szervezett ügyelet. Ez utolsót tartotta a legfontosabbnak.
Gyárfás nem is gondolkozott, beadta kérését az áthelyezésre. Meg sem mondta egyelőre a feleségének. Nem akarta elkiabálni (!). Eltelt pár nap és a járási főorvos hívatta. Meg akarta ismerni a jelentkezőt. Nem beszélgettek többet negyed óránál, a főorvos kezet nyújtott.
– Isten hozta a csapatban!
Gyárfás rohant a telefonközpontba telefonálni, adja hírül a jó hírt.
– Lakás lesz? – jött az első kérdés.
– Megígérték.
– És állás nekem? – folytatta Ibolya kérdéseket.
– A konzervgyárban.
– Óvoda a gyereknek?
– Képzeld, még az is.
– Mikor mehetünk?
– Szeptember egytől.
– Nincs több kérdésem – zárta le a vallatást, a beszélgetést az asszony nagy boldogan.