Elképzelt valóság avagy valóságos álom? 8. rész

Gyula bácsi utolsó munkanapja december 21- én volt. A holnapi búcsúpartira vettek neki tortát és ajándékokat is. Nati éppen csomagolta őket, amikor Szilvi jelent meg.

– Szia, Nati! Hogy alakulnak a dolgok?
– Mindjárt végzek vele!
– És hogyan tervezed? Pisztollyal, vagy késsel?
– Te miről beszélsz?
– Ja, én nem az ajándékokról. Hanem a \”titkos \”kapcsolatotokról, Petivel. – Szilvi jól kihangsúlyozta a titkos szót.
– Tudsz róla? – Natália ledöbbent.
– Mindenki! Szerintem, ha kiposztoltátok volna a Facebookra, akkor sem lett volna nyilvánvalóbb. Mi volt az a műbalhé az előbb is? Könyörgöm! – \” Nati! Mi tartott ennyi ideig megszerezni az engedélyeket? \” – utánozta Szilvi Pétert – Mintha csak azt mondta volna, hol voltál már, úgy hiányoztál! És a – \” Gyere rögtön az irodába, ezt megbeszéljük! \” – szó szerinti fordítása: Végre kettesben lehetünk, ahol azt tehetek veled, amit csak akarok!
– Te nem vagy százas! – nevetett a lány.
– Nem is, csak harmincas. .. Harmincéves leszek az idén! Hát, ez elég gyenge poénra sikeredett. – vallotta be csalódottan Szilvi magának.
– Ha te mondod? Nagyon jó kedved van!
– Igen, mert imádom a Karácsonyt! Dani akkor kérte meg a kezem.
– Dani? Még mindig hihetetlen, hogy a vőlegényed.
– Te hiszel a sorsban Nati? Hiszed, hogy nem véletlenül történnek veled események, és nem véletlenül találkozol egyes emberekkel? – kis szünetet tartott – Mert én igen!
– Néha én is!
– Benn maradsz munka után?
Igen, és te?
– Lehet, egy kicsit, és Melinda is.
– Miért?
– Lelkiismeret-furdalása van a meghívók miatt.
– És te? Az utóbbi időben sokszor túlórázol önként.
– Igen, mert jó példát mutattál. Olyan szorgalmas akartam lenni, mint te – Natinak jól estek ezek a kedves szavak. Ekkor kopogtattak. Natália gyorsan az íróasztal szekrényébe gyűrte a félig becsomagolt tárgyakat, amikor meglátta Gyula bácsi ősz fejét.
– Hölgyeim! Szerettem volna megkérdezni, hogy holnap ugye találkozunk a búcsú bulimon? Mindenkit felkérek egy táncra a kedvenc irodámból! Ekkor Péter is belépett:
– Gyula bácsi! Azért mindenkit ne, jó! Engem hagyjon ki! – mosolygott Péter.
– Mi van itt, osztálytalálkozó?- nézett Natália a többiekre.
– Petikém, dehogy hagylak ki! Veled is pördülök! Neked köszönhetően szerettem itt dolgozni. Hálás vagyok! – Péter kicsit meghatódott:
– Hát akkor, még annyit, hogy… – és Gyula bácsi fülébe dünnyögött valamit, amitől az öreg arcán enyhe pír jelent meg.
– Jól van, Petikém! – és csak ennyit bírt kinyögni. Azt sem tudta hol állt vagy ült a feje – Megyek! Szép napot!
Szilvi kíváncsi lett:
– Mit mondtál neki?
– Az titok – vágta rá Péter sejtelmes vigyorral az arcán.
– Mivel hozhattad zavarba? Na, megyek én is! Nem szeretnék akadékba lenni! – célozgatott Szilvi, és becsukta maga után az ajtót.
– Ezt, hogy értette?- kérdezte a férfi.
– Szerinted? Mindent tud.
– Na, és? Engem nem izgat! Csak te! – a lány szemei kikerekedtek a csodálkozástól. Péter nevetett – Bocsi, ezt ne tudtam kihagyni!
– Ma úgy látom, valami vicc nap van!
Péter egy másodpercnyi csókot lopott a lánytól, majd így szólt:
– Mikor végzel? Nekem most el kell mennem, de jövök vissza estefelé.
– Maradok munka után
– Miért dolgozol ennyit? Szólj már annak a hajcsár főnöködnek, hogy magánéleted is van! Adjon szabadnapot! Itt az év vége! Szerintem, ma vacsorázz vele! Biztos le tudod venni a lábáról!- a férfi nagyon boldognak látszott – Na, indulok! Az irodába ne keress, jó! Ha megérkeztem egyből idejövök! – még egyszer szájon akarta puszilni, azonban a lány most felkészült rá, ezért elhúzta a fejét. Péter így megfejelte a szekrényt – Ez nem volt szép! Puszi! – kezével intett kicsit durcásan.
– Szia! – a lány nagyot sóhajtott. Utólag már bánt az incidens következményeit.

Nati éppen végzett az adminisztrációval, amikor rápillantott órájára:
– Úristen! Fél hét! Hol van Peti? – gyorsan sietett a férfi irodájához. Közben feltűnt neki, hogy egyedül volt. Körülnézett, de ekkor a szíve egy pillanatra megállt. Még egy félautomata defíbrillátor sem segített volna rajta. Péter irodájából ismét furcsa, félreérthetetlen hangok szűrődtek ki.
– \” Ez lehetetlen! Mégis mi ez az egész? \” – eszébe jutott a legutóbbi ilyen alkalom – \” Szilvi végig csak megjátszotta volna magát? Nem, ő nem olyan! \”
Natália mély levegőt vett, és benyitott. A férfi éppen Melindával kamatyolt az asztalon.
– Peti! – sikoltott fel a lány.
– Ez! Félreérted, megmagyarázom! – Nati sírva fakadt, Melinda csak ennyit mondott:
– Ugyan, mit akarsz ezen magyarázni? Hát nem egyértelmű? …
Nati képzeletét egy viharos széltől hangosan becsapódó ajtó szakította félbe. Megrázkódott saját fantáziájától.
– \” Áh, ez szörnyű volt! Miért kell nekem mindig ilyenek gondolnom?\” – Kilincsen lévő kezét figyelte. Hallgatta a hangos nyögéseket, sikításokat. Mint a Bachingen palota őre, úgy állt mozdulatlanul, megdermedve. Próbálta rendezni gondolatait. Egyenletesen lélegezve nyugtatta magát – \” Na, jól van! Szedd össze magad! Teljesen mindegy, hogy ki vagy mi van ebben az irodában. Az tuti, hogy nem Peti az! Nem lenne ekkora szemét! Bíznom kell benne! Szeretem őt, és úgy érzem ő is engem. És még ha tévednék is, akkor is, ő rendes ember. Sosem viselkedne így! Ilyen pofátlanul ezt nem tenné velem! Visszamegyek a helyemre, és elfelejtem az egészet! \” – fülét befogva futott el. Nehéz volt, de kétségeit leküzdve várt. Szinte bűvölve bámulta saját irodájának zárt ajtaját. Péter hamarosan megjelent:
– Itt vagyok! Megyünk vacsizni? – lelkesen kérdezte.
Nati feszült volt, de próbált higgadt lenni:
– Igen! Most érkeztél? – egy kicsit a hangja is megremegett.
– Aha! Indulhatunk? – Nati fejével bólintott, és bepakolta a holmiját – már amennyire képben volt – szívverését próbálta lecsillapítani. Péter az ajtónál előre akarta engedni a lányt, de aztán hirtelen visszarántotta.
– Mi történt? – ijedt meg Natália.
– Oh, ez totál kínos! Gyula bácsi éppen járőrözik!
– Na, és?
– Ezt nem mondhatom el!
– Mit?
– Na, oké! Úgyis ez az utolsó munkanapja.
– Miről van szó? – érdeklődött rémülten a lány.
– Basszus! Ez nagyon ciki! Remélem nem vett észre minket! – kukucskált Péter.
– Mondd már el! – türelmetlenkedett a lány.
– Na, oké! Csak azt sem tudom, hogyan! – Péter láthatóan tanácstalan volt – Szóval… tudod, hogy a biztonsági őröknek gyakran el kell ütni az idejüket? Gyula bácsi, amikor járőrözik, és nincs itt senki, filmet szokott nézni az irodámban.
– Na, és? Milyen fil … – és akkor megvilágosodott, rajzfilmfigura-szerűen kigyúlt a villanykörte az agyában – Ne! 18+?
– Inkább 25