A francia bácsi—-2.része [3 részes]

– Mihez? – kérdezte Lulu nagy csodálkozással.
– .. . és nem szeretsz mást? – dadogta Louis eltökélten, hogy most már gyökeréig kigyomlálja a fekélyt. És észre se vette, hogy noha már megkapta az elvárt kereken tagadó választ, tovább kérdez, olyan feleletet remélve, amelyre újra fölépítheti azt a légvárat, amelyet előre megfontolt szándékkal rombolt össze.
– Nem, -biztosította Lulu legalább ezzel a válasszal akarva megajándékozni.
Louis utolsó kérdését.
– Én nem tudom- válaszolt Lulu , habozásában nagyon kifejező, végérvényes elutasítással. Mikor ahhoz a végleges válaszhoz értek, már a lakásajtó előtt állottak. Louis hálát adott a véletlennek, hogy így elvághatja a megfeneklett párbeszédet és az egyedüllétbe szökhetik a várt, de bekövetkezésében mégis annyira elviselhetetlenül fájdalmas valóság elől.
– Hát akkor jó éjszakát – búcsúzott – és vedd úgy, hogy nem mondtam semmit – tette hozzá – .. . ez mindenkivel előfordulhat…
– Igen… jó.. .- egyezett bele Lulu megkönnyebbülve és kezet nyújtott. Csak a lépcsőház földszintjén és második emeletén égett egy-egy lámpa. Mikor Louis csupasz kezében érezte Lulu hosszúkás kezét, amelynek lágyságát és sima melegét az új kesztyű bőre csak fokozta,- mikor felfogta, hogy az előzmények után ez a kézfogás vesztett csata békeszerződését pecsételi meg, a formai búcsú olyan váratlan kétségbeeséssel rohanta meg, a sötétben olyan határtalan magány csöndjét érezte közeledni, olyan közel érezte Lulu hajlékony, meleg testét, hogy, amint kezét tartotta, egyszerre magához rántotta, átölelte és a meglepetésében alig ellenkező leányt szájon csókolta.
-Szeretlek! – dadogta olyan szenvedélyes hangon, amely szokatlanságával meglepte és színházi jelenetek túlzottnak érzett szenvedélyességére emlékeztette. Érezte szája alatt Lulu nedves ajkát, amelyet a lány egymásra szorított, és szakállának állandó, már megszokott illatához a tiszta bőr és egyszerű kölni illata vegyült.

– A szakálla… pfuj!..- lihegte Lulu közvetlen felkiáltásában riadt utálattal, mikor levegőhöz jutott és Louis gépiesen szakállához kapott.
Lulu gyorsan kinyitotta a lakásajtót:
– Jocakát -mondta hangosan és nagyon ridegen. És nem nézve, követi-e Louis , becsapta maga mögött az ajtót. Louis lekapta széles karimájú fekete kalapját és megtörölte homlokát, amelyről a kalap bőre mellett eddig síkos csöppekben szivárgott a veríték. Szinte öntudatlanul ment le a lépcsőn.
– Hisz csak most tetszett hazajönni?- csodálkozott a házmester, de Louis nem felelt. Megállt a kapu előtt és elmélyedve felső ajkával nyalogatta a beharapott alsó ajka alatt sima szálakban növő szakállát. Szokása volt ez. Leborotváltassa szakállát? Induljon holnap új rohamra? Vásároljon színesebb nyakkendőket és tanuljon modern táncokat? Hiszen leszámolni akart a megfellebbezhetetlen eredmény után! Vajon vannak-e megmásíthatatlan eredmények? örökké utálni fogja ezt a szakállat!
Elköltözöm – jutott eszébe és ez a meggondolás egy pillanatra lehűtötte, noha mindjárt beismerte, hogy ezt inkább abban a reményben tervezte, hogy megbosszulja magát Lulu-n, megfosztva őt jelenlététől. Holott egyensúlyának visszanyerése lett volna a cél.
Elköltözöm – ismételte ökölbe szorítva kezét- elköltözöm és akkor gyorsan halványulnak az emlékek, minden rendes kerékvágásába zökken vissza, újra kezdődik a rendszeres és alapos munka.
– Jó estét, tanár úr -szólította meg valaki.
– Jó estét – felelt kelletlenül és összekapta arcvonásait és megköszörülte torkát, hogy hangjának komor csengését igazolja. Aki előtte állt, iskolatársa volt. Meg sem ismerte volna, ha egy hét előtt a húszéves érettségi találkozón nem kerülnek egymás mellé.
– Különben: szervusz ; mondta az iskolatárs és leült.

– Mit keresel itt ilyenkor? – kérdezte Louis minden érdeklődés nélkül.
– Azt inkább én kérdezhetném. Azt hittem, te ilyenkor az obszervatóriumban dolgozol, vagy otthon számolgatsz. Én, kérlek alázatul, félóra múlva visszamegyek a hivatalba. Erkölcsrendészeti razziára megyünk ki az éjjel.

– Áhá – emlékezett Louis: ez Dr. Szabó Bandi rendőrtanácsos. És most félóráig kell vele beszélgetnie anélkül, hogy elárulja magát!
– Te!- mondta Dr. Szabó hirtelen ötlettel – nem jönnél velünk? Semmi akadálya sincs! Meglátod, nagyon érdekes. Kérlek, egy szakasz rendőrrel végigmegyek vagy négy hotelszobákon, átvizsgáljuk a szobákat, mindenkit leigazoltatunk. Meglátod: csuda alakokat lehet látni. És egészen veszélytelen a dolog. Luis fülelt.
– Okvetlen jövök. Köszönöm.
– Ez csak olyan rendes időközönként megismételt razzia – magyarázza Dr. Szabó- tudod, kérlek alázattal, mint a feleltetés az iskolában. Hogy simábban menjen, majd úgy mutatlak be, mint, mondjuk, vendég rendőrtisztet, vagy még jobb: mint kriminológust, aki tudományos kutatást végez. így fedve leszünk mindenki előtt. De meglátod, kérlek alázattal, a dolog egész egyszerű.

Pont éjfélkor elindultak. Dr. Szabó taxit vett. A főkapitánysághoz hajtattak. Louist – Szabó leültette egy kopár szobában, amelyben halvány villanykörte világította meg a kopasz falakat, egy asztalt, három széket és a szőnyegtelen deszkapadlót, öt perc múlva köpenyben tért vissza. Nagy fekete revolvert nyújtott át Louis-nak.
– Nesze, rend kedvéért. Louis-nak úgy tetszett, hogy Szabó a revolverrel vállalkozásuk regényességét és így személyének fontosságát akarta csak hangsúlyozni.
Zsebre tette a revolvert. (Főbe is lőhetnem magam vele-gondolta minden hasonló szándék nélkül, a puszta társítás kapcsán.)
– Külön autón megyünk. A szakasz utánunk jön a gyűjtő kocsin, amelyen az eredményt kísérjük majd be. Kis hátsó kapun hagyták el az épületet és csukott fekete autóba szálltak.
– Dr. Zakariás – mutatta be Dr.. Szabó kollégáját, aki már ott állt régebb is.
Sötét, végtelenül hosszúnak tetsző keskeny utcában haladtak. A sofőr lassított. Az elhagyatott járdák szegélyén vonakodva égtek a neonlámpák, a néptelen éjszakában csak itt-ott tűnt fel egy homályos alak. Tisztának és lakatlannak látszott az utca. Luis a hátsó ablakon keresztül látta, hogy nagy, a tisztító üzletek szállítóautóihoz hasonló rendőrautó követi az övéket. Hirtelen zökkenéssel megálltak és Dr. Szabó megragadta karját:
– Kérlek alázattal, beszéd nincs. Revolvered élesre van töltve, golyó a csőben. Nyolclövetű. Mindenütt követsz és némán figyeled, mi történik. Gyerünk! Kiszállt Dr.Szabó után és egy pillanatra megállapodva a kövezeten, úgy érezte, mintha mint valami csomagot, vonszolná magával a mai este
A magas, kopott ház kapuja fölött alig észrevehető cégér függött, lámpáján kék betűkkel: Hotel -"Las-Vegas." Louis-nak halványan emlékezetébe ötlött, hogy Párizsban lakott egy "Las-Vegas." -ban. A sötét kapualjból jobbra üvegajtós iroda nyílt.
– Harmadszor járok itt – suttogta Dr. Szabó. Az irodában kövér, kopasz ember ült, ingujjban, foszlányokba kopott nadrágtartóval; fáradt, zacskós szemét nagy könyvbe meresztette, amelynek világoskéken és pirosan vonalozott rovataiba számokat írt
– Rendőrség! – szólt dr. Zakariás az ajtóban – kérem a szobakulcsokat. A házból senki se távozhat.
– Intett. Louis észrevette, hogy a kapualjat elözönlötték a rendőrök.
– Ketten itt maradtok az ajtóban, ön velem jön- utasította Dr. Zakariás a tulajdonost és már meg is indult a lépcsőn.
-Van több kijárat? – fordult mentében Dr. Szabóhoz.
– Nincs -felelt Dr. Szabó – ismerem a házat. Mehetünk. Louis összeráncolta homlokát és a szokottnál apróbb léptekkel, jobb kezét zsebre dugva sietett utánuk, hogy hasonlóbbá és hozzájuk tartozóbbá váljék.
– Van a földszinten szoba? -fordult hátra újra Dr.Zakariás
– Nincs,- Gyerünk az első emeletre- súgta Dr. Szabó. Az első emeleten csak a lépcsőnél égett egyetlen villanykörte.
– Világosságot!- rendelkezett Dr. Zakariás
– Nincs világítás – jegyezte meg a tulajdonos közönyösen és kis csillogó körömráspollyal körmét reszelte.
– Nincsen- hagyta helyben Dr. Szabó és egy rendőr meggyújtotta villamos zseblámpáját.
-Numero egy szólt halkan Dr. Zakariás Megállt az ajtónál és kezével csendet intve, hallgatózott.
– Van itt benn valaki?
– Üres ; felelt a tulajdonos és kihajolt a lépcső korlátján, hogy a lépcsőházi lámpa világánál jobban lásson, mert körme tövéről éppen vastag gyököt készült lemetszeni. Dr.Zakariás határozott mozdulattal föltárta az ajtót, meggyújtotta a villanyt, körülnézett és már be is csukta az ajtót. Tovább! – intézkedett és a kettes szobához lépett.
– Van benn valaki? -kérdezte.
-Egy öreg ember bárcással – válaszolt a tulajdonos és fölsóhajtva zsebre tette a körömtisztítót, mert félő volt, hogy a zseblámpa elégtelen világánál belevág ujjába. Dr. Zakariás kopogott.
– Ki az? – szólt ki egy riadt hang.
– Gyerünk! Rendőrség! Razzia! – ordította Dr. Zakariás
Az ajtón rés nyílt.
– Az iratokat kérem!-szólt Dr. Zakariás. Az ajtó rése kitágult és egy kéz papírosokat nyújtott ki. Dr. Zakariás kikapta, a zseblámpa fényénél megvizsgálta őket:
– Balázs Vilmos… kereskedő… hatvan éves .. . hm .. .- mormogott – lakik .. . rendben van.. . és a nő?
A hármas szoba előtt Dr. Zakariás újra megkérdezte: üres?
– Nem- felelt a tulajdonos és Louis-nak úgy tetszett, kelletlenül. Szíve megdobbant. Dr. Zakariás kopogtatott.
– Rendőrség! Razzia! – pattogott hangja hegyesen, sajátságosan halkan és mégis áthatóan. Benn semmi se moccant. Dr. Zakariás hallgatózott és újra kopogott:- kinyitni! A törvény nevében! Razzia!
– Benn változatlanul csend volt. Dr. Zakariás kikeresett egy kulcsot a kezében tartott csomóból és betolta a zárba. Csak éppen lenyomta a kilincset. Abban a pillanatban a szobában egy szék dőlt föl. – Aha – dünnyögte és Dr. Szabó felé intett. Bal szemöldökét fölhúzta. Louis a revolverére tette kezét.
– Rendőrség! Kijönni! Ne vicceljünk! – ismételte most már türelmetlenül Dr.Zakariás, de nem kapott választ.
Ki van benn?- faggatta dr. Zakariás olyan fenyegetően, hogy Louis-nak a hideg futott végig hátán -az öreget?
A Vili, kapitány úr.
– Kivel?- A nőjével- morogta a tulajdonos vállat vonva.
– Te Vili – szólt be Dr. Zakariás – gyere csak ki. Nézd csak, kik vannak itt? De ne csinálj valami balhét, mert megütöd a bokádat
Előkapta revolverét és Louis is követte példáját.. Mért nem feleltél?- kérdezte Dr.Zakariás szelíden. -így is bejött a kapitány úr- felelt Vili és húzott egyet cigarettájából.
– Tudod-e, hogy velünk jössz? – folytatta Dr. Zakariás nem is hederítve a leányra, aki az ágyon kuporgott.
– Sejtem -felelt Vili röviden.
– Tudod, az Akácos -úti dolog miatt, szerda éjjel, fél kettőkor.
Van alibid?
– Ha nincs, majd lesz – vetette oda Vili könnyedén.
– Hát csak gyerünk! – mondta hirtelen élesen Dr. Zakariás és Vili ismerhette ezt a hangot, mert azonnal felállt. Most felmentek a második emeletre
– Megbocsát, professzor úr – fordult egyszerre hozzá Dr. Zakariás-megbocsát, ha nem nagyon mulatságos az eset, de ezt sajnos, sohasem tudhatjuk előre. Azután négyemeletes ez a luxus hotel, még találhatunk valamit. Az elsővel szimmetrikusan épült második emeleten ugyanígy kezdték. Az első szoba üres volt. Dr. Zakariás benyitott, körülnézett és tovább ment. A másodiknál kopogott és bekiáltotta jelszavát: Rendőrség! Razzia! Ekkor bentről elfojtott sikoly hallatszott. Dr. Szabó kellemes mosollyal fordult Louis-hoz.
– Úgy látszik, itt találunk valamit. Tudod, kérlek alázattal, sötét kis hely ez, de itt-ott nagyon óvatos szerelmeseket is megcsípünk, akik idetévednek, mert közel fekszik a főútvonalhoz. Gyakran be is kísérjük őket. Ha nem tudják magukat igazolni, nincs pardon.
– Kinyitni! Rendőrség! Razzia!- ismételte Dr. Zakariás, mikor a szobában semmi se mozdult, bizonyos lágysággal, mintegy kóstolgatva a szavakat, megropogtatva az ereket és idegesen, világos á-val ejtve a razziát; látszott, hogy gyönyörködik szavai ritmusában, hangja hideg és könyörtelen csengésében és abban a gyanítható rémületben, amelyet kelt.
– Na, mi lesz?- kiáltott be türelmetlenül, s hangja most is sajátságosan halk és egyben átható volt. Magam nyissam föl az ajtót?- sivított.
Benn még mindig csönd volt. Dr. Zakariás egyik kulcsát a zárba dugta.
Foga között káromkodott: – benn hagyták a kulcsot a zárban – mi lesz? Kinyitják, vagy betöretem .
Most heves suttogás hallatszott bentről, azután elfojtott női hang beszélt: ne .. . nem .. . istenem- és Dr. Zakariás bal szemöldökét fölrántva kis mozdulatot tett Dr. Szabó felé. A kulcs megfordult a zárban és az ajtó szárnya megmozdult. Dr. Zakariás benyomta az ajtót, de az csak lépésről lépésre engedett. Benn sötét volt. Dr. Zakariás átlépte a küszöböt, vállát az ajtónak feszítette és fölgyújtotta zseblámpáját. A fénysugár belehasított a sötétségbe. Végigszántott néhány bútordarabon, végül megállapodott egy női alakon…
Ebben a pillanatban Louis előreugrott, kiütötte a zseblámpát Dr. Zakariás kezéből, félretolta az ajtóból és megragadva a kilincset.
– Kapitány úr.. . Szabó .. . Bandi… borzasztó dolog történt! Bocsásson meg, kapitány úr, rendkívüli helyzet… váratlan csapás… kérem, segítsenek… megtörölte a homlokát és háta mögött megmarkolta a kilincset, hogy magához térjen, azután Dr. Szabó keze után kapott:
– Bandi, ha istent ismersz, meg kell értened… Én tudom, ki van benn. Kapitány úr.- nem tudta folytatni. Riadtan kapkodta szemét egyikükről másikukra. Dr. Zakariás összeszorította vékony ajkát, fölényes és kegyetlenül kérdő oldalpillantást vetett Dr. Szabóra, aki a maga részéről elképedve bámult Louis-ra.. Két rendőr zseblámpája égett és mindkettő Louis fehér és verítékes arcába világított. Louis a szobába bevilágító fénysugárnál fölismerte azt a nőt, aki a szoba közepén állt: Lulu volt. Az első pillanat bénult rémülete után-Kapitány úr.. . -nem tudta folytatni. Riadtan kapkodta szemét egyikükről másikukra.