Magára hagyottan: bevezetés

(Kiegészítés Zsoldos Péter: Távoli tűz c. regényéhez.)

– bevezetés –

(Történik mindez a Gáma nevű bolygón a földi űrhajó, a Viking távozása után húsz esztendővel)

"… sok történetíró, tudományához méltatlanul, ostobaságot ostobaságra halmoz, együgyű mesék fordulataival igyekszik leplezni tudatlanságát"
Lubaltu, a történetíró

Ifjú éveimet a Gyógyítás házában töltöttem. Isteni Uram felismerte vonzódásomat a különleges dolgok iránt és úgy határozott, itt nevelődjek. Írni-olvasni is megtanultam, és elsajátítottam a különféle ásványi porok hasznát, valamint azok ártalmát az emberi testre. Hasonlóképpen a növényekből nyert kivonatok, teák, aromák szerepét a gyógyításban. Jártasságot szereztem a sebek kötözésében, a törések, ficamok és zúzódások ellátásában.
Felmásztam a magas sziklára a tenger partján, hogy szemmel követhessem az én Isteni Uram útját a végtelen vízen. Találtam itt fenn néhány csenevész boróka bokrot, mely ellenállt a zord szeleknek és a nap hevének. Lábamat magam alá húzva elhelyezkedtem az egyik tövében, ahonnan jó kilátásom nyílt. Nyugtalansággal töltötte el szívemet ez az út. Tudom, hogy jól felszerelték, kijavították a hajókat, új evezőkkel, árbocokkal szerelték fel, és a legénység is jól tette a dolgát. Mind tapasztalt tengerész, tengerjáró. És mégis rossz érzés nyugtalanított. Miért akar az Isteni Úr személyesen látogatást tenni ama távoli király palotájában? Miért nem küldi az egyik főembert, vagy Habamu valamelyik, a jómódban kövérre hízott papját? Könnyen megtehetné, bármelyikük boldogan vállalná az utat, a küldetést. Óhajának, parancsának senki nem tud ellenállni. Ezt a hatalmat és a végtelen tudást, a tudományok elképzelhetetlen tömegét a csillagokból hozta magával. Legalábbis így mondják az öregek.
A nyolc hajó ezüstösen ragyogó csíkot húzva maga után egyre jobban távolodott. Nanur gonosz hatalma megzavarta a látásomat és a tenger vízfelületét vérvörösnek mutatta egy pillanatra. Nagy szerencsétlenség előjelének fogtam ezt fel. Megértettem, hogy Avana népére nagy megpróbáltatások várnak. S rájuk is – a távozókra.
Ekkor határoztam el, hogy minden nap lejegyzem a fontosabb történéseket. Tisztában voltam a képességeim korlátaival, eszembe sem jutott versenyre kelni a nagy Lubaltu mesterrel, a történetíróval. Tanulni tőle azonban szükséges és jó gondolatnak tűnt. Nem tagadta meg tőlem a segítséget, s ezért Habamu kegyelmét kérem halhatatlan lelke számára az idők végezetéig. Megengedte, hogy megosszam vele néha magányát, és egy kettősórányi időre nála időzzek, segítsem rendbe rakni az agyagtáblákat, újakat készíteni, sőt néha egy-egy mondatát le is jegyezhettem, ha keze elfáradt a jelek rovásában. Így megismerhettem a helyes fogalmazás titkát, a történések felsorolása helyett azok értelme kifejtésének szükségességét. Tehetségem igazából messze elmaradt nagy példaképem mögött, de tekintsetek jóindulattal gyarlóságomra, és olvassátok figyelemmel népem sorsának leírását.

Függelék

AVANA – városállam a Gáma nevű bolygón
Főemberek:
Inimma – a Fegyverek Házának főparancsnoka
Demgal – a nauni nép vezetője
Ordsu – az íjászok parancsnoka
Gamatu – főember a Gyógyítás Házában
Laskili – a hadsereg főparancsnoka
Mesdu – polgármester
Tarkumi – kincstárnok,
Szumirri – a haderő főparancsnoka
Talil – az Isteni Úr első szolgája
Istenek:
Habamu Atya – főisten
Guru, a tenger istene – Guru papjai jó csillagászok, a tenger istenének szolgái Guru évnegyede alkalmas a hajózásra.
Erua, a kedves, papnői a szerelem mesterei
Nanur, gonosz istenség – évnegyede, a száraz időszak
Esra, a vihar istene
Gáma, az anya
Szomszédok:
Bitami (királya Menemi, a második), Avanától keletre
Beliszu – város keletre
Anaim – város keletre
Aban birodalom – gazdag kikötője Lail
Nauni nép országa – síkság Barkan és a Nagy Sziklafal között
Dis – szigetország
Más:
Barkan hegység
Nagy Folyó, Avana városától nyugatra ömlik a tengerbe

“Magára hagyottan: bevezetés” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Babu kedves! 🙂
    Ezeket a neveket azért írtam ki ide előre, hogy később a történet bonyodalmaiban legyen támpont olvasás közben. (f)
    Szeretettel: Szabolcs

  2. Drága Szabolcs!
    Most tanulgatom a számomra idegen kifejezéseket.
    Egyelőre a bekezdésre nem reagálok nagyon, mert csak
    a sötétben tapogatózom.De olvasni fogom tovább.
    Szeretettel….Babu:]

  3. Kedves Rita! (f)
    Az eredeti regény, a Távoli tűz cselekményében van egy 20 évre kiterjedő időszak, melyről a műben nincsenek adatok. Ezt töltöttem ki egy kis fantáziával.
    Örülök, hogy rátaláltál-
    Szeretettel: Szabolcs B)

  4. Kedves Szabolcs!

    Érdeklődéssel olvastam a legújabb műved és várom a folytatást is.

    Szeretettel: Rita:]

Szólj hozzá!