A kétéltű ember visszatér: 10/1. rész

ELŐSZÓ

Tisztelt Olvasó! Még középiskolás koromban olvastam Alekszandr Beljajev: „A két­éltű ember” című ifjúsági regényét. Oroszul megjelent 1961-ben „Cse­lovek-amfibija” címmel.
Nekem az eredeti orosz változat és az 1976-ban kiadott, új magyar fordítás is megvan. Érettségi után, miután jól ment akkoriban még az orosz nyelv és irodalom, az orosz szöveget is olvasgattam.
A regényből nagy sikerű film is készült néhány évvel később. A történet, sci-fi elemekkel átszőve, Ichtianderről szól, aki a szárazföldön és a tengerek mélyén is otthonosan mozog, megél. Ezt a tulajdonságát nevelőapjának, Salvador professzornak köszönheti, aki egy operációval erre képessé tette a fiatalembert.
Sok-sok kaland után Ichtiandernek, akit közben bebörtönöznek, mint „tengeri ördögöt”, menekülnie kell. Rabsága idején, mivel egy lezárt hordóban tartják, megsérül a légzőszerve. Úgy nézi ki a dolog, hogy ezután már csak vízben, a tengerekben tud élni. Salvador professzor és Olsen újságíró megszökteti a börtönből a kétéltű embert.
Ichtiander egy viharos éjszakán elmerül a háborgó óceánban, hogy elérje a nevelőapja által kitűzött úticélt.
Én természetesen úgy gondoltam, hogy a történet itt nem érhet véget!
Már régebben elhatároztam, hogy tovább folytatom a bátor fiatalember történetét, megőrizve a sci-fi szálakat.
Könyvem – műfaját tekintve – az ifjúságnak szóló tudományos-fantasztikus regény. Azonban természetesen a felnőtteknek is szól.
Veszélyben világunk környezete, a kék bolygó, a szeretett Föld állat- és növényvilága. Az ember nem vigyáz az orbis terrárumra, a földkerekségre.

Szennyezi közvetlen környezetét, a vizeket, a levegőt, amely nélkül nincs élet a Földön. Óvnunk és vigyáznunk szükséges közvetlen környezetünket, hogy unokáinknak, dédunokáinknak és még az utánuk következő nemze­déknek is meglegyen az életterük.

Fogadják tehát szeretettel a kétéltű ember újabb kalandjait.

A szerző

I. Fejezet: A TENGER BEFOGAD

Ichtiander a La Plata-öbölben azon a viharos éjszakán, a börtönéből megszökve a hullámzó tengerbe vetette magát. Szinte az utolsó pillanatban sikerült Salvador professzornak és Olsen újságírónak, az egyik börtönőrt megvesztegetve, a kétéltű embert kiszabadítania rabságából. Mivel állandóan egy nagy olajoshordóban tartották tengervízben bezárva, a tüdeje megsérült. Nagyon nehezen, kapkodva vette a levegőt, ami­kor Olsen a tengerparthoz kísérte a fiút.
Salvador professzor szerint ezután valószínűleg már csak a vízben tud élni tovább.
A hatalmas tenger befogadta fiát. Ahogy befelé úszott, egyre kisebbnek látta Buenos Aires fényeit. A világítótorony körbe-körbe forgó villogó fénycsóvája is már csak egy kis ­gyertya pislákolásának tűnt. Ichtiander ekkor belefújt a kürtjébe, amelyet magával vitt. A jelre úszva megjelent kedves barátja, Leader, az okos delfin. Most már közösen folytatták útjukat a Salvador professzor által megjelölt cél, a Tuamotu-szigetek felé.
Úgy döntött, hogy a nevelőapja által felajánlott variációk közül az Új-Zéland–Fidzsi-szigetek útvonalat választja.
Az Új -Zélandra vezető hajóútvonalat fogja követni. Két hajóút is jónak ígérkezett, amelyek egyike a Fidzsi-szigeteket is érinti. Végső soron mind hajóút áthalad a Tuamotu-szigetek zónáján. Innen már csak egy kis távolságot kell megtennie észak felé.
Salvador professzor egy műszert készített nevelt fia számára, amellyel pontosan meg tudja majd határozni a hosz-szúsági és szélességi koordinátákat.

Ennek elég komoly súlya volt, de Leader vitte a hátán a műszert.
Gyorsan haladtak a tengerben.
A kétéltű ember nagyon jól tudta, hogy nem lesz könnyű és gondtalan ez az út. Azonban, ha mindenben követi a tudós professzor útmutatását, javaslatait, akkor minden bizonnyal siker koronázza ebbéli törekvéseit.
Gondolatai igencsak elkalandoztak úszás közben. Fájdalommal gondolt barátaira, Gutiérezzre, Olsenre, a profesz­szorra és az öreg indiánra, Baltasarra.
Vajon láthatja-e őket még valamikor?

II. Fejezet: HAJÓUTAK KERESZTEZŐDÉSÉBEN

A tenger ezen a tájon kellemes hőmérsékletű volt, így Ichtiander és a kedves delfin gyorsan úszott. Cápaveszély sem le­selkedett rájuk. A kétéltű ember abban bízott, hogy lehetőség szerint majd elkerülik a veszélyes ragadozókkal való talál­kozást. A nagy kékségben azonban sajnos nem zárhatta ki teljesen ennek a lehetőségét sem.
Szorgalmasan haladtak végcéljuk felé. Arra kellett töre­kedniük hűséges barátjával, Leaderrel együtt, hogy elérjék a hajóutak találkozóját, kereszteződését Új-Zéland határában.
Ezen a szakaszon ugyanis több ócenjáró hajó is rendszeresen közlekedett.
Ichtiander úgy gondolta, hogy majd fel tud kapaszkodni valamelyik vízi járműre, megkönnyítve ezzel utazását. A del-fin pedig majd követi a nagy hajót, és így továbbra is együtt maradhatnak.
Közben természetesen az élelmezésükről is gondoskodni kellett. Szerencsére ezen a területen bőven volt hal és kagyló. A fiúnak sikerült a barlangból elhoznia gyémántkését, amely még a borotvánál is élesebb volt. Ettől sohasem vált volna meg, hiszen az életét is késének köszönhette a polipokkal történt viaskodása után.
Elővette a Salvador professzor által készített műszert, és bemérte a szükséges hosszúsági és szélességi fokokat a Fidzsi-szigetek irányába.
A kétéltű ember számára iható volt a sós tengervíz, így nem szomjazott a hosszú úton. Éles késével könnyedén szétnyitotta a kagylókat. A fehérjedús táplálék újra és újra pozitív energiával töltötte fel a testét.
A delfin pedig bőven talált magának halat a tengerben. Időnként fel kellett bukniuk a mélyből, mert Leadernek szüksége volt levegővételre.
Ichtiander, amikor a fejét kidugta a habokból, azt érezte, hogy már nem fullad annyira, mint amikor börtönében végre kiszabadulhatott a lezárt olajoshordóból. Örömmel kons­tatálta, hogy remélhetően emberi tüdeje mégsem ment teljesen tönkre.
A professzor, amikor a műtétet végrehajtotta a fiún, kopoltyút is beültetve a testébe, úgy vélte, hogy ezután biztosan megél a szárazföldön és a vízben egyaránt.
Ez a kettőség jellemezte eddig a fiatalember életét. Mindkét életét nagyon szerette, és szüksége volt rájuk tervei megvalósításához. Az áramlat is segítette a gyorsabb haladásban.
Műszere jelezte, hogy nemsokára a hajóutak közelébe érkeznek.
Egyszer csak hirtelen a távolban észrevett egy hatalmas óceánjáró hajót.
– Ez az! – gondolta magában. – Ez kell nekünk!
Gyorsította a haladását, emelte a csapásszámot, hűséges barátja pedig követte.
Amikor már jól kivehető volt az úszó jármű, kiderült, hogy egy nagy teherhajó.
Piros-fehér-zöld zászló lobogott a tatján. – Ez egy magyar teherszállító hajó. – Valószínűleg gabonát szállít.
Ichtiander jól gondolta, mint később kiderült. A magyar hajó valóban sok tonna gabonát vitt egy új-zélandi kikötőbe.
Amikor elérte a nagy hajótestet, felkapaszkodott a horgonykötélre. A fedézetről a matrózok nem láthatták meg őt.
Így tehát könnyebbé tette az utazását, delfinje pedig hűségesen követte gazdáját, úszott a hajó után.

III. fejezet: MÁR KÖZEL A CÉL

A hatalmas ócenjáró teherhajó motorja töretlenül duruzsolt. Gyorsan haladt a nagy vízen úticélja felé. Ichtiander jól hallotta a fedélzeten a matrózok beszélgetését. Persze nem értett belőle semmit.
Úgy helyekedett el a lelógó kötélen, hogy lehetőség szerint a legjobb pozitúrában legyen és ne essen vissza a tengerbe. Közben azonban Leader mozgását is figyelte.
Számítása szerint a hajó három napon belül eléri majd az új-zélandi partokat. Addig ki kell bírnia.
A végcél lebegett előtte, eljutni a Salvador professzor által kijelölt helyre: a Tuamotu-szigetekre. Ott egy magányos kis korallszigetet kell majd megkeresnie. Különös ismertetőjegye: magas oszlop van rajta, tetején egy nagy hal, a szélkakas. Nevelőapja, régi jó barátja él ott, Armand Villebois, a híres francia oceonológus, a kiváló tudós.
A kétéltű ember sokat tud majd nyilván segíteni kutatásaiban. Csak oda kell épségben érnie.
E nem könnyű feladatnak mindent alárendelt. Nem ismerhetett fáradságot, félelmet.
Miután már nagyon kényelmetlen volt a horgonyláncon csüngenie, elhatározta, hogy mégis felmászik a hajó fedél­zetére.
Az éjszaka kellős közepén erre lehetősége nyílt.
Miután szerencsésen feljutott, elbújt az egyik mentőcsónakban.
A csónakot egy nagy ponyva takarta, így a matrózok nem vehették észre. Ezt a csónakot csak nagy baj esetén használták volna, több is volt belőle az óceánjárón.
Kerülni akarta az emberekkel való találkozást, ugyanis minden bizonnyal megijedtek volna tőle.
A hajó legénysége szorgalmasan dolgozott, a magyar ­matrózok tették a dolgukat.
A harmadik vagy negyedik nap után a távolban feltűntek Új-Zéland partjai.
Ichtiander semmiképpen nem akart a partokig menni, ezért szintén az éjszaka leple alatt, visszaereszkedett a ten­gerbe.
Amikor a hűsítő habokba merült, rögtön megjelent mellette kedves barátja, Leader, a delfin.
A mérései szerint egy újabb hajót kellett találnia, amelyik a Tuamotu-szigetek irányába úszik tovább.
Északi irányba szükséges haladnia.
Néhány órát úszott a vízben, amikor ismét feltűnt egy hajó a láthatáron.
Amikor a közelébe ért, látta, hogy ez egy utasszállító, amerikai zászló lobogott az árbocán.
Kecses hajó volt, valószínűleg nemrég építhették. Természetesen gyorsabban haladt, mint a teherszállító.
Megközelítette és észrevette, hogy a horgonykötélen itt is fel tud majd mászni.
Nem volt egyszerű mutatvány, de sikerült.
Úgy vélte, hogy ezzel a hajóval egy napon belül elérheti a Tuamotu-szigetcsoportot.
Éjszaka azonban nagy vihar kerekedett. A hatalmas hullámok dobálták a hajótestet. Nagyon kellett kapaszkodnia, hogy nehogy újra a vízben találja magát.
Reggelre azonban csillapodott a vihar, megnyugodott a tenger.
Újból ragyogott a kék ég, kisütött a nap. Ichtiander jó jelnek vette ezt az égiektől.

IV. fejezet: CÁPATÁMADÁS

Mikor Ichtiander elhagyta a hajót és újból a tengerbe merült, egyszer csak egy uszonyt vett észre nem túl messze tőlük, amint közeledett.
Leader, a delfin riadt hangot adott ki. Magas, sípoló, vészt jelző hangot.
Az állat megérezte a veszélyt, egy cápát.
A fiatalember attól tartott, hogy a huzamos vízben tar­tózkodás alatt előbb-utóbb felbukkan majd egy ragadozó cápa.
Nos ez sajnos most bekövetkezett.
A cápa felbukkant és támadásra készült. A kétéltű ember kihúzta a tokjából gyémántkését. Régebben a polipok támadásánál is hasznosnak bizonyult már ez az eszköz.
Jelt adott Leadernek, hogy ússzon távolabb tőle. A delfin engedelmeskedett.
Amikor a cápa észre vette Ichtiandert, nem gondolhatta, hogy most kemény ellenfelére akad!
A férfi hatalmas elánnal szembefordult a nagy vizek kö­nyörtelen ragadozójával.
A cápa gyors volt, de ő ugyancsak. Alulról úszott a ragadozó irányába, és késével hasba szúrta. Még néhányszor megtette ugyanezt. A kékes vízben vörös folt jelezte, hogy a cápa teste vérzik. Mozgása lelassult, és egyre lejjebb süllyedt a tengerben.
A víz egyre vörösebb színű lett.
A fiú úgy gondolta, hogy most már gyorsan el kell tűnniük innen, mert a vér szaga ide csábítja a közelben úszó többi cápát is.

Leaderrel együtt gyorsan távolodtak a támadás helyszí­néről.
– Na, ezt megúsztuk – mondta magában.
Most már újra a feladatára tudott koncentrálni, megkeresni a korallszigeteket.
Néhány órás úszás után megpillantotta az egyik ilyen szigetet.
A professzor megemlítette neki, hogy valószínűleg nem találja meg azonnal a francia tudós szigetét.
A közelben lévő szigetet nézte ki magának. Egy lagúna-szerű részbe úszva partot értek.
Ez egy védett öböl volt, ahol biztonságban lehettek.
Ichtiander kimászott a vízből. A levegőn nem érzett semmilyen szúró fájdalmat a tüdejében.
– Igazán jó jel! – mondta.
Tehát nem is olyan rossz a helyzete.
Megindult felfelé a sziklákon. A sziget első ránézésre lakatlannak tűnt. Ebben persze nem lehetett teljesen biztos.
Néhány perc múlva egy barlang bejáratához ért.
Óvatosan bement a barlangba.
A helyiségben nem volt teljesen sötét, mert felülről fényt kapott.
Tágas volt a barlang.
Beljebb haladva úgy érezte, hogy itt nemrég ember járhatott.
Egy sarokban azután használati tárgyakat pillantott meg.
Egy matrózládát is, amelyet felnyitott.
Katonai egyenruha, könyv és fegyver volt benne, valamint egy igazolvány. Hilario Perez ezredes névre kiállítva.
Alighogy szemügyre vette a dokumentumokat, hirtelen lépteket hallott. Egy magas, szikár férfi lépett elő. Először döbbenten néztek egymásra, majd az idegen megszólalt, spanyolul beszélt.
– Hilario Perez, az argentin hadsereg vezérkari ezredese vagyok! A katonai hunta vezetése száműzött hazámból. Néhány társammal hajótörést szenvedtünk, csak én egyedül maradtam életben.
– Én Ichtiander vagyok, a kétéltű ember, szintén Argen­tinából – válaszolta az újonnan jött. – Meg akartak ölni en­gem, ezért megszöktettek a börtönből.
– Igen, már hallottam önről – mondta az ezredes. – Ön hogyan került ide?
– A tengereken át jöttem!
– Nos, ez elég szép teljesítmény! Hová tart, Ichtiander?
– Egy szigetet keresek a környéken, ahol a francia tudós, Armand Villebois dolgozik.
– Igen én is tudok erről, segítek megkeresni önnek a professzort!
– Ezredes úr, hogyan tovább?!
– Úgy gondolom, hogy már akár holnap útnak indulhatunk. – Van egy motorcsónakom az öbölben. Ezzel célba érhe­tünk itt, a korallszigetek és zátonyok birodalmában. Én már jól kiismerem magamat a környéken. Felderítő útjaim során sok tapasztalatot szereztem, amelyet közösen haszno­sít­ha­tunk a jövőben.
– És Argentína?
– Hazánkban most egy olyan katonai hunta van hatalmon, amelyet meg kell dönteni. Minden eszközzel azon leszek, hogy barátaimmal együtt megdöntsük a diktatúrát. Diamonte tábornok törvénytelenül került hatalomra, félreállítva a törvényes elnököt.
Ichtiander barátjától, Olsen újságírótól már hallott az Argentínában történt sajnálatos eseményekről. A nép valószínűleg nem sokáig tűri a zsarnok tábornok túlkapásait, az ellenzékiek kíméletlen üldözését, börtönbe zárását.
Olyan sok embert letartóztattak, hogy már megtelt az összes börtön. Így most már a híres argentín labdarúgó csapat, a River Plate stadionjában tartják fogva őket.
Össze kell fogniuk a még szabadlábon lévő ellenzékieknek, a külföldön élőkkel együtt, hogy siker koronázza a szabadságharcukat.
E gondolatok jegyében a két férfiú elhatározta, hogy mindenben segíteni fogja egymást.
A korallsziget felett bársonyosan sütött a nap. A kék lagúna vízén visszatükröződött a fény. Idilli állapot volt tulaj­donképpen, csak hőseink lelke háborgott a gondok-bajok közepette. A táj látképe azonban kárpótolta őket. De vajon mit hoz a jövő?

“A kétéltű ember visszatér: 10/1. rész” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Köszönöm Pilla a véleményedet! Ma folytatódik, és összesen tíz részben lesz közölve!
    Szívélyes üdvözlettel.József

  2. Kedvenc filmem volt. Amikor nálunk vetítették, minden délutáni vetítésén ott voltam azon a héten. 🙂 Nagy ötlet, hogy folytatod, köszönöm, és érdeklődve várom a következő részeket.
    Szeretettel:
    Pilla

Szólj hozzá!