A kétéltű ember visszatér: 10/3. rész

VIII. fejezet
AZ első munkanap

Ichtiander és az ezredes még beszélgettek egy kicsit lefekvés előtt.
– Nagyon barátságos családja van a professzornak – monda Hilario.
– Valóban – szögezte le a fiatalember.
– Holnap akkor megkezdem a tenger alatti munkát, végre valahára.
– Én pedig felveszem a kapcsolatot a párizsi ellenállási központunkkal.
Ezután nyugovóra tértek, hiszen másnap komoly feladatok vártak rájuk.
Ichtiander reggel frissen, kipihenten ébredt.
Reggeli után megkereste a professzort.
Armand Villebois örömmel fogadta a fiút dolgozószo­bájában.
– Nevelőapádtól tudom, hogy már eddig is jelentős tevé­kenységet végeztél Argentínában. Itt most újból lehetőséged lesz arra, hogy folytasd. Egy alagút vezet az állomásról a tengerhez. A zsilipkapun keresztül mindjárt eléred a vizet. Arra kérlek, hogy először majd nézz körül, és utána közösen megbeszéljük a tennivalókat.
Így is lett. Ichtiander felvette a ruháját, felcsatolta az uszo­nyokat és lement a zsilipkamrához.
Közben az akvárium nagy üvegfalán át nézte a tengeri állatokat, amelyek a közelben úszkáltak.
Kinyitotta a kaput és elmerült a kék vízben.
Jólesett neki az úszás, a mozgalmas napok szárazföldi élményei után.
Különböző fajtájú állatokat látott a nagy dimenziós, képlebontásra is alkalmas szemüvegével. Majd minden bizonnyal tanulmányoznia szükséges az itteni állatvilágot.
A víz kellemesen langyos volt és tiszta. Nem véletlen tehát, hogy a professzor ide telepítette a kutatóállomását.
A felderítő útja után visszatért az Óceánkutató Állomásra.
A francia tudósnak örömmel számolt be első pozítiv be­nyomásairól.
– Számítok rád, Ichtiander! Úgy gondolom, hogy nagyszerűen együtt tudunk majd dolgozni a jövőben – vélekedett Villebois.
Hilario Perez vezérkari ezredes telefonon felvette a kapcsolatot Párizzsal. Ebben segítséget nyújtott neki az állomás technikai sze­mélyzete.
Az ellenállási központban örömmel nyugtázták, hogy az addigi hírekkel ellentétben él és jól van Perez. Hangsúlyozták, hogy bíznak az ezredes kapcsolataiban és szakértelmében.
Remélhetően néhány hét alatt meg tudják majd szervezni a sikerhez szükséges dolgokat.
Ichtiander eközben meglátogatta hűséges barátját. Leader az állomás területén lévő medencében úszkált, és nagy örömmel fogadta a kétéltű embert. Levitt magával egy labdát, hogy játszani tudjon a delfinnel.
A következő tengeri kutatóútján mindenképpen magával viszi majd Leadert is.
Este újabb közös vacsorára jöttek össze az állomás dolgozóival.
Utána a professzor a nagy könyvtárszobába hívta Ichtiandert és Perezt. A könyvtárban nagyértékű kutatóanyagot őriztek. A húsz­éves dokumentáció igazán figyelemre méltó volt.

IX. fejezet
A tenger mélyén

Ichtiander a francia tudóssal történt megbeszélése szerint az elkövetkezendő napokban a óceánkutató állomás környékén feltérképezi a tengeráramlatokat, megvizsgálja a víz minőséget.
E célból majd szükséges átnéznie a könyvtárban az eddigi dokumentációt.
Esténként erre aztán minden bizonnyal lesz majd elegendő ideje.
Azonban most az a legfontosabb, hogy újra „nyakába vegye” a munkáját, Megkereste hűséges társát és barátját, Leadert az állomás medencéjében. Ezután a delfinnel elindultak ismét felfedező útjukra.
Gyors tempóban úsztak és egyre mélyebbre merültek. Természetesen volt egy határ, amelynél meg kellett állniuk. Kü­lönösen Leaderre kellett nagyon vigyáznia, hiszen az állatnak egy idő után a felszínen volt jelenése, hogy újra levegőt vegyen.
Ichtiander jól viszonyult a külső körülményekhez. Újra élvezte, hogy munkájával hozzájárulhat a tudományos kutatások továbbfejlesztéséhez.
Az ehhez szükséges műszereket magával hozta, pontosabban Leader is segített a cipelésükben.
A tenger vízhőmérséklete a felszínen elérte a 26 Celsius-fokot. Ahogyan lejjebb úszott, ez természetesen megváltozott, de 500–600 méternél is még csaknem húszfokos volt. A déli áramlatok miatt volt ez így. Mielőtt a La Plata-öbölből elindult hosszú útjára, Salvador professzor már jelezte, hogy a Tuamotu-szigetek környékén valószínűleg igen kellemes hőmérsékletű víz fogadja.
Ennek megfelelően alakult a tenger állatvilága is.
Búvárszemüvegén keresztül kellő betekintést nyerhetett a vízi világba.
A mellette elúszó különböző fajtájú halak szinte ügyet sem vetettek az arra haladó kétéltű emberre.
Mentek a maguk útján. Víz alatti speciális fényszórójával bevilágította a környéket és gyönyörködött az eléje táruló, különböző színű állatokban, növényekben.
Kamerát is hozott magával, hogy megörökítse a látottakat. Műszerével meghatározta az áramlatok irányát és sebességét.
Feladata volt még, hogy felkutassa az állomás közelében elhelyezkedő esetleges barlangokat.
Azonban ezt egy későbbi időpontra halasztotta. Úgy gondolta, hogy egyelőre 3–4 óránál többet nem tartózkodik a tengerben.
Az idő viszont gyorsan haladt, s szinte észre sem vette, hogy vissza szükséges térniük a kutatóállomásra.
Jelzett Leadernek, s haza felé vették az irányt.
Cápák ezen a környéken szerencsére nem tartózkodtak, így zavartalanul úszhattak.
Miután Leader visszatért a medencéjébe, Ichtiander átöltözött, hogy felkeresse Villebois professzor irodáját.
A francia tudós ismét szívélyesen fogadta.
Beszámolt méréseiről és észrevételeiről.
Villeboid érdeklődéssel hallgatta a fiatalembert. Néha kérdéseket tett fel, és megelégedéssel nyugtázta a válaszokat.
– Arra kérlek, hogy menj majd fel a könyvtárba és elekt­ronikusan rögzítsd ezeket az adatokat – szólt Ichtianderhez.
– Rendben van – felelte a fiú.
Elindult tehát a könyvtárszoba felé.
Hilario Perez vezérkari ezredes is éppen a könyvtárban tartózkodott, így neki is betudott számolni az utóbbi órák ­eseményeiről.
Az ezredes elhatározta, hogy legközelebbi útjára elkíséri Ichtiandert.
A kétéltú ember megkereste az állomás eddigi méréseit tartalmazó dokumentációt, és mélyen elmerült annak tanulmányozásában.

X. fejezet
A spanyol gálya titka

Ischiander a könyvtárban talált egy régi dokumentumot. Az írás szerint az 1600-as években a környéken a hatalmas viharban elsüllyedt egy spanyol gálya. Ezen a hajón minden bizonnyal a spanyol inkvizíció által ártatlanul elítélt gályarabok voltak. A hatalmas, nehéz építésű hajót a gályarabok evezői vitték előre abban az időben.
Borzasztó, embertelen körülmények között, láncaikra ver­ve kellett evezniük. Közben a rabszolgahajcsárok korbáccsal noszogatták a szerencsétlen embereket, hogy gyorsabban evezzenek. Aki lelassult, az bizony kapott bőven korbácsütést.
A fiatalember előtt szinte megjelent a nagy hajó, rajta a rakomány. A legenda szerint a hajó az inkvizítorok által elkobzott aranyat szállított. A képzelet szülötte-e ez a kép, avagy a valóság!
Ichtiander elhatározta, hogy a végére jár a történetnek. Beszélt a francia professzorral, hogy tengeri kutatásai során figyelembe veszi a hajó esetleges felkutatását is.
Armand Villeboisnak nem volt ellenvetése. Viszont arra kérte a kétéltű embert, hogy ne egyedül induljon útnak. Hilario Perez ezredes mindenképpen vele akart tartani a kö­vetkező merülésénél.
A profeszor javasolta, hogy vigye magával fiát, Alant is, aki kitűnő könnyűbúvár hírében állt.
– Sok sikert kívánok a holnapi utatokhoz! – majd elkö­szönt tőlük a professzor.
Másnap reggel lázasan készülődtek az újabb tenger alatti kalandjukhoz. Az ezredes és Alan is felöltötte a könnyűbúvár-öltözéket. magukhoz vették a szükséges felszerelést Leader hűségesen várta gazdáját a medencében.
A csapat a zsilipelés után a kék tengerben találta magát.
Perez ezredes nagyon örült, hogy elkísérheti Ichtiandert, Alan nem kevésbé!
A delfinnel együtt szép komotósan úsztak, hiszen nem sürgette őket senki és semmi.
Hilario és Alan fényszóróikkal körbe pásztázták a hatalmas vizet.
Újabb és újabb halrajok, teknősök haladtak el mellettük. Felbukkant egy polip és tintahal is. Rájákat is láttak a kör­nyéken. Velük nagyon óvatosnak kellett lenniük, hiszen életveszélyesek. Áramütésszerű csípésük akár halálos kimenetelű is lehet. Ezért a megérintésük nem tanácsos.
Mindhárman természetesen magukkal vitték szigonypus­káikat, és tőrkésük is ott volt a derekukon, egy tokban.
A kutatócsapat méréseket szintén végzett ezen a napon is.
Már több mérföldre voltak az óceánkutató állomástól.
Ichtiander jelzett, hogy nemsokára vissza kell térniük a kiindulópontjukhoz .
Éppen ezen tűnödött, amikor hirtelen egy tengeri moszatokkal, kagylókkal benőtt valamit vett észre.
Közelebb úsztak hozzá. A tengerfenéken egy deszkát ta­láltak, majd az iszapot felkavarva előtűnt egy hajótest.
A hajó oldalán egy felirat: Don Carlos.
Lehetséges, hogy megtalálták a legendás gályát?
Ichtiander óvatosságra intette társait.
A hajótestet konzerválta a sós tengervíz. Ezért még min­dig elég jó állapotban volt. Emberi csontvázakat azonban nem találtak. Beúsztak a hajóba, eléjük tűnt az egykori gályarabok alsó szintje, a rozsdás láncokkal, a megkövűlt eve­zőkkel.
Az ágyúk is ott hevertek a lőrések mellett.
Valamikor minden bizonnyal korszerű hajó lehetett a Don Carlos. A hajó elején aranyozott sellő.
A felsőbb szinten megtalálták a kapitányi kabint is.
Két nagy láda volt itt, lakattal lezárva.
Ichtiander gyémántkésével könnyedén felfeszítette a lakatokat.
Nem akartak hinni a szemüknek, amikor felnyitották a fedelet.
Telis-tele volt spanyol aranypénzekkel és különböző ér­tékes tárgyakkal, ékszerekkel.
Arany és ezüst gyertyatartók, tányérok, kupák.
– Micsoda értékes rakománya volt ennek a szerencsétlenül járt hajónak! – mutatták egyezményes jelekkel.
Ezt mindenképpen a partra kell majd vinniük!
Ahhoz azonban speciális felszerlésre lesz szükségük.
Pontosan meghatározták, hogy milyen hosszúsági és szélességi fokon található a spanyol gálya. Így könnyebben megtalálják majd legközelebb.
A spanyol gálya felfedte előttük tehát több évszázados titkát.
Ezt a titkot szigorúan meg kell őrizniük.
A felfedezők hatalmas örömével visszaindultak az óceán­kutató állomásra.

XI. fejezet
A kincs kiemelése

A csapat fáradtan, de elégedetten tért haza.
Ichtiander, barátaival együtt elmesélte Villebois professzornak, hogy rábukkantak a spanyol armada egyik zászlós­hajójára, a Don Carlosra.
Minden bizonnyal ennek a gályának az elsüllyedéséről van szó a könyvtárban található krónikában.
– Szinte hihetetlen, hogy rábukkantatok – szólt a francia tudós. – Most már meg kell szerveznünk a kincs kiemelését. Az itteni törvények szerint a kincs a megtalálóját illeti meg. Ezt fel tudjuk majd használni az óceánkutató állomás további fejlesztésére. Óriási lehetőség előtt állunk!
A kutatócsapat helyeslése közepette megbeszélték a konk­rét feladatokat.
Az állomás tulajdonában állt egy kis kutatóhajó, megfelelő felszereléssel.
A hajót minden alkalommal Jose Mourinjo kapitány vezette.
A professzor szobájába hívatta a kapitányt.
– Holnap indulnunk, szükséges kapitány úr, hogy a felszínre hozzuk a talált kincset. Minél előbb cselekednünk kell!
A kapitány ismertette, hogy mire van még szüksége az expedícióhoz.
Másnap reggel már korán elindultak. A hajó legénységén kívül Villebois professzor, Ichtiander, Perez ezredes és Alan Villebois tartózkodott a gyorsjáratú kis naszádon.
Út közben szerencsére nem találkoztak más hajóval.
A hosszúsági és szélességi fok behatározásával sikerült ­ gyorsan azonosítaniuk a helyszínt.
Felöltötték a búvárruhájukat és a tengerbe merültek. Ezúttal Armand Villebois professzor is velük ment.
A hajó személyzete a vízbe eresztette a csörlőt, amellyel majd a felszínre tudják hozni a ládákat. Vittek magukkal védőhálót is, arra az esetre, ha megsérülnének a kincsesládák.
Amikor a Don Carlos közelébe érkeztek, Ichtiander az egyezményes jellel mutatta, hogyan akasszák be a kampót a ládák oldalába. Ráhúzták a biztonsági hálót, így nem vesz­hetett újra a tengerbe a hatalmas érték.
Jelt adtak a hajónak, hogy lassan elindíthatják a csörlőt. A két láda fokozatosan, szép lassan haladt a felszín felé.
Körülbelül egy negyedóra eltelhetett, mire a matrózok látták felbukkanni a vízből az évszázadok óta a tenger fogsá­gában lévő spanyol kincset.
Beemelték a hajóba és biztonságos helyre tették a súlyos ládákat.
A négytagú búvárcsapat is feljött a tenger felszínére. Fel­másztak a hajóra. A kapitány beindította a motort, és máris gyors tempóban szelték a vizet.
– Szerencsénk volt most az időjárással, mert nyugodt volt a tenger – mondta a professzor.
– Igen, ha feltámadt volna a szél, akkor sokkal nehezebben tudtuk volna a felszínre hozni a ládákat – szögezte le Alan.
Estére az óceánkutató állomáshoz ékeztek.
Villebois az étterembe hívta a csapat tagjait és a hajó sze­mélyzetét, kapitányostul, matrózostul. A pincéből felhozatta az állomás legjobb francia pezsgőjét. Charman Perignon pezsgővel koccintottak az expedició sikerére.
Villebois mondott pohárköszöntőt:
– A bátrakra, akik nem ismernek félelmet és semmilyen akadályt!
– Köszönöm nektek ezt a csodálatos felfedezést!
Különösen Ichtiander kezét szorongatta és a vállát veregette:
– Nagyszerű segítség vagy nekem, édes fiam!
A kétéltű ember azonban csak szerényen mosolygott a dicsérő szavak hallatán.
Ezután a társaság nyugovóra tért, hiszen másnap újabb fel­adat várt rájuk.  

Szólj hozzá!