A halottlátó 5.

Összes megtekintés: 80 

Vince a város széli csavargókat próbálta összeszedni, hogy a menhelyen kaphassanak kis meleg levest legalább és rongyaikat tisztára cserélhessék. Akadt bizony háborús rokkant, vagy öreg, kinek háza összeborult valami irdatlan viharban és magára maradva lett hontalan. Voltak átutazók, kik nem kértek segedelmet és maradók, kikkel naponta találkozhatott, ha kilépett a kolostor kapuján. Az egyik ilyen Gida volt, akit szinte mindenki ismert a városban. Senki nem tudta miért van az utcán. Ő sem regélte el senkinek. Vincével egyidősnek látszott, de húsz esztendősnél nem igen több, egész biztosan. Hosszú fekete haja majdnem a vállát verte, barna szemeivel élénken figyelte Vincét. Hátára vetve tarisznyát hordott, csak úgy csapódott a derekán, ha futott. Bő inget viselt, betűrve barna nadrágjának korcába.
– Szervusz Barát! – Köszönt rá, miközben kezeit a combjának külső széléhez dörzsölgette. Vince felnézett rá. – Adjon neked szép napot az Úr! – Felelt a köszöntésre, de ment volna tovább, hiszen tudta már, hogy Gida hajthatatlan és teljesen szabad akar maradni. A döntéseiben is ilyen, ezért hát nem is háborgatta volna. Pedig sokszor rácsodálkozott, ahányszor csak találkoztak, hiszen életében nem látott még ilyen vidám figurát, mint amilyen Gida volt. Már a neve is kész mulatság, bár mikor a vezetéknevét is megismerte, akkor aztán végképp hitte, hogy az emberek vidámítására hozta a földre őt az Isten. Mert úgy hívták, hogy Katz Gida. Németül a katz macskát jelent, bár Gida nem német volt. Azonban a fiú most akarhatott valamit, mert nem engedte tovább.
– Adhatna bizony mást is az Úr, akkor lenne igazán szép a napom.
– Tarts velem, Gida, ha ráérsz. Van a városszélen egy öreg féllábú ember. Katona volt régen, oda a lába. Elvinném a menhelyre, ha segítesz. Összetákolt valami kalyibát a feje fölé, de hát mindig elázik, ha nagyobb eső jön.
– Ára van – vigyorgott fel a legény.
– Tudom én azt, hogy mindennek ára van. Azt is, hogy meg kell fizetni mindenért. Mindenért. Nem így van?
– Nem bánom, haladjunk akkor. Az úton kiválasztjuk a fizetséget. Hoppla csak! Van nálam tegnapi lap. Láttad-e már? – Lekapta a tarisznyát a válláról és kotorászni kezdett benne.
– Ah! Még van itt kettő újság. Hát, neked tettem félre. Tudod-e?
Vince meglepetten mosolygott a fiúra. – No, aztán mit akarsz? Mondjad!
– Jaj, hát nem kell azt szégyelleni, ha szereted a híreket. Ám, tudod e, most a sajtótörvény után benne lesz e minden, ami érdekel? Mindenkinek engedélyeztetnie kell, ha könyv, ha újság, a napilapoknak is kell az engedély, és a sokszorosítás szintén engedélyköteles. Túl sok volt már a felekezetgyalázás, hogy mást ne mondjak. Leginkább csak egy felekezetet tűrik rosszul egyesek, de hát nélkülük majd bedűlne az ország gazdasága. Nem igaz?
– Tudom, Gida. Júniustól van a törvény. Még azt is büntetik, ha engedély nélkül nyomtat valaki szöveget. Még akkor is, ha nem látta senki. Figyelem a dolgokat, de látom, te is. No, mit szeretnél? Mondod végre? Vagy a politikát szeretnéd megtárgyalni velem?
– Azt mindig szívesen – vigyorgott, hogy az összes hófehér foga csillogott kifelé a szájából. – De leginkább Áronnal szeretnék bejutni a kolostorba.
Vince rábámult. Mikor hívta, elhárított minden szót. Most meg párba állva jönne?
– Milyen Áronnal? Aztán mit szeretnétek?
– Nem barátnak állnánk, hanem csak úgy talán a gazdaságban és a kertben, ha volna tennivaló. Egy tál ételért, meg hát jön a tél is majd. Mégse akkor kunyeráljuk be magunkat a hideg elől.
– Tán más elől nem is kell – bólintott rá Vince. – Rendben, az öreg után hozd azt az Áront, megmutatom mit kellene tenni és egyebek.
– Nem kell hozni, van annak ám lába, nem úgy, mint a te öregednek. Visszafelé már ott lesz a bazilika körül, a parton szokott zenélni. Csodásan hegedül.
Végig beszélgették az utat, hiszen Esztergom nagy város, a széléig kijárni időbe telik. A Ferencesekről beszélgettek. Vince már sokat tudott róla a szerzetes barátoktól, Józseftől, és a múltját is roppant érdekesnek találta. Éppen tizennyolc éve választottak püspököt a Ferences rendből, a szegedi házfőnököt, Uzdróczi Zadravecz Istvánt. Nagy dolog ez, mély tisztelettel gondolt és beszélt is erről. Gida hallgatta, ám annyira nem érdekelte a téma, mint IV. Béla király, aki feleségével és fiával temetkezési helyül választotta a Szent Ferenc kolostort Esztergomban. (1275.) Aztán a kiváló hadvezér, a későbbi kalocsai érsek, Tomori Pál pont itt lépett be a rendbe 1520.-ban. Erre már azért felkapta a fejét, hallgatta Vincét.
– Aztán, tudod e Gida, hogy az internátus tíz éve van? Hét esztendeje pedig nyilvános iskola, bentlakásos növendékeknek. Akár te is tanulhatsz benne ha akarsz.
– Van énnekem vizsgám, kinőttem az iskolából Barát. No, nézzed, tán nem az öreg jön, akit vinnél?
Valóban az bicegett, két hóna alatt kopogó mankóval ugrált, szakadt rongyai szellőztették közben a bőrét.
– Mihály bátyám! Adjon Isten! Pakoljuk össze a motyót, aztán segítünk bemenni a menhelyre. Tán akár az ispotályba is mehetünk, a lába miatt, csak ne itt üljön már a földön. Fürödhet, kap tisztát és enni is adnak ott. Jöjjön bátyám, segítek!
Gida dobálta már össze egy kupacba ami az öreg tulajdonát képezte egy kiterített ócska rongyra tett kacatok között pipa, és vágott dohány, egy csontfésű és egy bádogbögre hempergett még ott, a fölé-eszközölt vékony lécekkel fedett odúban. Összefogta, majd várakozás-teljesen nézett Vincére.
– Ha bekíséred az öreget, találkozhatnánk a bazilika mellett. Volna még itt kevés dolgom elintézni való. Bevárnod sem kell, hiszen lassan haladtok. Én meg kilépek, ígérem. – fordult hozzá Vince, mert eszébe jutott, hogy Malina háza alig pár száz méterre esik onnan.
Gida grimaszolt egyet, de rábólintott, hiszen mégis csak ő kért nagyobb dolgot, és hát mindennek ára van. Elindult a bicegő öreggel, Vince pedig fordult máris a három kislány és Malina háza felé.
Folyt. Köv.

“A halottlátó 5.” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Kedves Babu! Szavaid nagyon jól estek, köszönöm! Folytatom majd ezt a történetet is, ám előbb "kivégzem" Dorkát, hiszen a figyelem is nagyon megoszlik, ha két írás van fent egyszerre. Örülök, hogy velem vagy itt is. (f)

  2. [color=#3300cc]
    [b]Kedves Kitti![/b]
    Köszönöm szépen ,hogy olvashattam remek írásodat!
    Tetszik a tenni akarás,az emberség ami a főhősből árad.
    Jövök majd a következőért is!
    Szeretettel gratulálok!
    [b]Margit[/b](l)
    [/color]

  3. Kedves Kitti!
    Szeretem az írásaidat,talán már írtam egyszer ,úgy gurul előre
    hogy észre sem veszem és máris elolvastam.
    Zajlik mindenhol az élet.Sokat tanul az ember egy-egy ilyen
    jól szerkesztett értelmes írásból,legtöbbet az emberségből.
    Olvasom tovább. Szeretettel gratulálok….Babu (l)

Szólj hozzá!