Nem a tiéd 19

Összes megtekintés: 180 

A tanórák keserűsége sokáig kísértette Dorkát. Számára ismeretlen volt eddig, hogy óra alatt a padok tetején rohangáljon bárki is, vagy akkora lármában tanár megmaradhatna, mint amit megtapasztalt az intézet iskolájában. Talán két tantárgyat ha le bírt adni tanár egy napon rendesen, bár ez is viszonylagos volt. Dorka sokkal előrébb tartott a tananyagban, mint az intézetis társai, csak éppen felelni volt képtelen abban a lármában, ami az órákon tartott. Végső soron mindenki kapott év végén valami jegyet, és mivel Dóri szakközépiskolába jelentkezett még az előző, otthoni iskolájában, hát megkapta azokat a jegyeket, amikkel továbbtanulhat majd ott.
Képtelennek érezte magát, hogy beilleszkedjen abba a közegbe, ami ellen minden sejtje tiltakozott. Nem volt senki, akivel beszélhetett volna, vagy legalább egy picikét is szimpatikus lett volna.
Dolgait elvették és volt, amit soha nem látott viszont. Mint például a manikűr készletét, amit sokáig csak irigyeltek tőle, ő pedig vigyázta mama ajándékát erősen. Szívesen levágta a körmét bárkinek, megreszelgette és elég ügyesen manikűrözött, már csak azért is, hogy valamilyen szinten befogadják őt. Ám csak addig kellett, amíg a szívessége tartott. Parasztnak becézett fiú társa elvette a készletet és dobálni kezdte a többi fiúnak és amikor Dorka követelte, adja oda végre, hát akkora pofont kapott tőle, hogy berepedt a dobhártyája. Szivárgott a vér füléből és hetekig hordták őt a fülészetre. Két hónapig nem érhette víz a fülét és iszonyú fájdalmat érzett. Aztán persze visszakapta a készletet, amit Bénuci, a rövid hajú intézetis lány kölcsönkért és soha nem adta vissza. Kifosztva érezte magát és ez sokkal jobban fájt neki, mint az, hogy nem fogadták be maguk közé. Már nem is akart közéjük tartozni. A torna órák futball mérkőzéseit lenézte, nem akart részt venni benne. Nem kellett még csak indokolnia sem, hogy miért marad ki az óráról. Ha nem volt kedve az iskolában tartózkodni, egyszerűen kisétált a közeli játszótérre és leült egy padra, vagy hintázott. Sokáig töprengett ilyenkor az életen és gyakran gondolta úgy, hogy ő most nem is él, és ez nem az ő élete. Valahol máshol van az ő élete, amit majd egyszer nyilván megtalál a jövőben. Mert itt, most semmi nem az övé. Anyját sem érezte sajátjának, pedig Ila elment hozzá az intézetbe és ott zokogott a kerítésnél. Dóra intézetis társai szóltak, hogy menjen ki, mert az anyja ott van az épületben. Nem ment le hozzá. Még fájt az árulása, a szeretetlensége és a sírás picit sem hatotta meg Dorkát. Túlságosan sokat látta sírni az anyját, amikor még csak el sem árulta miért sír. Anyja kiment hát a kerítés széléhez az utcára és ott sírt. Már egy órája ott lehetett már, mire odament a kerítés belső oldalán.
– Minek jöttél ide sírni? Otthon nem tudsz? – Kérdezte elég gorombán tőle. Anyja könyörgőre fogta a dolgot.
– Dórikám! Nagyon hiányzol édes kishúsom! Ott hagytam a Károlyt már. Tudod kivel élek?
– Nem érdekel, anya. Menj haza! Menj innen, én nem megyek vissza hozzád. Nem érdekelsz.
Dorka ott hagyta az anyját a kerítés szélénél és felment, az épületben takarítani a végtelen hosszúságúnak tűnő folyosót. Szívesen vállalt bármilyen munkát az intézetben, amit egyedül kell végezni. Csak ne kelljen a többiekkel együtt lennie. A nevelők szobáit is bevállalta, pedig lenézte őket, amiért a gyerekekkel takaríttatják ki a mocskukat. A legjobb a folyosó volt, az irdatlan hosszával, a többiek nélküli magánnyal, amikor gondolkodhatott, és úgy ment mellette az idő, hogy alig vette észre a folyosó végén fénylő vakációt. Hihetetlennek tűnt, hogy ennek a korszaknak is a végére érkezett, de igazán akkor vette tudomásul, amikor Anna megjelent, és kézen fogva elvitte régi iskolájába a régi társai közé ballagni. Volt osztályfőnökének mosolya végre visszaemelte kissé a valóságba és kezdte elhinni, hogy mégis csak él. A meglepetés öröme kiült az arcára és olyan nagyon boldognak érezte magát, mint az erdőben tavaly nyáron, amikor szabadnak és könnyűnek érezte magát. Felvette az intézetben kapott legújabb divat szerinti hosszú fekete szoknyát és a hófehér blúzt és ment Anna mellett, mint régen és végigbeszélgették az utat, amíg az iskolába nem értek. Az osztály úgy csapott le rá, mint a vércse a kiszemelt áldozatára. Millió kérdéssel lökdösték egymást félre, csak, hogy mellette lehessenek. Dorka ijedten érezte úgy, hogy megsemmisül azonnal. Tudta, érezte, hogy kíváncsiak rá, hogy érdekli őket, de hát ő ehhez annyira nem volt hozzászokva, számára olyan idegen volt az, hogy központba emeljék, hogy majdnem kirohant a teremből. Osztályfőnökük rég kiment a teremből, Dorka úgy érezte magára maradt. Tőmondatokban válaszolt, amiből érezhető volt, hogy nem akar beszélgetni az osztállyal. Végre tudomásul vették a többiek, hogy nem akar mondani semmit. Csak páran maradtak körülötte. Járai Pisti, Kerekes Zoli, az undok Kiss Jancsi, Semper Józsi és a régi barátságból Utasi Erika.
Velük azért többet beszélgetett és a ballagást is közöttük kezdte, mintha csak velük ballagna. A két nyolcadik osztályból ő, egyedül ő kapott annyi virágot, hogy képtelen volt két kézzel is megtartani. A szülők, volt osztálytársainak szülei pontosan ismerték a helyzetet, miért is vitték el Dórit az iskolából és szánalmuk jeleként kapta a nagy csokor virágokat. Estére kellett visszamennie az intézetbe, kilenc óra után senkit nem engedtek se be, sem pedig ki. A négy fiú bekísérte, egészen az intézet kapujáig. Ott megölelték őt és kurjongatva búcsúzva mentek haza, miközben Dorka bement az utolsó napokra az intézet falai közé.

Folyt. köv.

“Nem a tiéd 19” bejegyzéshez 16 hozzászólás

  1. Kedves Kitti!

    Ez a pofonos sztori azért megrázott. Lehet ekkorát adni? Jézusom!
    Jó érzés lehetett a kicsi Dorkának ez a figyelem és szeretet. S habár édesanyja nem nagyon hatotta meg, a szívem mélyén biztos várta ezt a napot, amikor könyörög neki.

    Szeretettel olvastalak: (f)

    Kata

  2. Viszontagságos sors.
    Hogy az anyjával nem áll szóba: az nem mesebelikislány-viselkedés, hiszen jóval kell fizetni a rosszért. De gyermek még Dorka, az élet során fejlődhet.

  3. Köszönöm Magdolna! Már a gyermekkor befejező részét írom, a többit nem fogom feltenni, ezzel zárom. Köszönöm szépen a figyelmed! (f)

  4. Kedves Gugi!
    Kérdésedre a válasz. Egy évig dolgoztam önkéntes mediátorként egy alapítványnál, ahol elvált szülők, vagy válás alatt álló szülők gyerekei mellett kellett mediálni az egyik szülővel a láthatás alatt. Csoda dolgok vannak ám,amikről az átlagemberek ( ez is micsoda rejtelmes szó…) nem is sejthetnek semmit.
    Apák, akik kisfiúkat fogdosnak ott, ahol eleve illetlen, anyák, akik minden rosszal megrágalmazzák az elhagyó férjet, hogy lányukat elválasszák az apától és még sorolhatnám napestig a valós eseményeket, ami bizony nem fikció…
    Örültem, hogy itt jártál, köszönöm! (f)

  5. Kedves Kitti!

    Sok mindent megírtak előttem, nem ismétlem.Dorkának ez élete nagyon szomorú, a sok hányattatás után jóra fordul a sorsa talán.
    Szeretettel gratulálok, várom a folytatást.
    Magdi

  6. Kedves Metta! Igen, én is egyetértek Ritával, így persze veled is. Bár tudom azt is, hogy vannak tanarak, akik nem érdemlik meg a pedagógus jelzőt. Köszönöm, hogy itt vagy és olvasol! (f)

  7. Drága Évi! Tanulmánynak is beillő gondolataidat köszönöm. Valóban, a beskatulyázás végig ott van minden gyerek életében, akár pozitív, akár negatív síkon, de roppant nehéz abból kitörni.
    Örültem neked és a gondolataidnak, köszönöm! (f)

  8. Kedves Rita!
    Régebben ritkábbak voltak azért az iskolai fegyelmezetlenségek. Egy állami gondozás alatt lévő társaság viszont nem igazán fegyelmezhető. Sem érzelmi, sem tárgyi motiváció nem működik, mert a sérelem, ami tudat alatt is dolgozik, hát ki fog törni valahol. Általában pont a tanórákon tör ki a csoportos engedetlenség. Az egyéni pedig ki tudja mikor és hol talál utat magának. Köszönöm az értékes gondolataidat, amikkel csak egyetérteni tudok. (f)

  9. Kedves Zsuzsa! Igazad van, hiszen a viharnak kitett lelkű gyerekek nem képesek úgy tanulni, mint a jó családban lő társaik. Van, amikor a külső tényezők a gát és van amikor a belső. Köszönöm, hogy olvastál! (f)

  10. [color=#cc00cc]
    [b]Kedves Kitti![/b][b]
    [/b]Megható,és igaz szívvel megírt történeted együttérzéssel olvastam!
    Egyetértek Rita gondolataival,valóban lehetetlen a mai világban fegyelmezni.
    Főleg úgy,hogy még otthon is adják a gyerek alá a lovat,és csakis a tanár lehet hibás szerintük.
    Szeretettel gratulálok!
    [b]Margit[[/b]b](l)
    [/b]
    [/color]

  11. Kedves Kitti! Aki nincs ilyen környezetben gyermekként, vagy felnőttként szakmájából kifolyólag nem lát bele az ilyen gyerekek életébe, azok az emberek boldogok lehetnek, mert nekik jutott család, szerető szülő. Nos, aki pedig benne van, az tudja, milyen nem akar lenni, de nagyon nehéz bizonyítani. Abban a közegben ahol gyermek volt – főleg ha kis településről beszélünk – nem is tud. Ő "csak" az a gyerek, annak a gyereke, stb. marad. Egy életre szóló sebet lehet szerezni. Hosszú-hosszú évek telnek el, mire a gyermekből felnőtt lesz és el tudja magát fogadni, fogadtatni környezetével. Várom a végét! Szeretettel: Éva

  12. Kedves Kitti!

    Megható, szép, olvasmányos írásod egyetértéssel olvastam. Bizony, borzalmas, hogy mindent ráhagynak a gyerekekre, akik randallirozhatnak, ordibálhatnak, a tanár pedig fegyelmezéssel kell, hogy töltse az órákat, így az érdemi tanításra vajmi kevés idő jut. Ez a helyzet azonban mára még rosszabb lett. A tanárnak semmilyen eszköz nem áll a rendelkezésére, ha a gyereket kiküldi, kizárja, akkor jönnek a jogvédők és komoly következményei lesznek. Mikor én jártam általános iskolába, akkor voltak hasonló órák – mert a gyerekek mindig ugyanolyanok, bármilyen korban is élnek – kihasználják a tanár gyengeségét, ugyanakkor olyan is, mikor egy pisszenés se volt. Nem vagyok a verés híve, de egy-két körmös után nem kellett fegyelmezni és mivel tudták, hogy ez újra előjöhet, a tudat önmagában is fegyelmező volt. A szülő nem verte meg ezért a tanárt és a gyerek se sunnyogott, nem hazudta azt, hogy jól viselkedett. A liberális nevelés oda vezet, hogy a gyerekhez nem szabad hozzányúlni, de a gyerek vegzálhatja akár a felnőttet is és visszaélve ezzel a helyzettel, a gyermektársait is. Érdekes módon épp ezek a gyerekek tudnak a legjobban kegyetlenkedni, akikkel szemben soha, semmilyen agressziót nem követtek el. A gimnáziumban pedig azt mondták a tanárok, hogy nem kötelező gimnáziumba járni, aki nem tud az órán csendben maradni, figyelni, aki nem tanul rendesen, az mehet. Fegyelmezés nélkül a renitensek uralkodnak és minden normális, jó érzésű, tanulni vágyó, csendes, rendes gyerek szenved tőlük.
    Megértem, hogy az anyja sírása nem hatotta meg. Hol volt eddig az anyja? Törődött-e a kislány sírásával, a kétségbe esésével, a bántalmazásával?

    Szeretettel: Rita(f)

  13. Nagyon tetszett a történet, anál is inkább, mert rengeteg kiszolgáltatott sorsú gyermekkel találkoztam munkám során, és legjobban az embernek a tehetetlenség érzése fájt, hogy nem lehetett a sok elvált szülő, és a sok külföldre ingázó édesanya gyermekein segíteni, kiknek gyermekei kitűnő tanulók helyet bukdácsolók lettek, mert úgy érezték, senkinek sem fontosak…Szeretettel Zsuzsa! :]

  14. Örülök, hogy itt voltál Babu. A következő részben lezárom, legalább is a gyermekkor végére érek. Köszönöm, hogy olvastál! (f)

  15. Szeretettel olvastam Dorka újabb kalandjait ,most már a
    bentlakásos vonalon.Gondoltam ,hogyha ,visszamegy az intézetbe,újabb kellemetlenségei lesznek.Beteg a lelke Dorkának amin nem csodálkozom!:(
    Gratulálok….Babu(l)
    Olvasom tovább!(f)

Szólj hozzá!