Hosszú út 4.

Összes megtekintés: 151 

Juan nagyon feldühödött,
– Mi az, hogy feljelent, a testvérét? Azt aztán nem!
Miután így elmérgesedett a helyzet közte és bátyja közt, elhatározta, hogy ennek véget vet, meg hát ha nem lenne testvére, akkor ő lenne az örökös. Sokat töprengett, eldöntötte mit fog tenni,
– Meg nem ölhetem, pedig örömmel tenném, de hívőként a pokolra jutnék, a testvérem gyilkosa nem leszek, – másnak kell megtenni.
– Fel kell jelenteni az inkvizíciónál, és ha elég kemények és megrendíthetetlenek a vádak, akkor úgyis elítélik, ami örökös gályarabság, ahonnan senki nem jött még vissza.
Eljutott Juan fülébe a hír, hogy az uralkodó ellen merényletet terveztek, de időben leleplezték az árulókat, megtorlásként, mások számára is elrettentő ítéletet hoznak.
A bűnösökre kegyetlen sors várt, gályarabság, vagy máglyahalál. Egyik sem kellemes, de biztos módja annak, hogyan lehet megszabadulni valakitől.
Hivatott két sötét, mindenre elszánt gazfickót, egy zacskóban, pár aranyat megcsörgetett előttük és vigyorogva kérdezte,
– Szeretnétek ha a zacskóban lévő arany a tiétek lenne?
– Már hogyne szeretnénk, bármit megtennénk, hogy a miénk legyen!
– Ha megteszitek, amit kérek, ezt mind megkapjátok, a tiétek, de csak akkor, ha elvégeztétek, amivel megbízlak benneteket! – mondta miközben kéjes vigyorral rázogatta a zacskót.
– Nem kell mást tennetek, csak az inkvizíciónál elmondani, hogy láttátok saját szemetekkel Sebastiant idegenekkel tárgyalni, hallottátok, hogy az uralkodó ellen szervezkednek. Merényletet terveznek. Meg akarják ölni a királyt.
– Mi ilyent nem láttunk nem is hallottunk, hogyan mondhatnánk ezt? – kérdezte az idősebb haramia.
– Ezért ami a zacskóban van! – rázogatta biztatóan.
– Megyünk nagyuram, bármit mondunk, amit kívánsz.
Másnap korán elindultak, hogy minél előbb végezzenek és megkapják árulásuk bérét, elmondták, amit betanultak, csak mikor előkerült a biblia, hogy kezüket rátéve esküdjenek, hogy az igazat mondják, megszólalt volna a lelkiismeretük, ha az arany csengése el nem némítja.
Dolgukat jól végezve mentek, hogy megkapják jutalmukat, útközben már tervezték hogyan élnek, ha gazdagok lesznek.
Juan már várta őket, egy elhagyott helyen, amerre nem járt senki, ott beszélte meg velük a találkozót, hagyta, hogy elmondják, hogyan végezték el a feladatot,
– Nagyszerű! Meg is kapjátok méltó jutalmatokat.
Mire észbe kaptak volna suhant a kard, már mindketten útban voltak a pokol felé.
Hahotázva mondta, hátha még hallják.
– Jó utat, a másvilágra, meg kellett tennem, nem hagyhattam, hogy eljárjon a szájatok, halott ember nem beszél.
Kardjáról letörölte a vért, visszadugta a hüvelyébe, felpattant a lovára és elvágtatott
– Juhé! Ezt megoldottam – mondta – nem sokára én leszek a tartomány ura.
– Tényleg ezt kellett tennem? – kis idő múlva kérdezte magától.
– Elárultam a testvéremet, megöltem a két embert, akik az én parancsaimnak engedelmeskedtek, de nem hagyhattam életben őket, mert soha senki nem tudhatja meg mit tettem.

“Hosszú út 4.” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Érdekes, hogy a jobb vállon ülő talán lelkiismeret időnként megkérdezi tőle, valóban helyesen cselekedett e. Gratulálok Magdika!

  2. Most akkor lehet izgulni, hogy mi lesz a jó testvérrel és a gonosz, elnyeri e a méltó büntetést? Vagy mindent tönkretesz és él majd vidáman gonoszkodva tovább? (f)

Szólj hozzá!