Nem a tiéd 20. Befejező

Összes megtekintés: 273 

A nyarat szintén a nagyszülőknél töltötte és kiderült végre, hogy anya Bélával él együtt Rákoshegyen. Sőt, mi több, hozzá is ment feleségül. Ezt pont Bélától tudta meg Dorka, ugyanis Béla megjelent még a szünet elején és közölte a tényeket. Papa és mama bólogattak, mert Dorka még így is nehezen hitte el a hallottakat. Béla átölelte őt.
– Ugye eljössz te kis \”piszok\”? Nagyon hiszek benne, hogy nem lesz többé harag. Igaz? A feleségemre nem haragudhatsz! Csak rám! – nevetett.
Hangja annyira kedves és nyílt, gesztusai olyan őszinték voltak, hogy Dorka elnevette magát. Megtudta Bélától, hogy az intézeti ballagásán ő is ott volt anyával, csak nem mentek oda hozzá, hogy a kedve megmaradjon.
Dorka visszagondolt, de már nem emlékezett arra, hogy milyen kedvvel ballagott el az intézetből, de még arra sem igazán, hogy ott is ballagott.

Hamarosan átkerült Budán, egy kollégiumba. Vidéki lányok éltek ott a tanévben, és még két állami gondozott kislány volt rajta kívül. Már állami gondozottként kezdte a tanévet, mert nem akart anyjával élni és más családtaghoz sem akart teherként jelentkezni. Így aztán teljesen önálló módon élhetett, csak éppen minden háttér nélkül, nem úgy, mint a kollégista vidéki lányok, akik otthonról kapott csomagokkal és pénzzel könnyen leküzdötték az önállóság nehézségeit. Megkapta a bizonyos összeget a tankönyvekre és füzetekre, amikor is, egy listából kikeresve a nevét adta át neki a kollégiumi nevelő. Boldogan indult az Ápiszba. Aztán hamar lelohadt a jókedve, mert szinte az összes pénz ott maradt a füzetekre, körzőre, vonalzókra tollra, táskára és ami még szükséges volt, és kellhet az iskolába. A könyveire nem maradt pénze. Ilyenkor ha család van, hát nyilván kipótolják a hiányosságot, de ő nem tudott hová menni segítségért. Elkezdte hát az iskolát egy matematika és egy irodalom könyvvel. A kémia és fizika órákon behúzott nyakkal üldögélt, házi feladatokat elvégezni nem tudott, csak ha a koleszban néha megkapta hasonló szakon végző társai könyveit kölcsön-percekre. Már a félév is eltelt, mire osztályfőnökének feltűnt, hogy Dorka értelmes és mégis bukásra áll biológiából, fizikából és kémiából is. Matematikából is határon van a bukás felé, a többi szaktantárgyból meg szinte jelesekre felel.

Nehezen húzta ki Dorkából, hogy nincs tankönyve, mert az állam nem adott elegendő iskolakezdési apanázst. Pár órán belül megszerezte Dórának a tankönyveket, sőt, még atlaszokat is hozott. Dóri mégse tudott már örülni. Úgy érezte, hogy a lemaradása olyan hatalmas, amit már képtelen év végéig bepótolni. Pedig az élete már sokkal nyitottabb és kellemesebb volt, mint eddig bármikor. Színház bérletet vett magának és rendszeresen járt színházba. A kollégiumban sok barátja volt és esténként a tízágyas hálóban mindig felbiztatták a többiek, hogy meséljen, mióta egyszer mesélni kezdett egy álmatlan éjszakán. Történetei szájról szájra jártak s olyan is előfordult, hogy épp neki mesélte egy másik hálóban alvó lány a saját történetét. Jót mosolygott ezen, de érezte, hogy szeretik, hogy a lányok között számít és a véleménye is fontos másoknak. Végre érezte, hogy ő is valaki. Nem egy mellékes szereplő, nem valami teher, hanem épp ellenkezőleg. Saját szerepét mégsem értékelte túl, talán azért is, mert soha nem szeretett szerepelni és a központban érezni sem szerette magát. Gyakorlatilag minden idegen környezetben félt és inkább a háttérben érezte biztonságosnak az életet. Újabban a tömeg még az iskola folyosóján is riasztotta és valami megmagyarázhatatlan félelmet érzett miatta. Nem akarta tudomásul venni, pedig újra és újra összeszorult a gyomra és mintha belekeményedne az egész gyomra a torkába.

A kései színház kezdet is egy olyan eseménysort indított el, amire sem ő sem pedig más, nem számíthatott. Az előadás vége fél tizenegyre esett és a kollégiumba csak tízig lehetett bemenni. Komoly indok kellett ahhoz, hogy beengedjenek ilyen kései órán kollégistát. Mondjuk a vonat beérkezése ilyen indok volt, vagy betegség miatt való távozás, illetve érkezés. A színház látogatás nem tartozott ide. Dorka ott állt a Nemzeti színház előtt, az előadás után és fogalma sem volt, hogyan fogja megoldani ezt a helyzetet. Aztán eszébe jutott Béla és elindult Rákoshegyre. Már éjfél is elmúlt, mire oda érkezett. Szinte mindenhol az utolsó járatot csípte el. Állt a kapu előtt és nem mert csengetni. Aztán kutyák ugattak, a házban is megszólalt egy. Dorkának hevesen dobogott a szíve, mert fény gyúlt az előszobában és megjelent az ajtóban Béla.
– Dorka! – Kiáltott fel, és érezni lehetett hangjában az örömöt. – Várj, hozom a kulcsot! – azzal becsörtetett és rohant kaput nyitni a kislánynak, aki elcsigázva állt a kapu előtt. Nyitotta a kaput, de kapta is fel Dorkát azonnal, hogy megpörgesse, megölelgesse örömében. – Gyere hamar! Éhes vagy? Hol voltál ilyen csinosan? Csak nem színházban? Kizártak, mi? – nevetett és beszélt egyszerre.
A konyhában állt egy heverő a falnál, annak az ágyneműtartójából húzgálta ki a párnát és takarót, miközben borsólevest melegített a villanytűzhelyen Dorkának.
– Anyád alszik, majd holnap beszélünk vele. Na, egyél, igyál és feküdj le Dorka! De jó, hogy itt vagy! Ugye tudod? A villanyt ne felejtsd el lekapcsolni. Jó? Hú, anyád hogy meg fog lepődni!
Dorka alig szólt, eddig az anyja még csak eszébe sem jutott. Igen és nem szavak hagyták el a száját. Fáradt volt. Anyja nem is igazán érdekelte most. Béla bement a szobába, ő pedig gyorsan kanalazta a borsólevest, aztán levetkőzött, magára húzta a takarót és hirtelen elaludt.
Reggel már ébren volt, mikor Ila és Béla beszélgettek a konyhában. Nem akarta, hogy tudják, nem alszik, meg sem moccant, a fal felé fordulva hallgatta a beszélgetést.
– Hagyd, ne keltsd fel Ila. Nagyon fáradt és megviselt ez a kislány. Had aludjon!
– Iskolába kell mennie. Nem gondolod?
– Majd megy. Most pihen. Hagyd. Örülök, hogy itt van. Nem küldeném iskolába most. Lehet ott igazolni is, nem?
– Jól van. Akkor aludjon.
Erre a végszóra mozdult meg Dorka és Béla máris mosolygott rá. Hogy ő itt a hétalvó és reggeli van meg miegymás.
Aztán, persze maradt. Béla nem is engedte volna. Vele meg tudta beszélni a tananyagban való lemaradást és a félelmeit, ami már az iskolában is rátör.

Béla kézen fogta és elvitte Dorkát pszichológushoz. Megdöbbent, amikor azt javasolták, hogy ne engedjék sem iskolába, sem pedig emberek közé. Akár hónapokig. Igazolást is adtak az iskola felé. Így Dorka maradt, Bélához erősen kötődött és az egyetlen férfi volt, akiben meg is bízott, apjaként szerette. Béla boldog volt, kényeztette Dorkát. Gyűrűhintát és rendes hintát is gyártott neki az udvaron, kis tűzgyújtó helyet is épített, mert Dorka három fiú osztálytársa a múltból felbukkant és minden hétvégén kint énekeltek, szalonnát sütöttek és persze beszélgettek és nevettek a ház háta mögött. Vette Dorkának a miniatűr könyveket, mert egyszer Dóri azt mondta nagyon szeretne olyat, hát elkezdhette a gyűjtését.
Ila már kevésbé volt barátságos. Talán a lánya hátat fordítását nem tudta feldolgozni. Férje és lánya bensőséges kapcsolata is zavarhatta, mert ultimátumot adott Dorkának. Vagy elmegy dolgozni, vagy elmegy a házukból. Béla mérgesen érvelt Ilának, hogy nincs erre szükség, majd tovább tanul a kislány, ha rendbe jött. Ila viszont hajthatatlan lett. Aztán csak neki lett igaza. Béla hirtelen halt meg. Dorka szíve keservesen fájt érte, minden sejtjében gyászolt. Aztán pedig elment dolgozni, majd pár hónap után, gyorsan férjhez ment.

“Nem a tiéd 20. Befejező” bejegyzéshez 26 hozzászólás

  1. Kedves Kitti!
    Már azt hittem jobb lesz, de nem. .. Azt hiszem ilyen a valóság is..
    A gyors férjhezmenés biztos, hogy nem arat sikert, mert csak menekült otthonról, nem arról szól, hogy megtalálta élete párját. Azt hittem már boldog lesz a vége… Már amennyire lehet. Amúgy tetszett, már többször írtam szerintem, hogy nem rajongok a leíró részekért, de te annyira bámulatosan tudod ezeket az írásodba beleszőni, hogy sosem találom unalmasnak, sőt teljesen el tudok mindent képzelni, és beleélni magam. Akkor várom majd a folytatást.

    Szeretettel olvastalak: (f)

    Kata

  2. Én most, két este olvastamel az összes részt. Ez így tlán skkal jobb volt, mint részletekben. Szomorú kislánysors, de mindíg el tudtam hinni, hogy a valóságban is megtörténhetett.
    Gratulálok a művedhez. Ez nem novella, ez márt egy kisregény.
    Szeretettel Rozika (f)

  3. Drága Ági!
    Soraiddal jól megpirongattál. Elsősorban azért, mert ezt az utolsónak tervezett részt kidolgozatlanul és összekapkodva írtam meg. Minden képen ki fogom cserélni egy korrekt változatra, talán három rész is lesz belőle. A másik megjegyzésed a jövőt tekintve, Dorka jövőjét, hát bizony igazad van, mert elkészült az esküvő és néhány montázs a házasságból is, ám nem minden összefüggő, dolgozni kell vele. Nagyon hálás vagyok a kritikádért, kicsit szégyenkezem is, de akkor most megtörtént az áttörés és javítani fogok. A kedvedért mindenképp! Szeretettel :]
    kit

  4. Várja az ember a folytatást, hiszen Dorkának még ezentúl kezdődik az élete, mindez csupán előkészítő volt, ő még meg sem született valójában, az érzelmi-, szellemi fejlettsége szintjének újjászületése, lényének tulajdonképpeni megszületése ezután jön. A próbák, viszontagságok, otthontalanság, idegenség, öröm, pici boldogság, miket megtapasztalt: mind-mind iskola volt számára, vizsgákat tett le sokszor, anélkül, hogy tudta volna, mikor szorgalmasan takarított az iskolában, mikor a kisebbekre vigyázott az intézetben, védte őket, mikor megcsókolta a pattanásos fiút stb., s e próbákon át jut el fejlett lénye mégfejlettebb létbe, szinte újjászületettként, mint pillangó a bábból, röpül aztán, s e tündérsziget felmutatását szeretnénk látni, a tündérszigetét, ami aztán Dorka sajátja lesz: ő maga, lelke fénye, mely kívülről is szép fizikai dimenzióbeli valóságokat vonz be, meghatókat, hiszen csak a könnyesen szép gyémántok fénylenek igazán. Eddig csupán a születését láttuk a sorsa alakulásának, a felékísítendő menyasszonyt, a fátyolt és az ékességeket, ruháját stb. ezutáni történéseiből szövi rá a sors, helyezi rá, együttműködve Dorka lelke fényével, hogy a nagy mű létrejöjjön: Dorka élete nyomán keletkezett maradandó értékek benne, örök kincsek, melyek a szeretet égisze alatt ragyognak, ők maguk is szeretet-ékkövek lévén, hiszen csakis ilyenre számíthatunk, annyira érző lelkű kislánynak ismertük meg Dorkát, mikroszkópikus figyelmességgel rendelkezőnek, fejlett szelleműnek, életvidámnak (hogy örvendett az erdei légkörnek, szabadságnak a nagyanyai háznál!) stb.
    Tehát várjuk a folytatást, mint esküvőt, mennyegzői táncot május előtt ringatott szerelemébresztgetés látványa után, meghívottakként vendégek szeretnénk lenni e beteljesülést ünneplő, felmutató, esküvői hangulat-sorsábrázolásban majd. No, nem rögtön várjuk a beteljesedést, a révbe jutást, hanem majd a végén eljutni a buddhai tökéletességhez, Dorka jellemének aranykarpereccé válásáig, mely szeretetkaron tündököl a légi titkok útjain. S ha nem is lesz rózsás Dorka sorsa, nem azt értettem a mennyegzői tánchangulaton, hogy tündöklő tüneményben fog suhanni életeseményei közt zavartalanul, szó sincs erről – hiszen a nagy dolgok mindig viszontagságosak… – hanem, ami születései folytán, fejlődése során a felszínre kerül: megható ragyogás szeretet szárnyán, hiszen ez a lényeg, bár tragédia mögött is, de a tisztán felkerülő értékek onnan ragyognak égcsillagokként szeretet honában a lélek mélyén, és ezt Dorka eléri, mert eddigi gyémántlénye erre predesztinálja.
    Tehát kíváncsian várjuk.
    Szeretettel olvastam Dorkáról.

Szólj hozzá!