Hosszú út 5.

A mit sem sejtő Sebastian élte boldog életét imádott asszonyával, gyakran sétáltak ki a folyó partra, ahol Dolóresz napestig nézte a lassan hömpölygő vizet. Ahogy a vadlibák, kacsák úszkálnak a habok közt, kicsinyeiket féltve, néha belesajdult a szíve, hogy még a szárnyasok is milyen jó anyák.
Gyakran látogatott el a karámhoz, hosszasan nézegette a szép járású lovakat, amiket Sebastian féltő gonddal tenyésztett, a környéken híresek voltak csodálatos arab és andalúziai fajtákból nemesített jószágai.
Már négy éve tartott a békés életük, nem sejtették, hogy már gyülekeznek a viharfelhők boldogságuk egén.
Míg őszinte szerelemben teltek napjaik, Juan már véghezvitte ördögi tervét.
Váratlanul, hirtelen fegyveresek szállták meg a várat, elfogták Sebastiant, láncra verve ráncigálták elvitték, kérdésére,
– Mit akarnak tőlem? Nem követtem el semmit, hova visznek?
A válasz rövid volt és tömör.
– Majd megtudod. Hitvány felségáruló.
Feleségétől el sem búcsúzhatott, meg sem ölelhette.
Ifjú hitvese majd belehalt a bánatba, mert hírét már hallotta mi vár az árulókra, halvány remény még éltette, hitt abban, hogy kiderül kedvese ártatlansága, de azt sejtette, hogy erre kevés az esély.
– Ne aggódj, visszajövök. Ártatlanul nem ítélhetnek el – mondta búcsúzóul.
A fegyveresek nem törődve semmivel, nekik a parancsot teljesíteni kellett, feldúlták a várat, bizonyítékot keresve, ami Sebastian bűnösségét igazolja. Találtak néhány levelet, ami úgy volt elrejtve, hogy könnyen rátaláljanak, ez egyértelműen igazolta, hogy kapcsolatban állt az árulókkal elhitték, hogy az árulásnak ő az eszmei szerzője, a lovak után kötötték és elindultak.
Mikor megérkeztek belökték egy sötét cellába, ahol patkányok, csótányok szaladgáltak, amikor a kimerültségtől lerogyott az ott lévő rongyokra, ellepték testét a tetvek.
Lesújtották az események, ki tehette ezt velem? Fölébredt benn a gyanú, arra vonatkozóan, hogy ki ármánykodott ellene, de elhessegette még a gondolatát is.
– Az nem lehet, nem olyan aljas, mégis csak testvérek vagyunk,
Pár napig bezárva tartották, csak egy lyukon át adtak be vizet és élelmet, mikor végre meg nyikordulva kinyílt a nagy ajtó.
Olyan erővel tört be a fény, hogy teljesen elvakította, anélkül, hogy láncaitól megszabadították volna, az ítészek elé kísérték.
Faggatni kezdték.
– Áruld el kikkel szervezkedtél a hatalom ellen, mond a nevüket, könnyíts a lelkiismereteden, ismerd el bűnösségedet!
– Amivel vádolnak, nem követtem el. Ártatlan vagyok, soha nem vétettem sem a hazám sem az egyház ellen! – válaszolta elszántan.
Utasították a pribékeket,
– Vigyétek és vallassátok addig, amíg be nem vallja, bűnösségét.
Lekísérték a börtön mélyére, a látvány szörnyű volt, figyelmeztették,
– Jól nézd meg, ha nem ismered be elvetemült gonosz tetteidet, lesz szerencséd mindegyiket kipróbálni – a náluk lévő korbáccsal rásújtottak egyet.
Ott sorakoztak a legszörnyűbb kínzó eszközök: spanyolcsizma, kínzó kerék, csiga, mivel a hátra kötött karjánál fogva húzzák, vasak, amikkel felizzítva égetik az eleven húst.
– Nem tudok mit bevallani. Ismétlem, nem követtem el semmit.
A pribékek hozzálátták a munkához, jött a spanyolcsizma, csavarokat húzták ropogtak a csontjai, ha elájult vízzel öntözték, hogy térjen magához, tudják folytatni kínzását, egyelőre nem akarták megölni, csak fájdalmat okozva vallomásra bírni. Ismét vitték bírái elé, tovább faggattak.
– Valld be bűneidet, mert addig folytatjuk a kínzást mig be nem ismered tetteidet, mert meghalsz, valld be borzalmas bűneidet könnyíts a lelkeden!
– Nem követtem el amivel vádolnak. Nem szervezkedtem az árulókkal. Nem ismerek semmilyen ellenséget.
– Kivel leveleztél? Ki írta azokat az írásokat, amelyek el voltak rejtve?
– Semmi féle levélről nem tudok. Mind hamisítvány.
Megszületett az ítélet, a levelek és a két ember eskü alatt tett vallomása elég volt ahhoz, hogy kimondják azt, hogy áruló. Büntetése: HALÁL!
Lehetne máglya, de mivel az uralkodó, elrendelte, hogy fiatal erős férfiakat nem kell kivégezni, az ítélet életfogytig tartó gályarabság.
Nehezen jutott el Sebastian tudatáig az ítélet, hogy örökös gályarabság nem látja többet asszonyát, otthonát, teljesen összetört nem értette, hogy lehet ekkora igazságtalanság, egy ártatlan embert ilyen kegyetlenül büntetni. Elhatározta, erős lesz, haza fog jönni.