Aug. 7., hétfő
– Anna! Szerintem ez a számla nem stimmel.
– Kamilla drága! Már megint mi a baj? – szólt morcosan a főkönyvelő.
– Szerintem ez már bejött egyszer. Lehet, hogy a beszállító kétszer adta be ugyanazt a számlát?
– Ne kellemetlenkedj, Kamilla! – szólt parancsoló hangon a főkönyvelő – Neked csak az a feladatod, hogy iktasd a számlákat.
– Tudom, de szeretném figyelmedbe ajánlani, hogy ha lehetséges, hogy ezzel a számmal már beérkezett egyszer a számla 3 nappal ezelőtt. – Kamilla hanghordozása is bocsánatkérő volt és nem mert ránézni sem a nagyhatalmú főnökasszonyára.
– Na, mutasd! De ha nem, akkor … – fenyegette meg ujjaival beosztottját Anna, amikor belépett az irodába egy magas, sportosan vékony testalkatú, igen feltűnő jelenség.
– Üdv! Nemes Éva vagyok. Jöttem bediktálni az adataimat. Kinek mondhatom?
– Kamilla! Csináld meg! – utasított Anna mereven.
– Szép jó napot! Ortfay Kamilla vagyok, könyvelő.
– Szia! Én vagyok az új marketinges. Mától dolgozom a cégnél. Azt mondta az igazgató, hogy legelőször is ide kell jönnöm. Szóval, az adataim… – Kamilla az adatok felvétele közben irigykedve nézte Éva fellépését, hosszú, égő vörösre festett haját és csinos kiskosztümjét. Látszott, hogy ő egy magabiztos, sikeres nő!
– Szóval, ami kellene…
Kicsit később Anna kiment a szokásos szünetre („Rágyújtok egy kávéra! Majd jövök!”) Ez nála kb. negyed óráig tartott. Kamilla ezeket a lopott perceket szerette – ilyenkor nyugodtan dolgozhatott. Még csak két hónapja van a cégnél, de Anna teljesen kiszipolyozta. Csak a parancsokat ismeri, egyszerűen képtelen volt kompromisszumra, ráadásul főkönyvelő létére sokat hibázott. Ekkor viharzott be az ajtón egy újabb ismeretlen nő.
– Szia! Ez a könyvelés?
– Igen. Miben segíthetek? – megint egy csinos, jól öltözött nő.
– Ma kezdek az új gyártósoron. Jöttem az adataimat egyeztetni.
– Ortfay Kamilla – nyújtotta félénken kezét a magára maradt könyvelő.
– Szia, Vass Krisztina vagyok – magabiztos kézfogás volt a válasz.
– Szóval, te fogod vezetni az új gyártósort?
– Igen! Milyen adatok kellenek?
– …
Aznap délután a szokásos vezetői értekezleten mutatták be a két új munkatársat, Nemes Éva marketingest és Vass Krisztina üzemmérnököt. Ezúttal Anna enyhe rosszullétre hivatkozva hazament és Kamillát parancsolta be maga helyett. A két friss munkatárs csak ott találkozott a vezetőin, de kiderült, hogy gimnáziumi osztálytársak voltak. Ahogy meséltek magukról Kamillának eszébe jutott saját \”szűzmenete\” (a friss munkatársak bemutatkozására ez a szerencsétlen kifejezés alakult ki), sírhatnékja támadt. Két hónapja Kamilla rosszul lett a saját bemutatkozásán és ájulás-közeli állapotban ült le alig egy-két mondat után…
– Anna! Könyvelés! – szólt az igazgató, majd Kamillára nézve kérdezte – Hol van a főkönyvelőnk, ájulós?
– Bocsánatot kér, mert rosszul lett és hazament. Engem küldött be maga helyett, ha nem gond. Majd megpróbálom helyettesíteni. – szólt alig hallhatóan Kamilla.
– Jól van, legalább nincs itt a \”számok anyja\”. – mindenki kuncogni kezdett a pejoratív hangon kiejtett szavaktól. Cégen belül legendás volt az igazgató és a főkönyvelő ellentéte. – Na, hogy állnak a folyó kiadásaink? Csak egy gyorsmérleget kérek!
– Egész jól. A számlatartozás a megszokott határokon belül. Két kisebb vevőnek is küldtünk emlékeztető levelet, de minden alapvetően rendben van. Mondjam a banki egyenleget is? – nézett az igazgatóra félénken Kamilla.
– Ez igen! Gratulálok, kis ájulós! – mosolygott a nagyfőnök. – Kedvenc főkönyvelőnk ilyenkor legalább 10 percet szokott beszélni. Sokszor megállítani is lehetetlen! Többször járhatna erre.
– Igyekszem. És kérem felejtkezzünk el erről a szerencsétlen ájulásról, ha lehetséges. Nagyon izgultam.
– Jól van! Lépjünk tovább! – ezzel az új munkatársakra nézett a főnök – Mint tudjuk, Vass Krisztina üzemmérnök fogja vezetni az új gyártósort. Jelenleg még csak egy műszakban indul el a termelés, de ha jók az előrejelzéseink, akkor hamarosan lehet ebből több is. A megfelelő eladási számokról Nemes Éva marketinges fog gondoskodni. Továbbá…
Hamarosan mindenki számára kiderült, hogy Éva és Krisztina azon túl, hogy gimis osztálytársak voltak, nagykanállal ették a pasikat. Szinte mindig ugyanabba a pasasba zúgtak bele. Hol Éva győzött, hol meg Krisztina \”marta el\” a műsoron lévő fiút. Éva a Vita Dance tánccsoportba járt, míg Krisztina a másikba – még ebben is ellentétesek voltak. A szalagavatón persze ők ketten voltak a legmerészebb ruhákban, de az már másról szólt. Aztán a továbbtanulásnál elváltak útjaik és így 26 évesen megint összekerültek. Ráadásul a munkájuk miatt minden vezetői tanácskozáson együtt ültek – pont egymással szemben.
Aug. 8., kedd
Kamilla a céges kávézó eldugott sarkában észrevétlenül itta teáját, amikor bejött az értekezletekről ismert három nagyhangú pasas és egyből a friss csajokról dumáltak. Egyikük Éva szép virgácsait dicsérte, amit a mai forró napon viselt miniszoknya tökéletesen bemutatott, a másik meg Krisztina felpolcolt dús melleit ajnározta. A harmadik azt kezdte találgatni, hogy ki kapja meg hamarabb valamelyiküket. Aztán közösen megállapodtak, hogy szabad a vásár, mert szerintük mindkettő szingli, hiszen egyiknek sincsen gyűrűje. Kamilla már régen megitta teáját és szeretett volna visszamenni kis kuckójába, mikor végre elmentek a nagyszájú pasik, így ő is csendben kiosonhatott. Csendben örült, hogy végre nem az ő ájulását tárgyalták, mint jó egy hónapja; persze röhögve…
Aug. 9., szerda
Kamilla a kis könyvelői irodában dolgozott a megszokott számláival, amikor benyitott az igazgató.
– Főnök! Hogy-hogy maga itt?
– Talán nem jöhetek be? – kérdezte mosolyogva.
– De igen, de… Jaj! Már megint mit mondtam! Ne haragudjon, kérem! – esdeklett Kamilla. Automatikusan vette le a szemüvegét, hogy letörölje a pániktól kicsordulni kívánkozó könnyeit.
– Figyeljen, kedves… Hogy is hívják? Nem emlékszem!
– Ortfay Kamilla vagyok. – szipogta a kis könyvelő.
– Hogy is került maga ide, a mi cégünkhöz?
– Egy apró kisvállalatnál dolgoztam Móron, de a főnökünket sajnos lecsukták tiltott szerencsejáték miatt és a cég így csődöt jelentett. Utána próbálkoztam több helyen is állást keresni és szerencsére ez a cég visszahívott és most itt vagyok.
– Egyet nem mondott el, kedvesem.
– De mit?
– Azt, hogy maga Móron kiváló főkönyvelő volt és szinte a hátán vitte a céget. Még az eset után is megpróbálta megmenteni, bár a tulajdonosok mást akartak.
– Igen, de sajnos nem sikerült a cégmentés.
– Most utánakérdeztem magának Móron az ott dolgozó volt munkatársaitól és mindenki csak dicsérte.
– Köszönöm, de túloznak!
– Na, figyeljen! Szeretnék egy kis plusz munkát adni.
– Köszönöm, de mi van, ha nem értek hozzá?
– Nyugi! Menni fog! Itt van ez a két új csaj! Sokat várok tőlük, de szeretnék jobban a körmükre nézni. Állandóan az én nyakamra járnak ilyen-olyan pénzeket kérve.
– És ebben mi lenne az én szerepem?
– Maga lenne egy előszűrő! Ha magától engedélyt kapnak, akkor jöhetnek hozzám. Maga az információim szerint jól átlátja a folyamatokat. Móron ugyanez volt a szerepe.
– De ez nagy felelősség!
– Igen! Viszont szeretném, ha megcsinálná. Kérem, Kamilla!
– De, főnök! Én nem hiszem,…
– Csitt! Maga kiváló képességekkel rendelkezik és én szeretném ezt kamatoztatni. Ugye, beleegyezik?! Próbáljuk ki egy-két hónapig! Kérem.
– Jó. Ezek szerint így lesz.
– Köszönöm! Viszlát!
– Viszontlátásra, főnök!
Aug. 21., hétfő
– Krisztina! Örülök, hogy megint itt vagy. Ezúttal mennyi kellene?
– Kamilla, ne csináld! Nekem csak pár szerszám kellene a gyártósorra!
– Ezúttal mi maradt ki? És mennyiért?
– Alig valami. Csak pár fogó, illetve…
– Kérem, ne beszélj mellé! Mennyi?!
– Itt van az előzetes költségvetés. De nagyon kellene.
– Ok, de attól tartok, hogy ez jelenleg nem fog beleférni, kedves Krisztina!
– De majd Éva eladja és csinál belőle pénzt.
– Attól tartok, hogy ez nem igaz. Éva az előbb volt itt és éppen most utaltam vissza az egyik kiküldetési kérvényét. Tehát ez nem fog menni. De próbáld meg az igazgatótól kérvényezni, hátha ő engedélyt ad.
– Megpróbálom, de nem fűzök hozzá túl sok reményt! Azért neked is itt hagyom a papírt. Szia!
– Szia!
Kamilla kezdte megszokni a két új lányt. Egyértelműen Éva stílusa volt a lehengerlőbb, míg Kriszta mérnök-agya szakszerű tényekkel kezdte, de mindketten sok forráshoz akartak hozzáférni. Az igazgató meg többször is köszönetét fejezte ki Kamillának a megritkult kérvények miatt.
Kora délután újra nyílt az ajtó, majd belépett egy magas, kisportolt férfi:
– Jó napot! Ez a könyvelés? – ahogy Kamilla felnézett a férfi megejtően mély hangjára és érdes arcára, azonnal elsápadt. Kinézete mint egy görög félistené, az öltönyt meg egyenesen rá szabták hatalmas vállaira.
– Igen. – rebegte alig hallhatóan. Nagyon meg volt illetődve.
– Termő Péter vagyok, az új fejlesztési mérnök. Jöttem az adataimat egyeztetni.
– Ortfay Kamilla vagyok. Kérem, foglaljon helyet. – a kis könyvelő valahol nagyon halványan remélte, hogy ez a tökéletes férfi nem néz rajta keresztül, de eszével tudta, hogy ennek a férfinak ő csak egy szürke kisegér. Egy senki, a sok-sok csaj közül. Félénken ámuldozva nézett rá, majd megszólalt – Szóval, a következőkre volna szükség…
A másnapra halasztott vezetőségi ülésen kiderült, hogy Péter sok évig vízilabdázott, majd egy sajnálatos motoros baleset miatt abba kellett hagynia a versenyszerű sportolást. Innen a hatalmas termet. Azóta dolgozott fejlesztési mérnökként. Előző munkahelyéről egy fejvadász cég csábította el ide, Fehérvárra. Itteni munkája miatt napi kapcsolatban kell lennie Nemes Évával és Vass Krisztinával. Termékeivel és ötleteivel ő lesz az összekötő kapocs Kriszta gyártósora és Éva marketing-ötletei között. A költségekkel a már bevált szokás szerint Kamillánál kell elszámolnia, illetve az új ötletekre forrást kérni.
Szeptember elejére Kamilla megérezte Péter néha hirtelen természetét és sokszor irritálta a viselkedése, viszont Éva és Kriszta teljesen oda voltak Péter \”istenért\”, ahogy ők hívták.
Éva előszeretettel viselt magas sarkú cipőivel és aprócska kis szoknyáival kihangsúlyozta előnyös vonalait. Krisztina előszeretettel mutatta dekoltázsát, bár a cégnél copfban volt fogva a haja, de értekezletek alatt – Péter jelenléte miatt – mindig kiengedte a rakoncátlankodó tincseit. Kamilla ázsiója közben jelentősen emelkedett frappáns beszámolói, valamint jelentős mértékű költségvetési \”előszűrő\” munkája miatt. Anna, a régi főkönyvelő szeptember elején pár napra visszajött dolgozni, de látva a céges helyzet alakulását, inkább közös megegyezéssel munkahelyet váltott, így Kamilla lett az egyszemélyes könyvelési részleg.
Szept.12., kedd
– Szia, Éva! De csinos vagy!
– Szia, Kamilla. Köszönöm!
– Miben segíthetek?
– Nyugi! Most nem kérni jöttem.
– Hanem?
– Szeretném, ha nem engedélyeznél Krisztának semmit.
– De miért?
– Mert elegem van abból a nagymellű ribancból.
– De hát hogy?
– Csak a melleit tudja riszálni Péter előtt, aki le sem tudja venni róla a szemét.
– És…?
– Elegem van belőle! Ráadásul semmi eredeti ötlete sincsen!
– De…
– Csak tedd meg, kérem! Éppen itt jön! – ezzel benyitott Krisztina.
– Szia, Éva, te tűsarkú perszóna! – köszönt rá Évára.
– Itt hiába mutogatod a melleidet, rám nem hat.
– Elegem van a hülyeségeidből!
– Nekem meg te mocskos húzásaidból!
– Lányok, kérem… – próbálkozott erőtlenül Kamilla a két tüzes sárkány lecsendesítésével.
– Hagyd abba a mocskolódást! – szólt Éva.
– Te meg azonnal vonulj vissza! Elegem van belőled! – replikázott Krisztina.
– Péter az enyém lesz!
– Nem, ő az enyém lesz!
– Lányok, kérem! – próbálkozott Kamilla most már mérgesen, de a két lány továbbra is fújt egymásra és cseppet sem törődtek Kamillával.
– A pasi az enyém! Nem nyúlod le!
– Méghogy én? Te nem nyúlhatod le!
– Elég! – ezzel Kamilla felkiáltott és az asztalra csapott. A két veszekedő ellenfél döbbenten nézett a mindig csendes és visszahúzódó Kamillára. – Ez egy munkahely. Szeretnék nyugodtan dolgozni! Ezt azonnal hagyjátok abba! Elegem van!
– Bocsánat! – szóltak egyszerre meglepődve.
– Rendezzétek le, de ne itt! – kérte őket szokatlanul erélyes hangon Kamilla.
– Gimis módon? – kérdezte ellenfelét Éva.
– Ok, akkor legyen a megszokott párbaj! – szólt a szemével villámokat szóró Krisztina.
– A cél az első éjszaka Vele?
– Persze! De úgyis kikapsz, te szuka! – ezzel az ajtót becsapva kiviharzott Krisztina.
– Éva! – szólt a döbbent Kamilla. – Mi volt ez?
– Régi történet.
– Kíváncsi vagyok. Elmondod?
– Már gimis korunkban is sokszor egy pasira hajtottunk. Ilyenkor kitűztük a célt és ennek elérése érdekében párbajoztunk. A játék váltakozó eredményű lett, bár néha eldurvult. De megérte!
– Ti nem vagytok normálisak! – hitetlenkedett Kamilla. – Ilyen nincs!
– És mégis van! – válaszolta Éva, aki kicsit rendbe szedve magát szintén elment a könyvelői irodából.
Szept.14., csütörtök
Péter koppantott Kamilla ajtaján, de a választ meg sem várva egyből benyitott.
– Kedves Péter! Te hallottál arról, hogy illik megvárni a kopogás utáni választ?!
– Bocsi, de… – Péter csodálkozva nézett a türkizkék ruhára, amit éppen Kamilla varrogatott. – Te mit csinálsz?
– Péter! Ha nem tudnád, éppen ebédidőm van és pihenésképpen varrok egy kicsit.
– De miért nem ebédelsz?
– Mert már megettem az otthoni hozott ebédemet, viszont még szeretném kihasználni a maradék ebédidőmet.
– A varrásra? – értetlenkedett Péter.
– Igen, mert ezzel is szeretnék haladni.
– De ez milyen ruha? Te soha nem hordasz ilyeneket.
– Ha éppen tudni akarod, ez egy jelmez. Ma este lesz egy próba abban az amatőr színtársulatban, amibe én is járok és ez a jelmez lesz az egyik szereplőé.
– És te így tudsz varrni?
– Ez egy kész ruha, én tulajdonképpen csak megigazítom.
– De ez a Te ruhád, ugye?
– Nem, mert én a jelmezes vagyok. Nem szerepelek.
– De miért nem?
– Mert szeretek jelmezekkel bíbelődni. Viszont nem tudok szerepelni.
– Ezt már hallottam a többiektől.
– Jaj, ne! Most ne gyere Te is azzal a szerencsétlen szűzmenettel. Én tényleg nem akartam elájulni, de akkor csaknem sikerült.
– Tudom, hogy az nem ment jól. De ne törődj vele! Majd lesz jobb is!
– De én soha nem tudtam tömeg előtt szerepelni.
– Állj! A vezetőségi értekezleteken igen jól beszélsz.
– Persze, azt a megszokott 3-4 mondatomat.
– És a múltkori javaslatod a céges autóflottáról?
– Az más! Azt már előtte begyakoroltam. És akkor ott előadtam.
– De olyan jól ment! És az okvetetlenkedő kérdésekre is olyan frappáns válaszokat adtál.
– Jó, szerencsém volt. De utána az irodában sokat kellett relaxálnom, hogy megnyugodjak.
– Nem szerencséd volt, hanem profi módon előadtad a javaslatodat. Öröm volt hallgatni!
– Komolyan? Én meg azt hittem, hogy kinevetnek.
– Téged? Na ne viccelj!
– Sokszor volt már ilyen! Tudom, hogy sokszor nevetnek rajtam. Esetlen egy kisegér vagyok. Ráadásul a hangom is igen gyenge. Nem vagyok én jó ilyen komoly beszédekre.
– Dehogynem! Én vízilabdásként jó emberismerő lettem! Látom, hogy ha egy ember jó a feladatra, csak kevés az önbizalma. Te véleményem szerint igen jó vagy erre a feladatra, de sajnos tényleg gond van az önbecsüléseddel.
– Ne mondj ilyeneket!
– Dehogynem! Jó vagy! A lelked aranyból van. Az eszed meg kiváló! Ez egy életveszélyes kombináció!
– De én nem szolgáltam rá ennyi jóra és dicséretre.
– Édes kis Kamilla! Hitesd már el magaddal, hogy nagyon is jó vagy erre a feladatra. Vagy bármire! Ha erőt merítesz valahonnan, akárhonnan, akkor bármit meg tudsz csinálni. Amit csak akarsz.
– Én ezt nem hiszem! De olyan jó hallani! Köszönöm! – a folyosóról beszűrődött Éva tűsarkú cipőinek közeledő kopogása.
– Jaj! Már megint! – szabadkozott Péter – Ne haragudj, de én inkább elmegyek! Szia!
– Szia! És köszönöm! – Péter az ajtóban csaknem összeütközött Évával, aki „merő véletlenségből” Péterhez túl közel lépett be a könyvelői irodába.
– Szia, Péter! Már mész is?
– Igen, muszáj! Hív a munka! Sziasztok!
Szeptember 22., péntek
Kamilla a büfé sarkában ült, gyümölcsteáját kortyolgatva maga elé meredt. Péter észrevette és melléje ült.
– Szia! Mit búsulsz itt magadban?
– Nem búsulok, csak pihenőt tartok.
– Méghogy pihenőt? Csak úgy merengsz magad elé bámulva és görbén áll a szád. Mi a baj?
– Semmi!
– Látom, hogy valami bánt. Mi van?
– Semmi.
– Ne kertelj! Mondjad!
– Semmi bajom. Tényleg. De te mit keresel itt, ebben az eldugott sarokban? Ez az én titkos helyem.
– Krisztina elől tűntem el. Már megint el akart rángatni az egyik tök felesleges gyártási megbeszélésére.
– De miért lenne felesleges?
– Néha kell, de amit Krisztina művel az már túlzás.
– Hogy-hogy?
– Minden apró-cseprő indokkal velem akar beszélni és túlságosan nyomulós.
– Biztosan tetszel neki.
– Lehet, de Évát nem akarom megbántani.
– Miért, neked meg Éva tetszik?
– Esetleg, de Krisztina is. Nem tudom. Egyiket sem akarom megbántani azzal, hogy a másikat választom.
– És melyik tetszik jobban?
– Krisztinának igen szép, nagy mellei vannak. Évának meg tökéletes a lába. Ezen túl mindkettő nagyon csinos. De ez kevés!
– Hát akkor mit szeretnél?
– Nem tudom pontosan. Ez olyan, mint még pólós koromban volt. Akkor kerültem be a válogatott keretbe és két csapat is hívott. Az egyik magyar élcsapat normális pénz adott volna és nagyon sok sportági lehetőséget is. A másik egy olasz csapat volt, ami jóval több pénzt kínált, de kevesebb sportolói előremenetelt ígért.
– Péter! Tudod, hogy én nem szeretem a sporthasonlataidat. Különben mi történt?
– Elmentem az olasz csapatba, de megbántam. Aztán utána évben már a magyar csapatnál voltam, de az sem volt jó.
– Péter! Ezt én nem értem. Itt van két szép, normális nő, akik odavannak érted. Használd ki a lehetőséget!
– Nem akarom! Pólós koromban sok csajom volt, túl sok. Számolatlanul is megkaptam akárkit. Komoly kapcsolatot akarok!
– Akkor próbáld ki valamelyiket. Ez a nőkre szokott hatni. – mondta sírásra görbülő szemmel a kis könyvelő.
– És ha nem jön be?
– Ha nem jön be, akkor válthatsz is. – ezzel elpityeredett Kamilla.
– Ne sírjál már, kérem! Én bántottalak meg valamivel?
– Nem. – alig volt hallható a válasz.
– Akkor meg mi a baj?
– Hagyjál! Semmi közöd hozzá!
– Nem hagylak. Te miattam zokogsz. Ezt nem tudom magamnak megbocsájtani. Szeretném tudni a miértjét.
– Adjál egy papírzsepit! – orrfújás után Kamilla még sírásra álló szemekkel Péterre nézve folytatta:
– 2 és fél éve történt. Volt egy nagyon kedves, aranyos fiú. Sokáig nézegettük egymást, aztán valahogy összejöttünk. Már egy éve együtt jártunk, amikor összeköltöztünk. Nagyon szerettem. Én azt hittem, hogy ő is szeret engem. Alig láttam a boldogságtól, amikor megkérte a kezemet. Már az esküvőnket terveztük, amikor egyszer kora délután a munkából elszabadulva hazamentem egy kis légyottra és ott találtam a mi ágyunkban egy nagymellű szőke ribanccal – éppen ezerrel hancúroztak. Azonnal kirúgtam és a fejéhez vágtam a gyűrűjét is! Ez két és fél éve volt! Az a hülye pasi kipróbált engem és váltott egy másikra. Nem voltam elég jó neki! – Kamilla megint beletemetkezett a sírásába. Péter szó nélkül átölelte és visszakísérte a megszokott kis könyvelői irodájába, ahol hiába próbálta megvigasztalni, mivel Kamilla csak tovább zokogott. Így inkább beültette a kocsijába és szó nélkül hazavitte. A lakása ajtajában vigasztalóan még egy kicsit megsimogatta, majd kocsijába beült és visszament dolgozni.
Szeptember 25., hétfő
A megszokott vezetői megbeszélésre gyülekeztek a résztvevők. Éva és Krisztina egymással szembeni ajtón jöttek be és azonnal dühösen néztek egymásra. Pár pillanat múlva belépett Péter is, amire a két acsarkodó nő egyből stílust váltott és legédesebb bájmosolyukkal néztek az imádott félistenre. Teljes meglepetésükre Péter viszont a sarokban csendben álldogáló Kamilla mellé lépett és halkan kérdezett valamit, amit őt nem hallottak.
– Rendben vagy?
– Igen. És köszönöm, hogy hazavittél.
– Még nem vagy túl rajta, ugye?
– Eltaláltad. De kérem, ez maradjon szigorúan köztünk!
– Ez csak természetes. Kérned sem kellett volna.
– Köszönöm. – mintegy végszóra belépett az igazgató a szobába és kezdődött az ülés.
Szeptember 26., kedd
Kamilla irodájában szokás szerint a bizonylatokat iktatta, amikor Péter kopogás nélkül benyitott.
– Na, mi van?
– Ments meg, kérem! Most Éva üldöz!
– De ide csak nem jön be?! – közben hallatszott a jól ismert tűsarkú egyre közeledő kopogása, majd benyitott Éva.
– Péter! De jó, hogy megtaláltalak. Azt szeretném mondani, hogy…
– Megállj! – szólt közbe szokatlan eréllyel Kamilla. – Most én kapom le a tíz körméről Pétert, ha már volt olyan botor, hogy ide mert jönni.
Éva és Péter döbbenten néztek a máskor csendes kisegérre, aki most az íróasztala szélét fogva állt és szikrát hányt szemével mindkettőjükre.
– Éva! Most távozz innen! Ha majd végeztem Péterrel, akkor elküldöm hozzád. De most azonnal menjél ki, kérem. – ezzel az ajtót mutatott a döbbent kollégájának, aki szó nélkül kiment.
– Mit tettem? – kérdi a megdöbbent Péter.
– Semmit! – szólt somolyogva Kamilla. – Csupán segítséget kértél tőlem és nekem hirtelen ez jutott eszembe.
– Te, te, te… Ezt te megjátszottad?
– Persze. Hihető volt?
– Hogy hihető-e? Egyszerűen tökéletes!
– Köszönöm!
– Te megint megleptél. Soha nem néztem volna ki belőled!
– Nem is magamtól találtam ki. A színdarabból idéztem ezt a jelenetet.
– Ez igen! Gratulálok! Tökéletes voltál!
– Köszönöm, de én nem szolgáltam rá.
– Pedig ez az alakítás színpadra való.
– Éppen ez a baj.
– Mi?
– Egyik szereplő lebetegedett és nekem kell belépni helyette.
– Hát, akkor belépsz. Hosszú a szöveg?
– Dehogy! Csak három sor.
– Akkor mi a baj? Nem tudod megjegyezni?
– Már tudom, de mi van, ha leégek? Mi van, ha belesülök? Mi van, ha elájulok?
– Nem lesz ilyen! Tuti biztos!
– Honnan veszed ezt?
– Mert én is éppen ilyen cipőben jártam, mint te.
– Ezt nem hiszem el!
– Pedig így volt. Még ifjúsági koromban volt egy korosztályos kupadöntőnk. Mindenki számított rám, mint gólvágóra. Iszonyúan izgultam egészen a meccsig. Aztán a mesterem közvetlenül a meccs előtt azt mondta, hogy nyugi! Csak úgy, mintha egy sima edzés lenne. Felesleges izgulni! Azzal csak elrontasz mindent.
– És mi lett?
– A sima játékidőben döntetlen. Így jött a hosszabbítás, de én már a hosszabbítás legelején kipontozódtam, így nélkülem ment tovább a döntő. Jól játszottam végig, mintha csak egy sima edzés lett volna. Bár végül kikaptunk, de azóta már tudom kezelni a stresszt.
– És szerinted én fogom kezelni a stresszt? Az izgalmat?
– Tuti biztos!
– De ha belesülök?
– Nem fogsz! Mondd el nekem!
– De én nem.
– Csend legyen! – szólt pajkos erőszakossággal Péter. – Most nekem mondod. Aztán hamarosan az egész színháznak. Van szöveged, hogy ellenőrizzem a mondanivalódat?
– Persze. Adom. De ígérd meg, hogy nem nevetsz ki!
– Nem foglak. De kezdjed!
– Szóval… Tisztelt Vadászok! – a szöveg tényleg egyszerű volt és Péter élvezettel hallgatta Kamilla máskor oly’ erőtlen hangját.
Másnap kettesben bementek az értekezletekre használt terembe és azt játszották el, hogy minden széken ül valaki és minden szem a kis színésznőre mered. Harmadnap már az sem volt gond, hogy menet közben ott sertepertélt a takarítónő. Mindketten érezték, hogy ez a terápia sikeres lesz!
Folyt köv…