Varjuckó költözik/ Részlet. 3.

Összes megtekintés: 122 

Egy napfényes reggelen, amikor már mindenütt csak a telepakolt dobozok gyülekeztek, elkezdődött. Elkezdődött a költözésnek becézett cipekedés. Láttam, ahogy előredőltem ládikámból, hogy apa, akit Hercegnő Kutyának hív, vonszolja a szekrényt. Közben meg beszélt.
– Ott fogd, Hercegnőm! Te ne emeljed, csak fogjad. – Nyikorogva sírtak a bútorok lábai, ahogy húzták, tolták őket az ajtó felé. – No, ezt a hangot megjegyzem magamnak – gondoltam azonnal.
Aztán idegen emberek is jöttek, és hurcolták ki a dolgokat. Ugyan hová vihetik? Új fészket rakott magának a családom? Mi lehet az oka? Talán elfogyott már itt az eleség – fontolgattam, amíg rám nem került a sor.
Apa, akit Hercegnő Kutyának nevez, elém állt, és így szólt.
– Na Varjuckó, nézd! Neked is van itt egy doboz.
– Kár! – feleltem. – Ettől tartottam.
Szinte láttam magam előtt, ahogy engem is bedobozol majd, és ragadós csíkkal rám zárja a feneketlen doboz tetejét. De nem ez történt. Egy olyan dobozt mutatott nekem, aminek majdnem a tetején ülőfa vigyorgott felém.
– Nahát! Ez pompás! – örvendeztem. – Teteje sincs, amit rám csukhatnál – gondoltam vidáman. És békés lélekkel léptem apa kezére, majd markoltam rá az ülőrudacskára. Testem teljes egészében eltűnt a doboz alján, de az okos fejem rendesen kilátszott a dobozka tetején. Figyeltem is vele mindenfelé. Ahogy cipelt engem apa, átkarolva szállítós dobozomat, láthattam, hogy egy óriási autóban fogunk majd utazni. Az autó mögött, mint a mozdony után a kis terepasztalon, egy vagonkaféle volt kapcsolódva. Apa azt mondta rá, utánfutó.
Szegény. Biztos nagyon elfáradhat a sok utána futás után. Természetesen előkelő helyen utaztam. Igaz, nem Hercegnő kezén ücsörögve. Mert ő nem volt velünk. De a dobozból épp kilátva markoltam a jó kis ülőfát apa mögött. Apa, akit Hercegnő Kutyának szólít, a nagy kereket markolászta maga előtt, amire engem soha nem enged felülni. Pedig onnan micsoda jó kilátás van! Viszont dobozomból kitekintve is kitűnően láttam a fákat,
az egyik fa tetején pedig felfedeztem varjúbarátomat, Kéfát. Kéfa elképedve figyelte a lenti sürgés-forgást. Annyira reméltem, hogy engem is látott! Talán észrevett, mielőtt elindultunk. Már haladtunk jócskán az úton. Zötykölődtek a holmik mögöttünk és kattogott az utánfutó.
– Kár, káááááááár! – örvendeztem aggódva, mire apa akkorát ugrott, mint egy bakkecske.
– Most meg mi bajod? – fordult felém. – Ha még egyszer megijesztesz, nem lesz, aki vezessen. Majdnem nekimentünk a fának, te! Ne riogassál, mikor vezetek. Jó, Varjuckó?
– Kááááááááár! – emeltem tekintetem apára. – Látod a barátomat? Látod te is? – És izgatottan toporogtam, nehogy szem elől tévesszem varjútestvéremet.
Apát most nem érdekelte, mit akarnék. Ő haladni akart, és újra nekilódultunk a rakományokkal. Ahogy újra elindultunk, a fa mögöttünk maradt. Én pedig kedvetlenül ágaskodtam az ablak felé, hátha mégis vethetek
egy búcsúpillantást Kéfára. De semmit nem láttam abból, ami érdekelt volna. Bosszúsan kopogtattam ülőfácskámat. A kocsi szaladt alattam, az utánfutkosó nyilván lélekszakadva rohant utánunk, és én szárnyam kitárva ültem a dobozom rúdján. És szomorkodtam. Sokáig utaztunk. Rengeteg kanyar jött, s a kanyarok váratlanul értek, ha nem szólt apa. Az első nagyobb kanyarban majdnem lebuckáztam dobozom aljára,
ahogy elvesztettem az egyensúlyomat.
– KÁR! – Ordítottam apára, akit Hercegnő Kutyának hív. – Mit csinálsz már? Ki akarod törni a nyakam?
Csonka szárnyammal csapkodtam, és fölöttébb mérgesen nézegettem apa felé. Ő nyilván kitalálta miért haragszom, mert eztán mindig szólt, mielőtt eltekergette a nagy karikát maga előtt.
– Juckó. Kanyar jön, kapaszkodj! – Mondta nekem rendre, minden forduló előtt.
– Hep, hep – csattogtattam csőrömet elégedetten, és egészen megfeledkeztem Kéfáról, ahogy élvezni kezdtem az utat. Úgy látszik, elég távoli vidékre építettek fészket maguknak a kedveseim. Hosszas utat megtettünk, apa legalább negyven kanyart jelzett már nekem, és még mindig haladtunk. S ahogy oldalra kaptam a fejem, és kitekintve az ablakon csodálni kezdtem a mellettünk elrohanó fákat, egyszer csak észrevettem Kéfát. Ott szállt, repült, szárnyalt felettünk. És kicsit, egy egészen pindurkát lejjebb ereszkedett. Talán engem kutatva akart benézni az ablakon. Jaj, de nagyot dobbant a szívem! Milyen öröm, ha a varjat nem hagyja magára az egyetlen varjúbarátja! Engem, Varjuckót elkísér új otthonomba Kéfa. És ez már biztos! És biztos, hogy továbbra is láthatom majd őt. Azt se tudtam, a nagy örömtől hova legyek.
– Kutyaaa – szóltam apának nagy boldogan. – Hep, hep, hep.
Apa azonnal megállította az autót, az utána futó rohangálóval együtt.
– Mit mondtál, Varjuckó? Nem vagy te Hercegnő – mosolygott rám.
– Kár – válaszoltam apának, és türelmetlenül kezdtem toporogni dobozom rúdján.
– Annyira azért nem kár – nevetett apa, és végre újra haladni kezdtünk. Most minek kellett megállni? Bosszankodtam. Így aztán soha nem érünk oda, a nem tudom hová. Alig-alig győztem kivárni, hogy megérkezzünk végre. Mit érdekelt már engem az új fészek! A lényeg a barátomon van, és azokon,
akiket szeretek. Az otthonom mindig ott lesz, ahol ők vannak. Csak érkezzünk, érjünk már végre haza.
Nemsokára ez is bekövetkezett.

Folyt.köv.

“Varjuckó költözik/ Részlet. 3.” bejegyzéshez 14 hozzászólás

  1. Drága Évikém! Igen, jó lenne, ha nem az utálat és félelem, no meg a halál madarát látnák benne az emberek, hiszen hatalmas lelke van, okos, intelligens. Sok sok örömöt kaptam tőle. Meg a többitől is. Igen, beszélt is. 😀
    (f)

  2. Kedves Szabolcs! Csak Az égő csipkebokor című könyvet olvastam tőle. Nagyon régen. Köszönöm, hogy itt voltál! (f)

  3. Nekem most esett le, ez a varjú beszélt?! Csodálatos élmény lehetett egy ilyen madárral "megismerkedni". Láttam a könyvedben a képet, és akkor ébredtem rá, hogy ez valóban megtörténhetett. Ha sikerül az olvasókkal megszerettetned ezt a madárfajt, nagyszerű dolog! Szeretettel: Éva

  4. Nagyon szeretem a madarakat Hajni. Most papagájom van, egy nagysándor, akivel kiválóan lehet társalogni. Köszönöm a kedves látogatást! (f)

  5. Kedves Kitti!

    Nagyon érdekes szórakoztató varjuckó útja, türelmesen viseli, hiszan a család nagyon fontos számára.
    Szeretettel olvastam?
    Magdi

  6. Ez annyira gömbölyű! (l) 🙂
    És külön tetszenek a nevek – az embereké véletlenül se keresztnév, a madárka meg Varjuckóból Juckó lesz… Szívmelengető! :]

  7. Nagyon örültem Babu a véleményednek. Számomra a legkedvesebb madár a varjú. Rajongó szeretettel bámulom őket.
    Köszönöm, hogy olvasod! :]

  8. Kedves Kitti!
    Ez is aranyos része a regényednek..Micsoda hercehurcán megy keresztül az egész család:
    "Apa, akit Hercegnő Kutyának nevez, elém állt, és így szólt."
    Es íme a család már teljes létszámmal vonul az új lakásba,
    Juckó, nagyon aranyos teremtés.Néha az az érzésem,hogy
    az ember fajta élőlények közé tartozik.
    Szeretettel….Babu(l)

  9. Drága Rita!
    Természetesen azonnal megtaláltad a lényeget, pedig a végére tettem. 🙂 Nagyon örülök mindig neked! Szeretettel látlak!
    Köszönöm! (f)

  10. "A lényeg a barátomon van, és azokon,
    akiket szeretek. Az otthonom mindig ott lesz, ahol ők vannak. Csak érkezzünk, érjünk már végre haza."

    Az otthon ott van, ahol ők is velünk vannak.

    Szeretettel: Rita(f)

Szólj hozzá!