Emlékkép a huszadik századból – Mann és Barcs 3.

Összes megtekintés: 80 

Mann Gyuri a katonazenekarban

Gyuri az érettségi vizsga után röviddel bevonult katonának apja, anyja nagy bánatára, bár élete úgy tűnt simán alakul, különösebb konfliktusok nélkül. Apja, a városszerte ismert törvényszéki írnok kijelölte már zsenge gyermekkorában a fia útját: érettségi vizsga után egy év irodai gyakorlat, mint mindenes kisegítő, majd felvétel a Jogakadémiára, utána betársulás egy menő irodába. Szép egyenes út! Ez a terv, ez a szép terv azonban mégse ment végbe simán. Az emberi természet, s különösen a fiatal természet nem alkalmazkodik szívesen az előírásokhoz, különösen, ha azok a szülőktől származnak. Az érettségi vizsgák után alig helyezkedett el Gyuri a Városházánál, mint kifutó fiú, megkapta a behívót sorozásra. Édesapja emiatt nem aggódott, bízott a kapcsolataiban.
– Ne búsulj, fiam! – szólott – Ott van a bíróm sógora a hadkiegészítőnél, elintézem vele, hogy adjanak halasztást, ameddig elvégzed az egyetemet.
– Szeretném a katonai szolgálatot most teljesíteni! – jött a meglepő válasz.
Viták, sértődések, "mosolyszünet" követték egymást, de a fiú nem engedett, kötötte az ebet a karóhoz. A vége az lett, hogy bevonult gyalogsági kiképzésre és kétéves sorkatonai szolgálatra.
Bevonulása után az első időben nagy megkönnyebbülést érzett – végre megszabadult az apai nyomás alól. Nem kell az erejét meghaladó elvárásoknak megfelelni. Nem kell biflázni a kötelezőn túli tananyagot, heti háromszor edzésre járni, másik három napon zongoraórára. A tornaedzésekkel nem lett volna semmi baj, ha nem kellett volna állandóan bizonyítania, hogy ő a legjobb, és a zongorát is szerette módjával, de inkább a fúvós hangszereket kedvelte, ami apja rosszallását váltotta ki. Titokban azért szaxofonos barátját megkérte, tanítsa meg a hangszer használatára. Könnyen elsajátította a hangszer minden fortélyát, s hamarosan szinte virtuóza lett a szaxofonnak, barátja nagy örömére. Végül aztán ez a titokban megismert hangszer hozta meg számára a sikert a hadseregnél.
Egyik reggel az eligazításnál felszólították a frissen besoroltakat, hogy, aki valamilyen hangszeren játszik, jelentkezzen a századirodán.
– Mann György közlegény jelentkezem! – csapta össze a bokáját a százados előtt.
– Pihenj! – mordult rá az asztal mögött álló tiszt. – Milyen hangszeren játszik?
– Zongora.
– Mit csináljak én egy zongorával a fúvós zenekarban? Mi?
– Tudok szaxofonon is játszani.
– Miért nem ezzel kezdte?
– Mert zongora a hangszerem, csak ismerem a szaxofont is valamennyire – szerénykedett a közlegény.
– Jelentkezzen Boros őrmesternél ezzel a cédulával – és a kezébe nyomott egy papírt, amire felírta Gyuri nevét és némely adatát. – Megértette, közlegény?
– Igenis, százados úr!
– Lelépni!
Ezzel kezdődött Mann Gyuri zenei karrierje a hadseregben. Nem várt eredményt hozott számára a muzsikálás: felmentették a kiképző gyakorlatok, a katonai szolgálatok – többek között az őrség – alól. Igaz, gyakorolni, próbálni sokat kellett délelőtt, délután, de ez nem jelentett megterhelést, és több szabadidővel is rendelkezett a többi zenésszel egyetemben.
– Szintén zenész? – hallotta Gyuri a terem mélyéből a tréfásnak szánt kérdést, ahogy belépett.
Ez a közös háló egy jókora terem, ahol harmincöt ágy található. Harmincnégy a bakáknak, és egy függönnyel elválasztva az altisztnek. Az altiszt, az őrmester ott aludt velük, hogy álmukban is vigyázzon a fegyelemre.
Gyuri vizsla szemmel nézett végig az emeletes ágyak során, s meg is pillantotta a kérdést hozzá intéző újoncot.
– Te szóltál? – kérdezte vissza a langaléta katonát, aki felső ágyon ülve lelógatta hosszú lábait.
– Kondor Ottó! – ugrott le a földre a másik. – Klarinét! – közölte utána röviden.
– Mann György! Zongora.
– Miii?
– Szóval, szaxofonra vettek be, de én igazából zongorista vagyok, csak …
– Ne magyarázkodj! Értem én, hogy nem cipelhet magával a zenekar egy zongorát. De miért éppen szaxofon?
– Akkor mégis magyarázkodom. A barátom tanított meg játszani, és engedte, hogy titokban nála gyakoroljak. Tudod apám nem nézte jó szemmel, ha a zongorán kívül más hangszeren is játszom, mert szerinte az a zongora rovására menne.
– Marhaság!
– Az! De apám az érveit szobafogsággal és pofonokkal tette nyomatékosabbá.
– Jó alak lehet!
– Igaz, de az apám!
– Te miért nem vagy egyetemen? Hallom ám, a beszédeden, hogy nem a kapanyél mellől jöttél!
– Az apám miatt.
– Na, ezt magyarázd el érthetően!
– Az öreg állandóan hajszol, teljesítményt vár, eredményeket. Egy pillanatra sem lazít, rám telepszik teljesen. Ami neki nem sikerült, mármint, hogy nem végezhette el a jogot, velem akarja bepótoltatni. Már kisiskolás, óvodás koromtól mindenhol a maximumot követelte meg. De most már vége!
– Azt akarja, hogy ügyvéd legyél? Nem is rossz!
– Lehet, de én most katonazenész akarok lenni!
Így is történt. Az összeválogatott zenészek könnyen alkalmazkodtak a követelményekhez. Az azonos szenvedély, a muzsikálás közel hozta őket egymáshoz. Barátok lettek, és együtt küzdöttek a lélektelen, parancsra épülő katonaélet ellen. Különösen Ottóval barátkozott össze, aki először szólította meg, mint zenészt. Egy év leteltével azon kezdett mélázni, hogy nem is lenne butaság leszerződni a hadsereghez, mint katonazenész.
– Azt, hogy én miért vállaltam a katonáskodást, és kacérkodom a bezupálással szinte megértem, de te miért forgatsz a fejedben hasonló gondolatokat? – kérdezte Gyuri a barátját, Ottót.
– Honnan tudod, hogy én mit forgatok a fejemben?
– Láttam a szemeden, mikor erről elmélkedtem.
– Hát, igazad van! Ezen spekulálok már egy ideje. Én nem unalmamban szeretnék hivatásos katonazenész lenni, mint te, vagy mert megaprehendáltam apucira!
– Hagyd ezt, inkább mondd, a saját történetedet!
– Amióta legutóbbi eltávozáskor otthon jártam, nincs jó napom!
– Mi történt?
– Apám elveszítette a tőzsdén minden vagyonunkat. Kalapács alá került a bírtok, a városi házunk, még a bútoraink is. Csak egy tanya maradt meg Száldobágy mellett. Alig elég négyüknek. Jani öcsém még kisiskolás, Magdika húgom pedig tanítónőnek tanul. Ha most nem segítek rajtuk, dugába dől a terve, ott kell hagynia az iskolát. Mehet kapálni a többiekkel egy sorban.
– Ezért akarsz bezupálni?
– Inkább civil alkalmazott szeretnék lenni. Úgy szabadabb az ember és talán a pénz is több.
– Mit szólt a család a lecsúszáshoz? Hogy viselik, hogy az ezer holdból hét szilvafa maradt?
– Apám káromkodik, és szidja a bankot, anyám kiabál vele, és szidja a kártyát.
– Te pedig töröd a fejed, hogy miképpen segíts rajtuk. Igaz?
– Nem szeretném, ha a húgom otthagyná az iskolát! Valahogy pénzhez kell jutnom. Nincs valamilyen ötleted?
– Tudom is én! Hétvégi eltávozáskor menjünk el muzsikálni …
– Kedvem lenne hozzá!
Gyurinak akadt a városban néhány barátja, akik megígérték, hogy segítenek alkalmat találni hétvégi muzsikáláshoz. Jó ötletnek bizonyult, mert két nap múlva már jelentkezett is az egyik kisvendéglő tulajdonosa, hogy szívesen venné, ha szombat esténként fellépnének nála vendégcsalogatónak. A banda is hamar összeállt: Gyuri – zongora, Ottó – klarinét, a városból két fiú – hegedű és brácsa. Nevet is találtak maguknak: "Kondor-Mann kvartett". Most már csak a parancsnokot kellett rávenni, hogy minden szombaton adjon nekik eltávozást.
– Elengedlek, de minden hónapban az utolsó hétvégén nálam muzsikáltok. Társaság lesz nálunk. Úri társaság. Úgyhogy rendesen kell majd viselkednetek! Kaptok enni-inni, de berúgni nem szabad. Megegyeztünk?
– Megértettük! – csapták össze egyszerre a sarkukat.

“Emlékkép a huszadik századból – Mann és Barcs 3.” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Babu drága! :]
    Egészen zavarba hozol, de örvendek a véleményednek! (f)
    Csöndes történetnek indul, s éppen az a célom, hogy elringassam kicsit az olvasót mielőtt súlyosabb dolgokról szólok.
    Szeretettel: Szabolcs

  2. Kedves Hajnalka!
    Valóban a miénktől különböző sorsokról írok. A történelmi környezet is más, a földrajzi is. És mégis rólunk szól.:(
    Üdv: Szabolcs

  3. Draga Szabolcs!
    Érdekes történet!Már az elején rájön az ember hogy tud megszabadulni a kínos szülőktől egyszerű módon!
    Nem mindenkinek van kitűzve a homlokára "már én pedig jogász kell legyek"
    Kedves,barátságos történet a csendesebbik fajtából.
    Szeretettel olvastam a mindenre hajlamos fiatalokat kik mások segítségére sietnek.
    Igy jönnek rá hogy fabatkát sem ér a tőzsde, a titula meg a rangi
    felvágás az életben .Szépen írsz, elgondolkodtató írás, olvastatja magát.
    Könnyedén írsz mint a nagy írok ,akik között Te is ott vagy!
    Sok szeretettel…Babu(l)

  4. Tényleg nagyon olvasmányos a történet, ráadásul jól megírt. A témája is figyelemfelkeltő: a mienktől különböző életek, sorsok alakulása. Érdekes előzmény után érdeklődve várom a folytatást. (f)

Szólj hozzá!