Emlékkép a huszadik századból Mann és Barcs 3/1.

Összes megtekintés: 87 

Mann Gyuri a katonazenekarban – folyt.

Mindenki megelégedésére sikeresen szerepeltek már az első fellépésüktől. Az ezredes házi mulatsága is baj nélkül lezajlott. Az ezredes unokahúga, Adina, egy duci, ábrándos szemű hölgy töltötte be a háziasszony szerepét. Vendégként fogadta a kvartett tagjait, majd büszkeségtől dagadozva mutatta meg a szalonban álló zongorát. Valóban csodálatos darab – egy jó karban tartott Steinway. Micsoda különbség, ha a kocsmai, kopott pianínóra gondolunk.
– Tetszik? – fuvolázta a háziasszony.
– Csodálatos! – kiáltott fel lelkesen Gyuri.
– Ó, ön biztos zongorista!
– Szabad? – ült le a kerek székre a fiú, s hogy a háziasszony rábólintott, végig futtatta az újait a billentyűkön.
A felcsendülő dallam a szalonba csalta a vendégeket és a háziakat. A rövid játékot tapssal jutalmazták, s kérték, folytassa. Esetlenül meghajolva motyogta, hogy ez csupán ujjgyakorlat, nem érdemli a tapsot.
– Ne szerénykedjen, inkább játsszon nekünk valamit. Valamit, ami a kedvence – biztatta az ezredes is.
Gyuri intett Ottónak és a vonósoknak, hogy jöjjenek közelebb és figyeljenek rá.
– Gershwin: Summertime, saját hangszerelés – jegyezte meg halkan.
Lüktető ritmus csendült fel az újai alól, a hegedő lágy dallama ellensúlyozta az erős ritmust, majd a klarinét rikoltva válaszolt a zongorának. Így ölelkeztek a hangok, megidézve a nyári vizek, mezők és szenvedélyek izzó hangulatát. Nem a megszokott melódiák, ritmusok hangzottak, hanem valami felkavaróan új, amitől az ember arcán a kezdeti döbbent csodálkozás mosollyá finomul, sőt a meghatottság könnycseppje is megcsillan a szemében. A megbabonázott közönség a zene elhallgatása után is csendben ült néhány pillanatig, aztán kitört az ováció. Az emberek odacsődültek a zenészekhez, köszönték az élményt, szorongatták a kezüket, dicsérték őket, szinte széttépték lelkesedésükben. Az ezredes sem maradt ki a lelkes dicséretekből, és átölelve az Ottó és Gyuri vállát sűrű krákogások közepette kijelentette:
– Azt hiszem … khm … azt hiszem, soron kívüli előléptetésre teszek javaslatot, fiuk!
A vendéglőben kevésbé hangos sikert arattak, bár a vendégcsalogatás jól sikerült, ami anyagi hasznot nem csak a tulajdonosnak hozott, hanem nekik is. A muzsikával elégedett vendégek a régi szokás szerint a hegedű húrjai alá húztak be különféle címletű pénzeket. Zárás után aztán a fiúk osztoztak. Ottó is juthatott így egy kis pénzhez, amit havonta mindig hazaküldött. \”Magdika kicsi húgom részére!\” – írta minden alkalommal. Szóval sínen voltak, a lehetőségek szerint. A többi sorkatonához képest királyi dolguk volt, s ezt ők értékelték is – ingyen muzsikáltak a tisztek meghívására.
A vendéglőst, akivel szegődtek a szombatesti muzsikálásra Dobozinak hívták, mint a híres váradi cukrászt, de nem voltak rokonságban egymással, hiszen a cukrász Bihar megyei nemes família sarja, míg eme, a kocsmáros Dunántúlról került ide. A nagyapja nyitott itt kocsmát, s ez nőtte ki magát az unokája idejére vendéglővé. A termet kissé átrendezték a zenészek, a kvartett kedvéért. A bejárattal szembeni sarokba beállítottak egy pianínót – alkalmi vétel, egy hagyatékból került a tulajdonoshoz. Egy hevenyészett dobogót is építettek ide, a sarokba, s azon helyezték el a hangszert, s ide álltak a muzsikusok. Az új attrakciónak köszönhetően a szombati vendégek száma jelentősen megnőtt és összetételében is megváltozott. Vegyes társaság verődött össze ilyenkor; nem hiányoztak a város tisztviselőitől a mesteremberekig, s az iskolák tanáraitól a gazdálkodókig szinte senki. Ennél demokratikusabb intézmény a világon nem létezett, hiszen egy teremben ült a földbirtokos és az asztalos mester, a fűszeres és a szabadságos huszárkapitány. A muzsika, a zene öröme hozta őket egy tető alá.
Ezt az idilli képet azonban sokszor megzavarta néhány külső, ide nem illő személy. A minap is ez történt. Még nem sokkal múlt tíz óra, mikor az ajtót berúgva bejött három több mint kapatosnak mondható fiatal. Oda masíroztak a bárpulthoz, ahonnan a magas székeken ülő fiatalok gyorsan elillantak, átadva a terepet az újonnan jötteknek.
– Férfias italt adj! – szólt a bárosnak egyikük.
– Vodka, skót whisky, konyak? – sorolta hajlongva a megszólított.
– Külföldi mocsok nem kell! – böffentette utálkozva a szószóló.
– Ó! – gyúlt világosság a báros fejében – Kecskeméti barackot ajánlok és nyomtatónak egy krigli pilseni-t.
– Töltsd!
– Decis pohárba! – parancsolta egy másik.
Egyetlen korttyal leöntötték a torkukon, s utána jót húztak a sörből. A csapos szorgalmas törölgette a pultot, s nem nézett volna semmi pénzért a három vendégre, pedig azok minden mozdulatát árgus szemekkel figyelték. Botrány lógott a levegőben. Nem csak itt a teremben, hanem a kinti világban is. A vendéglő védettnek hitt világát is könnyen szétzúzhatja a kintről behatoló erőszak. Zenészeink megérezték a légkör veszélyes változását, és óvatosan kiosontak a konyhán keresztül. A házak árnyékába húzódva igyekeztek minél távolabb kerülni a vendéglőtől. Már párszáz méterre lehettek, mikor felhangzott a rendőr kocsi érkezése. Napok múlva tudták meg, mi történt. A három izgága fiatal kirángatta a pult mögül a csapost és ütni-verni kezdték, amiért külföldi italokkal kínálta őket. A vendégek közül siettek páran a csapos segítségére. Dobozi, a tulajdonos kihívta a rendőröket, akik rövid intézkedés keretében előállították a csapost és a három vendéget, akik segítettek ártalmatlanná tenni a duhajkodókat.
Gyuri nagyon elgondolkozott ezen a váratlanul végződő rendőri intézkedésen. Kezdett más szemmel körül nézni világon, a városban, az országban és nyugtalanító dolgokat tapasztalt. A burok, amiben eddig élt hirtelen szétpukkant. Érthetetlen és értelmetlen dolgokkal találta szembe magát. Türelmetlenség, elégedetlenség, erőszak, lázongás és embertelen hatalmi intézkedések vették körül bármerre fordult.
– Ottó, én elhatároztam, nem csinálom ezt tovább! – szólott barátjához egyik reggelen.
– Mit nem csinálsz tovább? És miért?
– Ezt az egész vircsaftot. Hallottad, a tüntetők ellen bevetették a lovas rendőröket, s azok közéjük rúgattak megkardlapozva azt, aki nem menekült el elég gyorsan. Mivel nem bírtak velük, kivezényelték a fiúkat a másik ezredből. Eldördült egy sortűz a levegőbe, de mégis néhány embert halálos találat ért. Sírva jöttek vissza a bajtársak – nem tudták, ki lőtt az emberek közé. Érted már? A barátja, Ottó értette, s a következő eltávozáskor Gyuri hazament.
– Gyurica! De jó, hogy újra látunk! – lelkendezett az édesanyja.
– Gyere be a könyvtárba! – szólt édesapja az üdvözlések után. – Valami baj van? – kérdezte, mikor magukra maradtak. – Látom a szemeden, a rebbenő pilládon, hogy bajban vagy. Halljam!
– Apám, kérlek, beszélj a bíró úr sógorával, aki a hadkiegészítőnél van.
– Nem kérdezek most semmit, de bízzál bennem!
Két hét alatt leszerelték. Olyan gyors tempóban hagyta el a kaszárnyát, hogy még a zenész társaktól sem búcsúzott el.
Otthon kellő lelkesedéssel fogadták megszabadulását a hadseregtől, s apja kérdésére, hogy most mihez kezd, kedvére valóan válaszolt.
– Beiratkozom a Jogakadémiára, mint felmenőim.
– Már rég megkezdődtek az előadások.
– Keresztféléves leszek. Már beszéltem a rektori hivatallal.
– Hogy is működik ez?
– Egyszerű – a második szemeszterrel kezdem és a következő évben hallgatom majd az elsőt, utána a harmadikat. Világos?
– Az…

“Emlékkép a huszadik századból Mann és Barcs 3/1.” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Kedves Magdi!
    (f)
    Megtaláltad a leglényegesebb momentumot ebben a részben, azt, hogy a vétleneket vonták felelőségre! Ennek a magatartásnak súlyos következményei lettek, mint tudjuk a történelemből is!
    Szeretettel: Szabolcs

  2. Kedves Szabolcs!

    Érdeklődéssel olvastam történetedet.
    Nagyon tetszett a zenei rész. Jól írtad az igazság csak a mesében létezik, kinek a kezében a hatalom, ott az igazság,
    Nem a randalírozókat állítják elő, nanem a vétleneket.
    Szeretette. Gratulálok,olvasom tovább
    Magdi

  3. Kedves Rita! (f)
    A lényegre tapintottál rá a szavaiddal.
    Türelmetlenség, elégedetlenség, erőszak, lázongás és embertelen hatalmi intézkedések…
    Köszönöm a véleményedet!
    Szeretettel: Szabolcs B)

  4. "Türelmetlenség, elégedetlenség, erőszak, lázongás"

    Kedves Szabolcs!

    Mint ha csak a mostani világról írtad volna. Semmi nem kell a balhéhoz, csupán ürügy, így van ez most is és sok ezer, vagy akár millió ember is odaáll mögé, a nélkül, hogy gondolkodna, hogy tudná, miért és mi mögé állt. Viszont előfordult, hogy épp egy váratlan esemény tudja más irányba terelni egy ember sorsát.

    Érdeklődéssel és szeretettel olvastam a műved, mint mindig.

    Rita:]

  5. Babu drága! (f)
    Ez a csodálatos zene annyira elbűvölt, hogy bele kellett foglalnom a novellába! Örülök, hogy a tablónkra ráakadtál…
    Szeretettel: Szabolcs 🙂
    Ui. kisregény, vagy novella megjelen ekönyv, e-book formában Békétlen idők címen.

  6. Máris ezzzel kezdem[url]https://youtu.be/92HtJHxosWg[/url],mert a kedvencem!
    Nagyon művészi feldolgozásban. írtad ezt a részét is!
    Irónak születtél drága Szabolcs !A doktori címet úgy kaptad mellékesen.Apropó ezzel kapcsolatban láttam a nevedet képpel együtt a végzős diákok tablóján …egyszer valamikor.
    Tudod,hogy bejáratos voltam bármikor az épületbe!!:)
    Nagyon értékes, értelmes írásodat sok szeretettel olvastam!

    U.I.—-Underground Bolt-Megtaláltam a konyvkiadót!!:]
    Szeretettel..Babu

Szólj hozzá!