Timmy 2/1. rész

– Foglaljon helyet, asszonyom! – a rendőrparancsnok díszegyenruhában fogadta a már fiatalnak semmiképpen nem mondható asszonyt, akin látszott a tanácstalanság. A nő fekete ruhája éles ellentétben állt a hófehér díszegyenruhával.
– Parancsnok úr, szólíthatom így? Azt sem tudom, miért kellett bejönnöm… A fiam miatt, ugye? – amikor a kérdésére egy bólintással megkapta a választ, már folytatta is, szóhoz sem hagyva jutni vendéglátóját. – Nem volt ő rossz ember, higgye el, csak rossz társaságba keveredett! Timmy jóravaló gyerek volt, aki tanulni akart… Nem is tudom, hol futhatott vakvágányra az élete…!

A fehér egyenruhában feszítő férfi a monológ közben helyet foglalt az asztalánál, szemben az asszonnyal. Lopva, de egy pillantással felmérte a vendégét: átlagos, de jóravaló asszony, akinek nem lehetett könnyű élete, de mindamellett megpróbálta a két fiát és a lányát rendes emberekké nevelni. Amint a nő pillanatnyi szünetet tartott, végre szóhoz jutott ő is.

– Jól sejti, asszonyom, a fia miatt kérettem be. Először is, fogadja részvétemet az egész testület nevében a fia halála miatt! Nem lehet könnyű most önnek, és örülök, hogy már most tudott rám szánni néhány percet az idejéből.
– Köszönöm, parancsnok úr… – talán még folytatta volna, de azok a fránya könnyek kitörni készültek, így inkább azokat regulázta meg a készenlétben tartott zsebkendőjével.
– Tudnia kell, hogy a fia hősként halt meg! Ezért is kérettem be, hogy beszélhessek önnel.
– Hősként? Vagy engem, vagy a fiamat keverte össze valakivel, parancsnok úr! – a nőből megint dőlni kezdett a szó, esélyt sem adva a rendőrnek, aki amúgy is sokkal inkább a tettek semmint a szavak embere volt. – Két gyereket tisztességesen felneveltem a férjem korai halála után! A lányom középvezető lett egy bostoni cégnél, a nagyobbik fiamnak pedig saját zöldség-lánca van New England számos városában. De a középsővel mindig is problémák voltak! Timmy már gyereknek is önfejű volt, de akkor még a bátyja tudott rá hatni. Egy darabig úgy tűnt, hogy rendesen tanul, és szép szakmát fog szerezni magának. De aztán mikor a főiskola miatt messzire költözött, az új barátai valahogy nagyon félrevitték. Először próbált jó színben feltűnni, de a későbbiek során kiderült, hogy közel sem az a jófiú, akinek mondja magát. Barátok, hah! Jó, tudom, kettőn áll a vásár, ahogy mondják, ő is kellett hozzá, de lényeg a lényeg, mi sokáig nem is tudtuk, hogy milyen mocsárban vergődik! Amikor megtudtuk, hogy egy bandába tartozik, akik drogokkal és fegyverekkel sefteknek, kiborult a bili! De ez már bőven túl volt a főiskolás évein. Addig azt mondta nekünk, hogy fényes karriert fut be egy helyi cégnél egy másik államban! Bostontól elég messze esett Houston, ahol annál az állítólagos cégnél dolgozott, semhogy odautazva ezt ellenőrizhessük és meggyőződhessünk róla, hogy mennyire jó munkaerő. Ritkán is járt haza, és szép lassan elkezdtem aggódni miatta. Talán a tetoválásai tették, meg a gengszter-frizurája, bár ő mindig azzal magyarázta, hogy a macsókat jobban szeretik a csajok. Mondtam ám neki, hogy ne a "csajokra" hajtson, hanem találja meg azt az egyet, akit neki rendelt a sors, de erre mindig azt felelte, hogy amíg megtalálja, addig is ellesz a csajokkal. Akiknek persze tényleg bejött a rosszfiús stílusa, a macsó frizurája, a huncut kék szemei és hozzá a sármos mosolya… Ó, hogy fog hiányozni nekem még így is, hogy tudom: egy kábítószer-ellenes akció során halt meg tűzharcban! Nem volt ő hős! Csak kereste a saját útját, ami valahol nagyon kisiklott, és nem tudtuk, hogy ekkora a baj, hogy segítsünk neki… – a beszéd érthetetlen hüppögésbe fulladt, ahogy az asszony a könnyeivel küszködve próbálta visszaszerezni az önuralmát.

A rendőrparancsnok sóhajtott egy nagyot, és bár a nőtől most szóhoz tudott volna jutni, de mégsem tette. Inkább felállt, ásványvizet töltött egy odakészített pohárba és átült a nő melletti székre. Halvány mosollyal az ajka körül nézte a nőt, amelyet talán sokan a lesajnálás jelének tekintettek volna, de az együtt érző tekintete sokat finomított az összhatáson. Végül, hogy a vendége csak nem nézett fel a zsebkendőjéből, megszólalt.

– Igyon egy kis vizet, hátha attól kicsit megnyugszik. Erősebbel nem szolgálhatok, hacsak nem kér egy kávét.
– Jó lesz a víz, köszönöm szépen! – nézett fel végre és nyúlt a pohárért a nő.

A rendőrparancsnok megvárta, míg a másik apró kortyokkal mind megitta a vizet, és csak miután a poharat az asztalra helyezte, szólalt meg újra.

– Akkor most elmondom az én változatomat is. Csak annyit kérek, hogy hallgasson végig, rendben?
– Rendben van, parancsnok úr. – húzogatta a nő válasz közben a fekete ruhája ujját.
– Köszönöm. Timothy Andrews valójában egy piti kihágás miatt került a rendőrség látókörébe még elsőéves főiskolásként, Tampában. Hogy ne tegyék tönkre az életét, felajánlották neki, hogy nem kell semmilyen kiszabott büntetésre és priuszra számítania, ha együttműködik a rendőrséggel. Pontosabban, ha ő is belép a rendőri kötelékbe. Az utóbbit választotta. Akkor került Pensacolá-ba kiképzésre, ott végezte el a rendőrtiszti képzést és vált nyomozóvá. De szakterületének a kábítószer-kereskedelmet választotta, és mind a területének szakértője kértük át nem sokkal a diplomázása után ide Houstonba. Túl sok banda volt már a színen, és mindennaposak lettek a leszámolások. Frissen áthelyezett nyomozóként úgy érezte, a beépüléssel több sikert érhet el, mintha csak a nyomokat követi, így felettesi engedéllyel beépült az egyik legnagyobb helyi drogkartellbe. Persze előbb hamis múltat kreáltunk neki. Abban megtartottuk a tampai piti kihágását, azzal kezdődött a sor. De utána olyan stiklik jöttek, amik már nem voltak igaziak, de az álcájához tartoztak. Csak a nevét tartotta meg, de azt is csak Timmy Andrews-ként, hogy ne bukjon le az álnév használata miatt. Beépült és rendszeresen informált minket. De nem csak informátor volt, ehhez nem kellett volna nyomozót beépítenünk. Kiderítette, hogy honnan és hogyan érkeznek a szállítmányok. A részletek taglalásával nem untatnám, de elmondhatjuk: jórészt neki köszönhető, hogy az utóbbi évek során a bandák között olyan rendet sikerült vágnunk. Ma már harmadannyi sincs Houston utcáin, mint amennyi 10 éve volt. Nagyobb a közbiztonság, kevesebb a bűncselekmény. És ezt tulajdonképpen egy embernek köszönhetjük, aki hajlandó volt a saját becsületét a sárba tiporni, hogy a közösség érdekeit nézve belülről segítse a bandákkal való leszámolást a rendőrség számára. Egy hős volt a fia, asszonyom!

A nő könnyes szemekkel, még hitetlenkedve nézett a férfira. Aztán lassan megrázta a fejét.

– Nem hiszem el… Hiszen nekem a rendőrök hozták a hírt, hogy egy leszámolás során kitört lövöldözésben halt meg. És nem volt egyenruhában…
– Elmeséljem, hogy halt meg pontosan? Meg akartam kímélni a részletektől most még, de akkor elmondom! A konkurens bandák után a sajátját is fel akarta adni, hogy visszatérhessen végre a bandatagságból a rendőrség kötelékébe. A rajtaütésnél nem lett volna szabad ott lennie, de a bandavezér maga mellett tartotta. Amikor rájöttünk, hogy a saját emberünk is bent van még, megadásra szólítottuk fel őket. Láttuk őket…

– folytatása következik –

“Timmy 2/1. rész” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Kedves Magdi!

    Muszáj volt jól játszania, hiszen a legkisebb lyuk az álcáján, akár csak egy elszólás, és már nem menekülhet a drogbanda bosszúja elől. Ezek a bandák nagyon könyörtelenek, most olvasom a Narcoamerikát, hát, nem egy könnyű olvasmány…

    Köszönöm szépen hogy itt jártál és olvastad Timmy történetét!
    Szeretettel:
    Kata (l)

  2. Kedves Éva!

    Valahogy nekem ez a hősiesség berögzült, kedvenc témám. Valami hasonlót olvastam Cooper A kém című regényében, ahol szintén a saját becsületét dobja sutba a főhős, hogy névleg a rabszolgatartó államokat szolgálva ténylegesen Északot szolgálja. De igen, vannak helyzetek, amikor talán előrébb való a köz érdekében való cselekvés a becsületnél.

    Köszönöm szépen, hogy itt jártál és olvastad!
    Szeretettel:
    Kata (l)

  3. Kedves Rita!

    Igazad van, ebbe nem gondoltam bele. De az is lehet, hogy csak annyira csalódott, hogy nem mer reménykedni, és inkább ragaszkodik a rosszhoz, mint hogy reménykedni kezdjen és utána meg csalódjon. De köszönöm, hogy rámutattál erre a gyenge pontra a történetben, legközelebb jobban figyelek, hogy ne legyen "bolyhos" a történetem fonala.

    Szeretettel.
    Kata (l)

  4. Kedves Kata!

    Jól játszotta a fiú a szerepét, hpgy még a saját anyját is meg tudta téveszteni, igazi hős volt.
    Szeretettel gratulálok, várom a folytatást.
    Magdi

  5. Szerintem is izgalmas, és nagyon nehéz lehetett, hogy még a saját családja előtt is rossz fiút játszott ez a srác. Ezért csak még nagyobb elismerés illeti. Éva

  6. Kedves Kata!

    Igazgalmas és jó történet volt, de nekem nagyon furcsa, hogy épp az édesanyja akarja bizonygatni, ráadásul az elhunyt fiáról, hogy nem tisztességes. Egy igazi édesanya akkor is védi a fiát, ha az valóban nem az, különösen, ha meghalt már a gyermeke.

    Szeretettel: Rita(f)

Szólj hozzá!