Hosszú út 15

– Benned kit tisztelhetek barátom, neked is hányatott sorsod lehetett?
Sebastian hosszasan hallgatott, érezte, hogy megbízhat, fiatal barátjában., már a nevét is majdnem elfelejtette olyan régen volt mikor még hívták valahogy, nehezen szólalt meg de megpróbálta röviden elmondani élete tragédiáját.
Márió elérzékenyülve hallgatta, majd javasolta,
– Mi lenne ha ezentúl együtt folytatnánk utunkat, nekem mindegy merre megyek, szívesen csatlakozom hozzád, együtt könnyebben boldogulunk! Megyünk, a lelkünk bármilyen sebzett is és vidáman mókázva érjük el hazádat Katalóniát.
– Jól van, elfogadom, mert minél előbb szeretnék haza érni, hogy bosszút álljak azon az ördögtől elfajzott gonosztevőn, aki ártatlanul ide juttatott, miatta szenvedtem sok éven át.
– Nem úgy van az barátom. Csak akkor vagyok hajlandó veled menni, ha elfelejted a bosszút!
– Azt nem lehet, arra nincs bocsánat amit velem tett.
– Tudom. Felejteni nem lehet azt, ami veled történt, de a bosszú megmérgezi a lelkedet előbb, vagy utóbb megöl. Te is gyilkos leszel. Az ilyen aljas lény miatt nem kárhozhatsz el, nem süllyedhetsz az ő szintjére. – mondta Mario.
– Hagyjam büntetlenül? Engedjem élni, aki ezt tette velem?
– Nem a te dolgod, hogy megbüntesd. Elég büntetés számára, hogy lélek és becsület nélkül kell élni neki. Bízd a sorsra, majd elnyeri méltó büntetését. Erre nevelt öreg, vak tanítóm Cézárié mester.
– Lehet, hogy igazad van – azzal kezet nyújtott, akkor együtt megyünk tovább.
Kezet ráztak és egy éjszakai pihenő után elindultak közös útjukon, vidáman, tréfálkozva. Márió gondoskodott róla, hogy kellemesen teljen az idő, minden helyzetben talált valami humort, amin lehetett nevetni,
Miután megismerkedtek, megbeszélték az úti tervet,
Sebastian rohant volna azonnal, de Márió lebeszélte.
– Nem sietünk barátom! Megyünk ha az időjárás megfelelő lesz, itt még jó az idő, de Európa legnagyobb részén nem sokára kezdődik a hideg évszak a tél, hóval faggyal és nagy hófúvások is állhatnák utunkat. Megvárjuk, amíg megérkezik a tavasz. Szép tavaszi időben átsétálva a nyáron, őszre talán el is érjük, Katalóniát.
Sebastian elfogadta Márió döntését, belátta, hogy igaza van, nem szabad elsietni, a biztos utat kell választani.
*
Már jó ideje együtt haladt a négy tagú csapat, mikor egyik reggel felébredtek, meglepődve látták, hogy eltűnt Júnó, keresték, hívogatták, de nem jött. Nem értettek éjszaka hova tűnhetett.
Kis idő múlva kiderült Kerberosz sem találták sehol.
– Most mi lesz? – kérdezte Sebastian.
– Szerintem várjunk, mert valószínű együtt kutyálkodik a két \”zsivány\” biztos előkerülnek – mondta Márió.
A két kópé egész nap nem jött vissza, már aggódtak miattuk, Sebastian lehangoltan mondta.
– Már nagyon megkedveltem Kerberoszt, hiányzik, hogy nem bújik hozzám, nem nyaldossa a kezemet, nem érzem a bűzös leheletét, lehet hogy másik barátot választott magának?
Ahogy szomorkodtak társaik elvesztésén, észrevettek a távolból, hogy közeledik a két szökevény, jön Júnó és Kerberosz terelgeti. Már messziről hallották a szamár iázását.
– Na végre megjöttek a csavargók – szólt Sebastian.
Teljes volt a létszám.
Élték zavartalanul a vándorkomédiások életét, mikor feltűnt Mariónak, hogy a szamár viselkedése megváltozott, úgy tűnt mintha fejét lógatva búslakodna, nagyon gondterheltnek látszott
Szólt is Sebastiannak,
– Nem értem mi baja Júnónak? Csak szomorkodik, de nem lehet beteg, mert a hasa egyre nő
– Van sejtésem mi lehet az oka, ha nem tévedek hamarosan kiderül.
– Arra gondolsz, hogy a szerelmes szamarunk félrelépett?- lepődött meg Márió.
– Valószínű, hogy ez történt – állapította meg Sebastian.
A titokzatos eltűnés óta több hónap eltelt, mikor egy csendes éjszakán Kerberosz éktelen ugatással, vonítással ébresztette társait.
Felébredve látták, hogy a szamár nagyon rosszul van, hempergett a földön, vonaglott a fájdalomtól, kis idő múlva láthatóvá vált a holdfényes éjszakában, hogy mi okozza Júnó szenvedéseit, világra jött a szamárszerelem gyümölcse.
Sebastian szerint nem egy szamár fiú csábította el Júnót, hanem ló, igy a kicsi öszvér lett.
Nagyon meglepődtek a csöppség láttán, aki mindjárt megpróbált talpra állni, esetlenül csetlett botlott, esett kelt, mig végül megtalálta anyja testén a táplálék forrását.
Júnó nagy szeretettel vette körül kis csikóját.
Márió elgondolkodva kérdezte,
– Mi legyen a neve? Az újszülöttnek név is kell, nem hívhatjuk öszvérnek.
Sebastian helyeselt, majd mondta.
– Mi lenne ha Csillagnak hívnánk? Hiszen a csillagos ég alatt született
Ezzel Márió is egyet értett
– Legyen a neve Csillag, talán jó élete lesz, ragyogjon sokáig fenn az égen a szerencse csillaga.
Vártak pár hetet, hogy erősödjön a kicsi és lassan elvonultak a kővetkező faluig, ahol még nagyobb sikerük volt, mert az öszvér csikót mindenki csodálta, többen szerették volna megvenni a kis jószágot, mikor akkorára nőtt, hogy már nem az anyja táplálta, de gazdái, akik inkább a barátai voltak, hallani sem akartak róla, hogy eladják. Semmi pénzért nem okoztak volna fájdalmat Júnónak.
Váratlanul eleredt az eső, csak esett, hosszú napokon át, nem tudtak tovább menni, így csak tétlenül pihentek.