Ne nézd az anyját! 2. rész

Misi, Magdi ölébe hajtotta fejét. A mozdulat természetesnek tűnt. A lányban halvány gyanú ébredt… Ujjai a fiú hajába tévedtek, s a barna fürtöket cirógatták, melyeket holnap levágnak a beöltözéskor.
– Hát persze, hogy megyek – súgta lehajolva, ajkait a tűzforró homlokhoz érintve, mely sütött, mint a parázs.

Hónapok teltek el. Misi Nagyatádra került, ahol élte az akkori bakaéletet. Magdi kollégista lett. Nem hiányzott az otthon. Nagyanyjára gondolt, és még valakire… Sokszor jutott eszébe az a nyári est, a fiú tekintete. Az eskütételre nem tudott elmenni, mert az iskolában a hétvégén kötelező ifjúsági programot szerveztek. Nem kockáztathatta, hogy elbocsájtják. Anyja úgysem engedné meg, hogy nagyanyjához költözzön…. Első eltávozásakor elborzadva érezte a különbséget. A szülői ház örökös cirkuszai, és az iskola nyugodt, csendes légköre. Barátai hívták táncolni annak örömére, hogy találkozhatnak. Mindannyian ott voltak, kivéve azt az egyet….
– Hoztam neked levelet – nyúlt kabátja zsebébe Pityu -, otthon olvasd el!
Magdi alig várta, hogy egyedül legyen. A papírlapra szálkás betűkkel hevenyészve néhány sort írtak alatta a laktanya címe, és három betű kivastagítva:
"Írj!"

Másnap elhatározta, amint visszaér a kollégiumba, első dolga a levél lesz. A pályaudvaron összefutott Misi anyjával. Az asszony karján kosár szőlővel, a szomszédos településre tartott, meglátogatni lányát, unokáit. Egész úton be nem állt a szája, Misiről beszélt…. Mikor a vonat fékezett, leszálláshoz készülődött. Néhány fürt szőlőt adott a lánynak, és megjegyezte:
– A fiam, remélem, ha leszerel megnősül, valamilyen rendes lányt vesz el. Magdikám, te is foghatnál magadnak valakit, nem vagy csúnya….
Az úgy érezte, az anya bántani akarja, ki nem is tudott fia érzelmeiről. Nem írt levelet sem este, sem az elkövetkezendő három évben. Barátai többször jelezték, a fiú várja, de lerázta őket azzal, nincs ideje a butaságokra.

Röpültek a hónapok, múltak az évek…. Az utolsó volt hátra a középiskolából. Nyári szünet alatt hazament. Hová mehetett volna, hiszen így is három héttel tovább maradt, nyaraló gyerekek felügyeletét látta el. Első otthon töltött estéjén lesétált a tópartra, hol a búcsúztatót tartották…
Háta mögött kavics csikordult. Misi állt ott, furcsa rövid hajjal… Nézték egymást, egyik sem tudta, mit kellene mondania. Végül Magdi lépett a fiúhoz, kétfelől megcsókolta az arcát, mint a régi szép időkben, és tettetett jókedvvel megjegyezte:
– Jót tesz neked a katonaság.
Pedig a fiú alkatilag nem sokat változott, csupán szemei lettek mások. Már nem az a csibészes tekintet nézett vissza rá…. Nem válaszolt.
– Haragszol? – kérdezte halkan a lány.
– Ugyan miért haragudnék, hiszen én csináltam magamból hülyét, nem igaz?
Ez a hang nem volt jellemző a régi Misire.
– Miért nem írtál?
Magdi elfordult. Tudta, hogy a fiú szülei megvették a kertjük végével határos telket, és a háza is tető alatt áll. Ezzel szemben neki mije van? Nem akart bántó lenni, de nem szeretett volna olyan családba kerülni, hol nem látják szívesen. Abból elég volt….
– Nem vagyunk mi egymáshoz valók – hadarta egy szuszra -, találsz magadnak valamilyen jó családból való lányt, nem ilyen….. szerencsétlent.
Nem jött válasz, és azt hitte a fiú elment. Pedig az ott állt, értetlen arccal, sokáig. Látta, hogy megváltozott a lány. Kamaszból nővé érett. Most még jobban sajgott a szíve…. Végül lassan megfordult, és elment. Azt hitte Magdi azért utasítja el, mert nem szereti, és nem volt bátorsága erre rákérdezni.

Azon a nyáron végig dolgozott. Kellett a pénz az iskolakezdéshez. Készült utolsó évére, a szalagavatóra, és tudta, ruhát kell vennie ballagására. Anyja megmondta, a legszükségesebb költségeit fizeti, ismerte már az előző évek veszekedéseit, az örökös sirámait. Hét végén örült, ha a település határában álló vendégfogadó esküvőire felszolgálónak hívták. Minden alkalmat megragadott, s ha egy-egy vasárnapja néha mégis szabad maradt, hiába csalták a fiúk szórakozni, kimentette magát. Tanulni akart. Titkos vágya volt az orvosi egyetem, de erről csupán osztályfőnöke és nagyanyja tudott. Ők bátorították. Anélkül ment vissza, hogy találkozott volna Misivel.

Annak anyja Kati néni, vasárnapi ebédhez terített. Hónapok óta érezte, fia valamit titkol előle. Férjére nézett, ki a fürdőszobából jött, megfürödve, borotváltan.
– Tudsz valamit a gyerekről?
Mihály, az apa vállat vont:
– Mit kellene?
– Ne mondd, hogy nem vettél észre semmit. Alig beszél velünk, és azt a…. magnót hallgatja, hogy kivágom az ablakon! Olyan sovány, mint egy bőregér!
– Talán szerelmes….
A válaszra felesége fölkapta fejét:
– Kibe ugyan? Hallani sem akar lányokról….
– Hát ha valakibe szerelmes, nyilván nem kíváncsi az általad választottakra..
– Beszélhetnél vele….

Az asztalosműhely nyitott ablakán valóban az unalomig hallgatott zene hangjai szűrődtek ki. Az apa belépett. Friss faforgács és lakk illata csapta meg orrát. Misi egy padon dolgozott, melyre szerelmes galambpárt égetett.
– Szép lesz – mondta elismeréssel hangjában.
"Valóban fogyott, de miért nem vettem én ezt észre?" – gondolta magában.
– Varga Jocó esküvőjére rendelték, a tanyasi házukba.
– Anyád aggódik – próbált az öreg a tárgyra térni, amiért lejött a műhelybe.
– Aztán' vajon miért? Anyám egyébként is mindig aggódik.
– Az már szent igaz, de ….
Majd belevágott:
– Fiam, ha valami bajod lenne, ugye elmondanád nekem?
Misi meglepetten fordult hátra:
– Miért kérdez ilyet édesapám?
– Mert – vakarta meg az öreg feje búbját – tudd, nekem elmondhatod.
– Ezen nem tud segíteni.
– Akkor szerelem, igaz?
A fiú bólintott.
– Olyan, ami csak egyszer van az életben.
– Jaj, hiszen még olyan fiatal vagy -sóhajtott az apa-, hogy mondhatsz ilyet?
– Azt hiszem, ha valami több, mint négy éve tart, az akkor már szólhat egy életre is, nem?
A bölcselkedés nem illett Misihez, ki mindig vidám volt, fityiszt mutatva a búnak.
– Szép lány?
Válasz nem érkezett, de a sóhajból az öreg tudta, itt komoly a baj.
– Akkor mi a gond? Te nem tetszel neki?
Az megvonta vállát.
– Volt úgy, hogy azt gondoltam, nem vagyok számára közömbös. Ma már nem tudom. Olyan sok idő telt el, és ő megváltozott, kamaszból nő lett, micsoda gyönyörű nő!
Az apában megmozdult a büszkeség:
– Fiam, te sem vagy a falu legutolsó fiatalja!
Misi elnevette magát:
– Apám, maga viszont nem változik, szerencsére – mondta, és fölkapta a vékony embert, megforgatva a műhely közepén.
– Tegyél már le, mert szétroppantod a gerincem – mosolygott az.
Még visszaszólt az ajtóból a magnó felé legyintve:
– De ez a szám eléggé régi nem?
– Vannak dolgok, melyek örökké megmaradnak – suttogta a fiú, visszahajolva munkája fölé.