A lúzer 2/2. rész

Összes megtekintés: 69 

De a szórakozást mégsem hagyta abba a rajparancsnok:
– Mi lenne Kopárovics úr, ha egy gyűszűnyi ultrát, és egy ujjbegynyi klórmeszet is szétszórnánk, csupán a tisztító hatás intenzitása, valamint a kellemesen friss illat megteremtése érdekében?
– Muszáj? A klórmész nem takarító –, hanem fertőtlenítőszer, a benne lévő klóratomok kieszik az ember tüdejét!
– És? A cél határozza meg az eszközt! Márpedig nekünk most az a célunk, hogy csillogóvá varázsoljuk ezt a disznóólat! Vagy nem értene ezzel együtt, lúzerkám?
– De, ezzel teljes mértékben egyet értek, tizedes elvtárs! Viszont, továbbra sem értem ezt a klórozást!
– Nagyon köszönöm a megértését! Az egyetnemértésére pedig magasról szarok! – ezzel hatalmas röhögések közepette kétkilónyi ultrát, és ugyanennyi klórmeszet szórtak szét a lelki toprongy katonák.
A tizedes önelégült képpel nézett körül. „Hiába, no, ilyen jó kiszúrást még nem látott ez a laktanya, majd évtizedekig fognak beszélni erről a kis „meglepetésemről” – gondolta, s még az a sötét lelke is belemosolyodott.
– Na, kisbogárkám! – Rá lehet tapadni a fókára! Addig nincs lefekvés, míg nem ragyog a körlet úgy, mint a Salamon töke! Megértette?
– Teljes mértékben!
– Akkor mire vár?
– Arra, hogy valaki, vagy valakik elkezdjék a takarítást!
– Meg van maga veszve? Vagy a klórmész elvette az eszét? Na, ugorjon neki, vagy anyává teszem! A szentségit neki!
– Na, ide figyelj tizedeském! Remélem, nem vagy annyira hülye, mint kinézel, így elég lesz egyszer elmondanom: mint már azt elmagyaráztad nekem, a leszerelés előtt állóknak egész nap dekkolniuk kell, hogy frissen és pihenten tudjanak leszerelni, ugye?!
Ennek érdekében mindenki más köteles őket kiszolgálni, stimmel? Véleményem szerint ugyan nemcsak hogy nem demokratikus, sőt, eléggé el nem ítélhető módon egy nagy adag bunkóság, de ez így van, mióta világ a világ! Így tehát…
– Álljon már meg a menet, kopasz úr! Mi a francokat hablatyol itt össze? Lecsukatom, s a „kaptárban” majd elgondolkodhat, milyen tiszteletlenül viselkedett a feljebbvalójával! Még hogy letegezett! Pofátlan kopasz! Hogy veszi a bátorságot, hogy…
– Úgy, hogy most jöttem vissza a laktanya parancsnok helyettestől.
– És? Mások is jártak már nála, maga mennyivel különb, mint ők?
– Hogy mennyivel, kispofám? Na, ülj le, mielőtt seggre ülnél! És olvasd!
A tizedes kíváncsian olvasta magában a kapott parancsot. Lassan lefagyott a mosoly a képéről, és még a homloka is ráncba szaladt. Aztán, sötéten csak ennyit mondott:
– Most már mindent értek!…
– Na, szarháziak! – nézett Kucsera honvéd a katonákra. – Vegyétek tudomásul kis köcsögök, hogy ebben a kuplerájban egyedül én vagyok leszerelés előtt álló „öreg csóka”! Vagy, mélytengeri rozmár, ahogyan akarjátok!
És mielőtt bárki is hülye kérdéseket tenne föl, tudatom veletek, hogy nejem veszélyeztetett terhes, aki körülbelül három hónap múlva fog szülni.
Éppen ezért – a most hatályos családjogi törvények értelmében –, addigra engem le fognak szerelni. Még akkor is, ha ezt az időt netán a fogdában tölteném el!
Így tehát – bár a szívem vérzik –, el kell, hagynunk egymást lúzerkáim!
Ugye, nem fogtok krokodil-könnyeket ejteni, merthogy én tiszta szívemből utáltalak benneteket, az, biztos! Amúgy ismeritek ezt a tárgyat? – s egy szabó-centit vett elő nadrágjából.
– Mivel csupán kilencven napig fogjuk egymást boldogítani, ezennel ünnepélyesen levágom az első tíz centit! – ezzel zubbonya zsebéből elővett egy körömvágó ollót.
Az állomány legnagyobb megdöbbenésére és sárga irigységük közepette lenyisszantotta a bejelentett hosszat.
– Na, ezzel meg is lennék! Elvárom fiúk, hogy a hátralévő három hónapban ne zavarjatok!
Ha elöljáró érkezne, időben jelentsétek nekem az egyetlen „jegestengeri medvének”, amúgy az ágyamon fogok dögleni, és olvasni.
Én ugyan nem óhajtok senkit sem szívatni, de ha nem biztosítanátok a tizedes elvtárs által nekem elmagyarázott íratlan jogaimat, kénytelen leszek egy-egy jól irányzott pofonnal emlékeztetni a magukról elfeledkező, – hozzám viszonyított – kopaszokat, hogy mik a hadseregben szokásos, évtizedek alatt megkövesedett hülye előírások!
Most pedig lemegyek a kantinba, ti meg azt csináltok, amit akartok, de úgyis a tizedes elvtárs tökét fogják elkapni, ha ez a szemétdomb nem lesz eltüntetve! Na, csá! – ezzel otthagyta a megdöbbent társaságot.
A hátra lévő három hónap úgy elrohant, mint egy gyorsvonat. Kucsera honvéd rendkívüli leszerelése napján, (október közepén) azért az állomány csak nem tagadta meg magát:
– Szarfaszú mázlista! Mi 24 hónapig rohadunk itt, a laktanyában, ő pedig öt hónap után kiszabadult innen! – fejezte ki rosszallását egyikük.
– Ne irigykedj, az ő élete már nem élet! Akkor már inkább a halál! – próbálta megnyugtatni őt a bakancs-társa.
– Szerintem, ha az asszonya veszélyeztetett terhes, valószínűleg beteg, vagy nyomorék gyereket fog szülni. És akkor annyi neki! Szerencsétlen lúzer, de úgy kell neki! Mi a francnak erőltette annyira a házasságot? Most aztán megszívta! – így a következő.
– Mint a torkos borz! – kapott a szón a tizedes. Azt hiszi, mert lesz egy nyomorék, hülye kölyke, megfogta az isten lábát! Szerencsétlen farok!
És, az irigykedők közül csak egy akadt, aki némi öniróniával megjegyezte:
– De azért jól kicseszett velünk a szarházija! Három napba került nekünk, míg nagyjából rendet raktunk a körletben, hogy a nyavalya esne bele!
– A mi időnk is le fog telni egyszer, s majd akkor úgy fogunk leszerelni, hogy se kölök, se egy feleség nem fog a nyakunkon lógni! Inkább a laktanyában még pár hónap, mint egy elfuserált élet! – fejezte be a tizedes Kucsera honvéd cikizését. És ebben maradtak…

Karácsony előtt mindannyiuk legnagyobb meglepetésére, egy vasárnapi látogatási napon megjelent Kucsera. Természetesen nem az „elvtárs”, hanem, az „úr”.
Kevesen voltak a körletben, hiszen, aki tehette, eltávozást, vagy kimaradást kért. A tizedes is csak azért maradt bent, mert az ország másik végében lakott, így egy rövid eltávozás miatt nem lett volna értelme több száz kilométert utaznia.
– Sziasztok srácok! – köszöntötte őket vidáman Kucsera.
– Helló! – mondta egyik-másik, és kíváncsian várták, mi a náthás francért ette ide őt a penész?
– Hogy vagytok? – indította a beszélgetést az érkezett.
– Most már jobban! Két hónap múlva, február közepén mi is leszerelünk, itt hagyjuk ezt a kócerájt! És mi van veletek? – kérdezte illemből a tizedes.
– Most kiket kérdeztél, én ugyanis egyedül vagyok itt!
– Hülye vagy? Én rád, és a családodra gondoltam!
– Nekem nincs családom, hacsak nem a szüleimre gondolsz…
– Nem, nem! Hát nem azért szereltek le, mert megnősültél, és gyereked lett?
– Ja, most már tudom, miről beszélsz, de nekem nincs már feleségem!
– Elváltál?
– Mint a sicc!
– Tudtuk!
– Mit tudtatok, faszkalapok?
– A srácokkal megdumáltuk, hogy az ilyen fiatalon kötött házasság csakis válással végződhet! De mi van a gyereketekkel? Fiatok, vagy lányotok van?
– Ja, a kis Kucserára gondolsz?
– Kire, másra?
– Értem. Nos, ő az apjánál van. Persze, az anyja is neveli…
– Tehát neked ítélte a bíróság?
– Nem! Az apjának!
– Most mit szívatsz? Bizony isten, dögöljek meg, ha egyetlen szavadat is értem!
– Akkor elmagyarázom lúzerkám: mielőtt bevonultam volna, a bátyámnak volt egy barátnője, aki „bekapta a legyet”. Gondoltuk, mi lenne, ha – legalábbis papíron –, én venném el, ezzel maximum egy évre redukálódna a katonai szolgálatom ideje. Így is lett.
Elvettem, már négy hónapos terhesen. Így megkaptam a tíz nap rendkívüli szabit, majd, mielőtt megszült volna, leszereltek. Ha jól számolom, mintegy öt hónapot töltöttem bent, és abból hármat, mint öreg katona. Engem tehát két hónapig tudtatok szívatni, míg ti nyolc hónapon keresztül „idomítottátok a fókát”, és voltatok a leszerelés előtt álló katonák csicskásai!
És, ha jól belegondolok, nektek, másod-időszakosoknak még mindig kilenc hónapotok van hátra, kétszer több, mint amennyi nekem volt összesen…
Leszerelésem után nem volt más dolgom, mint elválni, és lemondani az amúgy sem az én, vérszerinti gyermekemről. Ezek után a bátyám elvette a volt nejemet, én pedig lelkiismeret furdalás nélkül lemondtam az elméleti kölykömről, akit a bátyám örökbe fogadott, így mindenki jól járt, különösen én… Látod kispofám, mi mindent meg nem tesz egy igaz fivér, és egy majdnem sógornő?
– De ez szemen szedett csalás!
– Na figyelj, lúzerkám: mindig az, az igazság, ami egyértelműen bizonyítható, stimmt?
– Hát…
– Ki bizonyítja, hogy az egész csupán egy megrendezett házasság volt?
– A te szavaid, illetve, a gyerek, és a bátyád DNS-e! Világos, hogy ő az apa, te csak megjátszottad az egészet!…
– A bátyám DNS-e csak azt bizonyítja, hogy ez a cafka rám varrta magát, miután teherbe esett tőle. Én igazán nem tehettem arról, hogy előttem nekik volt közük egymáshoz! Ezt amúgy sem tiltja a törvény!
Különben is nyugodtan mondhatom, hogy éppen ezért váltam el ettől a rihonyától! De emiatt egyrészt nem hozhatnak vissza katonának, másrészt, mindenki tudja, hogy haraggal váltunk el egymástól! Akkora kikúrást még nem élt át alegység, mint ti azzal a visszafelé elsült takarítással, ezért nyugodtan mondhatnám, hogy bosszúból akartok alám tenni! Summa summarum, a ti szavatok lószart sem ér!
– És most ezért toltad ide a képedet, hogy ezzel hencegjél?
– A hencegés túl finom kifejezés! Azért jöttem, hogy egyrészt, a sok szemétkedésetek miatt egy jót rúgjak rajtatok, másrészt pedig, hogy választ kapjak a kérdésemre!
– Mi a francot akarsz? – kérdezte a tizedes dühösen.
– Ezek után? Csak azt szeretném hallani – de lehetőleg érthetően, és kellően artikulálva: – Vajon közülünk ki is a lúzer?

Szólj hozzá!