Emlékkép a huszadik századból – Mann és Barcs 9.

Összes megtekintés: 58 

Aladár nagy elhatározása

Néhány nap múlva a posta ide hozta Vilmos lapját, a szomszédok adták meg az iroda címét.
– Nézd, apa! – mutatta Tímea a lapot -, Vilmos írt – adta oda a lapot.
"Jól vagyok. Minden nap kapunk meleg ételt. Gulyást. Most megyünk tovább. Majd írok az új táborból."
– Drága kisfiam! – csókolta Aladár a fia írását.
– Írjunk neki – szólt Tímea -, s írjuk meg, hogy itthon minden rendben van, hogy jól vagyunk, s várjuk haza.
Nem merték megírni az édesanyja halálát, gondolták ráér gyászolni, ha haza jön, ne érje ott a harctéren az itthoni gyász. Nem is lett alkalma gyászolni, mert őt kellett…
A hír hallatára Aladárból az a kis lelki erő is elszállt, ami eddig maradt benne.
Hősi halott, post mortem vitézségi érem…
– Megölték a drága gyermekemet! Megölték! Ezer érem sem támaszthatja fel! – motyogta magába roskadva.
A leánya alig tudta nézni, és segíteni sem tudott.
– Nehogy azt hidd, hogy megbocsátok neked, de mégis a segítségedet kérem – fordult reggel Hajnalkához.
– Hallgatlak!
– Látogasd meg apát. Hátha egy kis lelket tudsz bele verni.
Gondolkodás nélkül vette a kabátját, és máris indult.
– Hát eljöttél, kedves? – csillant fel Aladár szeme egy pillanatra.
Egy pillanatnyi volt csak a villanás, aztán visszasüppedt a komor bánatba.
– Ver a sors, de a fiamat megbosszulom! Meglásd, hatalmas lesz az én bosszúm! – messze tekintő szemekkel folytatta – Odamegyek, ahol megölték és bosszút állok!
Nem volt kivel beszélni. Hajnalka sírva hagyta el a házat.
Reggelre Aladár elhatározásra jutott – elment a hadkiegészítőhöz és jelentkezett frontszolgálatra. Az előcsarnok tele volt behívott tartalékosokkal, egyedül ő volt önkéntes. Hamarosan behívták a toborzó tiszt elé.
– Adjanak fegyvert, felszerelést, meg mindent, amit kell, hogy indulhassak máris a frontra! – rohanta le igényeivel a tisztet, aki csak meresztette a szemét-
– Neve, születési ideje, lakcíme? – jött meg a tiszt hangja.
– Itt van minden! – lökte oda a személyi igazolványát.
– Magától akarom hallani!
– Nincs most idő a vacakolásra. Adják ide, ami kell, és indulok! Meg kell bosszulnom a fiam halálát! Megölök minden oroszt, aki a szemem elé kerül! Nem orosz véletlenül maga is, hogy akadályoz engem? Miii?
A vita vége az lett, hogy Péter Aladárt lefogták, behívták az orvost, aki a dühöngő embert a sárgaházba vitette. A zárt osztályra. Otthon nem tudták mi történt, mikor Mann György elindult az irodába, még a szobájában volt, s a személyzet csak annyit tudott, hogy zaklatottan elsietett. Délután, este még nem érkezett vissza. A kórház az iratokban szereplő címen nem talált semmit, csak romokat, s így elkönyvelték ismeretlen tartózkodási helyként. Hogy milyen kezeléseknek, tortúráknak tették ki, az soha nem derült ki. A külvilág megszűnt számára, s ő is külvilág számára. A leánya bejárt minden elérhető hivatalt, megkereste az ismerősöket, volt üzlettársakat, de nem akadt nyomára. Hajnalka kutatása is éppen ilyen eredménnyel zárult. A háborús nehézségek, a riasztó hírek elterelték az emberek figyelmét róla – annyian tűntek el nyommal, vagy nyomtalanul a városban. Nem is hiányzott másnak, csak a két nőnek, akik bánatukban kissé közelebb kerültek egymáshoz, bár Tímea kijelentette, "megbocsátok, de nem felejtek!"

“Emlékkép a huszadik századból – Mann és Barcs 9.” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Kedves Babu! (f)
    A külvilág megszűnt számára, s ő is külvilág számára. Így tűntek el, akik az elmekórház falai közé kerültek. A családi emlékezet szerint is több ismerős, rokon jutott hasonló sorsra.
    Szeretettel: Szabolcs B)

  2. Drága Szabolcs!
    Ez a része nagyon szomorú ,volt.
    Nem mintha a többi vidám lenne,de a halál jelenléte ott körözött
    felettük egyre-egyre és ki tudja még mi következik.
    Szeretettel olvaslak….(l)

  3. Kedves Szabolcs!

    Jó, hogy leírod a háború borzalmait, amit soha nem szabadna elfelejteni, a sok ártatlan fiatal halála. Nem is tudni, hány szülő siratta gyermekét, ami a világon a legnagyobb fájdalom.( Ezt én nagyon jól tudom,rettenetes, mikor anya temeti gyermekét)
    Szeretettel gratulálok,írásodhoz,
    Magdi

  4. Kedves Rita!
    (f)(f)
    Egy szülő elvesztése is nagy fájdalom, de gyermeket elveszíteni minden fájdalmat, lelki kínt fölül ír!
    Köszönöm együttérző szavaidat!
    Szeretettel: Szabolcs

  5. Kedves Szabolcs!

    Borzalmas érzés lehet elveszíteni a gyermeket. Remélem, hogy az Úr megkímél ilyen szörnyűségtől. A háborúban viszont többeknek is ezzel kellett szembesülniük, hogy fiatal, egészséges, szeretett gyermekünk meghalt mások miatt, idegen érdekekért, amikért nem kellett volna.

    Szeretettel: Rita:]

Szólj hozzá!