Hosszú út 20.

Az első otthon töltött boldog éjszaka után első útja Benedettóhoz vezetett, elhívta egy közös kirándulásra a környéken.
Meghitt beszélgetés folyt köztük, apa fia egymásra talált, sokat beszélgettek.
Másnap Sebastian kereste Mariót, hogy megmutassa birodalmát neki, gondolta kilovagolnak, de csak később talált rá mikor a palota távolabbi zugából meghallotta az ismerős hangokat, Márió lágyan csengő hangját, ahogy énekeli,
" Jó volna szeretni,
Boldognak lenni…
A szép szolgáló lány, Iréne meghatottan, csillog szemekkel nézte Mariót.
Kis ideig állt, némán hallgatta a sokszor hallott dalt, kérdezte magától.
– Nocsak! Lehet, hogy szerelmes lett a barátom?
Mikor elhalt lant hangja, elő lépett a lány lesütött szemmel és egy csábos mosollyal köszönve el a lantostól.
Sebastian átölelte Márió vállát és meghatottan kérdezte.
– Mi volt ez barátom? Ne válaszolj, kitalálom. Ez már szerelem, amikor először ránéztél, már láttam, hogy vibrál a levegő köztetek
– Szép a lány és bájos a mosolya, ha a szemébe nézek a csillagok ragyogását látom.
Mondta fátyolos hangon Márió.
– Indulás, megyünk egy kis kirándulást teszünk a környéken, mutatok a hazámból egy kis részletet.
Elindultak a karám felé, két szépséges paripa már felnyergelve várta őket.
Márió döbbenten nézte.
– Csak nem gondolod komolyan, hogy én oda felülök? – kérdezte riadtan.
– Miért nem? Hiszen ez egy gyönyörű ló, a tenyészetem ékessége. – Lepődött meg Sebastian.
– Júnó hátán már ültem, de a szamárnak a háta alacsonyabban van, az biztonságosabb, ha leesek, közelebb a föld, nem esek akkorát – nevetett Márió.
– Barátom, ha ki szeretnéd próbálni a gazdagok életét, ahhoz a lovaglás is hozzátartozik. Ez a ló nagyon szelíd, nem fogsz leesni.
– Jó kipróbálom, de hogyan kerülök a hátára? Olyan magas, én meg apró vagyok. Mentegetőzött Márió.
– Semmi gond! Majd a lovász segít.
Miután felsegítette a lovak gondozója a nyeregbe Mariót, kilovagoltak a folyó parton a hegyek felé, közben a jobbágyok szerény házai közt, ahol az emberek kiszaladtak az útra, kalapjukat lengetve integettek a gazdának, aki mosolyogva integetett vissza.
Miután visszaértek, Márió megkereste a szolgálólányt, hosszasan nézte. A látványtól melegség járta át testét, érezte célba ért, látta, hogy a lánynak sem közömbös.
Oda lepett hozzá át ölelte karcsú derekát, tétován arcon csókolta, érezte, hogy gyenge remegés járja át a testét.
Megdöbbent az érzéstől,
– Ez már szerelem?- kérdezte magától.
– Te nálad csodálatosabb lányt meg nem láttam. Iréne, leszel a feleségem?
Egy halkan elsuttogott igen volt a válasz.
Mario a világ legboldogabb emberének érezte magát.
A szerelmi vallomás, vagy lánykérés után Sebastianhoz sietett, hogy elmondja döntését.
– Szívesen elfogadom meghívásodat, de nem tudom milyen szerepben?
Kérdezte titokzatos mosollyal szája körül.
– Mint a barátom, testvérem, kapsz lakrészt a palotában ahol élhetsz a családoddal, hozzá birtokot, ami a tiéd lesz, és szolgákat. Cserébe megmaradsz a vidám mókás Márió, aki vidámságot-életet lehel az ősi kastélyba.
– Élek a lehetőséggel, örömmel maradok, ideje befejeznem a komédiázást
– Mi az oka, hogy ilyen gyorsan döntöttél? Talán Iréne miatt?- kérdezte Sebastian.
– Igen, ő álmaim asszonya, elbűvöl a karcsú termete, bájos mosolyával, ha rám néz, már a mennyországban érzem magam. Érte boldogan abbahagyom a vándor életet, szinte látom a gyerekeinket, ahogy szaladgálnak, játszanak körülöttünk.