A tűzijáték 12/7. rész

Összes megtekintés: 65 

Kíváncsi vagyok a családodra, mondtam, láttam törülgeti homlokát, amikor izzad, nagyon izgul. Milyen kisfiú tud lenni, csak látná magát. Az én maga biztonságom idegesítette.
Most kanyarodj le, balra a sztrádáról. Most balra és egyenesen. Mentünk még pár kilomé-tert egyik ház előtt mondta, hogy álljak meg.
Kiszálltunk, egy ötven körüli nő kijött a házból és Tamás nyakába ugrott. A járása bizony-talan, mint ha támolyogna.
Vártalak benneteket, főztem nektek, itt van az öcséd is, és a felesége, szeretnék megmutatni az épülő házukat. Tamás bemutatott, hogy az élettársa vagyok, nagy szemekkel néztem rá, nem akartam zavarba hozni.
Bementünk a házba, az egyik szobából kijött egy fiatalember, megölelték egymást, Tamás-nak fülébe mondta, hogy ezt meg miért hoztad el. Már mint engem, én voltam az „ez”.
A sógornő, bemutatkozott, Ari vagyok, engem meg szólítsál csak anyunak, mondta Tamás anyja. Mibe keveredtem, dehogy szólítom anyunak, láthatóan sokat ivott, alig állt a lábán. Ari megpróbált kedves lenni, de olyan zavarba volt, hogy összefüggéstelenül beszélt, és kérdezett kapcsolatunkról. Utána elmondta, hogy két gyerekük van, egyenlőre, itt laknak a szülőknél, látod milyen körülmények között. Tamás, apja a szobába aludt ki sem jött. Éjjeli őr valahol. Ebédhez terítettek, mit nem mondjak undorodtam ettől az ebédtől. Nem azzal volt a baj, hanem az ízével, érezni lehetett, hogy nem érzett ízeket, aki ezt főzte. Undorral szálltam el az asztaltól, muszáj volt enni, ebből a lehetetlen ételből. Tamás úgy nézett rám, majd felfalt, a szemeivel. Neki úgy láttam ízlett.
Ebéd után elmentünk az építkezésre Tamás, és öccse felmentek a felső szintre, anyu, Ari és én lent maradtunk, és megpróbáltunk beszélgetni. Állandó vissza térő téma a pénz, hogy nem tudják befejezni, mert kell hozzá még nagyon sok pénz. Meguntam a siránkozást, és azt mondtam, hangosan, hogy az nincs senkinek, Tamás ezt meghallotta, mert a füle min-dig ott volt, hallgatózott. Amint kimondtam, egy hatalmas palló esett elém, megijedve hátra ugrottam , anyu elesett, Ari elszaladt. Úr Isten mi volt ez? Véletlen, véletlen volt, mondták a fiúk fentről. Persze én tudom, hogy ez nekem szólt. Nem jutottam szóhoz, szívemhez kap-tam a kezem, megfordult velem a világ, ájultan estem össze.
Arra eszméltem fel, hogy Tamás hideg vízzel, mossa arcom. Neked nincs senkihez egy jó szavad? Játszod az agyad? Semmi segítő készség? Ki vagy te, mi vagy te, hogy az én csalá-dommal, így beszélj. Majdnem megöltél, és még te teszel nekem szemrehányást, te nem vagy ember, maga vagy, az ördög.
Nem akartam lelökni a pallót, megbotlottam, szedd össze magad és induljuk haza. Ezt még otthon megbeszéljük! Visszaszólt öccsének, hogy majd beszélünk.
Hazafelé Tamás vezetett, a megengedetnél sokkal gyorsabban. Rendőrautó utánunk, majd elkerült, és leállított minket. Mikor Tamást felismerték egy kicsit megdorgálták, és kérték, hogy vezessen óvatosabban.
Istenem mi ez ? Aki futball játékos annak mindent szabad? Nem először szembesülök ez-zel. Hátborzongató, szörnyű.
Életem egyik leghosszabb útja volt a hazafelé út. Hazaértünk émelyegve futottam a fürdő-szobába, hánytam rosszul éreztem magam. Az ebédtől a félig kész házig, a pénzkérdéstől, a hazafelé tartó útig. Mindenből elegem lett. Tamás letette az autót és eltűnt, valamikor éjsza-ka jött haza, két óra ránéztem az órámra akkor kattant a zár.
Megjött, én remegtem, berohant a nappali szobába, fogta Robert képét és a földhöz csapta rálépett, az üvegszilánkok, mint ha a szívembe fúródtak volna, mit csinálsz kiáltottam, mit ártott neked ez a kép, összeszedegettem, az eltört üveget, a képet kikapta a kezemből és da-rabokra tépte, állat vagy mit művelsz? –Lenézed a családom te angol szuka, ütött, vert ahol ért, rúgott , a cipője orrának rúgását éreztem a bordáimon. Segítség, kiáltottam, de nem hal-lotta meg senki, vagy nem akarta. Miután jól helyben hagyott, bement a hálószobába és ott is összezúzta törte Robert képét. Zsuli ott ugrált, ugatott. Tamás , mint egy labdát, meg-rúgta szegényt. Nyüszítve, sírva szaladt el, nem láttam reggelig. Aztán mint aki jól végezte dolgát lefeküdt, pillanatokon belül elaludt.
Szörnyű félelem lett rajtam úrrá. Sajgott, fájt mindenem. Nagy nehezen feltápászkodtam, kimentem a fürdőbe és hideg zuhanyt vettem. a nappaliban a kanapén elaludtam. Kora reg-gel Tamás, elment. Én is felkeltem belenéztem a tükörbe, Úr Isten össze vagyok verve a szemeim alatt hatalmas véraláfutások, fájt az oldalam a fejem,már nem tudom értesíteni Larisszát, hogy ne hozza a gyerekeket. Ahogy tudtam, kitakarítottam, közben megérkeztek tanítványaim. Intettem Larisszának jöjjön be, a gyerekeket elküldtem a kutyát megkeresni.
– Mi történt veled Ann? Valakinek muszáj tudni, elmondtam mi történt. Larissza bíztatott, hogy tegyek feljelentést. Még gondolkodnom kell, a gyerekeknek azt mondtuk, hogy leestem a pincében a kutyával együtt. Larissza felajánlotta, hogy elviszik a kutyát, mert úgy látszik, a kis állat zavarja és jelenlététől agresszív lesz.
Ez az ember egy őrült, nem szabad megbocsájtani, fel kell jelenteni. Összeszedtem Zsuli holmiját, fájó szívvel elbúcsúztam tőle. Majd telefonálok, mondta Larissza. Azzal magamra maradtam. Gondolkodtam, mit tegyek? Telefonáltam a rendőrségre, a válasz az , hogy ha bántalmazták, menjen el orvoshoz, vetessen látleletet , és azzal jöjjön feljelenteni. Nagyon fájt mindenem. Sajgott a hátam, a fejem, felszakadt a szám. Hogy menjek ki így az utcára? Inkább itthon ápolom magam.
Úgy történt. A félelem borzalmas, minden pillanattól , reszketek. Pár nap múlva sebeim a sok ápolás miatt kezdtek múlni, halványodni. Larissza olyan kencéket hozott, amelyek el-tüntették a véraláfutásokat. Sokat beszélgettünk. Megállapodtunk, hogy a gyerekek még nem jöhetnek pár napig, és, hogy mindenben segít, csak szóljak. Nem ő akar hívni. Két nap eltelt, és úgy döntöttem jöjjenek a gyerekek. A délelőtt tanítással telt el, délután lepihentem.
Kaputelefon csengetésére ébredtem fel. Tessék, mondtam fáradtan. Ági vagyok mondta, beszélni kell.
-Tamás itt van?
– Nincs feleltem.
– Magának is elmondhatom miért jöttem, jöjjön be. Amint mondtam Áginak hívnak, Tamás jó ismerőse vagyok. Régen egy faluban éltünk. A férjem, katona volt, Tamás gyakran meg-fordult nálunk, sokat voltam egyedül, nem bántam, ha jött. A vége az lett, hogy terhes let-tem, férjemmel sokat próbálkoztunk, eredménytelenül. Férjem kitörő örömmel fogadta a hírt. Igazándiból nem tudtam, kié a gyerek, nagyon örültem, hogy teherbe estem .A férjem nagyon boldog volt, imádta a gyereket, megtanította mindenre, amit egy jó apa taníthatott fiának. Tamás elkerült Budapestre. Eszembe nem jutott, hogy valamikor is kiderül az igaz-ság, hogy viszonyunk volt.
Egy párnappal ezelőtt, a fiam, aki a rendőrtiszti főiskolára jár, komoly hangon üzenetet ha-gyott a telefonomon. Anya beszélnünk kell, de csak, kizárólag kettőnknek. Apának nem sza-bad tudni róla. Kérlek, amint tudsz, gyere fel hozzám, az albérletembe.
Tegnap felutaztam, gyerekem leültetett, és sóhajtozott és remegett.
-Mi van veled kisfiam? Anya, borzasztó dolog történt.
– Megkeresett, egy futball játékos, és azt mondta, ő az apám. Azóta nem tudok tanulni, figyelni, már jelentkeztem az iskola pszichológusnál, ezt egyedül nem tudom feldolgozni.
– Anya mi ebből az igazság?
Kővé váltam, nem tudtam mit mondjak, kapkodtam levegő után, úgy gondoltam letagadom, a gyereket nem teszem ki vizsgák előtt, egy ilyen vádnak.
-Hagyott valami telefonszámot, ahol el tudnám érni?
-Csak az egyesületét adta meg, felhívtam az egyesületet, nem sikerült vele beszélnem. A címét kérdeztem, azt mondtam a húga vagyok, akivel régóta nem találkozott. Így jutottam el ide.
-Hol van most?
-Nem tudom, nekem is beszélni kellene vele .
– Adjál tanácsot, hol találhatnám meg? Fogalmam sincs, talán a szüleinél.
– Ott biztos, hogy nem, nagyon ritkán jár haza, mióta meghalt az egyik öccse, nem láttam otthon.
– Úgy tudom, egy testvére van.
-Igen most igen, három évvel ezelőtt halt meg az ikrek közül, az egyik.
-Mi történt?
-Valami baleset, úgy hallottam túl sokat ivott.
A testem remegett, Ágit meg kínáltam egy kávéval, talán több információra teszek szert. Ági elmondta, hogy különös család az övék. Mikor az ikrek tíz évesek lehettek, Tamás összeugrasztotta őket, verekedésre, ki az erősebb címen. Mindkét gyerek bizonyítani akart, idősebb, erősebb, testvérének, aki a példaképük volt, és a falu leg erősebb emberei közé tartozott. Sokat verekedett, nagyon agresszív gyerek volt. Az ikrek véresre verték egymást, de ő csak bíztatta őket, végül az apjuk ment segítségükre.
Az ikrek egyébként jó testvérek voltak, szerették egymást, a nagy uszításnak nem tudtak ellenállni. Az apjuk nagyon leteremtette Tamást, és elküldte otthonról. Soha nem voltál egy gerinces ember, de azt, hogy a saját testvéreidet összeugraszd, ezt álmomban sem mertem gondolni. Takarodj innen, látni sem bírlak. Ennél mélyebbre, nem már süllyedhetsz. Az apát korrekt embernek ismerték a faluban. Tamás eltűnt egy időre otthonról. Az alkohol, nagyúr, és ebben a családban, az apa iszik a legkevesebbet.
Ági nem tudok mit mondani, ha jön, mivel hogy én sem találkoztam vele egy hete, nem tudom, merre van , megemlítem neki, hogy kerested, adj valami elérhetőséget. Telefonszá-mot cseréltünk, természetesen Tamás, számát adtam meg. Szeretném, ha nem tudná meg, hogy én adtam meg a telefon számát. Ágival, ezzel elköszöntünk egymástól. Szegény asz-szony nagyon sajnálom. Hát ki ez a Tamás, ahol megjelenik, kő kövön nem marad. Elké-pedtem, lehetséges ez? Ki hívja maga ellen a sorsot. Miért akar mindenkit megalázni? Nincs ember, akiről jó véleménye lenne, elgondolkodtam azon, hogy lehet két testvért összeug-rasztani? Vérlázító, normális egyáltalán ez az ember.? Mindenkinek csak fájdalmat okoz. Egy szörny, egy lélekgyilkos, aki nem csak fizikailag, de lelkileg is, gyötöri és bántja az embereket. Megkeseríti az életem, Nincs mentség, a durvaságra, bántalmazásra.
Holnap jönnek a gyerekek, Larissza telefonált, hogy van e valami kívánságom, szívesen segít. Nincs köszönöm, hozd a gyerekeket, Zsulit is hozzátok magatokkal, nagyon hiányzik. Most itthon tartom a kutyát, nem akarok egyedül maradni. Fájó szívvel ledőltem egy kicsit. Telefoncsörgésre ébredtem fel, Noémi volt.
– Szia Anna, nem zavarlak?
– nem, a legjobbkor hívtál.
– Mi van veletek, hogy érzitek magatokat?
– Jól nagyon jól. Veled mi van, nem jelentkezel, ugye minden rendben.
– Nagyjából, mondtam keserűen.
-Tegnap itt járt Tamás , egy haverjával, nem tudom miről beszéltek, félre vonultak és nem akarták, hogy halljam őket. Nincs jó érzésem, történt valami?
-Igen, történt valami. Noémi mikor jöttök haza, kellene beszélni egymással.
– A jövő hétfőnk szabad, ha neked jó, akkor meglátogatnálak, szívesen. Andrásnak elintézni valója van, én felmegyek hozzád.
– Nagyon megnyugtattál, szeretettel, várlak.
Letettük a telefont, és felhívtam Maryt. Legnagyobb meglepetésemre egy idegen női hang jelentkezett be, csak nincs baj? A hölgy nagyon kedvesen tájékoztatott, Mary tárgyal, később hívjam, vagy visszahívást kérek? Igen kérem, hívjon vissza. Itt a karácsony, készültem rá, mézes kalácsot sütöttem, halat vásároltam, takarítottam. A szekrényből előszedtem a most vásárolt karácsonyi terítőt. Egy kis dobozt húztam elő vele. Mi lehet ez, ez egy kék bársony ékszerdoboz, kinyitottam, egy szépen kidolgozott nyakláncot láttam , én naiv arra gondol-tam, hogy majd én kapom karácsonyra.
Eljött az ünnep, vártam, hogy valaki rám nyitja az ajtót, de senki nem jött. Tamás, nem tudom hol töltötte a karácsonyt. Hozzám be sem csengetett. Felhívtam Maryéket, Noémit, boldog karácsonyt kívántam. Ők természetesen a családdal várták, az ünnepet. Este elmen-tem templomba, lelkem, mintha megnyugodott volna. Jó volt látni a sok áhítattal imádkozó embert, béke költözött szívembe. Mise után, még maradtam egy kicsit, aztán lassan men-tem hazáig, akartam még érezni a meghatottságot. A templom nyugalmát és csendjét. Az ünnep első napján a temetőbe mentem , aztán másnapján csak pihentem. Vártam, hogy Ta-más mikor rukkol ki az ajándékkal.
Szünet volt az iskolában, ezt kihasználva, nagyon sokat olvastam, Tamásnak hírét sem hal-lottam. Elérkezett a Szilveszter napja, felhívott és kérdezte, mit csinálok Szilveszterikor? Arra gondoltam meg akar hívni valahova, és azt feleltem elutazom. Rendben, mondta és letette a telefont. Estét olvasással akartam tölteni, belefeküdtem jó meleg vastag takarómba, olvasni kezdtem. Nagy robajra lettem figyelmes Tamás, berohant, láttam rajta, hogy sokat ivott.
– Mit keresel te itthon? Azt mondtad elutazol, üvöltötte. Most elmész innen, nekem pedig pár barátom idejön, megértetted?
-Hova menjek Tamás, az én otthonom.
-És az enyém, nem emlékszel azt mondtad, hogy addig maradhatok, amíg lakást nem talá-lok. Még nem találtam, tehát én is itt lakom. Te pedig most elmész innen, mert megbánod.
-Hova-hova tudnék menni?
– Majd én megmondom, lemész a kutyáddal együtt a szuterénba és ott várod az újévet
-. Nem akarok!
– dehogynem akarod, azzal megfogott, és úgy ahogy voltam felkapott, és levitt a szuterénba. Zsulit , utánam dobta, szegény kiskutya nyűszíve szaladt oda hozzám.
Egész éjjel hallgattam a dorbézolást, táncolást énekelést. Reggel felé láttam, hogy kezdenek elmenni Tamás, vendégei. Úr Isten engem itt hagynak? Fáztam, reszkettem, féltem. Egy fél óra múlva, hallom, hogy jön le a lépcsőn Tamás leverte a lakatot az ajtóról, rám sem nézett, elment. Kivánszorogtam a szuterénból, és felmentem a lakásba, majdnem elájultam a lát-ványtól.
Üres üvegek a pallón, a kandallóban még égett a tűz, a hamu kiszórva a tűztérből, porzott a kandalló előtt. Mindenhol használt poharak az asztalon kiszórva kínai étel, a pallón is ösz-szetört tányérok.
Micsoda csatatér, lezuhanyoztam, sokáig álltam a forró zuhany alatt, és neki láttam forgó gyomorral takarítani. Micsoda Szilveszter, ilyenbe nem volt részem soha. Tablettát vettem be, takarítás után, aludni készültem.
Minden csengetés és hívás nélkül egy fiú és egy lány állított be,
– hogy jutottatok be?
-Tamás, odaadta a kulcsot válaszolták.
Hát persze neki nem volt mersze visszajönni, a gyáva féreg. Itt hagytuk a táskám, mondta a lány, én nem találkoztam vele, persze, mert eldugtuk a szekrénybe.
Elképedtem, még a szekrényemben is jártak? Minden iratom, kézpénzem a szekrényben volt. Odarohantam, kirángattam mindent a dobozból. Hiányzik a kézpénz, ami benne volt. Idegességemben, nem tudtam szóhoz jutni. Mennyi is lehetett benne? Talán kétszázezer, és most nincs semmi. Kikerekedtek szemei a lánynak,
– Mit keresel?
– A pénzemet, itt volt pénz, hol van?
– Fogalmam nincs , én csak a táskámat dobtam be a szekrénybe, nem vettem el semmit.
A lány szerintem azonnal kijózanodott, megfogta a fiú kezét, és kiáltotta, menjük. A lány még annyit mondott, pofátlanul, de ugye jó buli volt? Fogalma nem volt, hogy én nem is vettem részt a bulizásba, én a szuterénban fáztam, amíg ők buliztak. Aztán elmentek. Még ellenőriztem mi hiányzik, az irataim megtaláltam, viszont a nyaklánc eltűnt. Nincs a kis kék doboz , ez volt az a nyaklánc, amit nem nekem szántak, de az én pénzemből vettek. Miután elmentek akkor jutott eszemben, hogy el kellett volna kérni a kul-csot. Ám Tamás, biztosan agyonvert volna.

“A tűzijáték 12/7. rész” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Tényleg kellett volna a látlelet és a feljelentés! Nem tudom, lehet-e úgy alakítani a szálakat, hogy Tamás mindenért meglakoljon! Már ha Ann is úgy akarja! Rózsa, Tőled függ, a cselekmény irányítása a kezedben van!

  2. Kedves Rózsa!

    Lehet, hogy meglepő lesz az, amit írok, de én már nem sajnálom ezt a nőt. Aki ennyi mindent eltűr egy férfitől, az nem normális. Üti, veri, megalázza, ellopja a pénzét, félelemben, rettegésben tartja, mi kell még neki? Semmilyen közös vagyonuk nincs, se gyerek, se kutya, se macska, mi a csudáért tűri el tőle mindezt? Ráadásul a sajátjában van, nem szorul rá a férfire. Tőlem, most már agyon is ütheti, ha az eddigi verés nem volt neki elég. Majdban belefulladt a tóba, majdnem ráesett a deszka, összeverik, kilökik a saját otthonából, sokadszorra meglopják, normális az ilyen nő, aki mindezt hagyja és tűri? Szerintem nem. Elmentem volna látlehetet csináltatni, feljelentettem volna és lecseréltettem volna a zárat, hogy ne tudjon többé bejönni. Ha ennek ellenére behatol, akkor újabb feljelentés és börtönbüntetés, ráadásul letöltendő, hiszen nem először tette meg mindazt, amit elkövetett, mert természetesen már korábban is feljelentettem volna. Távoltartást is kérnék. Elképesztő, hogy egy sikeres, jó módban élő tanárnő hagyja, hogy egy alkoholista lumpen proli kihasználja! Ez már sok nekem.

    Szeretettel: Rita(f)

  3. Ez már mindennek a teteje!
    Mi történhet még, tán' csak nem, Ann utolsó szavai: ,,Ám Tamás, biztosan agyonvert volna." ?
    Remélem, hogy nem! Várom a folytatást!
    Szeretettel: Margit (l)

  4. Szia Magdika!
    Nagyon brutális, tudom. Köszönöm szépen, hogy olvasod. Kérlek tarts velem a következő részekben is. Szeretettel Rózsa(f)

  5. Szia Rózsa!

    Egy igazi horror! Ennyi borzalom! Mennyit kell még szenvedni szerencsétlen hölgynek?
    Szeretettel olvastam, várom a folytatást, gratulálok
    Magdi

Szólj hozzá!