Tüzijáték 10/9

Összes megtekintés: 46 

Igen minden jól fog alakulni. Nyugodt volt a hétvége, hétfőn reggel tíz órára kellett volna menni, én már ott voltam kilenckor a munkahelyen. Mennyi minden változott, hatalmas előtérben egy asztal a recepció, aztán hatalmas virágok, bőr fotelok asztal, a várakozóknak. Még senki nincs, kivéve egy csinos recepciós lány.

– Miben lehetek segítségére? – Kérdezte a bájos lány. – Bemutatkoztam neki, a lány nagyon zavart lett, nem tudta mit mondjon. – Kérem… – mondta dadogva – kérem, szíveskedjen velem jönni. – Azzal beültetett a tárgyalóba. Ez a szoba régen is tárgyaló volt, a lány ajánlott olvasni valót, és bekapcsolta a televíziót .
– Erik mikor érkezik?
– Hamarosan – mondta a lány és elment.
Milyen zavarban volt, nem is értem miért. Elfoglaltam magam, találtam egy kiadványt és elkezdtem nézegetni, ez a miénk, milyen pompás szép fotókkal, rendezvényekről, a munkáinkról írás. Bemutatkozó kiadvány, okos nagyon okos. Lapozgattam, megláttam magam, elnéztem milyen csinos szép voltam a képen. Úgy éreztem, most siralmasan nézek ki. Nahát,Mary, nem is mondtad, hogy készült új kiadvány, persze nagy szükség van rá. Nem gondoltam volna, hogy az én fotóm is benne lesz. Szívemhez szorítottam a fotót, és öröm futott végig a lelkemben, testemben. Ránéztem az órámra, tíz óra lesz öt perc múlva. Pontosan tíz órakor fogok kimenni. Számoltam most már a másodperceket, tíz óra. Kinyitottam az ajtót, egy embertömeg állt előttem.

– Meglepetés! – kiáltották. Körül sem tudtam nézni, az ismerősök szaladtak hozzám, mindenki puszit adott.
Először Mary mondott egy kis beszédet, majdnem elbőgtem magam. Aztán Shara, hosszasan megöleltük egymást fegyelmezetten, zavartan álltam ott, mint egy idegen, közel voltam ahhoz, hogy elsírjam magam nagyon nehéz . Aztán bemutatták az új kollégákat, többek között Eriket, ő jött és egy csokor virágot adott át. Beleborzadtam, felzaklatott a csokor.

– Köszönöm – mondtam hidegen Sharanak. – Tedd vázába!

Mindenki értetlenül nézett, Erik elfordult, és innentől kezdve hivatalossá vált, csak a legszükségesebbeket beszéltük. Aztán minden szobába bementünk, sorban, ismertették, feladatukat a szoba lakói, így mindenkit tudtam mivel foglalkozik egyenként megismertem őket. Erik szobájába utolsónak mentünk be, ő beszámolt a feladatairól, eddigi munkájáról, rájöttem igen fontos ember a cégnél. Abban az időben, amíg nem voltam, ő volt a második ember Mary után. Beszámolt felállt és mondta, hogy fontos elintéznivalója van, bocsássak meg. Még szerettem volna pár mondatot kérdezni, mondtam, azzal tartóztattam. “Én vagyok a főnök, akkor mész el innen, amikor én megengedem” – gondoltam. Mary értetlenül nézett rám, nem tudta mire vélni ezt a merev hidegséget részemről.

Pár nap telt el, amikor Mary bejött hozzám és közölte ,Erik fontolgatja a felmondását, légy szíves beszélj vele, mert én hamarosan megyek szülni, Erik fontos ember, annyi jót mondtam rólad, nagyot csalódott benned.
– Mary mi az ?

Elfolyt a magzatvíz, Mary csak állt és nézett.

– Shara, azonnal hívj mentőt, és értesítsd Pault!

– Igen-igen, azonnal. Megkértem Eriket, hogy maradjon, nem tudom, mikor jövök vissza, utána szeretnék veled beszélni. Megígérte.

A mentő hamarosan megérkezett.

– Induljunk már! – sürgette a sofőrt a mentőorvos.

Mary nyöszörgött, aztán mélyeket lélegzett.

– Ügyes, nagyon ügyes – biztatta az orvos, csak így tovább.

A kórházhoz értünk már szirénázott a mentő. Már vártunk bennünket. Maryt hordágyra emelték, rohantak a szülőszoba felé, be akartam menni, de nem engedtek, apás szülésnek van bejegyezve.

– De nincs még itt az apa, addig sem mehetnék be?

Az orvos rábólintott, Mary kínlódott, és hamarosan megjelent Paul, engem kiküldtek a szülőszobából.

– Hozzál nagyon-nagyon sok virágot!

A sarkon van virágbolt, egy gyönyörű csokrot csináltattam, és rohantam vissza a szülőszoba elé.
Várakoztam, kb egy óra múlva kijött egy szülésznő és boldogan újságolta, megszületett az első kislány, boldog voltam , nagyon izgultam, a világ megfordult körülöttem. Még legalább, egy óra múlva újra megláttam a szülésznő kedves mosolyát, megszületett a másik kislány, két kiló hetvenkilenc deka és ötvenkét centi. Gyönyörű babák, Paul kirohant és zokogásban tört ki.

– Ann, apa lettem, ráadásul duplán. Ilyen határtalan boldogságot még nem éreztem soha az életemben. – Megesküszöm neked, én leszek a világ legjobb apukája és férje, persze, ha Mary hozzám jön.

Most már ketten sírtunk Paul kocsijában.
– Sajnálom, nekem vissza kell menni, Erik talán meg sem vár. Paul elvitt az irodáig, ő visszament a kórházba. Izgultam egy kicsit, Erik miatt. Berohantam, Eriket a szobájába talá-tam. Felnézett és Maryról, kérdezett, csillogott a szeme, az izgalomtól. Sorban elmondtam a történteket, aztán komolyan annyit mondott.

– Nézd, nem tudom mi az oka annak, hogy ilyen ellenséges vagy, kérlek, mondd el, hogy mi a bűnöm? Az hogy, Magyar vagyok? Mert mást még nem tudsz rólam.

– Arra gondoltam, hogy pár hétig maradok, addig is keresek máshol munkát .
Meghűlt bennem a vér.

– Csak nem akarsz itt hagyni most, hogy Mary nincs? Neked kell eldöntened, hogyan viselkedsz velem, én úgy gondolom, mindent megtettem annak érdekében, hogy jó legyen a bemutatkozás, kezdődő munkakapcsolatunk. Kérlek, a héten döntsd el, miért utálsz ennyire ismeretlenül.
Meglepetésem nem tudtam álcázni. Leültem mellé és elmondtam, hogy nem úgy sikerült Magyarországi kirándulásom,ahogy szerettem volna. Persze kínjaimról egy szót sem mondtam el.
– Kérlek, ne általánosíts, előbb győződj meg emberekről, dolgokról, utána mondj vagy alkoss véleményt valakiről. Eriknek, nem mondom el, de a félelem még mindig bennem él. Minden kis zajra, hangos beszédre, összerezzenek. Kerülöm a konfliktusokat, és menekülök , az agresszió elöl. Nem tudok egy filmet megnézni, egy könyvet elolvasni, amiben erőszak van. Úgy érzem, hogy félelmeim soha nem tudom legyőzni. A kínok kínját állom ki azért, hogy senki ne vegye észre mennyire meg akarok felelni és a régi Ann legyek, akit szerettek.

Szerettek könnyed viselkedésemért, biztonságomért, jó humoromért, és a profi munkámért. Régen nem volt lehetetlen megoldás, tétovázás, játékosan harcoltam a munkában és a magánéletemben egyaránt. Sokaknak a véleménye így hangzott régen: Ann, a nagyasszony, vagy Ann a nagy kaliber, kollégák minden siker után gratuláltak, és lelkendeztek, állítólag kevesen tudták volna utánam csinálni a profi munkát. Számomra minden munka kihívás volt, szerettem a kihívásokat. Hát ez voltam én. Kaptam a kollégáktól egy serleget ajándékba, amire a következő szöveget írták: Vállalkozásunk szülőanyának, kitartásáért, hitéért. Kitartó voltam és hittem. Hittem abban, hogy a csapat, amit összeállítottam, hozza a sikert és az elismerést. Nem tévedtem, a tragédiáig minden nagyon jól ment. Úgy jártunk be dol-gozni, hogy örömmel vártuk a munkakezdést. Olyan korán nem tudtam benni, hogy valakiket ne találtam volna ott, este még többen maradtak, anélkül, hogy kértem volna. Szerettek dolgozni, szerették a családias, hangulatot és munkát. Összeszokott kollégák lettünk. Jelszavunk lehetett volna, mint a muskétásoké. Egy mindenkiért, mindenki egyért. Mint egy nagycsalád úgy éltünk és dolgoztunk. Emlékszem, elutazásom napjára, szívszorongató volt, úgy éreztem, végleg elszakadunk egymástól. Láttam szemükben a rémületet, és a féltést. Igaz barátok voltak. A mai napig barátok maradtunk, legalább is úgy érzem. Igen volt egyszer egy csapat, aki megtöltötte, örömmel munkámat és a napjaimat.
Mára mi lett belőlem, egy idegösszeroppanás utáni depressziós, csalódott bezárkózott ember, aki tele van félelemmel . De erős leszek, megmutatom, hogy a régi vagyok, kívülről ezt is látták. A fejembe senki nem látott be. Nem látták a feszültséget, a megerőltetést, a hatalmas erőt, küzdelmet, amivel bizonyítani akartam, hogy a régi vagyok Nagyon szégyelltem magam a viselkedésemért, Erikkel, szemben . Beláttam Eriknek
igaza van, elnézést kértem, és tudomására adtam, hogy az alaptermészetem nem ilyen, csak a körülményeim tettek ilyenné.
– Ugyan már Ann, ne légy nyuszi, írj le minden rosszat vesztességként és térj vissza a ringbe, tudod, hogy az üzleti élet kegyetlen, ha nem te ütsz először téged ütnek ki. Szedd össze magad, uralkodj magadon, tedd meg magadért, Maryért és a cégért, mondta feszülten. Ezzel a vitát lezártam, most próbáljunk kollégaként viselkedni.

“Tüzijáték 10/9” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Kedves Rózsa!
    Jó, hogy Ann újra munkába állhat, ám a sok megaláztatás, a testi, lelki terror mély nyomot hagyott a lelki világában.
    Talán sikerül neki, a régi Ann lenni – remélem!

    Szeretettel: Margit ❤️🌹

  2. Kedves Rózsa! Az szerintem is jó befejezés lesz, ha révbe ér a főszereplőd, hiszen a borzalmak már megvoltak az életében, most már egy kis jónak kell történnie. Várom a folytatást! Szeretettel: Éva💐🌷🌹🌻🌼🌸🌈🌞

  3. Kedves Rózsa!

    Érdeklődéssel és szeretettel olvastam tovább a történetet. Gondolom, hogy most majd Erik következik Ann életében. Szegény Ann hol túl sokat tűr el, hol ok nélkül taszít, nem tud egyszerűen közvetlen és kedves lenni. Az üzleti sikerei ellenére vannak önértékelési problémái.

    Szeretettel: Rita🍁🌸🌼🌷

Szólj hozzá!