Megkezdődik 19 ( …még több ….)

Összes megtekintés: 55 

Utólag megtudtuk, hogy a szakállas ember aki odajött hozzánk, Bagyó Sándornak hívták, ez számunkra megtisztelő volt, hogy személyesen jött oda hozzánk. Sokakat haza küldtek már ezen a napon, de bennünk is ahogy többed maguknál láttak valamit. De azt is hozzátették százan vagyunk akik részesülhetnek ebben, páran még kihullanak a napok teltével! Egy napunk úgy telt el, reggeli tornaként lesétálni a mólóig, bolyáig beúszni majd vissza, utána reggelihez vissza az éttermekhez, majd néhány óra meteorológia ismeretek, vagy éppen rádiózás ismeretek, életmentés ismeretek, elsősegély és rengeteg úszás. Néhány kötözési gyakorlaton úgy néztünk ki mint a múmiák, ahogy egymást bekötöztük. Így teltek a napok, mindeközben egyre kevesebben lettünk, mire a vizsgákig elérkeztünk, ha maradtunk ötvenen.
Hatalmas bemutatóval zárult a vizsgánk, ahol egy hajót is a látványosan imitálva felgyújtottak, az emberek ugráltak a vízbe, és közbe menteni kellett, helikopteres támogatással, csónakokkal. Még a mentők, tűzoltóság, katonaság is részese volt, a gyakorlati bemutatónak. Amikor is az egyik társunkat hozták ki eszméletlenül, ráadásul az egyik legjobb volt. Mindenki elcsodálkozott ez hogy történhetett. Ahogy betették a mentőbe és elkezdték újra éleszteni, és a füst mérgezést semlegesíteni. A kérdések, és az aggódás kifejezésére, elnevette magát a lány, ekkor esett le nekünk is, ez is a bemutató része volt. Ehhez az alakításához, szívből gratuláltam neki, és még páran rajtam kívül.
Sikeresen levizsgáztunk, akik maradtak a csoportba, Nemzetközi vizekre is alkalmas papírokat kaptunk legalábbis ezt mondták, oklevéllel, néhányan érmet is kaptunk.
Ezen az estén lementem a partra, mólóhoz, strand részre is a kettőt pát méter választotta el csak.
A csillagok ragyogtak az esti sötétségbe, a túlpart fényeit is látni lehetett, oda mentem a padhoz leültem és az emlékek elragadtak, eszembe jutott a mese a rút kiskacsa, …a hattyúk,..iskolai nyaralás….! Könnyezni kezdtem, megszűnt számomra minden csak a hullámzás hangja törte meg a csendet, néha egy kis lombsusogással, mintha beszéltek volna hozzám…..! Sanyi haverom jelent meg.
-Tudtam hogy itt vagy, már mindenhol kerestelek! -mondta.
-Igen, az emlékek..! -nyögtem ki.
-Nem tudom, milyen neked, nem volt ilyenbe részem! -mondta őszintén, de nem sajnálkozva.
-Ezért vagy a barátom, te sosem….! de nem tudtam befejezni!
-Gyere fürödni utoljára ezen a nyáron a Balcsiba! -kiáltotta, és már szaladt is. Nekem sem kellett több, futásnak eredtem, és ugrottam egy hatalmasat, a mólóba. Persze ahogy becsobbantunk, már szaladtak is ki az épületből, és nem dicsértek meg a tettünkért.
Másnap megreggeliztünk, elindultunk az állomásra, 10 kor jött a vonatunk, persze egy szabad hely nem volt, Pestig álltunk, de sokat marhultunk.
Késő délután értem haza nagyihoz, örömmel meséltem neki mindent, ő meg csak hallgatta, szegény. Ettem pár falatot, be mentem hozzá.
-Nagyi, átmegyek apámhoz, azt hiszem kész vagyok rá.
-Rendben, de vigyázz magadra. -tette hozzá.
Hamar megtettem az utat, persze apám az italozást nem adta fel, féltestvéremmel is csúnyán bánt. De nem tehettem semmit sem.
-El sem jöttél a húgod temetésére. -kezdte el.
-Katona voltam, adtam címet is, de nem írtál. -szinte teljes nyugalommal.
-Elveszett, elraktam valahova…!
-Akkor légy szíves, ne engem hibáztass ezért. -mondtam neki.
-Iszol egy sört? -kérdezte hirtelen.
-Nem tudtam mit mondani. -féltem ha igent mondok nekem esik. -Igen kérek szépen. önkéntelenül csúszott ki.
-Eszter, hozzál a fiamnak 3 sört, nekem egy bort, és a lánynak valamit. -utasította apám mostoha anyámat.
Kettesbe maradtam apámmal, de láttam rajta nem jól van, mióta munkanélküli lett, szinte ki sem mozdult, csak otthon ült pia cigi, 2 3 doboz munkást elszívott egy nap alatt. Közbe megjött Eszter, és volt vele egy velem korombeli lány, aki a rokona volt, és Katalin volt a neve, csinos volt talán tetszett is….Szőke haja volt, világoskék szeme, velem egy magas. Megkaptam a sört, lassan elkezdtem inni legalábbis úgy tűnt, de egy húzásra kiittam.
-Ez igen, mint az anyja. -jegyezte meg apám.
Nem reagáltam rá, nem akartam belemenni a játékába., közbe Eszter odaadta a másik üveget. A féltestvérem elkezdett köhögni, arca kivörösödött, nem kapott levegőt, Apám elkezdett ordibálni, és csak ült, Eszter sem állt a helyzet magaslatán, a másodperc tört része alatt, eldobtam az üveget, ugrottam oda Ildihez, az ujjamat letoltam a torkába, kitapintottam mögé nyúltam, és egy határozott mozdulattal kipöcköltem a torkából a kerek rágót. Ahogy a légútja felszabadult, hatalmas sírásba kezdett, majd levegőért kapkodva, megnyugodott.
-Rágót adsz neki? -üvöltött apám.
Egyikük sem köszönte meg a tettemet, felvettem az üveget ami maradt benne megittam. Én is megijedtem, de azon csodálkoztam milyen gyorsan reagáltam rá, és gondolkodás nélkül tudtam mit kell tegyek. Nem is vettem észre mikor de kezembe került a harmadik sör, a tettem hatása alá kerültem, azon kezdtem tanakodni, véletlenek léteznek e? Hallottam apám beszél hozzá, de nem fogtam fel, és voltam most sokkos állapotba, most jött ki rajtam.
Mi van ha nem jövök át? Mi van ha későn reagálok? Mi lett volna ha….! Ebbe már félve gondoltam bele, de nagyon jó érzéssel töltött el a dolog, büszke voltam magamra. Azt is tudtam ez senki sem fogja tudni, és mégsem bánkódtam rajta, Hálát adtam a sorsnak, hogy vízi és életmentőként helyt álltam.
-Hallod amit mondok? -kérdezte apám.
-Bocs igen? -kérdeztem vissza.
-Ezt hogy csináltad?, -Hogy tudtál ilyen gyorsan reagálni? -honnan tudtad mit kell tenni?
-Nem tudom! -zártam rövidre.
-Köszönöm, hogy…..itt… -kezdte el apám.
-Ne tedd, azt tettem ami helyes, ez nem szívesség. -szakítottam félbe.
A témát ejtettem is, apámnak is leesett nem beszélek.
-Dolgozol? -kérdezte.
-Még keresek! -feleltem.
-Van egy ismerősöm építő iparból, nem rég vált ki az állami cégből, és pár régi főnököm csinált egy K.F.T. ét. -beszélek velük, hátha felvesznek.
-Jó, hagytam rá. -tudtam úgysem lesz belőle semmi. -Nekem viszont most mennem kell! -mondtam neki
-Mikor jössz legközelebb? -kérdezte.
-Ahogy tudok, és lesz időm! -válaszoltam.
-Gyere át pénteken, addigra utána járok az érdekeben. -mondta.
Elköszöntem mindenkitől, Kati hirtelen felállt, jobbról balról megpuszilta arcom, egész közel ajkaimhoz, megdermedtem nem tudtam reagálni semmit csak álltam ott.
Egyre gyakrabban kezdte apámékhoz járni, magam előtt is tagadtam, hogy miért. De a munkahelyet tényleg megszerezte nekem, igaz sokszor éreztem, hogy csókosnak tartanak csak protekció miatt vettek fel. Arra törekedtem a munkából mindenáron kivegyem a részem.
Sosem panaszkodtam ha éppen maltert kevertem, vagy talicskát toltam, minden munkára szinte önként mentem, és kétszer annyira hajtottam mint más ez hamar meghozta az eredményt. Bár ezt csak apám tolmácsolta, meg vannak velem elégedve, jó munkát végzek, panaszmentesen.
Úgy éreztem kezdek helyre jönni lelkileg, néha találkozgattam apámnál Katával, persze ő hívta fel a figyelmem magára, de nem mertem belekezdeni egy kapcsolatba, inkább úgy mondanám a hiúságomnak tett jót, hogy ő kezdeményez. Ilyen alkalmakkor apám mindig kettőnket küldött a boltba, ő megfogta a kezem, én kihúztam, ő megpuszilt, én eltoltam. Jó is lett volna de …..!
Elkezdtem ismét edzésekre járni, hobbi szinten, nem verseny szinten. Közbe a munka helyemről elkezdtem kimaradozni, nem jártam be. Egyik alkalommal mikor mentem a fizumért behívtak az irodába.
-Endre, annyi a hiányzásod, a többiek már morgolódnak, hogy az apád miatt vagy még itt.
-Nézze, megértem kilépek a mai nappal! -szinte nevetve.
-Sajnálom, hogy így alakult, remek munkaerő vagy ennek ellenére is sosem húztad ki magad alóla. -őszintének tűnt a hangja.
-Én is! -nyugtáztam.
A leszámolás gyorsan ment, bár mindenki sajnálkozott ezen, csak én nem. Hazaérve elmondtam nagyinak az esetet, nem volt boldog de elfogadta. Ekkor bekerültem egy úgymond rossz társaságba, nem balhéztunk, nem randalíroztunk csak bandába verődtünk cigi, pia. Ez tette ki a napjaimat, ebbe társaságba figyeltem fel egy lányra. A többiek figyelmeztettek vigyázzak vele, persze én nem hallgattam rájuk. Tetszett a lány vadsága, viselkedése.
Ez olyan se veled, se nélküled kapcsolat lett, egy ideig együtt voltunk, majd egy ideig külön, majd ismét együtt. Ennek az lett a vége lelkileg elkezdtem tönkre menni ismét. Ez az állapot egy két évig fenn állt. Nagymamám észre vette rajtam, nem egyszer mondta is.
-Nem ismerek rád, nem beszélsz velem, alig vagy itthon, nem dolgozol, és goromba is lettél. -mondta, -Addig örülj amíg vagyok neked. -tette hozzá.
-Hagyjál már békén te is, mindenki csak piszkál. -kiabáltam rá, majd az ajtót becsapva távoztam.
Kilépve az utcára, magamba roskadtam.
-Ez mi volt? -kérdeztem magamtól. Ez nem én vagyok, én nem ilyen vagyok, de amikor találkoztam a többiekkel, el is felejtkeztem mit tettem. Késő éjjel mentem haza, és ahogy voltam ágyba zuhantam.
Valamikor délkörül ébredtem, benéztem nagyira, örömmel láttam olvas.
-Nagyi kitakarítok nálad jó! -jelentettem ki.
-Azt megköszönöm, de kérlek emlékezz nagyapádra, jusson eszedbe mire is tanított! -mondta könnyes szemmel.
Gyorsan letörölgettem nála, felporszívóztam, kicsit összerámoltam, a szennyest kivettem a mosásba. Elindítottam a mosógépet, elmosogattam, feltettem a hagymát pirítani a lecsóhoz. Közbe benéztem nagyira, de aludt ránéztem az órára fél három volt, kimentem a konyhába ott fél négy, Nem értettem visszamentem a szobájába, az óra megállt, megráztam ketyegett és megállt. Megijedtem amire gondoltam, ránéztem nagyira szuszogott. Befejeztem a főzést, kiteregettem nem akartam felkelteni, rohantam át anyámhoz.
-Anyu, gyere át sürgősen, nagyi megfog halni! -mondtam sírva.
-Honnan veszel ilyen marhaságot? -kérdezte.
-Az órája megállt fél háromkor, megráztam elindult, de újra megállt, és tudod jól csak ő kezelhette, senki sem nyúlhatott hozzá.
-Ne beszélj hülyeségeket, nincs erre időm! -mondta.
Dühösen mentem vissza, egész úton az járt a fejembe, honnan szedtem tényleg ekkora marhaságot.
Ahogy beléptem a lakásba egyből nagyihoz mentem.
-Hozol be nekem egy kávét? -kérdezte nagyim.
-Igen persze. -és már mentem is a konyhába. Majd beízesítettem neki ahogy szereti.
-Köszönöm! -mondta.
-Nagyi sajnálom hogy….! -kezdtem bele.
-Azért büszke vagyok rád, csak ragadt rád valami. -Sosem szégyen bocsánatot kérni a másiktól, ezt ne feledd, és légy őszinte. -mondta.
-Nagyi, nem vagy éhes? -kérdeztem.
-Nem, de köszönöm! -mondta.
Bent maradtam nála amíg tévézett, közbe be-be szenderedet, mikor felébredt csak ennyit mondott mindig.
-De szép a táj, ugye, papa, te is látod? -kérdezte.
-Nem tudtam mit felelni hirtelen. -Igen nagyika! -hagytam rá. Oda létem megpusziltam homlokát.
-Nagyi, köszönöm, hogy óvtál, és felneveltél, tiszta szívemből köszönöm, és kérlek ne haragudj rám. -megfogtam kezét. Ekkor már könnyeim óriási cseppekben folytak.
-Te meg mit pityeregsz, nagyapád sosem sírt, csak ha senki sem látta, -mondta.
-Nem tudom nagyi! -tereltem el.
-Most már aludni kéne, nem gondolod? -kérdezte.
-De, jó éjt nagyikám. -homlokát megpusziltam, és kimentem.
Igaz én még olvastam, nem bírtam aludni közbe szólt a rádió is. Arra lettem figyelmes, hogy nagyi felkiáltott. Ahogy voltam berohantam hozzá, láttam nem lélegzik, átrohantam a szomszédba, hogy hívják a mentőket, nagyim nem lélegzik. Rohantam vissza és a tanultakat elkezdtem alkalmazni.
Megnéztem nincs e valami ami gátolná a levegő áramlást, az állkapcsát előre emeltem mellétérdeltem. 16 mellkas nyomás, 2 be fúvás, közbe figyeltem emelkedik e mellkas, mert ha nem akkor a hasába megy az oxigén. Nem tudom mikor jöttek a mentősök, de én már annyira elfáradtam de nem adtam fel, a mentős helyett kért de ráüvöltöttem menjen innét. A szomszédok húztak el,
-Te megtettél mindent, add át nekik a helyet. -mondták.
-Tudom mit kell tenni, okleveles életmentő vagyok. -üvöltöttem.
A mentősök csak rám néztek, de tették a dolgukat.
Nem tudom mennyi ideje élesztették újra.
-Sajnáljuk, mi mindent megtettünk de már nem lehet visszahozni. Elmondták mi a teendő a továbbiakban. A szomszéd segített telefonálni ide oda, én képtelen voltam bármire is.
-Endre, menj át nővéredhez, értesítsd! -mondta.
-De …..! -kezdtem bele.
-Itt maradok addig, te menj! -közölte.
Nem mentem rohantam ahogy bírtam, és erő engedte, azt hittem soha nem érek oda. Kopogtam, próbáltam halkan unoka húgomat ne ébresszem fel. De nem sikerült, bentről sírás hallatszott majd sógorom nyit ajtót. Mielőtt bármit is mondhatott volna.
-Mama elment, most hajnalba. -tudtam fújtatva kinyögni.
Láttam elszállt a dühe, kezet nyújtott.
-Őszinte részvétem! -mondta. Majd behívott a konyhába, szólt nővéremnek, elővett valami pálinkát, poharakat és öntött három felest. Mikor tesóm megjelent, nyakamba borult, éreztem teste remegését és könnyeit, némán sírt. Megittuk az italt, tesóm felkapta kabátját, meg az üveget.
-Ezt elvisszük -mondta férjének. Nem szólt semmit, csak bólintott.
Ahogy a kertből kiléptünk az utcára, nővérem hangosan felzokogott. Szemebe nekem is könnyek jelentek meg, de most csak azért, mert láttam öt elérzékenyülni. Ahogy haladtunk, szépen csappant az üveg tartalma is. Mire átértünk már ott volt anyám is, persze minősíthetetlen állapotban.
Megjött közbe az igazságügyi orvos is, még hallottam amint mondja.
-A halál beállta, 2 óra 25 perc……! -itt kattant valami bennem. Főleg hogy anyám is engem kért számon mindenért. Nővérem hangjára lettem figyelmes.
-Ne őt kérd számon, ő, és én mindent megtettünk, ő volt mellette, ti hol voltatok, én is amikor tudtam jöttem, de ti,….! -nagyon halkan mondta, szinte suttogva, de mégis anyánk elhallgatott.
Fogalmam sincs mikor és hogy kerültem ágyba, nincs emlékem róla, vagy az alkohol miatt, vagy a fáradság miatt.

Szólj hozzá!