Megkezdődik 20. (….még mélyebbre, majd a fel…..

Összes megtekintés: 30 

Lementünk discoba Érdre, akkoriba menő volt. Haver kocsival volt és ittas, a barátnője elment egy másik hapsival, miután összevesztek, több se kellett kocsiba ugrottunk, és mentünk utánuk, Sajnos az Érdi lejtőnél az S kanyarból a másodikat már nem tudta bevenni. Be voltam kötve az anyósülésbe, és már támasztottam is ki magam kezemmel lábammal. Az autó borult előre egyet, majd oldalra egyet kettőt, ép bőrrel szálltunk ki. Mindenki csodálkozott ezen, a mentősök is. Azt is hozzátették ezerből egy, de ketten voltunk. Bevittek a kórházba, de saját felelősségre eljöttünk.

Másnap reggel bementem nagyi szobájába, persze nem volt ott, ezekben a napokban anyám odaköltözött, mostoha apámmal, de csak az italé volt a főszerep. Mindketten alkalmi munkából tengették életüket ekkor már. Pár hét után anyám kitalálta eladja a házat, és leköltözünk mostoha apám nyaralójába. Ekkor törtem össze a második kocsimat, balesetem volt, kirepültem az első szélvédőn, Arcomba csapódó szilánkok a mai napig emlékezeteznek rá, de ennyivel megúsztam. Persze a pénz legtöbb része alkoholra ment el. De leköltöztünk Seregélyes-szőlő hegyre, Székesfehérvártól 20 km re. Itt végre feledkezhettem mindenről néha, 1500 nm kert volt, gazzal benőve a szőlő sor, meg az egész minden, 2 napba telt mire a gazolással végeztem. A közvetlen szomszéddal jó kapcsolatunk volt egy ideig. Sok falubeli járt hozzá inni, egy ilyen alkalommal eltűnt a szomszéd nő kerékpárja, persze mindjárt rajtunk keresték. De pár óra kocsikázás a szomszéddal, kiderült semmi közünk hozzá, mert közben megtalálták ki volt a tettes. Annyit nem mondott utána elnézést, vagy bocs.
Sokat jártam az egyik falubelivel ide oda lovas kocsival, füvet kaszálni, krumplit szedni. ide menni oda menni. Úgy tűnt kezdek beilleszkedni, a munkához való hozzáállásom tisztelték, elismerték, mindig hívtak ha ezt azt kellett tenni.
Ekkor jelentek meg anyám ismerősei, akiket nem néztek jó szemmel, a vége az lett elkezdtek kiutálni, kisebbségnek néztek mindemellett. Sosem felejtem ez a napot.

-Mi van te? -mit kerestek még itt! -mondta mostoha apámnak Imre.
-Igen. -mondta.
-Hát akkor nesze! -hallottam egy nagy csattanást, és jajgatást!
Lerohantam a galériáról, szívem a torkomba volt persze.
-Mi folyik itt, ez mi volt! -kiáltottam.
-Te is itt vagy, gyere kaphatsz te is! -mondta.
Oda léptem elé, oldalról elkaptam a nyaki erét karommal, elkezdtem szorítani, amikor éreztem, hogy gyengül, befordultam alá, és a vállamon átdobtam. A nyakát még mindig szorítva. Ahogy a seregbe belénk verték.
-Engedd el, már lilul a feje! -kiáltotta mostohám.
-Menj át a szomszédhoz, vigye innen, mert….! kiáltottam. -De engedtem a szorításon, így levegőhöz jutott. Azzal jött vissza nem érdekli, oldjuk meg. Szerintem a szomszéd azt hitte, engem nyomtak le. Ahogy emberünk kezdett magához térni.
-Na majd most! -kiáltotta. -Zsebéhez nyúlt én már háttal voltam nem láttam.
-Vigyázz pillangókés van nála. -hallottam. Ebben a pillanatban a lakásból kirohantam, utánam jött ahogy számítottam rá., ez volt a célom is. Nem tudom mit de felkaptam egy farudat, ekkor szemtől szembe álltunk. Egy határozott célirányos rúgást vittem a csuklójára, a kést elejtette. Majd a térdemen ketté törtem a botot, bal kezemmel meglendültem, indult a jobb is, de ő csak a balra figyelt, későn vette észre a jobb kezem. Az arca előtt 5 centivel megállt a bot, és csak állt ledermedve, félelemmel a szemébe.
-Na folytassuk? -kérdeztem kacagva.
-Ezt még megbánod, visszajövünk.
Ahogy távolodtak, az emeleti ablakon láttam, hogy vissza-vissza néznek. Tudtam egy kettővel még csak elbánok talán, de többel egyedül nem, így gyorsan csomagoltunk, és csapot papot otthagyva távoztunk.
Ahogy jöttünk az autópályán, és stoppolni próbáltunk, hogy feljussunk Pestre. Hatalmas felhőszakadás tört ki. Szétázva és fázva ültünk be egy autóba aki felvett minket, és elhozott Pestig.
Amikor a Délibe kiszálltunk. Nem is gondoltam ekkor még rá, hajléktalan lettem egy csapásra.
Megkerestem rokonokat, de senki nem tudott segíteni, Apámhoz nem is fordultam volna semmi pénzért, nővéremnek meg már a fia is megszületett közbe. Így kerültem olyan helyzetbe, nem volt hova letenni a fejem, persze barátoknál kicsit pár napra meghúzhattam magam., de tudtam ez nem helyén való. Anyám tudott egy megoldást problémámra, menjek oda ahol ő van, lesz helyem de amit kérnek meg kell tennem. Hajnaltól késő estig talpon lenni, 5 perc szabad időm se volt, nem is tudtam gondolkodni, milyen helyzetbe vagyok! Ez eltartott 2 3 évig. Nagyon csúnyán összevesztem velük, így eljöttem onnan is. Ahogy éjszaka bolyongtam a külvárosba, bementem átmeneti szállásra a vöröskereszthez Rengeteget csavarogtam, mivel semmi célt nem láttam magam előtt, meg az emlékeim se hagytak nyugodni. Mostoha apám beteg lett T.B.C. -s. Sokat jártam hozzá a kórházba, úgysem volt mit tennem. A napok egybefolytak, nem tudom mikor is de, kaptam munkát, elküldtek tüdőszúrésre azt hittem sínre kerülök. De megállapították én is beteg lettem elkaptam a kort.
Megijedtem nagyon, rosszul is lettem, mikor közölték, bele is szédültem. Egyből beutaltak a Szent Jánosba, este már ott hajtottam nyugovóra a fejem, azt hittem nem élem túl, láttam sokat meghalni főleg akik szenvedtek benne. Kicsit helyre hozták, jobban lett, de pár nap és elhunyt. Két hétig voltam bent amíg a fertőzést megszüntették, utána kihelyeztek rehabra, egy alapítványhoz, kedvesek voltak a vezetők, de közölték azt is csak 1 évet lehetek ott. Rendesen szedtem a gyógyszereket, az eredménye meg is lett, meggyógyultam annyira, mintha nem is lett volna. Eleinte fura volt a szabadság érzet, nem függtem senkitől sem, nem mondták most éppen mit tegyek. Pár hét eltelte után, bekerült ide egy lány is, elkezdtem vele ismerkedni, komolyra is fordultak a dolgok hamar, ismét szerelmes lettem. 2003. 03. 11.-én össze is házasodtunk, én ekkor már Személy és vagyonőri vizsgáimra készültem. 3 hónapos OKJ.-s képzés volt. A gyakorlati órákat szerettem, ezen belül is az önvédelmet, némi rutinra szert tettem a seregbe rá. A jogi része száraz volt, paragrafusok serege, pszichológiai ismeretek, munkajog, állampolgári ismeretek.
A vizsgáim jól sikerültek, elmélet 4.-es gyakorlati 3.-as de Rendőrtiszti bizit kaptam mellé. Egy dolgot hibáztam szóbelibe, de pont a legfontosabb részt nem mondtam el, ezért lett négyes. Ismét azt tapasztaltam a múlt betekint rám, apám is rendőr volt, igaz ez más de a pecsét ott van. Vizsgáim után 3 hónap gyakorlati munkát kaptam, ekkor még felügyelet alatt dolgozhattunk csak. Az egyik külvárosi Auchan-ba kerültem. Még a próba időszakom alatt 2x lettem a hónap dolgozója rengeteget kellett sétálnom a pénztáraknál külső folyóson, de élveztem. Az alapítvány, ahol laktunk beadott a nevünkre a Fővárosi önkor.- hoz egy lakáspályázatot. Pár hét után szóltak nyertünk. Egy szobás felújításra szoruló lakást, amíg felújítják maradhatunk itt. Nejem ekkor már várandós volt, kisfiunkkal. Igaz a lakásba semmi sem volt, de nem érdekelt ez most. Innen-onnan kaptunk felajánlásokat, elfogadtuk, így hamarosan berendezve is lett. Közbe dolgoztam 06-22 ig vagy ritka esetben, csak 14-22 ig. Voltak olyan személyek akiket már látásból ismertünk, tudtuk mit fognak lopni, már csak annyit mondtunk a rádióba, itt a kávés most jött be, vagy itt a piás. Persze egyből a monitoros ráállt, majd közölte, bekísérés lesz. Voltak a piások, akik azt tették, hogy megnyomták a tűzjelzőt, hogy a kapu csipogását elnyomja. De nem jött be neki, már akkor tudtuk mielőtt belépett volna. Ahogy a próba időm letelt, így keresgéltem szakmán belül más irányba, így lettem pénz és érték szállító kísérő.
Egész nap a tükröt figyeltem, hogy mikor ugranak ki ránk valahonnan, ekkor kezdtem depis lenni, Minden reggel úgy mentem el munkába, lehet nem jövök haza, többet. Ekkoriban sok lett a támadás kocsik ellen, hiába volt nálam fegyver, ( aki kicsit jártas az akkori jogban, az érti. )! Egyre kevesebbet nevettem, már amikor tudtam, Nejem Flóra már közel volt a szüléshez. Rendszeresen jártam én is vele dokihoz vizsgálatokra. Átkértem magam bankba a Belvárosba, ekkor szóltak elfolyt a magzat víz megindult a szülés. Rendes volt a főnök, hozta a váltást, és bevitt a kórházba. Furán éreztem magam egyenruhába a szülészeten, a portás is csak oda-oda pislantott, konkurens cég alkalmazottja.
Ekkor született meg kisfiam, Márk 2005 be, császárral született, boldog voltam, a semmiből, sikerült talpra állnom, nem tudtam felfogni. Mindenki azt mondta szerencsések vagyunk, én azt feleltem tettem érte, nem szerencse volt. Igaz sokat szenvedtem még a múlt miatt, de a fiam elfelejtetett velem mindent, boldog voltam ….úgy éreztem! Kezdtem önbizalmam is vissza nyerni, büszke is voltam magamra, ilyen körülményekből felállni. Sokat dolgoztam másodállást is vállaltam az anyagiak miatt, olyan jól nem kerestem, ami nem fogyott volna el. Sokat játszottam törődtem fiammal, anyja nem merte fürdetni így rám várt ez is, próbáltam estére mindig otthon lenni, az elején. Úgy döntöttem átmegyek éjszaki beosztásba, így este 22.-től reggel 6 7 ig kell bent lennem telephelyen vagy objektumba. Mindig tudtam menni védőnő, gyermekorvos, ahova épp kellett.
Akik látták a fiam, azt mondták, kiköpött én vagyok, mintha klónozva lenne. Ebben a tájban épp vacsiztam, kopogtattak.
-Szia megismersz? -kérdezte.
-Bocs nem ugrik be….! -feleltem.
-Fél tesód vagyok apa által. -mondta.
-Szia de megnőttél. -mondtam.
-Már kerestünk téged pár hónapja az alapítványnál. -kezdte el.
-Nem rég költöztünk ide, -mondtam cinikusan. Majd folytattam, érdekes most egyből megtaláltatok, amíg bent voltam nem. -fejeztem be.
-Bemehetünk, apa meghalt. -mondta.
-Persze gyertek be. -mondtam.
Vittem be üdítőt, kávét a kísérőjének.
-Hogy történt? -próbáltam érdeklődni.
-Ülj le. -mondta. -hosszú lesz.
Próbáltam figyelni, de oda lestem fiamra is néha-néha közbe.
-Először is érszűkületes lett a bal lába amit, ezért amputálni kellett, fél év múlva a jobbat is le kellett. Ekkoriban sokat emlegetett téged, sírva, hogy felé se nézek, pedig a fiam.
Nah itt leültem, emlékeimben nem éppen ez szerepelt, hogy fia lettem volna bármikor is. De nem szóltam semmit csak hümmögtem.
-Ezután nem sokkal szívinfarktust kapott, és nem tudták megmenteni.
Ott ültem és most fogtam fel mit mondtam neki annak idején, szó szerint emlékszek rá.

-Tiszta szívemből kívánom, hogy szenvedj meg amit tettél, remélem kínlódni fogsz, és sírva fogod azt mondani FIAM! De akkor már nem fog érdekelni, saját életem lesz.

Ekkor könnyezni kezdtem, nem azért mert elhunyt, hanem a lelkiismeretem siratott meg. Persze erről hallgattam.

-Sajnálom, és most? -kérdeztem.
-Hát elhúzódott minden, sok a költség… -kezdett bele.
-Ezt hogy értsem? -kérdeztem.
-Tudod az alapítványnál is kerestünk de…! -harapta el a szót.
-Igen, hajléktalan voltam, de dolgoztam megnősültem családom lett, otthonom is. Azért mert a hajléktalan lettem, nem voltatok kíváncsiak rám. -tanultam, elhelyezkedtem.
-Hát….! -pillanat mondtam szavába vágva.
-Azért mert valaki hajléktalan, nem ápolatlan és büdös alkoholista. Igen néha megittam én is a magamét, közel voltam élvonóhoz is, de letettem. Nem kellett volna a segítségetek, sose voltam másokra szorulva, Nagyimék neveltek így. És ide jöttök, hogy segítsek? -kérdeztem.
-Igen, de..! -kezdte el.
-Nem is mentem felé se, mikor ez kialakult, nem tartottam rá igényt. -fejeztem be.
-Hát …!
-Amiben tudok segítek, de itt a családom is. -tettem hozzá.
Sokat beszélgettünk még, a körülményekről, szívem néha belefájdult a hallottakba. Majd hirtelen témát váltott.
-Köszönöm, hogy megmentetted az életemet, amikor a rágó megakadt a torkomon, emlékszek rá én is, de apa sokat emlegette ezt. Hálás volt neked érte, és én is vagyok. Azt is mondta ő csak kiabálni tudott, anya meg csak állt. De te egyből cselekedtél, nem is tudja mi lett volna, ha te nem vagy ott akkor. -mondta.
-Nem kell köszönnöd, ez természetes bárki megtette volna. -feleltem.
-Tudjuk mindketten, hogy ez nem így van, de rendben. -mondta.
-Szóval akkor a temetés? -kérdeztem.
-Az megvolt, önkormányzat temettette el, anyám is meghalt én még tanulok. -mondta szégyenkezve.
-Mekkora összegről beszélünk? -kérdeztem.
-Most már csak ötven ezer a többit a lakásra terhelték, illetve az ösztöndíjból fizetem -felelte.
-Részletbe megoldatjuk, amíg nagykorú leszel, onnan a tied minden, semmi nem kell, ne aggódj ez miatt. -mondtam.
Elköszönve kikísértem őket a kapuig, közbe megtudtam aki vele volt ő a gyámja 18 éves koráig.
Visszamentem a lakásba, bedőltem a kedvenc sarkomba, térdem felhúztam, fiam hátát a lábaimnak támasztottam, szemébe néztem, de nem láttam aki kerestem benne.

Ezek után is csak akkor kerestek, ha valamit fizetni kellett, hiába mentem be ide-oda nincs benne részem, ők annyit mondtak a nevem rajta van az iratokon, nem tehetnek semmit sem.

Persze a bürokrácia, gondoltam magamba.
Pár nappal később idézést kaptam az adóhatáságtól, menjek be kihallgatásra tanúskodni. Gondoltam valami régebbi esetről lehet szó valamelyik áruházból. Persze ebben is olyan szépen meghívtak, féloldalon sorolták, ha nem megyek. Mit tehettem bementem.

-Jó napot kívánok, kaptam önöktől egy személyes meghívott, olyan szépen hívtak, hát eljöttem, igaz még csak fél tíz van, tízre szól.
-Nem kéne humorizálnia! -morogta.
-Rendben, elnézést kérek, csak ne büntessen meg. -mondtam neki.
Láttam az arcán a nem tetszést, de azt is ez hülye, jobb ha rám hagyja. Ahogy várakozok lent, egyszer csak szólítanak. Felállok elindultam felé, egy középkorú rövid hajú, jó formás cicikkel rendelkező is volt farmerba pólóba, kerek feje volt, szinte tényleg kerek. Jó neveltnek próbáltam tűnni.
-Kezeit csókolom, asszonyom. -köszöntöttem!
Valamit mormogott, majd bevitt egy szobába, ahol szembesültem vele adó csalásért is felelősségre vonhatnak.
-Dolgozott Auchanba valamikor? -kérdezte.
-Igen három hónapot. -nyögtem ki.
-A cég nem fizette be az adót ön után, erről valami infója? -kérdezte.
-Nézze tőlem levonták. -feleltem.
-Önadózásról hallott? -kérdezte.
-Nem, nézze több évig hajléktalan voltam, szoc. segélyt kaptam, itt van az is vissza kellett fizetnem 15 000 Ft.-ot mert bejelentettem, hogy elhelyezkedtem,, maga szerint ha csalni akartam volna ezt megteszem? -tettem fel neki a kérdést.
Meglepődve tapasztaltam más lett a hangnem, már nem olyan hivatalos, innen csak kérdezett, röviden feleltem.
Majd elmosolyodott, felém fordult.
-Hogy is köszönt nekem, amikor találkoztunk? -kérdezte.
-Ahogy nagymamámtól tanultam, illedelmesen. -nyögtem ki zavartan.
-Ez rendben is van, de én férfi vagyok. -mondta nevetve.
Hirtelen elvörösödtem és égett az arcom a szégyentől.
-Ne aggódjon, nem maga az első, és nem is az utolsó- majd kezet nyújtott és nevetve távozott.
Ekkor döntöttem úgy, búcsút veszek ettől a szakmától. Így kerültem be egy Városligeti Gundel étteremíve, éjszakai takarítóként, egy külső vállalkozó által. Az itteni pályafutásom is, azt kaptam karrierista vagyok, minden munkát megcsináltam, amit rám bíztak, igaz nehezen tanultam bele, el is akartak küldeni, úgy éreztem, de napról napra látványosan fejlődtem, látványosan. Három hónap után letettem a vegyszer ismereteket, már én kezelhettem a csop vez helyett. A gépi takarítást is elsajátítottam.
Hangulatom nagyon instabil kezdett lenni, mindig jön valami rossz, amiből a nagyszüleim tanítása miatt úsztam meg nagyon sok dolgot. Ekkoriban lett terhes ismét Flóra, most egy kislányt vártunk, büszke voltam, persze nejem elkezdett mély depresszióba esni, ami olykor átragadt rám is. De azokat a hibákat nem akartam elkövetni amit a szüleim. Kapcsolatunkra kezdett kihatni Inkább magamba fojtottam a bánatot keserűséget. Felhúztam magamra egy álarcot, aki mindig kedves vidám hülyéskedik. Olyan jól sikerült ez, hogy mindenki azt kérdezte.
Amikor már jól beilleszkedtem a csapatba, cigizés közbe beszélgettünk sokat.

-De jó neked, nincs problémád. -mondták.
-De van, hidd el. -feleltem.
-Akkor jó gyerek korod volt. -közölték.
-Igen az, tudnék mesélni, de mindenkinek folyna a könnye a röhögéstől. -tettem hozzá.
-Szerencsés vagy. -ezt is sokat hallottam.
-Igen, sokszor léptem kutya piszokba! -feleltem nevetve.
-Hol nyaraltál? -jött szóba. Mindenki mesélte Görögbe, Ausztria….!
-És te Endre? -kérdezte csop vezetőm, Ági.
-Én a szigeteken……! -mondtam komolyan.
-Milyen szigeteken? -kérdezte.
-Jah, a járda… -mondtam nevetve. Persze kitört a röhögés.
-Kirepült már? Jött a köv téma.
-Én igen, és elég sokat…….! -mondtam komolyan.
-Hova? -kérdezte.
-Egyik meló helyről, a másikra. Röhögtem fel.
-Ez hülye! -mondták többen, hahotázva mentek be dolgozni.
Ilyen hangulatba telt a műszak, szerettem bent lenni, sokat ökörködtünk, de voltak akik miatt sokat szívtunk is. Mindenkit felvettek, sokszor sírtam a nevetéstől, amilyen munkákat végezetek. Tízen voltunk egy csapat. De sokszor csak a főnök asszony, én, és 2 3 nő akik majd megszakadtunk, de ez is meghozta az eredményt. Előléptettek csoport vezető helyettesnek, a rengeteg papír munka is rám várt amikor Ági a csop. vez. szabadnapos volt, embereket irányítani, hajtani őket. Ilyenkor is hoztam az 5 pontos értékeléseket, amikor körbe jártuk az épületet, és adtam át neki. Persze néha rossz kedve volt, mindenbe bele kötött, de kaptam a jó értékelést. Ilyenkor kijavítottam amit kért, de ezek csak indokok voltak. Olyanokat jegyzett meg, hogy a kiskocsi kereke nem jó, piszkos és hasonló dolgok.

“Megkezdődik 20. (….még mélyebbre, majd a fel…..” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Már nem tudom módosítani ezek szerint, de egy kis kedvcsináló a következő részhez….
    Megkezdődik 21. (Kifelé a bajból…..egy különleges NŐ életébe…. belépve…..)

  2. Köszönöm szépen az elismerést, de be kell vallanom nehezen jutottam el, hogy leírjam mindezt, néha nehezen ment, órákat töltve mit hagyjak ki mit ne….! De már csak a köv rész lesz ami hasonló tartalmaz, és innentől tényleg felfelé…..ami már benne lesz ahogy kezdődik…. 🙂

  3. Kedves Attila! Látom, Te sem álltál a hátsók között a sorban, mikor a nehézségeket osztogatták. Sokan mondják, amibe nem halunk bele, az megerősít. Én is tudok okosakat mondani – szoktam válaszolni -, de más átélni azokat az élethelyzeteket, mikor piszokul eleged van, mert azt érzed veled jól kibabrált az élet. Azt gondolom a lényeg, hogy ember tudtál maradni, mindezek után is. Gratulálok írásodhoz! Éva🌞🌻🌈

Szólj hozzá!